46
  • M2 #46
    1. Egyszer az életben megszerzed azzal, hogy bemutatsz egy minimális alkalmasságot, aztán semmilyen egyéb korlát vagy kontroll nincs.
    2. Nincs autó, amelyik ne indulna jogsi nélkül is. Régi mondás: "benzinnel megy, nem jogsival."
  • ostoros
    #45
    "A legrosszabb az emberi autóvezetésben, hogy nincs semmilyen szűrő. Bárki beülhet a volán mögé és vezethet."
    Jogosítvány.
  • M2 #44
    "A bárki beülhet a volán mögé mitől rosszabb mint azok a programok amik vélhetően havonta kapnak frissítést, de addig a pontig kvázi program hibával közlekednek?"

    Mert a hibák súlyosságának mértéke teljesen eltérő. A mattrészeg ember belehajt a kávézóba és megöl néhány családot vs. az autonóm autó nem pontosan a garázs közepére állt be. Akkor fognak önvezető autókat hatóságilag tömegesen az utakra engedni, amikor már biztonsági szempontból jobbak az embernél. Nem is vagyunk ettől már túl messze.

    A logikád alapján soha nem lesz a lónál jobb közlekedési eszköz, mert az autókat ember készíti, a ló meg ugye Isten teremtménye, ráadásul még okos is.

    A gépi tanulásban egyébként nem sok emberi van. Létrehoz magának egy saját belső szabályrendszert, amit mi soha nem fogunk tudni értelmezni. Így furcsa módon ugyan, de a kívánságod végülis teljesül.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.10.03. 16:45:55
  • Macropus Rufus
    #43
    "Szankciók is csak utólag vannak, amikor már rég késő, nem lehet visszahozni az esetleges áldozatokat."
    ez egy robot autó balesetnél is meg fog történni. Vannak szűrők is. Bizonyos jogsi típust eleve nem kapsz meg csak megfelelő páv engedéllyel. És ugye van az is amikor a delikvenst pályaalkalmasságira küldik, mert vélhetően teljesen hülye a vezetéshez.
    A bárki beülhet a volán mögé mitől rosszabb mint azok a programok amik vélhetően havonta kapnak frissítést, de addig a pontig kvázi program hibával közlekednek?
    Csak, hogy értsd mire gondolok: most derült ki, hogy az ájfon telók és ájpedek mindegyike érintett egy javíthatatlan rendszerhibában. A hiba a rom-ot érinti és ezért javíthatatlan. Minden iphone-t érint a 11/XR/XS kivételével és valamennyi ipad is érintett. Na ilyen hibák a kocsikban is bármikor lehetnek. De ott van kapásból a dns tármérgezéses támadás, ami hosszú évekig nem lett befoltozva. És van még kismillió olyan hiba a programokban amik csak a program publikálása után évekkel derülnek ki. (ami ugye nem jelenti azt, hogy valaki(k) már nem használták ki, csak nem publikálták). Ezeknek a tényeknek az ismeretében már nem olyan egyértelmű, hogy a robot vas az tényleg jobb lesz mint az ember. Egészen 1xü ok miatt: emberek készítik. Ember hibázik. A hiba vagy kiderül vagy nem, ha igen akkor mák: javítva. Ha nem akkor meg akár a hackerek is észre vehetik és akkor jöhet az amiről már pár topicban írtam.
    Szóval a gép - meglátásom szerint - akkor lehet jobb mint most az ember, ha nem ember készíti, hanem gépek. Akkor van rá esély, hogy nem lesznek benne hibák, vagy ha még akkor azt egy ember sem fogja tudni kihasználni, mivel nem is értik a hiba mibenlétét (nem emberi logikával tervezett rendszereknél ez benne lesz a pakliban).
    Minden ellenkező esetben, komolyan számolni kell az emberi hibákkal/tévedésekkel, és ezért nem lesz jobb mint egy halandó ember.

