Készül az elektromos légitaxi
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"5 évig tanulják az egyetemen"
Más egyetemeken meg diszruptív technológiákról tanítanak, amihez te sík hülye vagy, mert teljesen megragadtál a jelenben. Mennyit értesz a jövőkutatáshoz? Semmit. Kiválóan tudsz beszélni a jelen technológiájáról, de vak vagy a trendekkel kapcsolatban. Egyszerűen elbeszélünk egymás mellett. Egy futurológiai antitalentum vagy, Tony Seba megenne reggelire.
Utoljára szerkesztette: paragic, 2018.02.09. 12:01:44
Azt meg végképp leszarja, hogy hatalmas villamos töltés tárolása az sok esetben minden, csak nem biztonságos. Egyesek a szuperkondenzátrokkal jönnek. Aki meg látott olyat felrobbani annak komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban...
Egészen nevetséges, hogy az autóknál ~550 kg az akksi tiszta tömege, mindenféle rögzítés és egyebek nélkül, mert ez a hol tömeg az autó szerkezeti tömegét önmagában megnöveli. Ez elég 85 kWh-ra. Egy kéthajtómáves repcsi felszálláskor valahol 10-20 MW nagyságrenű teljesítményben van mérettől függően fél percig. Ez csak a felszállás, emelkedés közben is magas gázon megy a gép és utazás közben is MW nagysgárendben maradunk. Ha az akksik fajalgos teljesítménye egy nagyságrendet javulna - a közelében nincs ennek semmi - akkor is a gépben levő akkuk tömege nagyobb lenne, mint ma a gép teljes tömöge...
A láthatáron nincs olyan akksi, amivel Cessna méretű gépnél nagyobb értelmesen hajható lenne. A kisgépnél is kb. pont olyan luxusmarhaság, mint az autóknál, nem nagyon praktikus.
Arról az iparról van szó, ami vért pisál, hogy egy 40-100 tonnás gép könnyebb legyen néhány száz kg-mal, mert az teljes életciklusban gépenkét millió dolláros spórolás. Ezt akarja akksikkal hajtani úgy, hogy teljesítménysűrűségben nagyságrendi eltérés van az akksik és bármilyen szénhidrogén hajtóanyag tömegre vagy térfogatra eső energia/teljesítménysűrűségével összevetve.
Bohóc ez az ember...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A kerozin energiasűrűsége 42 MJ/kg.
Az elektromos meghajtás hatásfoka ideális esetben 3X akkora is lehet, mint a belsőégésű hajtóműves meghajtásé, vagy is kb 1/3 nagyságú energia mennyiségre van szükség.
Egy B-747-8 kb 400 utast visz, max 12 000 km-re, 900 km/h-vál. A max felszállósúlya 447 t, ebből az üzemanyag 193 000 kg. Ez ha jól számolom 8.106.000 MJ. Nem véletlenül robbannak ezek akkorát ha leesnek! ;)
A fentiekkel vesd össze, hogy pl. egy Li-ion 0.58 MJ/kg, a Li-kén 0,94-1,44 MJ/kg energiasűrűséggel bír. A Li-air kísérleti akksinak elvileg 5-15X szörös az energia sűrűsége, csak éppen magas feszültséggel kell tölteni, nagy a töltési veszteség, és csak kevésszer újratölthetőek szal ez még azért sci-fi. Gyakorlatilag ugyan magasabb energiasűrűséget értek el, mint a jelenlegi akksiknál, de az elméleti, a szénhidrogénekkel összevethető közelébe sincsenek.
