354
-
#233
Dehogy van kész..épp most jött hozzá újabb tartalom LINK
kicsit lassan néha kicsit össze-vissza de fejlesztik -
JohnBart #232 Online nem nagyon, ott már évek óta csak egy pártucat fős keménymag van, amelyik elég tudathasadásos ahhoz, hogy egy Wreckfest című játékban csak ütközésmentes tiszta versenyeket toljanak. :D
Kár egyébként, mert a legutóbbi 2-3 peccs óta az irányítás és a törésmodell szerintem nagyon sokat javult (végre megint élvezni a versenyeket), a futamok után az XP- és pénzszámításnál pedig mintha végre a helyezést és az ütközéseket is figyelembe venné a játék, legalábbis kaptam már azonos mennyiségű pontot és lét tiszta első helyezésért és zúzásban gazdag közepes pozícióért is. Szóval végre nem hátrány, ha agresszívebben versenyzünk, bár ez az alkatrészjavítós rendszer még eléggé szúrja a szemem - felesleges klikkfesztivál az egész két verseny között, nem véletlenül szedték ki úgy ahogy van az egészet a multiplayer módból, szerintem szólóban sincs helye. Elég lenne szerintem csak az alkatrész-cserélgetős vonalat meghagyniuk, a pályáknak megfelelő felfüggesztés/váltó/difi kiválasztása legalább hozna egy kis agymunkát is a versenyekre való felkészülésnél (mondjuk ehhez elkelne egy térkép is mindegyik pályáról, hogy tudjuk milyen útviszonyokra és mennyi kanyarra/egyenes szakaszra számíthatunk).
Voltaképp játékmenetében lassan visszatér a progi oda, ahol 2015 nyara előtt volt, ami tök király, csak akkor tényleg nem értem, hogy mire volt jó az a szenvedős fizikai update-jük, azon túl, hogy cirka három évvel elcsúsztatta a játék kiadását. A Steam fórumon jelenleg ugyanis a kőrajongók között közszájon forog, hogy a fullos változat elvileg idén nyáron érkezik, a közeljövőben pedig jön egy, a kezelőfelületet átszabó frissítés, amit aztán egy optikai tuningos update, majd egy, a kész karriermódot behozó frissítés követ majd. Persze ki tudja, ezekből végül mi lesz. :)
A lényeg, hogy az utolsó (lenti) hozzászólásom óta szerintem sokat javult a játék, remélem most már tartják ezt az irányt, és idén végre tényleg kijön a "kész" játék, karriermóddal, Deluxe Edition tartalommal, kész pályákkal, optimalizálással, mindennel. -
kesebaro #231 Senki sem játszik ezzel?
:( -
kesebaro #230 Sziasztok!
Az lenne a kérdésem hogy van aki multiban játszik? és vannak még szerverek? Én főként multiban játszanék single nem érdekel annyira.
Volt már leárazva a játék?
Válaszotokat előre is köszönöm :) -
#229
Mióta ilyen széles a legelső pálya - talán Gravel 1 néven fut. Közröhely, mint egy autópálya ...
Esetleg valahol mod formában még elérhető a régebbi verzió? -
Piko888 #228 Semmi baj a Wreckfesttel, folyamatosan fejlesztették és adták ki hozzá a tartalmat illetve a javításokat.
Ezerszer jobb, mint az elején, már két éve nyúzom.
Lehet azért van hiányérzetetek, mert más, mint a korábbi Flatoutok. -
#227
csináltam egy videót, nekem középkategóriás procim van alapon, egy GTX680-m, 8gb mem.
23 AI-val megyek és 10 kört, ennyit bír jelenleg a replay, felvettem, hogy egy tiszta, mert ez annak számít Wreckfest alat, szal egy tiszta futam alatt is elég sok minden képernyőre kerül, de meg se röccen.
a videó tudja az 1080-s HD-t.
-
#226
Mondom, kész van.
Lehet azon lovagolni hogy mi hova van írva, de nem attól lesz egy játék kész, hogy le veszik a felíratot. Azzal te mint játékos nem lennél beljebb.
Jól fut, sok AI-val is, nem bugzik, eltekintve a felboruló fűnyirók vezetőitől akik a lángoló roncs mellett/felett fél méterre lebegnek ülő pozícióban :))) ..de elgázolni őket sem tudod, mert eltűnnek pár másodperc múlva.
Minden eleme működik, a megvásárolt alkatrészek javítják illetve rontják az autó teljesítményét, kopnak, az alkalmazottak fejlődnek, versenyeket és versenysorozatokat lehet nyerni, bukni, befejezni gond nélkül.