    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2019.10.01. 16:59:43
  • M2 #42
    A legrosszabb az emberi autóvezetésben, hogy nincs semmilyen szűrő. Bárki beülhet a volán mögé és vezethet. Szankciók is csak utólag vannak, amikor már rég késő, nem lehet visszahozni az esetleges áldozatokat.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.09.25. 21:46:12
  • duke
    #41
    Ugyan mar, az autovezetes, nem olyan jog, vagy kepeseg, amire alapvetoen szuksege volna az embereknek. Valojaban egy teljesen felesleges ertelmetlen kockazatot hordozo tevekenyseg, ami nem sokara tokeletesen kivalthato lesz.
    Ertheto persze, a mai vilagunkba sokan ugy szocializalodtak, hogy az emberi letezes abszolut csucsa es ertelme, az autovezetes, az autoval valo jatszadozas. Es ehhez kepest ertheto, hogy rettegnek, attol, hogy elveszik toluk a kormanyt. De komolyan gondolod, hogy csak azert folytatodjon az utakon az oroszrullet, azert torjek, zuzzak, oljek ezer szamra az emberek magukat, mert egyesek a vidamparki dodzsem helyett az kozforgalomban akarnak jatszadozni ? Az autovezetes elveszteset nem kell sajnalni. Az emberi szervezet napi 100 kilometernyi futasra fejlodott ki, ehhez kepest milliok mozgaskeptelenul elhizva ulnek az autoikban. Ha valamit, akkor ezt a kepesegunket lehet, sajnalni, de nem egy muszaki eszkoz kezeleset.
  • M2 #40
    Okos majd akkor lesz egy város, ha a lakói lediplomáznak.

    Automatizált város. Nem máról a jövő évre, hanem fokozatosan. 20-30-50-100 év alatt, és igen, ezt már nem mi építjük, nem magunknak. Olyan generáció építi magának, amelyik okostelefonok meg tabletek közt nő fel. Még a paráik is teljesen mások, mint neked.
  • M2 #39
    A mostani vasakkal sem teszem meg. Átveszem a küszöbömön.
    Úgy gondolod a mai trendek alapján, hogy a jövőben csökkenni fog a netes vásárlások aránya?

    Írtam: egy szállításra konfigurált robotautó kiviszi a szükséges címre.
  • Macropus Rufus
    #38
    Okos város. Nem járható út. Tudom paranoiás vagyok, de ugye nem mindenki születik báránynak. És ha voltál már nem bárány, akkor picit másképpen kezded nézni a bárányok viselkedését, akkor is ha te már szintén az vagy. Most azt látom, hogy az emberek önként mondanak le a szabadságukról. És ha ezzel valaki vissza él (már pedig vissza fognak, az ember már csak ilyen) akkor jön a picsogás meg a pislogás.
    De akkor már túl késő lesz. Viszont az infó brókereknek egy aranybánya lesz az a világ. Remélem akkor én már évtizedek óta 2m mélyen leszek. Nem élnék egy ilyen világban.
  • Macropus Rufus
    #37
    ennek sem nagyon örülnék. Már most gond ha a drón lezuhan. Namost ha ezt a 40kg 120-as tévével teszi az már nagyon nagy gond. És le fognak zuhanni. Nincs olyan eszköz amit az ember készített és ne menne tönkre.s
  • Macropus Rufus
    #36
    hát ez az, hogy nem tennél. Viszont a mostani vasakkal azért meg tudod tenni.
    És még van az életnek nagyon sok területe ahol a 120cm nem elég.
    4 fős család nyaralni megy... stb...
  • M2 #35
    Üzletek nem lesznek, csak bemutatótermek. És pont ahogy írod: onnan nem visz haza senki semmit. Logisztikai raktárból megy ki címre az áru drónnal/robotatóval. Alap.
  • duke
    #34
    Ha egyaltalan lesznek meg offline uzletek, akkor sem te fogod hazavinni, amit vettel, hanem mire hazaersz az onvezeto jarmuvel, addigra valamilyen dronszeru legijarmu leteszi az ajto ele a termeket.
  • M2 #33
    Miért is tennék ilyent?
  • Macropus Rufus
    #32
    Ez a Twizy egy vitz. Poénnak jó. Ezzel vigyél haza egy 120cm-es led-et a MediaMarkból....
  • ostoros
    #31
    Nem lesz ebből a marhaságból semmi. Mire megvalósítható lenne, addigra egymást vadásszuk egy falat húsért, kőbaltával.
  • M2 #30
    Senki nem mondta, hogy egymás mellett kell elférnie két embernek.