A Boeingre visszatérve tehát, ha jelentősen nem alakítjuk át, de csinálunk egy olyan elektromos meghajtást amivel 900 km/h elérhető (ezt is kétlem azért, hogy ez technikailag lehetséges) akkor elvileg 1/3 energiával biztosítható a repülése ugyan azokkal a paraméterekkel (ezt is kétlem, de legyen így), akkor a kb. 8 millió MJ egyharmada elég, azaz 2,7 millió MJ. Egy a jelenlegihez képest fejlesztett, kb 2X energiasűrűségű (1 MJ/kg) akksival ez is 2,700 t-át jelentene, amit egy 450 t max felszállósúlyú gépre azért nehezen lehet rárakni.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mess with the best, die like the rest Linux4ever
Ki a fenét érdekel, hogy egy kamion 20 sec alatt fel gyorsúl-e 100-ra vagy sem,a mikor nem mehet gyorsabban 90-nél (nálunk 80-nál).
Egy szállítmányozó céget az érdekli, hogy lehetőleg a leg kevesebb kiadással a legrövidebb idő alatt jusson el az árú a célig. Namost egy vassal gond nélkül el lehet menni Bp-ről Párizsig egy tankkal. Egy ekamionnal ezt nem teszed meg. És már bukó is a nemzetközi szállítás. Ha csak 3 órát kell tőlteni, már sok. Lévén, hogy a másikat nem, tankolás meg pár perc. (sz@rással, kávéval 10-15 perc max. )
Mess with the best, die like the rest Linux4ever
;)
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ha érdekel, mi mennyi akkor itt egy link:
https://www.teslarati.com/tesla-model-s-weight/
Mess with the best, die like the rest Linux4ever
hát ennél azért lényegesen komplexebb a dolog. Minden a kiadás/bevétel arányán múlik. És 5tonna hasznos teher helyet, 5t holt teher szállítása nagyon sok pénz kiesés.5t szállítása nem kis összegű hasznot jelent. (gondolj bele, hogy egy fulra rakott kamion teljes kapacításának közel 1/8 ez) Ki van zárva, hogy az üzemeltetési kiadások annyira jók, hogy a kiesést ott tudnák kompenzálni. A hatótávról meg ne is beszéljünk.
Véleményem szerint az e-kamionnal való árú szállítás még csak marketing fogás. Nem igazán gazdaságos. Jelenleg. A kamionok nagyon költség hatékonyak, ha a hatótáv - hasznos teher - üzemeltetési kiadásokat nézzük. A villany vas a hasznos tehernél és a hatótávnál fexik el. Egyenlőre.
Mess with the best, die like the rest Linux4ever
Ez nem így működik. És ezt tudnád is, ha kicsit is utánaolvasnál. Van egy elvi felső határ, amit lehet közelíteni, de elérni sohasem. Miért? Mert a fizika és a kémia természeti törvényekre épül és azokat csak az álmaidban tudod megsérteni a valóságban nem. A lítiumos akkuk teljesítményének növekedése. Pontosan ugyanaz, mint a rakéta hajtóanyagoknál. Amíg a hajtóanyag adott, van egy maximális energia, amit abból ki lehet nyerni és mozgási energiává alakítani és akárhogy reszelgeted, nem lépheted át a felső határt.
Amíg nem lesz teljesen új tipusú anyagokra épülő könnyebb és olcsóbb akku (kilátásban sincs ilyen) addig az álmaid álmok maradnak. Miért? Mert a természeti törvények léteznek!
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2018.02.09. 09:39:06
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A fő gond inkább az úttal a tyúk/tojás paradoxon. Metró alagutat ásni hogy ne a 7-es busz járjon a Körtér és a Blaha között sem volt két fillér, ezek közösségi döntések. A Tesla nem a kaszni vagy a motor miatt drága, ha a sok millió leendő e-autó sok millós akku pakk árának nagyobb része elérhető út kábelezésre fordítható akkor már közel sem lenne olyan horror összeg. Azt sem mondom hogy minden utat alá kellene kábelezni, azt látom hogy a troli is egész jól eldöcög áramszedő nélkül amíg el nem éri a vezetékesített szakaszt(főutat),
A lényeg hogy a vezeték meg a hozzá tartozó elektronika egy meglévő/fejleszthető technika, tömegtermelésben olcsóbbítható, ami az akkura már nem igaz, ráadásul ez garantáltan teremt helyi munkahelyeket. Fokozatosság elve itt is megoldható, első körben elég 1-1 sávot alákábelezni + buszmegállókat, akinek meg zöld rendszáma van az egy ideig tölthetne is ebben a sávban. A bedugós töltő szvsz. kényelmetlen/korlátos hozzáférésű.