Ahogy írtam nem attól lesz egy játék kész hogy leveszik a felíratot....talán üzleti oka van hogy kint van, talán valóban szeretnének még beletenni valamit,...de játékos szemszögből ez a játék kész.
ja, és karácsonykor érkezett hozzá frissítés, azaz még nincs másfél hónapja, megvan neked egyáltalán ez a játék?
Utoljára szerkesztette: b type free, 2017.02.04. 11:40:02 -
#225
Early Access Game = Nincs kész............. Soha nem is lesz.. Mondjuk ennek olymindegy már mert a kutya se veszi.. Ennek egy lökést egy bundle adna semmi más..
Az meg ha ne adj isten valaha kiveszik örliből smemit nem fog jelenteni mert szerintem a fejlesztők is magasról szarnak már rá.
De ha kell majd nekik a pénzt Humblen visszaköszön előbb utóbb úgyis azt a pár $-t meg megéri. -
#224
Wreckfest kész van, és nem is rossz, csak nem az amit vártam/tunk.
De egyébként jól el lehet vele lenni, vásárolni az autót, alkatrészt, alkalmazottakat fejleszteni és versenyezni, elég szép is.
Összességében nem olyan rossz és elég elvetemült tábora van, elég sok cuccot csinálnak hozzá.
Én elégedett vagyok vele, egyáltalán nem szim, katasztrófa AI, nehézkes beállítás (több USB-s pedál, kormány..stb)
Nem jött össze,...de sztem simán fogyasztható kategória -
Timbu #223 Ha minden igaz, ezt is a Kylotonn csinálja (WRC 5). A videó alapján nem lesz a Wreckfesthez hasonló törésmodell, csak az alkatrészek eshetnek le. Nem is értem, hogy hogy válhatott ez a csapat a Bigben ház beszállítójává. -
#222
Ez valami rohadt gyenge, bár ne kapták volna meg a FlatOut nevet... -
#221
Ez max annyiba kihívó, hogy ez "kész" lesz egyből ez a Wreckfest meg soha. -
Timbu #220 Itt a kihívó:
-
#219
Főleg olyasmibe, ami anyagilag támogathatja az elsődleges projektet...
...és gondolom baromkodtak eleget a fejlesztők a szabadidejükben ahhoz, hogy rengeteg kész tartalom is adott a Stuntfesthez, külön kreálás és fejlesztgetés nélkül.
Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.26. 20:14:04 -
#218
Igen, csak épp az engine a késztől még elég messze van -
Timbu #217 Persze az eredeti határidőt már rég túllépték, és tényleg szégyelljék magukat, de ez csak buta vagdalkózás, hogy "mi az, hogy másba is bele mernek fogni". Nyilván nem lehet a teljes csapatot egyenletesen terhelni. Ha az engine már kész van, akkor a programozók nyugodtan belevághatnak másba, amíg a designerek pályákat csinálnak...
Utoljára szerkesztette: Timbu, 2016.08.26. 20:10:59 -
#216
Üdvözlendő a Stuntfest, mert olyan projektnek tűnik a változatosság kedvéért, amit be is tudnak fejezni...a Wreckfest a nagy ambíciózusságban lett ilyen tetszhatlott, nem rossz ötlet irányt váltani...
-
#215
Konzolos dolog nagyon jó ötlet talán azzal meglodul a büdzsé és kész lesz valaha. -
#214
Jön konzolokra is
Közben új játékot fejlesztenek, Stuntfest
Mondjuk eléggé felbasz, hogy sehol nincsenek még ezzel a szarral, egy pre-alpha foshalmaz az egész évekkel később is, erre itt ujjonganak, és persze belevágnak még plusz 2 dologba. De legalább már elő lehet rendelni őket... hányok. (bár ne vettem volna meg anno, most csak röhögnék az egészen) -
#213
Korrekt írás köszi, innentől veszítettem el a teljes érdeklődésem a játék iránt..
Nem ezt vártam, nagyon nem (én sem)
Ezért nagy sz*pás basszus ez az a E.A. dolog. Az a jobbik eset ha egyáltalán befejezik a játékot és nem azt kapod amit vársz, rossz esetben sosem lép ki a korai hozzáférés stádiumból..
Utoljára szerkesztette: Maxtreme, 2015.12.02. 20:05:03 -
JohnBart #212 Örülök ha neked tetszik a játék, nekem sajna már nem azt nyújtja, amit korábban, és amit vártam volna tőle... :)
Csak aztán fejezzék is be egyszer... ;) -
#211
Nagyon jó összefoglaló, elismerésem.