    Légzsák nem foglal olyan nagyon sok helyet, a szükséges gyűrődő zóna mérete se túl nagy 40-50 km/h maximált sebesség mellett. Ha pedig az önvezetés annyira jól vizsgázik és esetleg csak évente hallunk egy-két koccanáról, akkor nem is szükséges a biztonsági elemek túlméretezése.

    Az egész hajtás és vezérlés elfér a padlólemezben, a felső karosszériarészben kell elhelyezni 2 embert. Még akár kisebb is lehet, mint ma egy Renault Twizy.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.09.23. 13:37:42
  • Macropus Rufus
    #29
    "Egy 120 cm széles jármű elfér 1,6 méter széles sávban."
    ez tudod milyen keskeny autó? A 126 kispolák 1.3m széles.
    Tehát a 120cm széles kocsi keskenyebb mint egy kispolák. Az meg qurva kicsi autó.
    És ugye ebbe a pici vasba kell belepasszírozni a légzsákokat a gyűrődő zónákat és a többi dolgot. Ugye ha a kocsi befoglaló mérete 1.2m akkor a belső ennél jóval kisebb lesz. 1xün egy 1.2m széles kocsiban 2 ember normálisan nem tud elférni egymás mellett.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2019.09.23. 12:22:14
  • kvp
    #28
    Szerintem nem erdemes arrol vitatkozni, hogy az automata autok, a robottaxik vagy a tomegkozlekedes a jovo, mivel az adott varosok beepitettsegi es nepsurusege hatarozza meg, hogy mi mennyire eri meg. A robottaxik elsosorban a taxik kivaltasara jok, az automata tomegkozlekedes a kisebb emberigeny miatt nagyobb jaratsuruseget jelenthet, ha az adott helyen meg lehet suriteni, mig az automata autok egyedileg a legkenyelmesebbek. Miert nem az embereknek legkenyelmesebb terjed el kizarolag? Pont azert amiert ma sem sajat autoval jar mindenki. Egyszeruen bizonyos nepsuruseg felett annyira dragava valik a sajat jarmu, hogy nem engedheti meg maganak mindenki. Miert valik dragava? Mivel jellemzoen ez egyetlen mod hatasos amivel korlatozni lehet a felhasznalasukat es ravenni az embereket, hogy taxit vagy tomegkozlekedest hasznaljanak. Ez egy mesterseges szabalyzo faktor. Ugyanez igaz a taxi es a tomegkozlekedes eseten is, a taxi dragabb. Azert dragabb mert kevesbe koltseghatekony azaz alacsonyabb a hasznostomeg aranya. A modern technologiak csak ezeken a kialakult aranyokon tudnak valtoztatni. Ha olcso a fold es sok hely van, kialakulhat egy 100%-osan auto alapu varos is (ilyen volt regen Detroit), de a meglevo kozepkori varosszerkezetekben ez nem oldhato meg a jelenlegi lakosuruseg mellett. Igy kenyszerusegbol az emberek hasznalni fogjak az automata buszokat, ha nincs penzuk taxira vagy sajat autora. A technologiak koltsegvaltozasai csak a 3 kozlekedesi forma (sajat jarmu, megosztott jarmu es tomegkozlekedes) aranyat tudjak befolyasolni az adott varos adottsagainak hatarain belul. Ezt csak politikailag lehet felulirni, pl. az autok kitiltasaval vagy olyan magas gepjarmu adoval, ami mellett nem eri meg sajat autot tartani, meg akkor sem ha a technologia miatt lehetoseg lenne ra.
  • M2 #27
    A robottaxi azért nincs olyan nagyon messze a tömegközlekedéstől. Olyan, mint ha a buszt szétszednéd 2 üléses darabokra, hogy így növeld a hatékonyságát. Azért szétszedhető, mert nem szükséges egy-egy ember az üzemeltetéséhez.

    Ugyanúgy közös használatú jármű, de a gyártása egyszerűbb és olcsóbb, fogyasztása kevesebb, infrastruktúrából is kisebb az igénye.
  • dyra
    #26
    Eddig nem volt vernyákolás. Most viszont elfog jönni az az idő, hogy minden beruházásnak megfogják vizsgálni a CO2 kibocsájtását. Ez is egy trend.