Az akku egy sziget megoldás, egy network modell nagy tömegben jellemzően jobb. Repülőre ugyan sziget modell illeszkedik, de a tömeg ott annyira kritikus faktor hogy én a jelenleg látható trendvonal alapján megugorhatatlan feladatnak látom.
Mindezek ellenére nem gondolom hogy hamarosan ilyen utakon járunk, az állami adminisztráció csak követi a trendet, jellemzően nem tereli még idejében azt hosszú távú irányba, ez jellemzően oda vezet hogy mire felismerik addigra már késő, a kialakult rendszerről már fájdalmas váltani.
Peched van. Többször is volt alkalmam beszélgetni a linkelt repülő fejlesztőmérnökeivel, egyikük óraadó tanárom volt az egyetemen. Megnyugodhatsz, oktató repülőgépeket fejlesztenek. Tisztában vannak vele, hogy ebből nem lesz Airbus vagy Boeing.
Igazán brilliáns érvelés.
Ez akkora buta tudomanyos demagogia, mint amikor Angliaban attol feltek 1700-as evekben, hogy a jovoben annyi lora lesz szukseg, hogy egesz Londont meternyi vastagon elarasztja a locitrom. Aztan jott a gozgep, meg tobbi.
A vilag szamos orszagaban fejlesztenek gyartanak mar most is elektromos repuloket. Lehet hogy meglep, de meg magyarorszagon is van elektromos repulogepgyar.
MAGNUS AIRCRAFT INC.
Szoval van alapja az elektromos repuloknek, mert kis repulok mar evek ota vannak, es miert ne juthana el az utasszallito gepekig 20 ev alatt.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Te és még itt pár elvarázsolt fórumtárs, teljesen azt hiszitek, hogy a világ, ami körbevesz benneteket, az csupán játék és mese és minden lehetséges, csak képzelőerő kell hozzá és akarni kell.
A fizika törvényei alapvetően korlátozzák a mozgásterünket, persze ennek belátásához/megértéséhez tanulni kellene egy kis fizikát... Fel kéne végre fogni, hogy nincs jó vagy rossz, nincs kizárólagos vagy eltörlendő műszaki megoldás. Minden műszaki megoldásnak megvan a helye. Az elektromos hajtásnak a tömegközlekedésben és a kötöttpályás közlekedésben, a gázturbinának a repülésben, a dugattyús belsőégésű motornak pedig a közúti közlekedésben van a helye. Egyszerűen a tulajdonságaik ezekre a felhasználási helyekre kényszerítik őket. Ti azonban mindenáron cipelni akarjátok a golyót és görgetni akarjátok a kockát...
Mi az hogy lejtő? A kamionok mindig csak felfelé mennek. Különben sem illik holmi rekuperációval zargatni a szagértő urakat.
Az Ikarusz tud visszatölteni a lejtőn? Nem? Na ugye.
"külső töltésre amiben én hosszú távon a megoldást látom(ground level charging), nem az akku pakk cipelésben"
Szerintem azért nem lesz ilyen külső töltés, mert az utakat átépíteni tovább tart (és többe kerül) mint nagyobb energiasűrűségű akkukat kifejleszteni - és itt több nagyságrendű növekedésre gondolok, nem a Li-ion akksik további reszelgetésére.
És akkor ez át is vezet duke #61-es hozzászólásához:
"Egyaltalan az, hogy kesz vege nincs tovabb mostantol az idok vegezeteig mar semmit sem fognak fejlodni ..."
