Emelkedő széndioxid szint, csökkenő élelmiszer minőség

Oldal 1 / 2Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#51
Ami a filozofálást illeti, ez kissé okafogyott. Mert nem te vagy felelõs a gyereked életéért (még ha szülõként sokan ezt is szeretnénk), hanem saját maga. Én pedig nem fogom azt mondani a saját szülõmnek, hogy Minek csináltál?
Sokan elfelejtik, hogy õk is egy lánc részei, nem velük kezdõdött a teremtés. Ha valaki úgy érzi, hogy õ épp elég a világnak, hát lelke rajta.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#50
A társadalom számára az hogy öngondoskodó, még nem elég. Persze nagyon jó, de attól még adó fizetõkre is szükség van. Meg utánpótlásra is. Mert ennek hiányában a gazdaság és vele a GDP is összeroskad. Kell a termelõi réteg és a fogyasztó is, máskülönben a piac egyre zsugorodni fog és eltûnik, ami már olyan dolgokat is felvet, hogy:
" érdemes e ezt a könyvet lefordítani erre a nyelvre, amit csak ennyien beszélnek." "érdemes-e erre a piacra belépni, hiszen olyan kicsi"

Vagy: "lesz-e elég munkás és szakember ebben az országban ahhoz, hogy idetelepítsük a gyárat, vagy inkább menjünk inkább egy nagyobb népességûbe?"
" Építsünk-e erre gyorsvasút hálózatot, hiszen elég kevesen használnák"

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#49
Nem azt állítom, hogy ha valaki nem ösztönös alapon hozza meg a gyerekvállalásról a döntést, attól értékesebb ember lenne, maximum személyes elõnyre tehet szert az életminõségében, így ez számára egy elõnyösebb döntés LEHET. A társadalom szemszögébõl egyedül az a fontos az ilyen emberek esetében, hogy létrejöjjön az idõskori öngondoskodás (önkéntes magánnyugdíjpénztár, egyéb megtakarítás), ami majd futja a gondozást, mivel ebben az esetben a gyerekeire ugye nem lehet számítani.

Közhely? Lehet. De egy figyelmen kívül nem hagyható tényre világít rá, ami körül lehetne órahosszakig tartó szócséplést rendezni, a lényeg, akkor is ez az egy mondat marad. "Akinek életet adsz, azt halálra is ítéled. " Megkapja az élet jó oldalaival együtt az összes rosszat, és nem tudhatod elõre, hogy melyikbõl mennyit, lehet meg se éred, hogy megtudd....Az élet vége az elkerülhetetlen halál. Közhely. Tudom. Viszont van ennek az egésznek egy olyan mélyebb értelme, amit csak érezni tudok. Elmagyarázni nem.

.Vajon mi volt előbb? Az ember vagy a hülyeség?

#48
Egyet értek a finanszírozási és a színvonal kérdéssel kapcsolatban- de igen is a fogyasztói társadalom a felelõs, és ne próbáld úgy beállítani, hogy ettõl valaki értékesebb, mert ezt az utat választja.
Nem is értéktelenebb, ez igaz, csak a társadalom számára kevésbé hasznos ez a hozzáállás.
"Akinek életet adsz, azt halálra is ítéled. " Ez meg olyan szánalmas közhely, hogy nem méltó hozzád.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#47
"Ha a kisebbség fel tud nevelni nyolcat"- tedd hozzá, hogy az állam pénzén, meg azt is, hogy milyen körülmények között, kérlek!
Az értelmesebb emberek magához a létezéshez másképp állnak hozzá. Ezt nem a fogyasztói társadalom okozza, hanem csak annyi, hogy a tudatos éned felülkerekedik azon az ösztönödön, hogy mindenképp szaporodnod kell.
A lényeg a lényeg: Akinek életet adsz, azt halálra is ítéled. Ennek tudatában hozd meg a döntést, és már el is törpülnek az olyan indokok, mint: "Szeretem a gyerekeket. Olyan cukik"!

.Vajon mi volt előbb? Az ember vagy a hülyeség?