    "Már vannak tervek sok felhasználási lehetőségű önjáró járműre. De flotta szinten is megoldható, hogy a rendelés alapján személyt vagy árut szállító eszköz álljon forgalomba. Kis Pista örül majd, hogy elég a lakása előtt betenni a bicaját, az elmegy "magában" a szervízbe, ahol kiveszik. Kis Pistát meg nem szállítgattuk feleslegesen."

    Már egy Budapest méretű városnál is ami kb kicsi közepesnek számít a világban na szóval már egy ilyen városnál is olyan fajta koordinációt igényelne a lakosságot is beleértve ami nehezen megvalósítható piaci alapon hiszen a cégeket is össze kellene hangolni az optimális működéshez. Ezt így 2019-ben nehezen tudom elképzelni.

    "A pár centi manőverezésről természetesen oldal irányról volt szó, a sávok mérete miatt. Feleslegesen rángattad ide a követési távolságot. De ha már szóba került: az önvezetők össze is kapcsolódhatnak és együtt fékeznek, mint mondjuk a mai metrószerelvények. Nem egy nagy kihívás ez már mai technikával sem."

    Oké bocs.

    "A "rengeteg cuccal" rendelkező emberek hogyan kapcsolódnak az önvezetők parkolási metódusához? Sehogy. Nem a parkolóház mélyén kell beszállni, hanem kinek-kinek a saját kapuja előtt, ahova odanavigál."

    Aki magában megy menjen tömegközlekedéssel vagy bringával.

    "A tömegközlekedés a zsákutca. Amint valaki jobban keres, azonnal leszokik róla és soha nem könyörgöd vissza. Zöld dumával pláne nem, mert olyankor tudod mi lesz? Nem az autóját fogja megútálni, hanem a zöldeket dumállókat."

    Pont ellenkezőleg. Egyre terjednek a zöld övezetek és a sétáló utcák. Építik szorgosan a bringautakat mindenfelé. Attól, hogy elektromos és önvezető a gépjármű ugyanúgy felveri a szállóport, pontosan ugyanúgy koptatja a gumit ami terheli a környezetet stb..

    A tömegközlekedésben eszméletlen lehetőségek vannak menj el Svácjba és nézd meg az ottanit. Ha nálunk hasonló lenne szinte senki nem használna autót max városon kívül.

    "Nevezhetsz bármit idiótaságnak, ezzel sokat nem hatsz a világra, pláne nem a trendekre és a fejlődésre. "

    Ez egy olyan trend amit az autóipar nyomat mert biznisz. Nem valós igényekből táplálkozik.


  • M2 #25
    Az ingatlanpiacot mikor érdekelte a CO2 kibocsájtás? Soha.

    Már vannak tervek sok felhasználási lehetőségű önjáró járműre. De flotta szinten is megoldható, hogy a rendelés alapján személyt vagy árut szállító eszköz álljon forgalomba. Kis Pista örül majd, hogy elég a lakása előtt betenni a bicaját, az elmegy "magában" a szervízbe, ahol kiveszik. Kis Pistát meg nem szállítgattuk feleslegesen.

    A pár centi manőverezésről természetesen oldal irányról volt szó, a sávok mérete miatt. Feleslegesen rángattad ide a követési távolságot. De ha már szóba került: az önvezetők össze is kapcsolódhatnak és együtt fékeznek, mint mondjuk a mai metrószerelvények. Nem egy nagy kihívás ez már mai technikával sem.

    A "rengeteg cuccal" rendelkező emberek hogyan kapcsolódnak az önvezetők parkolási metódusához? Sehogy. Nem a parkolóház mélyén kell beszállni, hanem kinek-kinek a saját kapuja előtt, ahova odanavigál.

    A tömegközlekedés a zsákutca. Amint valaki jobban keres, azonnal leszokik róla és soha nem könyörgöd vissza. Zöld dumával pláne nem, mert olyankor tudod mi lesz? Nem az autóját fogja megútálni, hanem a zöldeket dumállókat.

    Nevezhetsz bármit idiótaságnak, ezzel sokat nem hatsz a világra, pláne nem a trendekre és a fejlődésre.
  • dyra
    #24
    ez full SCFI, valamelyik Tom Cruise filmben volt ilyen (talán a Különvéleményben).

    "Lényegtelen, hogy mi kerül sokba, ha az adott dolog ingatlanpiaci szempontból megéri, akkor az megvalósul."