Ez az a neoluddita bornírtság, amit soha nem tudtam megérteni.
A szeme előtt fejlődik a technológia, évi 10-15-20%-kal, de "nem-nem, elértük a végét, innen már nincs tovább, a világ már nem fog tovább változni a mi életünkben"
Ugyan mar 5 ezer dolgot lehetne sorolni, az elmult 30-50 evbol, ami olyan mertekben fejlodott, hogy a maga koraban abszulut hihetetlen lett volna. peldaul lyukkartyatol a terabyte -ig
Az akkumlatorok fejlodnek, 20 ev mulva elerik azt az energia suruseget, ami szukseges a nagy gepek repulesehez.
Az akkumlatorok fejlesztese meg csak most indul. Indaig bena maszatolas folyt a telefonok, meg a laptopok miatt.
A kovetkezo evekben nagysagrendileg tobb akkumlatort fognak gyartani, es nagysagrendileg tobb penz jut majd a fejlesztesre vilagszerte. Egyaltalan az, hogy kesz vege nincs tovabb mostantol az idok vegezeteig mar semmit sem fognak fejlodni az akkuk, az akkorra marhasag, mint amikor allitolag 200 eve a nemeteknel felmerult a talalmanyi hivatal bezarasa, mert hogy mar semmi jelentos felfedezes nem varhato.
Tesla kamionban elvileg több a Model 3-ban használt motor lenne ami 300 LE, tehát kettő már elég lehet egy emelkedőhöz.
Azt ne feledjük hogy a lejtőn a diesel kamion a féktárcsát használja, míg az elektromotor fékezve tölti az akkukat vissza, nyilván kb. 20% veszteség azért itt is megvan. Az akkuban tárolt energia+tömeg ami szűk keresztmetszet, emelkedővel szerintem nem lenne gond, sőt valójában ezek az alacsonyabb 'kapaszkodó sáv sebesség' miatt optimális szakaszok lennének a külső töltésre amiben én hosszú távon a megoldást látom(ground level charging), nem az akku pakk cipelésben, a kérdésben döntő persze az ilyen út ára lesz:
The system is capable of charging an EV dynamically at up to 20 kW at highway speeds (100 km/h). Qualcomm also demonstrated simultaneous charging, in which two vehicles on the same track can charge dynamically at the same time.
Utoljára szerkesztette: defiant9, 2018.02.08. 21:36:18
Az, hogy ma valós időben tudunk beszélgetni valakivel, aki egy másik városban/országban/kontinensen van, az ókorban még az istenek művének, a középkorban boszorkányságnak, ma meg mindennapos tevékenységnak minősöl, amibe mi már beleszülettünk és teljesen természetes a számunkra.
Nézzünk egy másik példát: talán a filmtörténet első scifije volt Meliés Utazás a Holdba című filmje 1902-ben. 67 évvel később valósággá vált.
Egy időben közelebbi példa: a Black mirror című scifisorozat S4E3 részében a pizzaszállító robotkocsi, amihez nagyon hasonló a 2 héttel későbbi CES-en bemutatott Toyota e-Palette
;)
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.02.08. 21:15:45
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Viszont a ma technológiája a tegnap scifije és ez holnap sem lesz másképp.
Aki jelenleg egy ilyen kiba drága hobbinak hódol, mint az elektromos autózás, az valójában extrémsportot űz!
Hogy jutok el egy 10 millió Ft-os kocsival Szegedre? Komolyan ez a kihívás?!
XD
Azért tegyük hozzá, hogy átlag halandó a jelenlegi kereseti viszonyok/autóárak mellett egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy olyan kategóriájú villanykocsit vegyen, amit belsőégésűből vígan megvásárol. Még az állam által támogatott árat sem! Ergo az álam a gazdagokat támogatja.