Ez tényleg nem a régi FlatOut vonal, ennek ellenére nekem jó szórakozás. -
JohnBart #210 Én is. Reménykedtem benne, hogy az új frissítéssel visszahozzák a nyári update előtti zúzós versenyeket, de helyette a nagy csendből csak az lett, hogy a free racinget lecserélő karriermóddal csak még jobban elcseszték a játékot. Ritkán írok Steam review-t (konkrétan eddig ez az egyetlen program, amihez összedobtam egyet), de a Wreckfestnél nem bírtam megállni hogy ne írjak egy értékelést, mert személy szerint úgy érzem, eléggé átvágott a Bugbear ezzel a játékkal. Egy FlatOut - Destruction Derby ihlette autós zúzdára adtam nekik pénzt, nem egy indie folkracer Forza-imitációra.
A csapat egyébként a mostani Steam Sale-es akciójával sem szerzett sok jó pontot, ugyanis többen is jelezték a Steam-fórumon, hogy szép csendben felemelték a játék árát 28-ról 35 euróra, mielőtt rárakták az 50%-os leértékelést.
Nagyot csalódtam a brigádban. A játékra ment az uninstall, én meg nyomom tovább a FlatOut 1-2-t... -
Mike333 #209 Én már régóta lemondtam erről, pedig az elején nagyon ígéretesnek tűnt :/ -
#208
Wreckfest - te láttál már fűnyíróderbit? (videó)
Ezért nem lesz ez kész soha ilyenekkel foglalkoznak ,nem mellesleg vér gagyi az egész.
Utoljára szerkesztette: grebber, 2015.11.28. 20:26:26 -
#207
Jól sikerült a két új pálya, ami most jött a frissítéssel!
Klaviatúrával könnyebben kitör a hátsó fele a kocsinak, küzdeni kell rendesen vele.
Kormánnyal milyen az irányítás? -
JohnBart #206 A Ridge Racer-es hasonlatoddal nem vagy egyedül, a Steam review-k között többen is az Unbounded-hez hasonlítják a Wreckfest-projektet. Egyrészt azért mert mindkét játékkal évekig szenvednek/szenvedtek a finnek (az RR:U a pletykák szerint hat évig készült, a Wreckfestet pedig állítólag 2012 óta fejlesztik, ehhez képest még mindig pre-alfa), másrészt pedig mert az Unbounded-hez hasonlóan sajna a Wreckfest is egy műfaji katyvasz a nyári peccs óta.
A BB Twittere szerint egyébként a hétre tervezett frissítés csúszik (surprise!), mert vannak még kiirtandó bugok és a törésmodellt is finomítani akarják. Kíváncsi vagyok, hogy még idén végeznek-e vele. :P
-
#205
Annyit tennék ehhez hozzá, hogy a Bugbear a FlatOut 2.0 óta nem tudja, mihez kezdjen magával. Ott volt ugye a sokat szidott Ridge Racer: Unbounded. Konzolon egy nagyon korrekt, hangulatos játék volt, ami viszont köszönőviszonyban sincs az RR-sorozat hagyományaival. Így a konzolos közönségnek nem jött be, bukott is keményen. A PC-s változat meg bugos szar volt, ezen felül a platformon senki sem ismeri az RR-t, és ezért - szintén - nem vették meg elegen. Xboxon szerettem - de ezzel kb. egyedül voltam. Szóval a Bugbear ismétli önmagát. Pedig én sokáig hittem bennük, a játékot is jó korán megvettem, a Guruba két előzetest is írtam róla. Csak épp minek. -
JohnBart #204 Szerintem a probléma a Wreckfestnél abból fakad, hogy a Bugbear nem tudja, mit is csináljon a játékkal (vagy valahol félúton elhatározták, hogy teljesen más játékot csinálnak, mint amit eredetileg ígértek). Ugye eredetileg egy FlatOut1 - Destruction Derby - Street Rod keveréknek lebegtették be a játékot, hangsúlyos derbivel és full-kontakt versenyzéssel (a hivatalos oldaluk még mindig ennek megfelelően írja le a játékot). Mióta azonban újraírták az engine-t, ettől eléggé eltávolodtak, valamiért sokkal komolyabbra, szimulátorosabbra vették a figurát.
