#24
Abszolút átjött.
Én ezt az egész jelenséget úgy hívom, hogy lelkiismereti ipar.
Ennek részei az utcán lődörgő hajléktalanok, a magukat jól megszedő kurátorokkal rendelkező alapítványok, és ez a természetvédő vallás is.
Az egész félresiklása valahol ott van, hogy az emberek egy része igen is felelősséget akar vállalni. Igazi polgárként nem csak azt nézni, hogy mit kap, hanem hogy mit adhat, mit tehet. És ennek az egésznek van is egy rendszere. Amikor megkérdik, hogy miért nem adok a hajléktalanoknak, vagy adom az adóm 1 százalékát valakinek, talán nem akarom támogatni a rászorultakat. Akkor csak azt mondom, hogy ácsi, azért mert én ezzel pontosan annál hagyom a pénzemet, akinek ez a dolga, és ez a legnagyobb karitatív szervezet, még pedig az állam, és az önkormányzatok.
Sajnos azonban ez nem működik jól, mert egyrészt minél több ilyen egyéb csatorna van, az állam annál inkább ellustul, kevésbé érzi ezt a saját felelősségének. Pedig amíg egy karitatív szervezetnél egy ügyintézőre, kurátorra, akármire mondjuk 10 támogatott jut (ebből a saját családtagja) addig az állami, önkormányzati szervezetnél ez mondjuk 100 és nem igazán van kapcsolat az elbíráló és a kedvezményezett között (sajnos itt is jobb esetben csak).
Az igazi felelősség nem az hogy adok a hómlesznek, hanem ha befizetem az adómat. Sajna azonban a rendszer itt is gáz, mert pl ha vállalkozó vagy, akkor az adóval kinyírnak, pusztán azért, mert aki nem fizeti az versenyelőnybe kerül. Arról nem is beszélve, hogy szinte kigazdálkodhatatlan.
Ahogy ennek működnie kéne az valami olyasmi, mint ahogy a skandináv országokban működik. Ilyenkor jön a nyavajgás, hogy azok persze mások. Csak tudnám miért, mert Svédországnak, Finnországnak több tundrája van? A svédek pl. annyian vannak mint mi, még is pl a mai napig tudnak saját vadászrepülőgépet gyártani, ami a világpiacon is eladható.
És ezt persze lehet folytatni. A dolog gyökere valahol ott van, hogy amíg az állampolgárt, vagy az önkormányzatokat is gyak. gyerekként kezelik, addig az gyerekként, felelőtlenül is fog cselekedni.
Hagyni kell dönteni, ha kell is, csak addig segíteni, amíg összeszedi magát, hogy talpra álljon, de azt már maga tegye meg, lehetőséget adni, hogy felelősséget vállaljon.
Nem pedig idomítani, és csábítani, pl. hogy ha a mi csordánkhoz csatlakozol, akkor vagy nyerő.
#24