    Nem éri meg, brutál költségei vannak. CO2 kibocsájtás szempontjából is. A környezetvédelemre hivatkozva ha most felturják az összes lakótelepkörnyékét az olyan CO2 kibocsájtással fog járni, hogy az összes környezetvédő ott fog tüntetni. Mindezt azért, mert Pistike a telefonját akarja nyomogatni autóvezetés helyett de úgy, hogy abban még egy taxis sem ül. Vicc! Megfő a bolygó és egyesek ilyenekkel "baszkódnak".

    "Egy 120 cm széles jármű elfér 1,6 méter széles sávban. Egy 5 méter széles úton kialakítható 3 db. 160 cm széles sáv, a középső váltakozó iránnyal.
    A városi utcák alapból 3 sávosak, csak most két oldalon autók parkolnak. Itt keskeny járművekkel a két oldali leszállósávot meghagyva is marad hely 2 forgalmi sávnak, ami dupla áteresztési képesség a mostanihoz képest."

    A városokban továbbra is jelentős teherforgalom lesz. Szabvány autók nem lesznek. És teherforgalomnál ne csak a kamionakt értsd ide hanem Kis Pistát aki az anyukája TV-jét vagy a haver Bringáját juttatja el a szervizbe vagy csak ki az erdőbe.

    "A robotautók 40 km/óra sebességnél pár centi eltéréssel manővereznek, akár már mai szintjükön is."

    Ezt a forma 1-es pilóták is megcsinálják, de ha satufék van akkor nem lesz megállás. Márpedig ha nem kötött a pálya elfordulhat kismillió ok miatt satufék. Nem ülnék olyan kocsiba ami nem tart követési távolságot.

    "Ha a jármű a mai autóknak a negyed területén tud leparkolni, az a jelenlegi parkolókapacitás négyszeresét jelenti. Kisebb autók, centis közökkel, zárt rácsban."

    Nem fog megvalósulni, rengeteg cucca van az embereknek ezekről ne feledkezz el. A családi autók se azért menők mert csak, hanem mert sok mindent bele lehet pakolni.

    "A jelenleg parkoló autók életciklusra kivetített kihasználtsága nincs 10 százalékos. Az is lehet, hogy 40%-kal nagyobb forgalom megoldható fele ekkora gépparkkal."

    Az autó zsákutca. Csak minőségi tömegközlekedés javíthat a városok helyzetén. metró, troli, villamos, busz, hajó, vonat, szóval csupa olyan dolog ami már fel van találva.

    Az önvezető autó az emberiség újabb idiótasága amivel "szétcsesszük" a földet. Bemutatva mennyi felesleges erőforrását eltudunk cseszni a "semmire".
  • M2 #23
    Szerintem a cáfolatoknál sok dologgal nem számolsz, illetve sokat figyelmen kívül hagysz.

    Lényegtelen, hogy mi kerül sokba, ha az adott dolog ingatlanpiaci szempontból megéri, akkor az megvalósul. Lehet eleinte csak az új beruházások, lakóparkok körüli forgalmat dugják el, később a felújítások része lesz.
    Mint ha most a Városliget felújításakor a liget a házfalakig érne, a mélygarázshoz meg hozzá lenne csapva a több sávos út. Duplázódna a lakások értéke.

    Egy 120 cm széles jármű elfér 1,6 méter széles sávban. Egy 5 méter széles úton kialakítható 3 db. 160 cm széles sáv, a középső váltakozó iránnyal.
    A városi utcák alapból 3 sávosak, csak most két oldalon autók parkolnak. Itt keskeny járművekkel a két oldali leszállósávot meghagyva is marad hely 2 forgalmi sávnak, ami dupla áteresztési képesség a mostanihoz képest.

    A robotautók 40 km/óra sebességnél pár centi eltéréssel manővereznek, akár már mai szintjükön is.

    Szintén nem kihívás, hogy egy elektromos, négy kerekű jármű tudjon menni 50 km/órás sebességgel. A forgalmi engedélyt kapó járművekkel szemben támasztott minimális igény paraméterezhető. Ha egy adott jármű "gyengélkedik", azt a rendszer azonnal ki tudja irányítani magából.

