Berta Sándor

A Windows a legnyitottabb platform

Legalábbis ezt az álláspontot képviseli a Microsoft vezérigazgatója.

Satya Nadella a Gartner ITxpo 2016 nevű szimpóziumon jelentette ki, hogy jelenleg a Windows a legnyitottabb platform, ami létezik. A menedzser mindezt azzal összefüggésben mondta, hogy a Microsoft megpróbálja továbbra is összehozni az IT-világ három nagy csoportját: a végfelhasználókat, az IT-szakembereket és a fejlesztőket. A vezérigazgató hozzátette, hogy mindig is ez volt az elképzelésük és ha ezt sikerül megvalósítani, akkor valami varázslatos dolog fog történni.

Nadella rámutatott, hogy a társaság eredetileg eszközöket fejlesztett ki, azokat követték később az alkalmazások és végül a különböző platformok. Utóbbiak kapcsán megjegyezte, hogy az a platform akarnak lenni, amely minden fejlesztő számára új lehetőségeket kínál. A nemrég felvásárolt LinkedIn kapcsán a menedzser kifejtette, hogy ők csak őrzik annak adatait és fontos, hogy megőrizzék ezen információk értékét. A világnak szüksége van egy szakértői hálózatra és arra, hogy az emberek felismerjék a képességeik értékét, valamint lehetőségük legyen fejlődni. A LinkedIn emellett értékes megoldásokat kínál a cégeknek többek között a leendő munkatársaik felkutatásában, továbbá a marketing, a továbbképzés és az értékesítés területén.

Az adatvédelemmel kapcsolatban Nadella kiemelte, hogy három fontos pont van. Először is a Microsoftnak minden rendelkezésére álló adatot meg kell védenie; másrészt átláthatóan kell működnie, hogy a felhasználó tudja, hogy például a Cortana mit tud róla és a folyamatot ellenőrizhesse is, s végül be kell tartania a hatályos törvényeket és előírásokat. A többi asszisztens-szolgáltatótól abban különböznek, hogy más dolgokra összpontosítanak: a Cortanának elsősorban azokban a dolgokban kell jónak lennie, amelyekre a Microsoft különösen nagy hangsúlyt fektet, ezek pedig a termelékenység és az üzleti folyamatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #20
    A webkamerákat ne vedd ide. Az nem elrontás volt. Az tudatos működésképtelenné tevés. :)

    Amúgy oké hogy összegyűlnek a windows haterek, de csak 19 hsz-re futotta 3 nap alatt? :)
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.10.27. 00:08:48
  • Macropus Rufus #19
    "A Windows a kegnyitottabb platform"
    És nem röhögte el magat.

  • AgentKis #18
    Főleg az lett izgalmas és fantasztikus, hogy a kritikus rendszerhibák és sebezhetőségek javítására érkező frissítések olyan, évek óta gond nélkül működő, dolgokat rontanak el, mint pl. a novell kliens, vagy a szkennerek, nyomtatók, esetleg webkamerák driverei.
    Szóval jó kis rendszer ez, otthon pistikének és gizi néninek fészbúkozni, de azért komoly munkára, vállalati szegmensben egyre több és egyre nagyobb a baj vele...
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2016.10.25. 14:26:49
  • Sir Cryalot #17
    Elszívná a fadarabot is meg vagy két km hosszan a zöld kerítést, utána a seattlei törzsközönséggel még rátennének pár lapáttal az este kedvéért.
  • ugh #16
    En az o fejet nyitnam ki egy lucille nevu fadarabbal...
  • Caro #15
    Ez a tipikus kommunikációs trükk, amikor elkezdik azt sulykolni, aminek az ellenkezője igaz, és így próbálják elhitetni az emberekkel :D
    A windows sokkal nyitottabb volt még a 2000-es évek elején. Akkor még nem volt windows store, akkor még a kifizetett OS-t "megkaptad", nem csak a reklámokkal együtt, akkor még nem voltál rákényszerítve az aláírt driverek használatára. De ma? Pont tegnapi cikk talán, hogy a hardverre is rá akarják tenni a kezüket.
    Ezekkel nem is lenne gond, ha csak opciók lennének, de a MS sajnos ha valamit bevezet, akkor hajlamos megnehezíteni azoknak az életét, akiknek nem kellenek az "újdonságok".
  • MBW126 #14
    Hát nyitott ez, csak az a baj, hogy security szempontból..
  • UUUU #13
    Hahahaha, mar a cimtol rohogogorcsom van.
    Meg a vegen meg azt is bemeselik, hogy a Windows teljesen open source project. :D
  • Elemir #12
    Ezt tényleg komolyan is gondolod?
    Először is a versenytársak, még a sarkon épp csak kezdenek befordulni a képernyőre küldés és annak minősége terén. Kicsit nézz utána, sőt annak is, mit hoz majd a köv nagy frissítés, milyen programokat lesz képes futtatni egy Windows telefon...
    Ha ezt nem nézzük, egy mobil nem fogja tudni futtatni azt, amihez most egy PC erőmű kell. Arról nem beszélve, hogy droid vagy ios telódon sztem fingod nincs mennyi MS program futkározik, mert hogy igencsak kapnak onnan is. A Céges területekre meg nehéz bejutni. Nézd meg egyszer, mit tud a Hololens... elmondom, hogy kb azt, hogy egy audi féktárcsa cserét megtudsz csinálni úgy, hogy felveszed a fejedre és kivetiti virtuálisan mit kezdj azzal ami előtted van. Tudom, mert kollégám nincs 2 hete, hogy végignézte mit tud a cucc. Röviden és tömören, ebben a témában nagyon komolyan mellé lőttél.
  • KoLaMan #11
    "...akkor a microsoftnak vége lesz. " Gondolom úgy érted, ha a windows elhal a PC-kkel együtt.
    Aha.
    Egyrészt az a kihalás odébb van egy kicsit, másrészt minimum pár oldalt kitenne felsorolni, hogy az Ms hány lábon áll (ellentétben pár nagy céggel szemben).
    Nekem például elég lenne zsebpénznek az a picike, 1-2 százalékos Facebook részesedése... :-)