Berta Sándor

Egyre kevésbé tudunk koncentrálni

A digitális életstílus, a megnövekedett médiafogyasztás miatt egyre rövidebb ideig figyelnek ugyanarra a dologra az emberek.

Talán nem is gondolnánk, hogy van összefüggés az aranyhal és a Facebook között. A Microsoft kanadai kutatói kimutatták, hogy egy aranyhal átlagosan 9 másodpercig tud összpontosítani valamire, de napjainkra az emberiség ennél sokkal rosszabb értéket produkál. 2000-ben a felhasználók még átlagosan körülbelül 12 másodpercen át tudtak koncentrálni egy dologra, az okostelefonok, a közösségi média és más digitális figyelemelvonó megoldások miatt azonban mostanra ez az érték 8 másodpercre csökkent le.

Bebizonyosodott, hogy az okostelefonok, a közösségi hálózatok, a szinte véget nem érő információáradat, valamint a több képernyő egy időben való figyelése hátrányosan érintik az emberek összpontosítási képességét. A felmérés során kiderült, hogy a kanadaiak közel fele automatikusan a mobiltelefonjáért nyúl, ha éppen nincs más dolga. Ennek ellenére a szakértők úgy vélték, hogy nincs semmi ok az aggodalomra.


Csak pár másodperc figyelem jut egy reklámra

Alyson Gausby, a Microsoft Kanada munkatársa azt nyilatkozta, hogy mindegy, hogy valaki az afrikai szavannákon vagy New Yorkban él, az emberek túlélése attól függ, hogy mennyire jól tudnak koncentrálni. Ez a képesség nem változott, de az online világ felé tolódott el. Ami pozitívum, hogy a felhasználók az eddiginél sokkal jobban tudnak rövid idő alatt információkat feldolgozni és eltárolni, ezzel párhuzamosan egyre több információt is akarnak feldolgozni. Különösen a fiatalokra jellemző ez a fajta médiahasználat.

Gausby szerint mindez a marketingesek számára azt jelenti, hogy ugyan még több lehetőség nyílik a hirdetőknek a fogyasztók figyelmének felkeltésére, de ugyanakkor egyre nehezebb lesz ezt a figyelmet fenntartani. A jövőben akkor lehet egy üzenetet átvinni, ha azt személyes módon és világosan megfogalmazva teszik meg. Leginkább a gazdag multimédiás tartalmú ajánlatok alkalmasak a figyelem felkeltésére, de a sikeres reklámokhoz fontosak az ismétlések és az eltérő csatornákon való egységes megjelenés is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nabateus #9
    Ennyi.
    A sok inger is akkor talal csak meg, ha epp nyitott vagy ra (most nem bennek bele a tudatszint alatti reklamokba, stb), illetve nincs mas ami lekotne a figyelmet.
  • AxxE #8
    :D :D
  • barret #7
    Baromság ez a cikk! Ami engem érdekel,arra hosszú ideig tudok koncentrálni.
    Ami nem érdekel,azt meg értelemszerűen le......
  • Prosectura2 #6
    Magamon is észlelem/észleltem, hogy egyre kevésbé bírok egy dologra sok ideig odafigyelni, nem bír lekötni (persze a GTA V az kivétel ).
    Régen sokat olvastam, ehhez tértem vissza, valamennyire sikerült vele növelnem a koncentrációs készségemet, azért egy terjedelmesebb Asimovval kell küzdeni...
    Utoljára szerkesztette: Prosectura2, 2015.05.20. 13:31:55
  • Skylake #5
    Sokan azt gondolják, főleg önmaguk közül, hogy a mostani FB generáció zöme micsoda fantasztikus termékeket állít elő, és micsoda digitális emlékművet épít önmaga számára. Azonban szerintem annak a nagyrésze banális digitális szemét, olyan dolog, amit máshol mások, úgy vagy majdnem ugyanúgy előállítottak, és már régen lerágott csont, mire X, Y, és Z kiposztolja. Zuckerberg elhozta a proliknak annak a milliőnek a proliváltozatát digitalizálva, amely korábban a felső körökre volt jellemző, ahol a társadalmi státuszok megerősítése egyfajta státusz-tőzsdeként volt jelen (és amelynek legkifinomultabb változata a francia udvari társadalom volt - v.ö.: Elias: Udvari társadalom.) Na most, bennelevés a státusz-tőzsdében, ahol kepesztesz azért, hogy elismerjenek, nagyon fárasztó dolog - pontosan úgy, és pontosan olyan módon, amilyen izzadtságszagú a felső körök megbecsülés és prominencia iránti harca egymás ellen, amelyet a 90-es évek elejéig a prolik legfeljebb társasági lapokban figyelhettek. Hát, most elért ide is - csak hát a proliknak gályázniuk is kell, sokan vannak, életük többségében dögunalmas, úgyhogy a státuszok-prominenciák iránti harc még kiélezettebb. Ezért X, Y, Z aki nagyon tolja ezt, nem csoda, hogy nehezen tud koncentrálni.
  • Laza #4
    Ez nem csak a cikkekkel van így, hanem pl hozzászólásokkal is :)

    A tiéd is határeset volt a hosszát tekintve :D
  • Cat #3
    Van egy ismerösöm, aki egyfolytában tumblrezik. Rövid posztok, egy egy kép, vagy egy mondat az egész. Lehet tekerni lefelé végtelenítve a sok száz bejegyzést, melyek többségének semmi értelme, max. elmosolyodik az ember valami baromságon.

    Másik, hogy az emberek már egyáltalán nem olvasnak el egy hosszabb cikket. Indexen erről nemrég volt teszt, de itt is látszik a kommenteken, hogy az emberek döntő többsége max. a címet és a képaláírásokat nézi.
    http://index.hu/tech/2015/04/02/aprilis_1_bolondok_napja_trefa_alhir_kommenteles_facebook_index/
  • Palinko #2
    majd tartunk koncentrációs táborokat. oh wait
  • masuda #1
    Képes vagyok órákon át egy játékra koncentrálni, bár nem tudom ez mennyire releváns. :D