#46
Azért azt is tegyük hozzá, hogy jelentõs volt az életmódváltás. Mert három gyerek felnevelése ma sem probléma, csak alacsonyabb lett az emberek számára a prioritása. Ha a kisebbség fel tud nevelni nyolcat, akkor nekem senki ne magyarázza, hogy hármat nem lehet. Csak most minden fontosabb, mint akkor. Most mindenki még többet akar. Unokatestvérem a párjával együtt 800 ezret keres (mérnökök) és azt hallottam nem jönnek ki belõle.
A hasamat fognám a nevetéstõl, ha nem ez lenne igaz a lakosság nagy részére, csak azzal a különbséggel, hogy kisebb összegeket pazarolnak el.
Szóval összegezve az én véleményem az, hogy a prioritások megváltoztak, és a család a sokadik helyre szorult. Ez a fogyasztói társadalom negatív mellékhatása. A pozitív meg talán az, hogy még mindig van termelés Európában, és nem omlott össze a gazdaság annak ellenére sem, hogy az egész termelés kiköltözött Kínába.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

NEXUS6
#45
Ja, így nézve teljesen jogos.
De azért tegyük hozzá, hogy márpedig a Ratkó-generáció, és még az utána következõ is tényleg bevállalhatott 2-3 gyerkõcöt, mert azonnal kapott lakást, támogatást. És persze volt abortusz is, meg fogamzásgátlás is. A mai 20-30 évesek nagy része, meg nem akar gyereket, egzisztenciálisan nem vállalnak, vagy biológiailag nem is tudnak összehozni!

Ez ugyan csak egy semmilyen infó, de ismerõs szerint (kicsit szubjektív de trendet mutató infó) a klinikákon 10-bõl 9 színes gyerek, 1 fehér. Ha nem javítjuk a fiatalok lehetõségeit, akkor sem a fehérek nem vállalnak többet, sem a színesek nem olyan körülményekhez szocializálják a porontyokat, ahol azok rendes adófizetõ középosztálybeli adófizetõkké válnak.

Volt egy kedvezõ idõszak, amikor a kormányzati intézkedések lassították, kompenzálták. a 4. fázisra jellemzõ fogyást, stagnálást. A társadalom öregedése nyugaton is megvan. Csak ott ennek általános negatív hatásait kompenzálják a viszonylag kedvezõ gazdasági mutatók.

A 70-es évek, meg igen is jó példa, hogy rengeteg ráfordítással és kis szerencsével ez a 4. fázisra jellemzõ trend némileg megfordítható volt. De szélsõségesen fogalmazva, a magyar demográfiai problémák megoldását nem a cigányok kiirtása, vagy sterilizálása jelenti. Amúgy szerintem nagyjából egyetértünk a dolgokkal kapcsolatban.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#44
Ja azt kihagytam, hogy a grafikonon látszik is, hogy semmit sem értek el a gyedükkel 1980 után, csak a fogyást lassították, mert már akkor is fogyás volt csak lassabb. Ebbe a lassúbb fogyásba szólt aztán bele a rendszerváltás, és még inkább meggyorsította azt.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#43
Visszatérve a népesedési témára: a hatóságok ugyan azt hitték, hogy õk a gyeddel meg a lakásépítéssel veszik rá a fiatalokat a gyerekvállalásra, pedig tényleg csak arról van szó, hogy az ötvenes évek bébiboomjában születettek ekkor kezdtek gyereket vállalni, a hülyék meg azt hitték, minden rendben van. Aztán amikor ez a generáció túl idõs lett a gyerekvállaláshoz, szépen még tovább csökkent, és eljött a jó öreg népességfogyás is. Pedig ha értelmesen állnak hozzá a dolgokhoz, akkor finomabb, óvatosabb szabályozással lehetett volna befolyásolni a dolgokat, de hát az értelem akkor sem volt jellemzõ.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#42
Az öngyilkossági statisztikák bizony ilyenek voltak, "a legvidámabb barakk"-ban. Tényleg egyszer megjelent rólunk egy kedvezõbb újságcikk, és azt évtizedek óta ismételgetik, mintha egy újságcikk bármit is bizonyítana.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#41
Az oktatással kapcsolatban csak annyit, hogy már lassan hetven éve a Horthy korszak oktatásának romjaiból élünk. Azóta csak romlott.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#40
Dehogy is. A hetvenes években nem generáltak semmit. Az az ötvenes években volt. Akkor volt tiltott az abortusz. Azután 56 után engedélyezték, és a születésszám egybõl a felére csökkent. Csakhogy 73 körül az ötvenes években született népesebb generáció elkezdett szülni, ezért az akkor még nem mutatkozott meg jelentõsen. Azután 1973-ban bevezették a fogamzásgátló szerek használatát, mivel akkorra már évente 200000 abortuszt végeztek hazánkban. (indoknak ezt hozták fel, de szerintem csak valami álok) Azóta az abortuszok száma évi százezerre esett vissza, és nem is csökkent jelentõsen azóta sem.
http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9pess%C3%A9gfogy%C3%A1s_Magyarorsz%C3%A1gon
Különösen ezt a grafikont érdemes tanulmányozni:
http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Hungary_vital_stat.png