Ergó a villanyautózás a gazdagok hobbija. Kik a gazdagok? Azok, akik a jelenlegi termelési viszonyok mellett a nyerő oldalon állnak.
Milyenek a jelenlegi termelési viszonyok? Az energia termelés viszonylatában 80% a fosszilis energia hordozók aránya! Vagyis akiknek ma a villanyautózás a hobbijuk, azok arányaiban a leginkább a jelenlegi környezetkárosító gazdasági modellből meggazdagodó réteghez tartoznak. Lehetnek ők pl. szoftver mérnökök, webdizájnerek, fészbuk alapítók, online marketing managerek is, a számítógépek működését azonban nagyrészben akkor is fosszilis energiából állítják elő. Ha nem abból állítanák és sokkal drágább lenne az áram, ha drágább lenne akkor az emberek nem kapcsolnák be a számítógépüket, és ők pedig nem keresték volna gennyesre magukat, hogy most Teslában furikázzanak!
A MOL, az MVM, a BP, a Lukoil ... köszöni ezeknek a megahipszter srácoknak, hogy ennyit tettek a közös meggazdagodásuk ügyében!
;)
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
;)
100 éve nem okozott gondot egy 150 km hatótávolságú villanykocsi összehozása, ami egyéb paramétereiben is összehasonlítható volt a belsőégésűekkel. Először a világon a 100 km/h rekordot egy villanyhajtású kocsival érték el. Csak akkor egy villanykocsi 10X annyiba került, mint egy hasonló teljesítményű robbanó motoros, ma meg kb 2X annyiba. Talán piacilag már egyeseknek megéri. Ez jelenleg az állam által torzított piaci körülmények között pár %-ot jelent átlagban eladott kocsik számát tekintve.
Repülés tekintetében nincs technikai paritás, és soha nem is volt és csak szájenszfiksön, hogy lesz valaha is, egyelőre! A villany hajtású repülő eszközök bármilyen repülési paramétert is nézünk, mind repülési magasságban, sebességben, hatótávban, repülési időben töredékét képesek produkálni a legnagyobb teljesítményű, de akár egy átlagos airliner géphez képest is.
Ha tudsz nagyot álmodni, akkor áruld el kérlek azt a megoldást, ami a repülőgépeknél fennálló technológiai szakadékot áthágja. Minden reális megoldásra nyitott vagyok.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.02.08. 20:46:12
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Na errol beszeltem korabban. 5 evvel ezelott meg az osszes tudatlan muszaki analfabeta igy nyilatkozot az elektromos autorol, mikozben 20 evvel ezelott is tokeletessen nyilvanvalo volt hogy az elektromos auto megvalosithato. Ma ugyan itt tartunk a repulogepekkel.
Ilyen kondíciók mellett mennyit adnának el dízelekbeől? Nullát.
Epic sík hülye vagy, hogy az almát hasnonlítgatod a körtéhez.
A videó egyelőre azt bizonyíotta, hogy a villanyautó egy vicc egyelőre hosszútávon. Egy sítúrára nem tudsz vele a hegyekbe felmenni a síkságról úgy, hogy fűteni sem fűtesz. Bp-Szeged távot nem lehet letolni a videón linkelt autóval úgy, hogy 130 alatti átlagot megy...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.02.08. 18:53:15
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Latom rajottel a megoldasra, mert csodak nincsennek.
A manus felre erthetoen fogalmaz a videoban. A 31 kWh az nem azt jelenti hogy a 14 km alatt ennyit fogyasztott, hanem 100 km tavolsagra vetitve 31 kWh a fogyasztas. (muszerfalon latszik) Ha 100 kilometeren at hasonlo modon vezetett volna akkor lenne 31.1 kWh a fogyasztas. Ahogy mondja is, esz nelkul meghajtotta, vegig gyorsulgatott, mert a megszokott fogyasztasa harmada ennek.
