Berta Sándor

Elfogadták az USB Type-C végleges speci­fikációját

Az új szabvány jelentős mértékben megkönnyítheti mind a gyártók, mind a felhasználók életét.

Az USB Implementers Forum (USB-IF) elfogadta az USB Type-C szabvány végleges változatát. Az USB-csatlakozók következő generációját az USB 3.0 Promoter Group és az USB-IF közösen kezdte kifejleszteni, s az USB Type-C hosszú távon az összes jelenlegi USB-t kiválthatja. A végleges specifikáció elfogadása azt jelenti, hogy a két szervezet tagjai megkezdhetik gyártani a kompatibilis eszközöket, csatlakozókat és kábeleket, így már az idén megjelenhetnek az első USB Type-C-t támogató termékek.

Az új szabvány legnagyobb előnye az akár 5 Amperes áramerősség kezelése (tehát már notebookok is tölthetők a segítségével), illetve hogy lehetővé teszi az eddigieknél kisebb, ezáltal olcsóbb csatlakozók létrehozását, amelyek ráadásul mindkét irányban egyformán bedughatók lesznek. A 8,4 x 2,6 mm méretű portok természetesen az okostelefonokon, a táblagépeken és más hordozható készülékeken is elhelyezhetők.

Az USB Type-C port a specifikáció alapján 10 000 csatlakozási kísérletig használhatók. Aki tehát mindennap csatlakoztat egy okostelefont valamelyik készülékéhez, az 27 éven keresztül használhatja az adott dugaszt. A maximális adatátviteli sebesség 10 GBit/s és a Type-C lefelé kompatibilis minden korábbi USB szabvánnyal. Jelenleg a Hewlett-Packard, az Intel, a Microsoft, a Renesas, az STMicroelectronics és a Texas Instruments támogatja a Type-C-t.

Jeff Ravencraft, az USB IF vezetője az idei Computexen még azt nyilatkozta, hogy némi szerencsével az első kompatibilis eszközök már az év vége előtt megjelenhetnek. Brad Saunders, az USB 3.0 Promoter Group elnöke közölte, hogy az új szabvány iránt nemcsak globálisan van érdeklődés, hanem a PC-, a mobil-, az autó- és az IoT-ipar képviselői is kérdezősködtek már.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Papíron nekem is minden eszköz frankó, mégis két mobilt cseréltem már az USB-port miatt és vagy 4-5 kábelt. :-S
    Szóval örülnék, ha végre tényleg strapabíró lenne. Az mindenképpen pozitív, hogy fordítva is be lehet digni.
  • kvp #5
    Az usb C csatlakozo szelesebb lesz mint a mikro usb, kb. mint a sima usb A, csak vekonyabb valtozatban. Ez utobbin siman at lehet vinni akar 10 ampert is, csak a mai aramkorok es kabelek nem birjak, de maga a csatlakozo tudna. Az uj szabvanyban is csak 3 amperig mentek fel a kabelek eseten, de a csatlakozo birja az 5-ot is. Ez meg mindig az usb A kapacitasa alatt van, de a mai limiteknel jobb. Egyebkent a jelenlegi usb szabvany mar 900-1000 mA-t enged, tehat ha 3-4 tu csak a tapfeszt viszi (lesz rajta boven), akkor ezt siman fel tudjak emelni 3000 vagy akar 5000 mA-re. Egyebkent nekem 2.1A-es az egyik mini usb-s toltom es kepes le is adni ezt, mig a sima sony telefonom fel is veszi, raadasul mindezt egy sima mostani micro usb-s kabelen es csatlakozon at (a masik vege ami a toltobe megy az usb A-s). Szerintem a gyakorlatban lesz ebbol a max. 3-5A-bol akar 10 is.
  • Csaba161 #4
    Persze, hogy neked lesz hasznos, ha le kell cserélned az összes kompjúteredet, televíziódat, fejhallgatóidat és egyéb perifériádat, hogy bedughasd az új készülékeidet az UBS-C kábeleik segítségéve ezekbe...
  • barret #3
    A pattanásos szemüveges hülye gyerek úgy is elhisz mindent,aki meg ért hozzá,azt tudja hogy a több áram átviteléhez nagyobb felület kell!
    Erre kisebb csatlakozót csinálnak,vékonyabb vezető felülettel! Minket néznek hülyének...:(
  • barret #2
    Kétlem hogy nekem ebből hasznom lesz! A gyártóknak annál inkább :D
    Nekem csak eggyel több szart kell a többi közé akasztanom...Aztán nézhetem
    hogy mi hova dugható be :)
  • Tetsuo #1
    Kétlem az ígért adatokat. nem hiszem el, hogy ilyen kis sz@r praktikus lehet!
    5A persze, ilyen kis felületen... nálam az USB-micro ill. a hagyományos USB sem bírja túl sokáig, persze ott a fordított bedugás erőltetése is szerepet játszik, de alapból nem tölt rendesen a telefon, ha jobban hajlik a kábel és a csatlakozóvég kissé megdől az aljzatban.
    Valami ipari kialakítás kellene, nekem legalábbis! :-D