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

NEXUS6
#39
Nade a születések száma csak az egyik mutató, amit a demográfia vizsgál.
"Kiterjed a népesség méretére, szerkezetére és eloszlására, valamint a születések, halálozások, vándorlás és öregedés hatására történõ változására. A demográfiai elemzés vonatkozhat a teljes társadalomra, vagy annak egyes – oktatási, nemzetiségi, vallási vagy etnikai szempontok alapján lehatárolt – csoportjaira." Wiki

Szal, itt jön még a társadalmi mobilitástól (vertikális, horizontális) kezdve, az iskolai végzettségen, szegény/gazdag rétegek nagyságán, az írástudók arányán keresztül, a vallási megoszlásig minden.

Mivel a magyar társadalom a népesedési folyamat negyedik szakaszába lépett már 75-öt megelõzõen, így a népességfogyás természetes, a fejlett társadalmakra jellemzõ jelenségnek is tekinthetõ!
Ezt próbálta kompenzálni a 70-es évek elején mesterségesen generált bébibumm, amit a fiatalok könnyebb lakáshoz jutásával, bölcsõdék ovik férõhelyszámának emelésével stb. segítettek elõ.
De kb. 75-tõl ez egyre inkább háttérbe szorult, mert hozzánk is "begyûrûzött" a nyugatra jellemzõ permanens gazdasági/társadalmi válság.

De a szerintem szomorúbb mutatók itt a szegények arányának növekedését, az újkori analfabétizmust, számítógépes világból való kimaradást értem. Érdekes módon 40-éves korosztály fölött (akik az ismereteik javát még a Kádár érában szerezték) Magyarország elmaradása kisebb, a fiatalok korosztályánál meg nagyobb Nyugat-Európához képest. Szal az iskolarendszerünk nem csak verseket, évszámokat, matekot nem tanítja már kellõ hatékonysággal, hanem a fiatalokat a modern kori kihívásokra sem készíti fel, más országokhoz képest.

Nem a Kádár-kor volt a kánaán, mert pl a modern társadalmakra jellemzõ, kihívások nélküli kispolgári lét okozta depit nem tudta optimálisan kezelni. Rengeteg alkesz, öngyi volt, mert egyrészt nem volt divat pszichológushoz járni, az emberek az áruhány miatt sem menekülhettek valami kényszeres fogyasztásba.
Ma van kihívás rendesen, vannak pszichológusok, meg van rengeteg kütyü is, ami az átlagember kis életének célt adhat. Asszem viszonylag kevesebb is az öngyi, bár a nyilvántartott depis meg több.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#38
Az már más kérdés,hogy az emberek hülyék, és nem képesek normális ár-érték arányú termékeket venni. Úgy ez a mezõgazdasági termékekre és a kocsikra is igaz.

A demográfia tekintetében pedig 1975-óta csúszunk lefelé, (azóta csökken a születésszám) mióta a fogamzásgátlást bevezettük, (1973) de ez csak késõbb jelentkezett a népességfogyásban, mert addigra fogyott el az ötvenes években született fiatalok generációja.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

NEXUS6
#37
Na azért ne essünk hasra attól, hogy most mindenki nyugati kocsival jár.
A keleti kocsik, mondjuk egy Szamara/Favorit talán 10 éves lemaradásban voltak akkor a nyugati kocsikhoz képest. Ma meg az autók átlagéletkora kb 15 év.
Tehát?
Szal úgy tûnik, hogy az öreg, viszonylag olcsó keleti kocsikat, cseréltük le öreg olcsó nyugatiakra.

Aztán a saját mezõgazdasági termékek szaréhúgyér kaphatók voltak (nem is volt gond az iskola étkeztetés meg ilyenek, nem éheztek az emberek), ma meg drágább az alma, mint a banán. Az országot meg elárasztották az agyondotált nyugat-európai mezõgazdasági, élelmiszer ipari termékek. Akkor a mezõgazdaságból vették ki a pénzt, hogy az ipart/szolgáltatást támogassák, mert sokkal termelékenyebb volt és profitot termelt, ma viszont nálunk is rendesen támogatják. Csak ugye a nyugati piacról mi ki vagyunk csukva, a keletit meg elbaxtuk.