    Ha a jármű a mai autóknak a negyed területén tud leparkolni, az a jelenlegi parkolókapacitás négyszeresét jelenti. Kisebb autók, centis közökkel, zárt rácsban.

    A jelenleg parkoló autók életciklusra kivetített kihasználtsága nincs 10 százalékos. Az is lehet, hogy 40%-kal nagyobb forgalom megoldható fele ekkora gépparkkal.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.09.19. 22:21:45
  • Macropus Rufus
    #22
    "Amik javulhatnak:
    - elektromos meghajtás, tisztább levegő a városokban, föld alá levihető forgalmi utak, fölötte lehet park/sétány...,"
    ez igaz, viszont olyan marha sokba kerülne, hogy nem lesz megoldva. Most is letehetnék akár az összes utat a föld alá (megfelelő szellőztető berendezések mellett), de vélhetően nem éri meg. Csak akkor fognak bedugni valamit a föld alá, ha másképpen nem megoldható.

    "- fele akkora sávban elférő, keskeny 2 személyes autók, csak ez magában a duplánál nagyobb áteresztést eredményez az utakon,"
    A sáv szélesség felezése jó 5let lenne, ha egy sáv 5m széles lenne. De csak 2.5-3m. Szóval ez nem hinném, hogy járható út lesz. Azért a robot autók sem úgy fognak menni mint akit zsinóron húznak. Kell hagyni nekik is teret a sávon belüli manőverezésre.

    "- folyamatos haladás, fékezés és megállás nélkül a vezérelt forgalomnak köszönhetően,"
    ez is csak akkor fog működni, ha a kocsik azonos paraméterekkel bírnak. Ellenkező esetben a leglassabb és a leggyengébb paraméterekkel bíró vas fogja meghatározni annak a sornak a haladását amiben ő is van. És ugye ennek a sornak a haladási sebessége befolyásolja a közvetlen vele kapcsolatba lévő sorok haladását, és azok meg azokat akik velük vannak kapcsolatban, stb...

    "- jelenleg parkolóhelynek használt területek felszabadulása, mert az önvezető jármű az utasok kiszállása után elmegy leparkolni egy közeli mélygarázsba,"
    mivel 40%-al nő a járművek száma ezért nem olyan sok parkoló fog felszabadulni. 40%al több fog kelleni abban az esetben is ha a közlekedő és parkoló vasak aránya megegyezik a mostani állapottal.

    "- forgalomtól függő, bármikor rugalmasan változtatható sávelrendezések. Reggel a városból kifelé csak pár autó csorog? Kapnak egy sávot, a befelé tartóknak meg marad 7 sáv (a jelenlegi 2+2 sávos utak esetén)."
    ez am. jó 5let, ezt most is lehetne alkalmazni, de leszámítva pár főb közlekedési utat Bp-re azért többségében 2x1 sáv megy be. A már említett 10-esút esetében nem lehet ilyen megoldást alkalmazni, csak az útpálya szélesítése mellett. Ez meg marha sok pénz
  • duke
    #21
    "Azért 40%-al több vas lesz az utakon, nem hiszem, hogy a szgép vezérléssel mindent meg lehet oldani. "

    A dugok elsosorban a millionyi egymastol fuggetlenul ossze vissza kozlekedo, talalomra fekezgeto gyorsulgato, savokat, iranyokat valto autok miatt alakul ki. De ez nem is csoda. Az lenne a csoda, ha millionyi osszehangolatlan mozgasbol, egy egyenletes folyamatos kozlekedes alakulna ki. Egy ilyen varosi kaoszban rengeteg lehetoseg van rendet tenni. A szamitogep egyszerre fekezne es gyorsitana egy adott szakaszon az autokat. Teljes megallasra valoszinuleg egyaltalan nem volna szukseg, eleg lenne csak egyes utak szakaszok, varos negyedek sebeseget par km/h-val modositani, hogy ne alakuljanak ki torlodasok. Ezenkivul a kisebb meretu, kisebb sebeseggel kozlekedo autok sokkal kisebb kovetesi tavolsaggal haladhatnanak, ezert ossz egeszeben sokkal tobb ferne,el meg a zsufolt utakon is. Szerintem a jelenlegi forgalmi kaoszban, annyi kihasznalatlan tartalek van, hogy akar haromszor ennyi ember is kozlekedhetne egy varosban, tokeletesen baleset mentesen, a mostani atlag sebeseg duplajaval.
  • M2 #20
    Érdekes kérdés lehet még, hogy a ma ismert tömegközlekedési járműveket teljesen kiszorítja-e majd városokban az új fajta eszköz, a robottaxi.