A valodi fogyasztasa 14 km alatt aranyosan szamolva 31.1 * 0.14 = 4.35 kWh
Szoval nincsennek csodak az elektromos auto mukodik, es egyre jobb lesz, par ev mulva atveszik az uralmat, kesobb pedig a repules is elektromos lesz.
Bp-Szeged távon n+1-szer mentem műszaki egyeztetésre. Elsírtam volna maga, ha ennyi idő alatt kellett volna megjárnom ennyi kényszerszünettel...
Átlagban 1 óra 45 perc alatt jártam ezt be. Be is szarnék, ha a töltések miatt az út +1 órás lenne emiatt..
A 130 km/h = nyomhattam, mint a blonod. Epic beszólás...
Ennél kisebb átlagsebességgel volt 20 kWh/100 km egy 2 tonnás kocsival. Vellanykamiont inkább meg sem becsülném 40 tonnával és nagyobb légellenállással, bár az csak 90 km/h-val megy..,.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.02.08. 17:11:50
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Csak a kamion megrakva 40 tonna is lehet. A sebessége felfelé mászva ok, hogy kisebb, de a Cd-je szarabb és a felülete meg sokkal nagyobb...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Ez ne egy 40 tonnás kamion. Ez egy kb. 2 tonnás kocsi és kb. 400-450 métert ment felfele 14 km-en. (Alig 3% átlagos meredekség.) Ez volt 30 kWh feletti fogyasztás. Na, akkor negyven tonna és kisebb sebesség, de sokszoros homlokfelület és rosszabb Cd esetén alig várom annak magyarázatát, hogy 800 kWh kapacitással hogyan mászna meg adott esetben szembeszéllel egy 1 km-es hegyet egy vellanykamion. Európában nem ritkák ezek... Az USA-ban sem.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.02.08. 16:56:29
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A vizszintes haladashoz 2 kWh merfoldenkenti fogyasztasal szamolva, 10 km eseten kb 12 kWh. Az emelkedeshez meg 20000*10*1500= 300 mJ energia kell ami 84 kWh. A ketto vesztesegekkel egyutt legyen 120 kWh.
De a 800 kWh-os akkuval, 250 kWh fogyasztas eseten is tobbszor folmenne. Es a lenyeg, hogy a visszatermeles miatt, a teljes fogyasztas kb 80 % kevesebb lenne, mert lefele jovet az elektromosnal, a helyzeti energiaval az akkumlatort toltik, a belsoegesunel meg a fektarcsat melegitik. Tehat jo nehanyszor feltudna menni a hegyre.
Utoljára szerkesztette: duke, 2018.02.08. 15:58:17
Tessék. Több százezer nehéz szállító jármű / év eladás. Te meg jössz a 400 db vellanykamionnal. Hallod, epic...
Még részletesebben.
Nem tudom, hogy sírjak vagy röhögjek a magadfajta balfaszokon...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.02.08. 15:38:10
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Két hónap alatt 400-at adtak el az USÁ-ban, Kanadában és Norvégiában. Pont azokban az országokban, ahol nem lehet használni.
Ennyi <#mf1>#mf1>
A gázolaj ára 1,3-1,4 EUR/l. Ez kb. 425 HUF és ebben van kb. 10 kWh energia, de a belső égésű motorok áltagos hatásfoka talán 35%. Tehát 425/10 = 42,5 HUF 1 kWh, de a hatásfol miatt ez 121 HUF. Izé...
Itthon az áram most 38 HUF, de a rezsicsökkentés előtti parasztvaítás előtt 44 HUF/kWh volt és a gázolajból kb. 50-55% az adó. Ha nem adózna a motorhajtóanyag durván, akkor már most is reális árakon a tankolás igen közeli költséggel járna...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.02.08. 11:17:10
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Majd ha a villanykocsik aránya eléri a 10%-ot akkor kérem jön a fekete leves és kiderül, hogy hoppácska nem biztos, holgy olcsóbb még az üzemeltetése is egy ilyen kocsinak.