Környezet folyamatosan amortizálódik, csak nézzünk meg ma egy városképet. Tehát lehet, hogy nominálisan többet keresnek az emberek, számítva talán magasabb az átlag életszínvonal. Csak az életminõség xarabb.
A kütyükrõl meg annyit, hogy ma már a vietnámi paraszt övén is ott fityeg a mobiltelcsi, miközben a rizst ülteti. Ebbõl nem indulnék ki.

Szal a helyzet más lett, hogy jobb lenne azt nem feltétlenül mondanám. Demográfiai mutatók tekintetében is egyértelmûen csúszunk lefelé. Szakemberek szerint is a globalizáció egyértelmû vesztesei közé tartozunk.

De pl Kádárt ma már nyíltan szidhatjuk az utcán, amit akkor nem tehettünk meg. Szal nagyobb a szabadság.
XD

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#36
Ez nagyjából így van. Annyi maradt ki, hogy azért modernizálódás is történt közben, ami a GDP-n nem látszik, (még a visszaesések alatt is) de még mindig rengeteg fejleszteni való van.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#35
2006-ig folyamatosan növekedett az életszínvonal. Csökkenni is csak 2008 után kezdett. A GDP-nél sem más a helyzet. Jelenleg arra vagyunk büszkék, hogy a 2010-14-es lejtmenet végére egy fél százalékos növekedést sikerült összehozni. Lesz ez még ígyse, mert szerkezetileg nem megalapozott.

Összefoglalom neked a tendenciákat.

90-96 visszaeseés. 96-2006 növekedés 2006-08 stagnálás. 2008-09 visszaesés. 2009-10 stagnálás. 2010-12 visszaesés, 2013 stagnálás.

Szóval volt egy tíz éves növekedési periódusunk.
#34
"Az igazi felelõsség nem az hogy adok a hómlesznek, hanem ha befizetem az adómat."
+1

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#33
Ez nem egészen igaz. Az EU igen jelentõsen csökkentette a kéntartalmat a benzinben az utóbbi években. Nekünk is kisebb problémát okozva ezzel. Az az elõnye meg van viszont, hogy az egész ország kénszükségletét most fedezni tudjuk a kõolaj kéntelenítésébõl származóból.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#32
A valóság pedig az, hogy Jugoszlávia kivételével (és talán Ukrajna) mindenhol magasabb az életszínvonal, mint a rendszerváltás elõtt. Talán te is emlékszel még arra, hogy ha valakinek használt nyugati autója volt, az egybõl valakinek számított. Ma meg teljesen általános. Nagyon sok minden általános, ami akkor luxusnak számított. És jó pár dolog alapnak számít ami akkor még nem volt az.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#31
Már csak azért is mert nem mi voltunk az irigyeltek, hanem Jugoszlávia. Nekünk csak bemesélték, hogy mindenki minket irigyelt. Mi meg elhittük, mert olyan langyos kis büszkeséggel töltött el minket.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#30
Kamu.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#29
Tudod, Magyarország az elmúlt 25 évben piszkosul lemaradt a környékbeli országokhoz képest.
Míg Kádár alatt a környékbeliek által irigyelt életszínvonalat tudtunk összehozni, azóta viszont folyamatosan csúszunk lefelé. Lassan már megint elsõ helyünk lesz, csak éppen hátulról.

#28
Azt mondanám, hogy amit a luxustermékekrõl mondtál így pontos: ami régen átlagnak számított, azt most az újonnan bevezetett PRÉMIUM néven árulják. A valódi luxus terméket meg alig lehet beszerezni, mert megfizethetetlen.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#27
Így igaz. nagyon unom már a fórumokon a birkázást, meg úgy általában az összes magyar leszólását, mert csak. Ez is egy divat lett. Mesterségesen gerjesztett divat. És sajnos undorítóan sokan bedõlnek neki.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#26
Szerintem, meg az a baj, hogy a magyar emberek többsége ezt gondolja a többiekrõl, mint te és esélyt sem adunk egymásnak, eleve leírjuk egymást. Ez ezért hülye, az meg azért. Tisztelettel maradok többségi hülye, aki viszont a többséget nem hülyének nézi 😊
#25
"Hagyni kell dönteni"

A magyar emberek többsége sajnos NEM AKAR dönteni, nem akar felelõsséget vállalni, és ha elbasz valamit, akkor azt várja, hogy mentsék meg.

"lehetõséget adni, hogy felelõsséget vállaljon."
Ez már a fiataloknál sincs így, Magyarország világszinten utolsók körül van a vállalkozni akaró fiatalok aránya.

