Berta Sándor

Csökken az USB csatlakozó mérete

Az USB-csatlakozók következő generációja ugyan sávszélessében nem nyújt többet, de a mai eszközökhöz igazodóan kisebb lesz és bármilyen irányból bedughatjuk majd.

Az USB 3.0 Promoter Group és az USB Implementers Forum (USB-IF) közösen kezdte kifejleszteni az USB-csatlakozók következő generációját. Az USB 3.1 és az USB 2.0 szabványokon alapuló új USB Type C csatlakozó sokkal kisebb lesz, mint jelenlegi társai, körülbelül akkora, mint az USB 2.0 Micro B. Az új, kisebb csatlakozónak köszönhetően vékonyabb termékeket készíthetnek majd a gyártók, anélkül, hogy a magas adatátviteli sebességről és az integrált áramellátásról le kelljen mondani. A két csoport kiemelte, hogy az új csatlakozó miatt a felhasználóknak nem kell majd arra figyelniük, hogy miként kötik össze az eszközöket, a csatlakozók ugyanis minden esetben illeszkedni fognak. Vagyis megszűnik az elmúlt két évtizedben tapasztalt probléma, amit a portok egymástól eltérő alsó és felső oldalai okoztak.


Rendet vágnak a mostani kavalkádban

Az új megoldásnak lesz azonban egy komoly hátránya is: nem lesz kompatibilis a régi szabványokkal, ezért a régi és az új csatlakozókkal rendelkező eszközök összekötéséhez szükség lesz adapterekre és különleges kábelekre. Az USB Type C port végleges specifikációit várhatóan 2014 közepén fogadhatják el, ekkor jelenhetnek meg a piacon az első USB 3.1-kompatibilis külső vezérlők is. A hosszú távú cél az, hogy a Type C USB váltsa fel az összes csatlakozószabványt, ide értve a Micro- és a Mini-USB-t is, amelyek elsősorban az okostelefonokon, táblagépeken és digitális fényképezőgépekben találhatók meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #22
    Egyetértek. Nekem már ment tonkre tobb USB aljzatom is, foleg a micrók telefonban.
    Kár, hogy mobilhoz nem lehet használni Neutrik XLR-t. :D
  • coolbboy83 #21
    Az Apple megoldása a legjobb, tovább is vihető - akkor majd megfelel már az USB 3.1 szabványnak... eleve mindegy hogy dugod be... szvsz messze a legjobb megoldás, nincs érintkezési gond, kimozdulás stb.
    Egyszerűen ilyesmit kell használni - nem ezeket a buffadt hitványabb megoldásokat.
  • Papichulo #20
    Azert ne tartsd addig vissza a lelegzetedet! :)

    Az elso ilyen csatlakozok csak 2016-ban varhatoak...
  • duke #19
    A mini es mikro usb csatlakozot, szerintem sem baj, ha lecserelik. Kulonosen a mikro usb nagyon szar, mechanikailag gyenge, bizonytalan, konnyen tonkremegy. Meg normal hasznalat mellett is hamar kilazul. Bedugott alapotban meg, aztan vegkepp konnyen serul.
  • Papichulo #18
    Az apple fele csatlakozo nem felel meg az usb3.1-es specifikacionak.

    Miert is felelne meg?! Ez soha nem is volt a cel!

    Amikor az iPad kijott az USB meg nem volt kepes megfelelo teljesitmenyt atvinni. Ezert van peldaul a Samsungnak is egyedi toltoje a tabletjeihez, mivel az USB max teljesitmenye elegtelen toltesi idot eredmenyezett volna. A 100W az mar szebb.
  • kvp #17
    Az apple fele csatlakozo nem felel meg az usb3.1-es specifikacionak. Egyreszt kettovel kevesebb jel laba van, masreszt nincs rajta hely az opcionalis optikai csatlakozasnak, harmadreszt az usb3.1-es specifikacio uj maximalis terhelhetosege 100 Watt! (azaz akar egy kisebb laptop is mehet majd az uj usb-s toltokrol) Egyebkent a csatlakozo formai kialakitasa kb. olyan ami az usb 3.1-nek is jo lenne, de ki kell forditani, tehat a csatlakozo feluletekek a belso oldalra erdemes rakni, mivel ugy kevesbe serulhetnek/koszolodhatnak. (lasd barmelyik usb, ahol a kabelek a anya, es az aljzatok az apa veguek, de az arnyekolo burkolat miatt forditottnak tunik)
  • M2 #16
    Aki használ új csatis Apple cuccot, az tudja, hogy az USB tényleg megérett a cserére. Eleve minek három kicsi csatlakozó, ez már akkor hülyeség volt, amikor kitalálták.
    Mellesleg én az Apple helyében nyitottá tenném a Lightning csatlakozó szabadalmát és felajánlanám, hogy legyen az az új USB - persze ők nem ennyire jófejek. :-)
  • ostoros #15
    Ez tipikusan kényelmi probléma. Ha így nem megy be, akkor megfordítom és kész. Mégis mennyi időt veszítettem ezzel el? Öt másodpercet? Ezért aztán érdemes újat venni.
    Ez a probléma összemérhető a WC ülőke le illetve felhajtása által elszenvedett kellemetlenséggel, vagy a fogkrémes tubus feltekerése/nem feltekerése által okozottal. Álprobléma. (Az mondjuk igaz, hogy az ipart nem a megoldások viszik előre, hanem a problémák) Generáljunk egy problémát, hogy aztán szállíthassuk a megoldást.
  • xyl #14
    Szerintem a 6.3-as jack az igazi, bárki bármit is mond.
    De félretéve a tréfát, a normál USB dugóval van néhány probléma: - forgatni kell, hogy melyik oldala kerül felül, és melyik alul, ami nem könnyíti az ember dolgát, ha mondjuk a gép hátoldalára kell bedugni vakon. A másik, hogy simán illeszkedik a szélessége az ethernet dugó szélességébe. A mini, mikro, stb. között meg igazán nincs akkora méretbeli különbség, ami indokolná, hogy ezek mind létezzenek. Jó, legyen egy kicsi, de tényleg ne akarják már a miniatürizálást odáig elvinni, hogy egy munkás férfikéz vaskos ujjaival ne lehessen kezelni a csatlakozót.
  • barret #13
    Minél könnyebbem törik,nekik az annál jobb!
    Most majd mind a 6 féle kábel kijön az új csatlakozóval kombinálva!
    Inkább azon agyalnának,hogy több teljesítményt lehessen átvinni!
    Egy 2800mA-es telefonakksit már elég nehézkes feltölteni evvel a
    mostani teljesítménnyel.