Ismerősöm most vett egy Renault Zoe-t használtan pár milkóért. Ingázni naponta pár 10 km-t tökéletes, ezt aláírom, csak ugye megyehatáron már nem igazán lehet vele kimenni.
Na most az van, hogy ugyan ezt a villanykocsik már kb. 100 éve tudják. Henry Ford feleségének is villanykocsija volt és marhára nem cserélte volna egy koszos füstös robbanómotorosra. Csak a belsőégésűek fejlődtek a villanykocsik meg messze nem annyit, és az áruk is maradt pont olyan drága, mint akkor. Link
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.02.08. 10:26:36
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mondok neded 100%-ban gyakorlati adatot. Még kb. 5 éve volt, 103-as buszon utaztam és mit adj isten a vezető műszerfalán volt digitális fogyasztásmérő is.
A Lágymányosi hídra az Ikarus 280 kb. 100 emberrel (tömött volt a busz), kb. 19-20 tonna össztömeggel télen lépésben felmenve 800 méter hosszon és legfeljebb 15 méteres szintdifivel megevett 1 liter gázolajat. Lásd kivel van dolgod, legyen 1 km. A motor és hajtáslánc hatásfoka brutálisan szar, kb. 25%.
1 liter gázolaj energiatartalma kb. 10 kWh, de akkor ebből kb. 2,5 kWh volt a hasznos. Ez azt jelenti, hogy 150 méter szintdifii és 10 km-en megeszik 25 kWh-t hasznosat. Ez még dombocskának is harmatos, mert USA-ban tervezik használni. Na, ha ott fel kell menni mondjuk a Szikás-hegységben 1,5 km magasra, akkor ez önmagában 250 kWh úgy, hogy 20 tonnáról van csak szó legfeljebb és ebből lejön még a hatásfoka a motornak és a segédrendszereknek, ami mondjuk még 5-6%.
Sík terepen fizikailag képes lenne viszonylag messzire menni már európai távokat nézve a vellanykamion belföldi fuvarozásnál, de nemzetközi vagy jenkiknél az országot átszelve eléggé vicces a hatótáv.
A probléma az, hogy egy 40 tonnás kamionnál, ha az akupakk 8-10 tonna táján van, akkor gazdaságilag simán elhasal a belső égésű motorossal szemben. Az aboszlút tömegű tehet is korlátos, meg az összteher is. A másik gond vele, hogy ez sem ad generális megoldást, tehát csak szelektíven használható...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.02.08. 10:16:08
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Kb annyiba kerül egy 1-2 személyes dróntaxi, mint 3-4 db Tesla Model S, ami ugye nem olcsó kocsi, mert egy Maserati Ghibli árában van.
Szal a Priussal taxizók idén még nem térnek át vélhetőleg a légitaxizásra.
XD
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ezt nagyon benéztem !
Valóban.Az autóakkumulátorok kapacitása Ah-ban van megadva,és nem kWh-ban.
Így tényleg kb. 0,6 kWh a kapacitása.
/Egyébként tévedtél,mert ha a TV-m távirányítójába kimerül az elem,akkor veszek egy új TV-T !/
40 tonna 500 meter magasagba jutatasahoz 200 mJ energia kell.
A feltetelezett 800 kWh-os akkucsomag pedig 2880 mJ energiat tartalmaz. Szoval mindenfele vesztesegekkel egyutt is sokszor feltudna menni, folleg hogy lefele visszatoltene az energia nagyreszet.
Ki a faszt érdekel, hogy egyszer felgyorsul ami kb. 0 teljesítmény ahhoz képest, hogy felvigyél 40 tonnát 500 méterre...?
A középiskolás fizikához is hülye vagy, de akkora arccal osztod az észt, hogy a fórummotor csoda, hogy nem roppan bele... A szezont a fazonnal kevered.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/