    Ezek a szoftvert leszámítva elég egyszerű platformra építhető, nagyon olcsón gyártható járművek lesznek. Maximális sebességnek bőven elegendő az 50 km/h, akkumulátorkapacitásnak meg 100 km hatótávnál nem kell több, két utazás közt úgyis tölti magát.

    Nincs műszerfal, kormány és összekötő elemei, karok és kapcsolók. A biztonsági felszerelés is kimerülhet egy minimális gyűrődőzónában és pár biztonsági függönylégzsákban. Csomagtartó is lehet minimális, utazóbőrönd, nagybevásárlás mehet az emberek után egy másik robotautóba bepakolva.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.09.18. 23:15:38
  • M2 #19
    Amik javulhatnak:
    - elektromos meghajtás, tisztább levegő a városokban, föld alá levihető forgalmi utak, fölötte lehet park/sétány...,
    - fele akkora sávban elférő, keskeny 2 személyes autók, csak ez magában a duplánál nagyobb áteresztést eredményez az utakon,
    - folyamatos haladás, fékezés és megállás nélkül a vezérelt forgalomnak köszönhetően,
    - jelenleg parkolóhelynek használt területek felszabadulása, mert az önvezető jármű az utasok kiszállása után elmegy leparkolni egy közeli mélygarázsba,
    - forgalomtól függő, bármikor rugalmasan változtatható sávelrendezések. Reggel a városból kifelé csak pár autó csorog? Kapnak egy sávot, a befelé tartóknak meg marad 7 sáv (a jelenlegi 2+2 sávos utak esetén).

    Ami romolhat:
    - megnövekedett forgalom.
  • Macropus Rufus
    #18
    nem értek egyet veled, már ami a dugókat illeti. Azért 40%-al több vas lesz az utakon, nem hiszem, hogy a szgép vezérléssel mindent meg lehet oldani. Egy példa: a 10-es úton nem a szabálytalan parkolások miatt van dugó, hanem ennyit bír el az út. Elérték a maximális áteresztő képességét. Na erre még 40%-al megdobjuk a forgalmat. Pilisvörösvár másik végéig állna a dugó, az Árpád hídtól. És a városban sem 100%-ban a hibás parkolás okozz a dugókat. Nagyon sok esetben a kérdéses utak elérték a maximális áteresztő képességüket. Ezen a szgép nem tud javítani, viszont a rendszer 40%-al tudja még fokozni a terhelést.
  • duke
    #17
    "hogy egy negyfos csalad (2 szulo es 2 gyerek) 4 autoval megy ugyanoda."

    4 auto ami egyutt egymashoz kozel halad, es lehet integetni egymasnak.
    Vagy ilyen esetre fizikailag osszekapcsolni a 4 autot.
    Elektronikusan nyilvan osszekapcsolodnak, olyan kommunikacio lesz, mintha egy terben ulnenek az utasok.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2019.09.18. 00:56:11
  • kvp
    #16
    "tehát akkor: 40%-al nagyobb forgalom."

    A levegominoseg javulna, mivel autobol csak elektromosat engednenek be a varosba. A dugok csokkennenek, mert a szamitogep jobban vezet es a parkolo autok maguktol elmennenek a legkozelebbi parkolohazba.

    Ha a fenti ateresztokapacitas nyeresegek kihoznak ugyanakkora hatekonysagjavulast mint a megnovekedett forgalom, akkor biztosan jobban jarnank a tisztabb levegovel.