NEXUS6
#24
Abszolút átjött.
Én ezt az egész jelenséget úgy hívom, hogy lelkiismereti ipar.
Ennek részei az utcán lõdörgõ hajléktalanok, a magukat jól megszedõ kurátorokkal rendelkezõ alapítványok, és ez a természetvédõ vallás is.

Az egész félresiklása valahol ott van, hogy az emberek egy része igen is felelõsséget akar vállalni. Igazi polgárként nem csak azt nézni, hogy mit kap, hanem hogy mit adhat, mit tehet. És ennek az egésznek van is egy rendszere. Amikor megkérdik, hogy miért nem adok a hajléktalanoknak, vagy adom az adóm 1 százalékát valakinek, talán nem akarom támogatni a rászorultakat. Akkor csak azt mondom, hogy ácsi, azért mert én ezzel pontosan annál hagyom a pénzemet, akinek ez a dolga, és ez a legnagyobb karitatív szervezet, még pedig az állam, és az önkormányzatok.

Sajnos azonban ez nem mûködik jól, mert egyrészt minél több ilyen egyéb csatorna van, az állam annál inkább ellustul, kevésbé érzi ezt a saját felelõsségének. Pedig amíg egy karitatív szervezetnél egy ügyintézõre, kurátorra, akármire mondjuk 10 támogatott jut (ebbõl a saját családtagja) addig az állami, önkormányzati szervezetnél ez mondjuk 100 és nem igazán van kapcsolat az elbíráló és a kedvezményezett között (sajnos itt is jobb esetben csak).

Az igazi felelõsség nem az hogy adok a hómlesznek, hanem ha befizetem az adómat. Sajna azonban a rendszer itt is gáz, mert pl ha vállalkozó vagy, akkor az adóval kinyírnak, pusztán azért, mert aki nem fizeti az versenyelõnybe kerül. Arról nem is beszélve, hogy szinte kigazdálkodhatatlan.

Ahogy ennek mûködnie kéne az valami olyasmi, mint ahogy a skandináv országokban mûködik. Ilyenkor jön a nyavajgás, hogy azok persze mások. Csak tudnám miért, mert Svédországnak, Finnországnak több tundrája van? A svédek pl. annyian vannak mint mi, még is pl a mai napig tudnak saját vadászrepülõgépet gyártani, ami a világpiacon is eladható.

És ezt persze lehet folytatni. A dolog gyökere valahol ott van, hogy amíg az állampolgárt, vagy az önkormányzatokat is gyak. gyerekként kezelik, addig az gyerekként, felelõtlenül is fog cselekedni.
Hagyni kell dönteni, ha kell is, csak addig segíteni, amíg összeszedi magát, hogy talpra álljon, de azt már maga tegye meg, lehetõséget adni, hogy felelõsséget vállaljon.
Nem pedig idomítani, és csábítani, pl. hogy ha a mi csordánkhoz csatlakozol, akkor vagy nyerõ.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#23
Szerintem ez a környezetvédelmi mentalitás egy önlábon járó tudattalan vadállat. Egyszer valaki megszülte, dédelgette, de mára felnõtt, és nincs idomár, aki megtudná szelídíteni.

Egy cégnek képmutatóan meg kell felelnie, és ha valami biztos jön, jobb az élére állni. Mondjuk támogassunk egy körúti futást a bálnák megmentéséért, vagy minden eladott pohár joghurt után egy forintot adunk a három fülû erszényes pávián populáció megmentésére. És mivel az ablakon is ez folyik, mert annyi csap van a szobában, amit kinyitottak, felnõtt egy generáció, akinek blama szintjén fontos a bio-öko tudatosság. Elég, ha megnézed az sg fórumait, mert a régi felületen úgy 3-400 kommentig eljutott az egysoros kinyilatkoztatás, hogy megérett a világ a pusztulásra, és a minmeghalunk globálisan mer a bolygó pusztul.

Minden második komment az, volt, hogy építsünk bazinagy ûrhajókat, mert az Uránuszon kell majd laknunk. És a legtöbb tényleg ilyen hülye. Gondolom neked nem kell kifejteni, hogy a Földet nem lehet úgy elbaszni, hogy jobb legyen az életfeltétel egy gázóriáson. Adva vagyon egy biomassza társadalom nulla értelmi képességgel, és mindenféleképpen úgy kell érezniük magukat, hogy nagyon okosak és sokat tesznek a világért, és arra pont jó, hogy ilyen öko-tudatos kijelentgetõk lesznek.

