Berta Sándor

Komoly leépítésekre kényszerülhet az Intel

A PC-piac nehéz helyzetben van, és nem látszik a fény az alagút végén. A konszern akár több ezer dolgozót is elbocsáthat.

A The Oregonian amerikai napilap online kiadása szellőztette meg - több forrásra hivatkozva - azt az információt, hogy az Intel az év végéig több ezer embert is elküldhet. A tervezett intézkedés minden telephelyet, kirendeltséget és területet érinteni fog. A bizalmas információk forrása alighanem a gyártó legnagyobb létesítménye, amely Oregon államban található és amely több mint 19 500 embert foglalkoztat. Ezzel az óriáscég a szövetségi állam legnagyobb magán munkaadójának számít. A tavaly nyáron az Intel 5 százalékkal növelte az oregoni Hillsboro mellett lévő egységében dolgozók számát, hogy így biztosítsa a szükséges munkaerőt az újonnan létrehozott D1X nevű kutatóközpont működtetéséhez.

A társaság tavaly év végén világszerte 107 000 személyt foglalkoztatott, azonban jelenleg komoly átszervezések zajlanak, amelyek leginkább arra vezethetők vissza, hogy a PC-piac nehéz helyzetben van. Az Intel bevételeinek 60 százaléka származik erről a területről. A leépítés bizonyos területeken akár több tíz százalékos is lehet és globálisan összesen több ezer embert érinthet majd. Az átszervezés már a közeljövőben, az idei első negyedév üzleti számainak nyilvánosságra hozatala után elkezdődhet. A vállalat eddig nem kommentálta a kiszivárgott hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #15
    Abban igazad lehet, hogy nagyobb a profit - részben az árrés, részben a kiemelkedően magas eladások miatt - ezeken a termékeken, mint az (adott termékkategóriában) megszokott, de mi az, hogy "túlárazott"?
    Az mit jelent? Számomra ez a fogalom egy sikeres termék esetén, kapitalizmusban értelmezhetetlen.
  • Tetsuo #14
    Az izraeli részlegük teljes ráfizetés (amin nem is lehet csodálkozni).
  • asgh #13
    Pontositsd légyszi mit értesz az alatt, hogy "túlárazott"?
    Hogy többér adja, mint amibe került neki?
    Vagy a hasonló terméket/szolgáltatást többért adja, mint a konkurencia?
    Vagy a szegényebbek nem tudják megfizetni?

    Normál esetben a "túlárazott" annyit jelent, hogy a termék magas ára visszafogja az eladásokat és igy a nyereség elmarad az elérhető maximumtól. Ez sem az iPhone, sem a BMW, sem az Intel procik esetében nincs igy.
  • Kikikirly1991 #12
    Videókártya téren azért nem kell hasra esni Nvidiától.DX12 alatt csúnyán lemaradtak az Nvidia kártyái az egy kategóriában levő AMD kártyákkal szemben pl. R9 390 megcélózza a Referencia 980TI,a 390X rá is tesz 2-3FPS-el.Nvidia DX11 alatt jól szerepel,de már most látni hogy a Maxvallek rövid távon kevesek lesznek,akárcsak a többi Nvidia kártya,a 380/X,290/X, kártyák még bőven szolgálni fognak mikor a 960/970-ek kiesnek a sorból.Az oly népszerű GTX 970,amit csak népkártaként emlegetnek kevés DX12 alatt(igaz maga a DX12 sem azt hozta mint amit ígértek de minden DX váltásnál ez volt,idő míg elsajátítják a fejlesztők).Egyik Nvidia kártya sem tudja az Async Compute-ot,pedig Nvidia azt ígérte tudni fogja,szépen becsapta a vásárlóit.
    Processzor téren 90% igazad van(nekem is Intelem van),de az FX is szóba jöhet a kis pénzű játékosoknak,használtan fillérekért lehet szerezni FX8320 vagy 8350-et processzort,kicsit meg kened a száját( AMD oldalon nem felárasak a tuning procik)és van egy viszonylag erős processzorod játékhoz,ami rendereléshez is elmegy.
    Utoljára szerkesztette: Kikikirly1991, 2016.04.18. 17:05:56
  • netperformer #11
    Aha, biztos azért van milliárdos profitjuk, mert olyan nehezen hozzák a számokat :DDD Nem tudom eddig hol voltál, de az említett márkák valóban túlárazottak. Ez nem filozófia vagy vallás, ez tény. Ellentétben az iPhone fogyasztókkal, akik így is, úgy is megveszik minden évben az egyébként sok esetben kihasználatlan felesleges kütyüt.
  • netperformer #10
    És ha növekszik a processzorok ára akkor több PC-t adnak el, nő a nyereség, vagy mi? :) Meg a processzor nem is a PC alkotórésze vagy mi? :)
  • molnibalage83 #9
    Az ismerőseim nagy része repszimes. Azokhoz meg hagyományosan kell a vas, de nagyon. Szinte mindenkinek Intel gépe van, akinek újabb és NVidiás kártyája.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.04.18. 14:21:57
  • bandypappa #8
    Ár-érték arányban az AMD jobb az átlagfelhasználó szempontjából. A boltok meg abban érdekeltek hogy a lehető legtöbbet pattintsák le rólad. Drágább az intel és az árrés is nagyobb rajta. Az én ismerősi körömben jóval több amd-s van mint inteles, nyilván nem renderelésre használják a gépüket.
  • molnibalage83 #7
    ???

    Nekem még 1,5 éve is azt magyarázták, hogy az AMD egy rakás szar. Bármilyen bolttól kértem gépösszerakásai ajánlatot, mind Intel procit tett bele. Emberemlékezet óta nem találkoztam olyan emberrel, akinek AMD-s CPU-ja lenne. Vagy fogalmazási hiba van a kommentben és az Intel kerül feleannyiba, mint az AMD?
  • pixx #6
    Sajnos egyet kell veled értsek, én azt látom, hogy az intel a mobil piacon csak egyhelyben áll, és nem tudják mit csináljanak, miközben mindenki elhúzott mellettük.