Gyurkity Péter

Áprilisban jöhet az LG G5

A G Flex 2 utódja pedig jövőre sem jelenik meg, ellentétben a V10 frissítésével.

Az LG 2016-ban esedékes újításairól eddig mindössze néhány korai pletykát olvashattunk, most azonban egy szintén dél-koreai portál hosszabban ecseteli a cég terveit, amelyből körvonalazódik a következő évben várható újdonságok listája. A hajlított készülékek vonalán nem lesz újítás, máshol viszont további példányok futhatnak be.

A Daum oldalán megjelent írásban természetesen az új zászlóshajó szerepel az első helyen, amely minden valószínűség szerint az LG G5 nevet kapja majd. Ez a készülék egyes hírek szerint 5,6 hüvelykes kijelzővel, Quad HD felbontással, a Snapdragon 820 chippel, az Adreno 530 grafikus vezérlővel, valamint egy 21 és egy 8 megapixeles kamerával jelenik majd meg, mégpedig április végén, megőrizve az eddigi hagyományt - hiszen a G4 idén áprilisban, a G3 pedig tavaly májusban mutatkozott be a nagyközönség előtt.

A G Flex 2 érdekes módon nem kapja meg közvetlen utódját, legalábbis a mostani hír szerint erre 2016-ban sem kerítenek sort. Korábban még arról olvashattunk, hogy legkorábban a januári CES alatt mutatják majd be az új jövevényt, a Daum szerint azonban ez elmarad, ám a döntés pontos indoklása mellett ezúttal arra sem térnek ki, hogy vajon a teljes vonalat kukázzák-e, vagy mindössze egy komolyabb halasztásról van szó.

A nemrég megjelent V10 viszont mindenképpen frissül jövőre, remélhetőleg egy olyan utód révén, amely orvosolja az eredeti változat esetében felhozott hiányosságokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zsoltee_a_bator #2
    A g2 megelozte a korat. Viszont a gps-e nem a legjobb.. Sokaig celoz be es nem tul preciz.
  • frensys23 #1
    Minek, a sima g2-esem mindent visz, játékot, sok alkalmazást, egyszer sem akad, minden megy vele, már a g3 is felesleges volt, a g4 meg iszonyat komoly.