Remélem átjött, hogy ebbõl mit szerettem volna kihozni.
NEXUS6
#22
Nézzük pl az európai emissziós normákat, amitõl mindenki agyfaszt kap. A benzines motor haldoklik, mert szinte képtelenség ilyen normáknak megfelelõ motort gyártani. Ellenben a dízel virágzik, mert valahogy Európában kicsit lazábban veszik a dízeles emissziós normákat. Persze mert az európai gyártók viszonylag jók a dízel technológiában!
Vagy is az egész gyakorlatilag nem szól másról, mint hogy az európai, olcsóbban elõállítható, valójában gyengébb technológiát képviselõ dízeles kocsikat adjuk drágán a belsõ piacon a fogyasztóknak, akik a remélt alacsonyabb fogyasztás miatt aztán inkább meg is veszik, mint pl a japánt. Õk pl szegénykeverékes benzines motorral próbálkoznak, de mind az amcsik, mind az európaiak fricskát mutatnak nekik, mert nem hajlandók az itt eladott benzinben alacsonyabb kéntartalmat meghatározni. A kén viszont kicsinálja a szegénykeverékes benzinmotor NOX katalizátorát.

Nem mellesleg a russzki olaj elég magas kéntartalmú, és ahogy tudom az angolok/norvégok is ilyet vesznek, miközben a saját alacsony kéntartalmú olajukat másnak jópénzért eledják. Szal azért ebbõl már sejthetõ, hogy menyire fognak az európaiak pl a Krím miatt összeveszni a macival.

Ez az egész egy ugyanolyan nagytõkés keverés, mint ami mindíg is jellemezte a világgazdaságot, és ebben csak eszköz ez a környezetvédelmi vallás.

Szerintem.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#21
Szerintem nem feltétlenül ellenérdekeltek.
Megkülönböztetném a keleti termelést és a nyugatit. A keletiek ott tartanak, mint a nyugati tõkések 40 éve: tömegtermelés, sok energiával, minnél jobbat, minnél olcsóbban.
Nyugaton 40 éve paradigmaváltás történt, hogy errõl az illumináltak, vagy kik tehetnek az hagyjuk. Gyakorlatilag kezd a nyugati ipar átállni egyfajta luxus termelésre, illetve a melósoknak a tecsóminõséggel jellemezhetõ jóárasított slejt-termékekre. Mindekettõn extra profitot lehet elérni, mert a felhasznált anyagok mennyiségéhez és minõségéhez képest többszörös áron adható el a termék.
Az alacsonyabb nyersanyag mennyiség/minõséget pedig meg lehet magyarázni a környezetvédelmi maszlaggal.
A luxusterméknél meg ugyanazt adják el, ami 40 éve az átlagminõség volt, csak most extraprofitért.

Na ebbe xarna bele a kínai elvtársak, termelnek mint az állat, a minõséggel is egyre kevesebb gond van, mert belerakják az anyagot (lásd kínai csúcs mobil vs. pl SGS5 - kínai jobb technikailag 80 ezerért, a Samu meg 240-be kerül!!!!). Igaz, hogy a termelés közben füstölnek is.
Amiért pedig ki lehet õket kiáltani Gaia gyilkosnak, de egyelõre lexarják. 15 év múlva õk is eljutnak oda, mint most Japán. De addig is gennyesre keresik magukat és akkor majd õk mondják meg az IPCC-nek, hogy tulajdonképpen hogy is változik a klíma és nem a nyugati tökösök.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#20
Azért az ne zavarjon össze, hogy pont a globalizációban érdekelt iparvállalatok azok, akik ha tehetnék, az ablakon dobnák ki ezt a globális melegedési mizériát. Érdekes, hogy az ellenérdekeltek nyakába varrod a hisztériát.

Azzal mikor jössz, hogy az autógyárak gerjesztik a médiában a felmelegedési hisztit, hogy minél kevesebb autót tudjanak eladni, hogy az emberek ennyivel is szegényebbek legyenek, és azon majd õk jól meggazdagodnak. Meg különben is az egészet egy buzi zsidó találta ki, hogy így fogadjuk el a melegséget.
#19
Azt azért megjegyezném, hogy egy növény is abból építkezik, ami a számára elérhetõ. Ha több a széndioxid, akkor több szénhidrátot tud elõállítani, így nem értem a csodálkozást.
#18
Ja valaki nem hõlye, mint a seggem, és érti is az õt körbevevõ világot, akkor egy olyan mondatnál, ahol leírja a százalék szót, igyekszik világossá is tenni egyben, hogy mihez viszonyít.

