Gyurkity Péter

Második kijelzővel jelenne meg az LG V10

Az LG a Samsung által korábban már alkalmazott megoldáshoz folyamodna új készülékén.

Az LG kapcsán idén többnyire a G4, valamint annak további változatai kapcsán olvashattunk új beszámolókat, bár ugyanezen gyártó dolgozik a Nexus 5 frissítésén is, szóval a Google háza táján sem maradunk újdonság nélkül. Most azonban egy további hír is felbukkant, amelyben egy második kijelzővel ellátott példány jelenik meg előttünk.

A V10 névre hallgató okostelefon - oly sok más készülékhez hasonlóan - a kínai szabályozó hatóság, vagyis a TENAA hivatalos oldalán bukkant fel a napokban, ahonnan ugyan gyorsan eltávolították a bejegyzést, ezt azonban több külső portál is időben elmentette. Eszerint a dél-koreai rivális új fejlesztése a Samsung Continuum és a Galaxy Note Edge révén már jóval korábban látott megoldást alkalmazná, annyi különbséggel, hogy a sokkal kisebb másodlagos kijelzőt az előlap felső részén helyezné el, az itt található kamerát kitolva a szélre.

Egyéb külső források számoltak be eközben a telefon állítólagos specifikációjáról, ennek alapján pedig arra számíthatunk, hogy a V10 egy méretes, egészen pontosan 5,7 hüvelykes érintőképernyőt kapna, amely a mostanában egyre divatosabb Quad HD felbontást támogatja, ehhez pedig a G4 esetében már látott Snapdragon 808 processzor, 3 GB memória, valamint a 16 és 5 megapixeles kamera, illetve egy alapesetben 64 GB-os, de microSD révén tovább bővíthető belső tároló sorakozna fel.

A megjelenés időpontja még nem világos, de erre akár már októberben is sor kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!