Ötvös Tibor

Overwatch - a Blizzard új alkotása


A Blizzard tegnap leleplezte az Overwatch címet kapott új alkotását, mely egy multi alapú FPS lesz.

Az este lezajlott a BlizzCon 2014 rendezvény, melyen a Blizzard számos alkotását mutatta be. Leleplezte a StarCraft 2: Legacy of the Void címet kapott kiegészítőt, a Heartstone Goblins vs Gnomes DLC-jét és kideürlt, hogy a Heart of the Storm zárt bétája januárban indul útjára. A legnagyobb meglepetést azonban a csapat első FPS-e, az Overwatch bejelentése okozta.

A dolog már csak azért is érdekes, mert az Overwatch lesz az első projekt 20 év után, mely nem kapcsolódik valamely korábbi Blizzard-alkotáshoz... legalábbis olyanhoz, ami elkészült. A program ugyanis számos elemet vett magához az időközben leállított Project Titan projektből, de a Blizzard hangsúlyozta, hogy attól az Overwatch nem a korábbi tervezet módosított változata.


Az Overwatch alaphelyzete szerint a jövőben járunk, a Földön, ahol a technológiai fejlettségnek köszönhetően komoly gondok alakulat ki. Ebben a globális krízisben próbál rendet tenni a nemzetközi harcosokból, tudósokból és kalandorokból álló csapat, az Overwatch és mi is az egyik tag szerepét kapjuk.

A hat csapatból álló multis csatákban a megszokott karakter-osztályok közül választhatunk, majd a futurisztikus helyszíneken csaphatunk össze egymással. Így eljuthatunk például a hologramok uralta Londonba vagy a high-tech piramisokkal felszerelt Egyiptomba is. Természetesen minden karakternek meg van a saját egyedi képessége (jelen pillanatban összesen 12 harcos közül választhatunk) és ez jól is jön a csatákban.


A bejelentés és a hivatalos oldal alapján az Overwatch jóval több karaktert és pályát tartalmaz majd. A megjelenés dátuma még nincs kitűzve, de az biztos, hogy 2015-ben már elindulnak a béta tesztelések.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #10
    Hearthstone-ban azért megnézném meddig húzod az arénában ;-)
  • Vol Jin #9
    Hát a Warcraft 4-re én is rákattannék azonnal.
    A Warcraft 3 is eredetiben van meg, és vagy 50 kampányt letöltöttem pluszban, amiket utólag szerkesztettek lelkes rajongók.

    Innen szoktam szemezgetni:
    http://www.hiveworkshop.com/forums/maps.php?extension=w3n&d=list&r=200

    Vannak nagyon durván jó kampányok.

    Meg még a Wonderers of Sorceria-t is végigtoltam, de azt máshonnan szedtem le. Az önmagában 6 kampány kampányonként 10-20 pályával, és egy másik Univerzumban játszódik, nem a WC-ban.
  • Ragnaar #8
    A Valve megcsinálta a DOTA2-t (warcraft3mod) a Blizzard meg megcsinálja a Overwatcht (TF2 clone). Személy szerint egy Starcraft Diablo vagy Warcraft világban játszódó küldetésalapú multilövöldének (Mint az ETQW) jobban örültem volna ...
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2014.11.10. 11:00:51
  • Renátó1985 #7
    A te izlesed az etalon?
  • who am I 7 #6
    gyerekeknek is kell valami...nem egy MK X , az biztos :D
  • Sir Cryalot #5
    -Látom ebben már nem alapfelszereltség az értelmifogyatékos kreténgrimasz gimmick mint a teamfortressben.
  • paby88 #4
    én warcraft 4-et meg diablo mmo-t akarok de jöhetne akár egy egész estés 40k mozifilm is ^^
  • Etinger #3
    Nem kell vele játszani, el kell kerülni. Jobban jársz Te is, mert ez a vergődés amit leművelszkb az összes Blizz cikk alatt, fájdalmas.
  • TakácsBálint #2
    Ebben van a pénz. Semmi sem kötelező:)
  • gombabácsi #1
    blizzardot rég el kellett volna tiltani a játékfejlesztéstől, sorban gyártják a totálgiccs totálostoba játékaikat. a nép meg úgy rácuppant, mint öreganyám a barátok köztre :(