Gondolok itt arra, hogy baromira nem mindegy, hogy minek a három százalékáról beszél.

A növény teljes tömegéhez viszonyítva, a fogyasztandó rész teljes tömegéhez viszonyítva, vagy a meglévõ átlagos fehérjetartalmat tekinti bázisnak.

Ezt csak azért jegyzem meg, mert aki nem sík hülye, az tisztában van azzal, hogy ez baromira nem mindegy. Sõt, nagyságrendi eltárás is lehet a különbözõ viszonyítási módok között. Aki viszont meg sík hülye, az úgy dobálózik a százalékokkal, hogy valójában nem is érti mirõl beszél.

Most arra is kíváncsi vagyok, hogy ezért jár-e ban?
#17
Lehet, hogy csökken az élelmiszer-minõség az nagyobb széndioxid arány miatt, de a termés mennyisége a sokszorosára fog nõni. Azaz élelmiszerbõség lesz, már ha lesz mibõl megvenni.
Volt egy film a Discoveryn, egy üvegházban a termés háromszorosra nõtt, amikor áttértek a széndioxidos légtrágyázásra.

#16
Amennyiben igaz, amit írsz, akkor a cikk nettó baromság.

Egyébként a tíz évnél idõsebb leszárított minták vizsgálatából szerintem nem lehet hiteles következtetést levonni, fõleg nem vegetatív részek vizsgálatával. A növény vegetatív részei jóval rövidebb idõtávra "készülnek", mint a generatív részek, így valószínû, hogy száraz állapotban is a bomlási folyamatok eléggé elõrehaladottak voltak.
#15
Már 30 éve el kellett volna kezdeni a szaporító reaktoros atomerõmûvek tömeges építését, kb. 20 éve a fúziós rekatorokét, mára már a világban a hulladék 80 %-át újra kellene feldolgozni.
Ezzel szemben hol tartunk? A dumánál, a riogatásnál, a hazudozásnál nomeg az "éljünk szegényebben" tipusú sz*rgyalázat hazudozásoknál.

Az emberiség teljes iparának az átállítása gigantikus erõfeszítés. Gazdaságilag és szellemileg egyaránt. NEMCSAK PÉNZKÉRDÉS.
Kellenek hozzá mérnökök, tudósok, szervezés és politikai akarat.

20-30 évvel ezelõtt egyetlen olyan erõforrás volt a vilgán, amely erre képes lett volna: az európai (eredetû) fehér ember, amely gazdaságilag és technikailag fejlett civilizációt volt képes kialakítani.

Jelenleg az európai fehér ember elpusztítása van folyamatban a világban. Gyakorlatilag analfabéta és nyúl szaporaságú bevándorlók árasztják el a fejlett országokat, lassan tönkretéve azok gazdaságát, szétzilálva társadalmukat. (a részletek több oldalra rúgnának, ha felsorolnám)

Mostanra nem maradt aki mindezt véghezvigye. A kínaiak csak most kezdenek erõre kapni, az oroszok kevesen vannak és súlyos problémák tépázzák õket, a világ többi országa meg örül, ha nem lázong az éhes lakosság.

Évrõl évre valószínûbb, hogy az emberiségnek vége. Köszünjük, ál-libernyálasok! Köszönjök a kierõszakolt és központilag szervezett bevándorlást, köszönjük a bûnözõk jogait, a középosztályok és a nemzetállamok elpusztítását, a kamatos kamatos hitelpénz világuralmát, a mérhetetlen katonai készülõdést, a fordított "érték"rendet, az okatatás, egészésgügy, nyugdíjrendszerek szétzilálását, a munkanélköüliséget, az ingatlanadót, a dolgozó emberek nyaggatását, a fizetõparkolási- és útdíj-maffiák tombolását, és még ezernyi dolgot, ami miatt évrõl évre pusztulunk el.

Nem a globális felmelegedés fenyegeti az emberiséget, hanem ezek.
#14
Most már minden napra jut egy riogató baromság. A t0k0m tele van ezekkel.
A nagyvilágban pont azok, akik a leghangosabban óbégatnak az állítólagos globális kataszrófát emlegetve, pont semmit sem tesznek azért, hogy elkerüljük. Csak a saját hatalmuk növelésével vannak elfoglalva. Épülnek az újabb és félelmetesebb lopakodó repülõgépek, lopakodó tankok, lopakodó hadihajók, harci robotok, milliárdok mennek a nekik nem tetszõ kormányok kulcsfiguráinak megvesztegetésére, megzsarolgatására, a kormányok megpuccsolására, más országok fenyegetésére.