    Az autok szama egyebkent mindig annyi amennyi a rendelkezesre allo hely, egeszen addig amig el nem eri a 100%-os autohasznalatot. Automata autok eseten mindenkinek lehet sajat, a gyerekeknek is. Ha mindenkinek van sajat egyszemelyes, akkor az is siman megeshet, hogy egy negyfos csalad (2 szulo es 2 gyerek) 4 autoval megy ugyanoda. (megsporoljak a nagy auto hasznalatat es az uton is kb. ugyanannyi hely kell)
  • Macropus Rufus
    #15
    ""A forgalom akár 40 százalékkal is nőhetne, de ezek az önjárú járművek 60 százalékkal kisebbek is lehetnének."
    tehát akkor: 40%-al nagyobb forgalom. Bp-re vetítve: képzeljék el a kedves Bp-i lakosok, hogy 40%-al nagyobb a forgalom a városban... Biztos sokkal élhetőbb lesz úgy az élet a szitiben :|
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2019.09.17. 11:00:48
  • duke
    #14
    "A forgalom akár 40 százalékkal is nőhetne, de ezek az önjárú járművek 60 százalékkal kisebbek is lehetnének."

    Ja, 1 szemelyes jarmuvekbol 4 -is elferne egy mostani atlag auto helyett, es csak akkor hasznalnanak 4-6 szemelyes autokat, ha arra tenyleg szukseg van. Raadasul ha ezeket a jarmuveket egy kozponti inteligencia megfeleloen iranyitana, akkor akar egyenletes 30 km/h sebeseggel is hamarabb ernenek celba, mint a jelenlegi 0-100-ig gyorsulgato fekezgeto kaoszban.
  • ostoros
    #13
    A vasúti közlekedést már ötven éve csak sorvasztják, még sok helyen a monachia idején kijelölt vonalak vannak... Sőt, jó kommunistáink vagy 2000 kilométernyi vasút vonalat számoltak fel a 70-es években...
    Befektetés nélkül bizony csak a szar füstöl...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.09.16. 20:27:47
  • ostoros
    #12
    "Ha az ember napi 4 órát utazik, akkor rossz helyen van. Szerintem."
    Szerintem meg a munkahelye van rossz helyen. Mert ebben a buzi országban munkahely szempontból Budapest létezik csak, amire a mindenkori kormányzás még balfaszul rá is segít az utóbbi hatvan évben.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.09.16. 20:17:11
  • Whysper
    #11
    Persze. De nem fogom a családomat attól elszakítani,hogy Friss levegő. Szép kertes ház .. 7 éves kislányom a nagyszülők mellett nő fel és 2. kislányom most jön Decemberben. Aki szintén a nagyszülők. unokatesók és barátok között nőnek fel. Most költöztem haza angliából. havi 500+ keresek. szóval nem fogok . Sajnos szóba se jöhet.


    Igen: Kint Angliában vonatoztam. Simá nmeglenne a 60 perc ,de esélytelen. Bár ,ha azt beleszámolod,hogy 20-30 perc alatt érek oda a állomásra. aztán 60-90 perc alatt fel és onnan még a munkahelyre átmenni 30-40 perc akkor együtt kb. 30+60+30 az az 2 óra. oda és 2 óra haza. mert ugyebár nem az állomáson lakok.


    "Ha meg lenne normális vasúti közlekedés, akkor kb. 60 perces történet is lehetne."
    Utoljára szerkesztette: Whysper, 2019.09.16. 12:39:38
  • molnibalage83
    #9
    Egyébként ebben semmi új nincs. NY-ban az Über elterjedése is 1,5 éven belül 9%-os forgalom növekedést generált...
  • gombabácsi
    #8
    egyszerű: kötelezővé kell tenni hogy az ilyen robot taxik és hasonlók lehetőleg minél több embert szállítsanak. ma az autók nagy részében EGY ember ül...
    a robot taxinak fel kell vennie az útba eső embert, vagy akár kis kitérőt is kelljen tennie hogy minél több utas legyen a kocsiban. ezt egy egyszerű AI könnyen szervezni és optimalizálni tudja.
  • molnibalage83
    #7
    OFF

    A rezsi nagyjából mindenhol azonos, ezért az nem különbség faktor Kecsó és Bp között. Ha meg éppenséggel modernebb lakásba költözik az ember, ami szigetelt is, akkor még ez kevesebb is.

    Egy kétszobás lakás igen, kb. ennyi a Hungária táján vagy kicsit kintebb.

    ON
  • M2 #6
    Pesten most nagyjából 200 ezer a havi albérleti díj egy családnak (+60 ezer rezsi).
    Ezzel ráadásul ráhagyással érdemes számolni, mert nem tudjuk, hol áll majd meg.