Ötvös Tibor

Így készült a StarCraft - Második rész

Folytatjuk és egyben be is fejezzük a StarCraft-széria megalkotásáról szóló sorozatunkat.

A StarCraft első részének megjelenése után a Blizzard világszerte ismert csapattá vált és éppen ezért amikor 2007-ben bejelentették a stratégia második részét, már teljesen más közönség várta őket, mint korábban. Mikor a szöuli eseményen levetítették az első trailert, melyben természetesen Raynor is felbukkant, a rajongók őrjöngtek. "A StarCraft 2 minden korábbinál robosztusabb narratívával rendelkezik" - árulta el Metzen. "Szóval ha azt kérdezitek min változtatunk - mindenen! Meg akarjuk alkotni a legnagyobb, legőrültebb űroperát, amit csak tudunk. Ezt akarjuk megvalósítani!"

Azonban egy évvel később már közel sem volt ilyen pozitív fogadtatása a BlizzConon annak a tnynek, hogy a StarCraft 2 három részben jelenik meg. Minden egyes faj kap egy saját epizódot, ami éppen azért volt szükséges, hogy ne legyenek nagy csúszások a fejlesztésben és legyen elég tér kibontani minden történeti szálat. A Wings of Liberty volt az első, majd utána jött a Zergeket középpontba állító Heart of the Swarm, végül pedig a nagy lezárás, a Legacy of the Void.

Az első fejezetben Metzen kicsit megrongálta volna a főszereplő, Raynor ázsióját és igen kemény alkoholproblémákat írt bele a történetébe. Ennek következtében a karakter számos küldetést elrontott volna valamilyen formában még akkor is, ha egyébként a játékos sikerrel tudta volna le azokat. "Akkoriban a csapat reakciója a 'Miért? Ez felesleges!' mondatok ismételgetése volt. 'Csak le akarunk rombolni valamit!' Ez teljese elfogadható álláspont, hiszen az elején kell megfogni a játékost. Ha X küldetés után sem érzi a helyét a világban, akkor elvesztettük és vége."


A kétkedések ellenére a Wings of Liberty nagy siker lett és elindult a várakozás. A Blizzard természetesen nem tudta tartani az elsőre beígért megjelenési ütemet, így 5 év kellett végül ahhoz, hogy a Legacy of the Void premierjével lezáruljon a második rész története. Közben persze jelentős átalakulások mentek végbe a cégen belül is. Metzen, aki anno a StarCraft motorja volt, a Wings of Liberty-s ötletkidobások után minimálisan vette ki a részét a Heart of the Swarm és a Legacy of the Void írói munkáiból. Helyette Andy Chambers lépett be a képbe és mutatkozott be a rajongók előtt (nagy sikerrel) a Zerg kampánnyal.

Az igazi kihívás azonban a harmadik fejezetben várta az újakat, hiszen míg a Wings of Libertyben és a Heart of the Swarmban is lehetett egy-egy ember szemszögéből mutatni az eseményeket, addig a Legacy of the Voidban erre már nem volt lehetőség. Éppen ezért az utolsó etap a hatalomról, a vezetői képességekről szól és Artanis harcáról Amonnal. "Attól, hogy van egy jó és szerethető hősöd még nem vagy kész a játékkal. Mindenképpen szükség van egy remek ellenfélre is, hiszen a két karakter együtt adja meg a játékosnak azt a bizonyos élményt. És Amon már a StarCraft 2 első mozdulatánál létezett és tudtuk, hogy ő lesz a végső gonosz. Az igazi Lucifer."

Miután november 10-én lezárult a StarCraft 2 története, a Blizzard nem lép túl a címen. A harmadik rész helyett (melynek bejelentését egyetlen komolyan vehető rajongó sem várta, mert ők ismerik a csapatot és talán majd 2020 környékén merül fel bennük első alkalommal a kérdés az új rész kapcsán) jövőre érkezik a StarCraft 2: Nova Covert Ops, melyben Nova kalandjait ismerhetjük meg. Azonban Metzen már előre leszögezi, hogy a rajongók számára továbbra is fájóan hiányzó StarCraft: Ghost sztorijából semmit nem emeltek át az új projektbe.

A StarCraft 2 tehát elkészült, szinte teljesen ám a Nova Covert Ops bizonyítja, hogy még várhatunk történeteket ebben az univerzumban. És aztán meglátjuk mit hoz a jövő. Mivel a Blizzard hosszú éveken át dolgozik egy-egy projekten, így hamarosan valami nagy leleplezésre számíthatunk, hiszen a World of WarCraft új kiegészítője, a Nova Covert Ops és a Heart of the Storm is jövőre elérhető lesz és biztosak vagyunk benne, hogy valami nagy projekt is készül már a központban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    Az összes Xel'naga randa, erre a mi Xel'nagánk csak egy óriás pucér angyal... Köszi. Fantáziadús. Ja, és az a kocsmai jelenet a legvégén, semmi logika. De lehet, hogy csak indoktrináció, mint Shepherd esetében? :-D
  • Csacsis #1
    1. fejezet: Kiválló
    2. fejezet: Best Of ever!
    3. Fejezet: hát... A Protost soha nem szerettem... A story számomra érdektelen lett a vége kivételével. Viszont a játék szórakoztató lett! :)