Az egész globális felmelegedés duma (akár van igazságtartalma, akár nincs) egyre inkább csak IDEOLÓGIAI FEGYVERÉÉ VÁLIK A KEZÜKBEN A NEMZETÁLLAMOK ÉS A KÖZÉPOSZTÁLYOK LEIGÁZÁSÁRA. Semmi többre!

Így viszont senki sem fogadja el a dumájukat, mert senki sem akar a rabszolgájukként élni. Ezzel pont õk taszítják az emberiséget a bajba, mert akár igaz a globális felmelegedés duma, akár nem, a nyersanyagok elõbb-utóbb elfogynak, az emberiség hátralévõ ideje pedig gyorsan fogy.
ÍGY, ahogy ezt elõadják, hatalmas ívben xarom le.
#13
Vannak ahol adnak, de azért nem általános. A halliszt elég drága. Olcsóbb ha megkínálod az ebéded maradékával... és jobb étvággyal fogyassza.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

NEXUS6
#12
Amúgy a lenti grafikonból láccik, hogy 800 ppm-ig dúrván duplára emelkedik a növények növekedése, szal gyõzzük csak vanyûni a sok búrjánzó gazt meglássátok!
Látom itt sokaknak ez a hobbija.
XD

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#11
Én is szívesen táplálkoznék simán vegan módra, de mit tegyek ha a disznóknak, meg tikoknak mindig adnak hallisztet is, az emberevés meg egyelõre kulturálisan inkompatibilis.

Nem jönnél el velem egyszer vacsorára!?
<#awink>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#10
igen néha, de lassan már nem férnek el. De persze ahol lenne hely ott meg kiirtották.

Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)

#9
Egyszerûen át kell állni a vegan étkezésre MINDENKINEK. Egybõl megoldódna egy tonna probléma, igaz sok ezer új keletkezne. De azok talán mégsem annyira súlyosak.

narumon
#8
Egyenes következménye a brazil, afrikai erdõírtásoknak.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

Sir Quno Jedi
#7
Nekem annyi fám van, hogy nem férek már tõlük. Én szeretem a fákat.

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

#6
Nem erdõt kell ültetni. (Persze az is használ) Hanem az óceánok meghatározott területein mesterséges vízvirágzást elõidézni sok éven keresztül. A lesüllyedõ algák csökkentik a szén-dioxidot, a halaknak pedig bõségesen jut táplálék, ami a halászatnak nagyon jól fog jönni, különösen akkor, ha ezzel párhuzamosan valóban természetvédelmi területeket is jelölnek ki a tengereken, ahogy ezt tervezik is.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

NEXUS6
#5
Rileksz ifjúság! Amíg a növények pl a mariska a jelenlegi 400 ppm-hez képest olyan 1400 ppm-nél 300%-os hozamnövekedési maximumot érnek el, addig nem kell rizikózni.

Majd akkor szóljatok, ha ezt túlléptük! Addig meg csak okosan szoríccsátok vissza a füstölést.
XD

Szal szakemberek CO2-õzték a földeket, ami egyfajta mûtrágya és az üvegházakban elterjedt módszer. Valszeg itt arányokról van szó, miközben a gabona szénhidrát mennyisége növekedett (még jó, ezért hívjuk talán azoknak az ebbõl készült ételeket) addig az un sikér, gabonafehérje tartalom arányaiban csökkent. Már csak egy dologgal adós a cikk, hogy a CO2-zés mekkora hozamnövekedést okozott, merthogy valszeg ez is volt ám!
Kb arról szól a cikk, hogy a mezõgizda azért kesereg mert a CO2-miatt vastagabb húsú gyüminek arányaiban kisebb a magja. Ami ha úgy nézzük igaz is, de legfõképp hasznos infó a CO2hisztérikusoknak.
<#nyes>

Ez a tanulmány pl a CO2 szint és a betegségekre való fogékonyságot vizsgálja. Amellett hogy itt is leírják a hozamnövekedést és a C/N arány módosulását nem állapítanak meg egységesen emelkedõ betegségérzékenységet. Bár van olyan fajta, amelyik bizonyos betegségekre érzékenyebbé válik.

Van még kérdés? Nincs? Nem is lehet!
<#awink>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#4
mindjárt jön az amerika kommandó és megmondja hogy hülyék mer nem emelkedik, és a gazdasági növekedés amúgy is fontosabb.

Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)

#3
és, szoktatok fát ültetni?

Narxis
#2
Ezt mondom már mióta....

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

Oldal 1 / 2Következő →