Berta Sándor

Belgiumban bíróság elé kerül a Facebook

A lépésre a közösségi platform adatgyűjtési gyakorlata miatt került sor.

A Brüsszeli Szabadegyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem kutatói már korábban megállapították, hogy a Facebook január 30-án hatályba lépett módosított felhasználási feltételei és adatkezelési szabályzata megsérti az európai tagok fogyasztói jogait. Azóta kiderült, hogy az sem segít a felhasználókon, ha nem regisztráltak a platformon, mert az azokat is követi, akik egyáltalán nem tagjai, korábban voltak tagjai vagy akik nem engedélyezték a követésüket. Miután gyökeres változás az elmúlt hónapokban sem következett be, ezért a belgiumi adatvédelmi szakemberek benyújtották a bírósági beadványukat.

A Facebook bírálta a jelentést, mondván szerintük a vizsgálatok egyes eredményei egyszerűen hibásak. A társaság ugyanakkor azt elismerte, hogy néhány esetben a sütifájlokat akkor is elküldték, ha bizonyos felhasználók nem is voltak regisztrált tagok. Ezek azonban egyszerű hibák voltak. Willem Debeuckelaere, a belga adatvédelmi bizottság elnöke kijelentette, hogy a Facebook az emberek magánszféráját tiszteletlenül kezeli és ez ellen fel kell lépni. Ezért egy bíró fog gondoskodni arról, hogy a közösségi portál eleget tegyen a követeléseiknek.

A társaság meglepődött a beadvány hallatán és csalódott, mert a bizottság korábban belement a június 19-i találkozóba, hogy így tisztázhassák a követeléseket, de most mégis jogi lépéseket tettek. Ennek ellenére a Facebook kész tárgyalni az adatvédelmi bizottság aggodalmairól és azt hangsúlyozta, hogy betartja az európai adatvédelmi előírásokat.

A közösségi platform korábban leszögezte, hogy az Európai Unió nem kényszerítheti a cégeket arra, hogy az egyes európai uniós tagállamok adatvédelmi biztosaival vitákba bonyolódjanak és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem történik változás, a maga módján fog reagálni. Richard Allan, a Facebook egyik európai illetékese azt nyilatkozta, hogy számukra a költségek növekednének és ezért az új funkciókat, termékeket és szolgáltatásokat a jövőben vagy csak lassabban vagy egyáltalán nem vezetik be Európában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pellkan #7
    Kérlek el tudnád nekem is küldeni emailben?
    Az email címem: [email protected]
    Köszi szépen!
  • stoppos #6
    Köszönöm.

    Elküldheted itt is, vagy [email protected]
    Nyílvánosan csak a szemetes emilemet merem megadni.

    Egyébként tegnap feltoltam a hostot és wow. Csak úgy hasítanak olyan site-ok, amik eddig csak szenvedtek. Szóval ha van még ettől is jobb cuccod, jöhet.
    Csak nehogy rákapjak, azt intravénásan toljam a végén a host filékat. :)
  • Skylake #5
    Ha adsz valami elérhetőséget, elküldhetem az enyémet is. Három ilyen listából párolom össze. Kemény mint a vídia, ha nagyon elterjedne, ettől még Mountain Viewben meg Menlo Parkban is rendesen tele lenne felsővezetői meetingeken a gatya, mármint üzleti modellileg. (Mi meg buknánk egy csomó "ingyenes" szolgáltatást.)
  • stoppos #4
    Akkor megnézem ezt a host file-t, köszönöm. :)
    Utoljára szerkesztette: stoppos, 2015.06.18. 12:50:18
  • Skylake #3
    Én használok AdBlock Edge-t, mivel a normál AdBlock Plusról azt lehet tudni, hogy bizony jónéhány reklámozót átenged - nem csoda, hogy hőbörögnek miatta, pont ezért. De ha biztosra akarsz menni, hosts file. Le fogod tenni az állad, mennyi szemét marad odakint, és mennyivel gyorsabb lesz az élet a weben.
  • stoppos #2
    A Badger jobb, mint az adblock plus?
  • Skylake #1
    Hát igen, ez nagyon nagyon csúúúúúúúúúúúnya dolog, de mit is várjunk egy olyan portáltól, amelynél fehéren-feketén látszik, hogy a felhasználó és emberi kapcsolatai jelentik a mindent - így a terméket is!

    De oda lehet csapni neki, nem kicsit, nagyon. Firefox kiegészítők: Facebook (plusz Twitter és Google) Disconnect, Privacy Badger, illetve ezek mellett a védelem koronaékszere az adott gépen / eszközön: bele a hosts fájlba az URL_ek, vagy még jobb, router blacklist. Hosts piszkálóknak kezdő kollekció itt:

    http://winhelp2002.mvps.org/Hosts.txt

    Aztán íme néhányszáz IP, ez csak reklám és követés célú szerverek, csak hogy érezd a törődést Cukibácsi e remek szolgáltatása irányából:

    31.13.24.0 - 31.13.31.255
    31.13.24.0/21
    IE-FACEBOOK-20110418
    Facebook Ireland Ltd
    IE

    31.13.64.0 - 31.13.127.255
    31.13.64.0/18
    IE-FACEBOOK-20110418
    Facebook Ireland Ltd
    IE

    66.220.144.0 - 66.220.159.255
    66.220.144.0/20
    Facebook, Inc.
    THEFA-3

    69.63.176.0 - 69.63.191.255
    69.63.176.0/20
    Facebook, Inc.
    THEFA-3

    69.171.224.0 - 69.171.255.255
    69.171.224.0/19
    Facebook, Inc.
    THEFA-3

    74.119.76.0 - 74.119.79.255
    74.119.76.0/22
    Facebook, Inc.
    THEFA-3

    103.4.96.0 - 103.4.99.255
    103.4.96.0/22
    FACEBOOK-SG

    173.252.64.0 - 173.252.127.255
    173.252.64.0/18
    AS32934
    FACEBOOK-INC

    204.15.20.0 - 204.15.23.255
    204.15.20.0/22
    Facebook, Inc.
    THEFA-3

    A Fészike meg mások ezt azért tudják megtenni, mert a felhasználók tömegei, tisztelet a kivételnek, síkhülyék az általuk használt technikai eszközök használati követelményeihez képest, és most nem a cicásgif és Coelho-idézet-kiposztolási kompetenciára gondolok például, mert abban nagyon erősek.