A mostani build így kicsivel szebb a korábbiaknál, az tény, de a törésmodell visszafogottabb, a kocsik jobban sérülnek (ergo versenyen nem érdemes ütközni), az irányítás szerintem nehézkesebb, az egész programot lassabbnak érzem, mint amilyen a nyári update előtt volt. Nem értem ezt a váltást, mert így két szék között seggre estek a finnek, jelenleg ugyanis szimulátornak nem elég szimulátor a program, árkádnak meg nem elég árkád - valahol a kettő között van, de nem élvezetes formában. A Wreckfest címnek meg nem sok értelmét látom, ha az ütközéseket a játék a mostani fizika és vezetési modell mellett inkább bünteti, semmint díjazza.
A legutóbbi blogbejegyzésükön is nagyot néztem, ott már azt írják, hogy a játékot főleg a finn folkracing inspirálta. Oké, koccanás-karambol van azokon is, de a szándékos ütközéseket tiltja a versenyszabályzat, szóval ezt elég nehezen tudom összeegyeztetni a weboldalukon reklámozott zúzós játékmenettel.
A játék skizofréniájáról mindent elmond, hogy a program Steam fórumán jóformán már csak a "clean racing"-et, azaz az ütközésmentes tiszta versenyzést szervező játékosok aktívak, ami egy Wreckfest nevű, FlatOut-DestructionDerby örökösnek beharangozott játéknál több mint abszurd. -
#203
Kösz az infót!
Tavasszal néztem utoljára a hírblogjukat, akkor elég lehangoló volt, ment az egyhelyben pörgés, cooming soon.
Akkor ezek szerint elég pénzt kalapoztak ebből össze és marad a Wreckfest egy ilyen kis teszt környezet, miközben valami nagyobbra gyúrnak. Ettől független 3 havonta jöhetne egy új pálya vagy valami. Nem nagyon szakadnak meg. -
#202
Ezzel foglalkoznak most éppen. -
#201
Szerintem elsosorban az engine-t fejlesztik, gondolom multiplatformra, az elkovetkezo 5-6 evre. Az elsodleges cel az lenne, ha kapnanak valami zsiros megrendelest valami uj jatekra. Ez a Wreckfest, es a hozzatartozo tamogatas (Early Access) inkabb csak az engine fejlesztesi idoszakot "fedezne". -
#200
Nem értem, mert a játék alap mechanikája már régóta megvan és szórakoztató, jól be lett lőve.
Csak a tartalmat kéne lapátolni bele minden erővel, csiszolni a pályákat, ahol kell, etc ...
Valami biztos van a háttérben, mert ilyen ütem mellett sose készül el. -
#199
Gyorsulnak a game-ek (legalábbis pár db biztosan) köszönhető a Win 10-be lévő WDDM 2-nek ami jobb memóriakezelést biztosít. -
#198
Közben túlestem egy Win 10 upgrade-en és ezzel valamiért sokkal szebben fut a játék és kinézetre is nagyon fekszik.
Azt tudni kell mondjuk, hogy erre a rendszerre a régebben általam sokat használt FRAPS programot már nem telepítettem vissza, ugyanis hallottam, hogy az képes visszafogni a teljesítményt bizonyos esetekben (pár éve csak nem frissítik már a programot).
Szóval nem tudom minek köszönhetem pontosan, hogy most nagyon jól fut a játék, de elégedettség van.
Illetve lehetne nagyobb elégedettség is, ha nem szarnák le ennyire a projektet a fejlesztők.
Valami bűn sokat kell várni a frissítésekre, már rég készen kellene lennie a játéknak kb.
Ez a kickstarter-es dolog úgy tűnik nagyon elkényelmesíti a játékfejlesztőket (lásd Carmageddon esete is).
Utoljára szerkesztette: fery02, 2015.09.30. 14:29:28 -
#197
Valamit kell nekik vele csinálniuk majd, mert nem egyedüli eset az enyém, külföldi fórumokat olvasva másoknál is megesik.
Kár, hogy itt magyar fórumon nem ír senki sem véleményt, hogy nála hogyan fut, mert egyébként tudom, hogy többen megvették innen az Early Access-t. -
Timbu #196 Újraírták szinte az egész motort, ezért is nem jött update olyan sookáig. Azért csak optimalizálnak még rajta, a korábbi játékaik mindig igen jó sebességgel futottak. -
#195
Nekem durván megnőtt a játék gépigénye a legutóbbi frissítés óta. :S
Igaz teljesen fel lett újítva, jóval durvább grafikát tud tolni a játékos arcába, de amíg ment stabil 60 fps-sel korábban, most általában fix 30 fps-el fut (ez nekem zavaró).
Néha ha olyan van, van ennél magasabb fps szám is, szóval nem arról van szó, hogy valami korlát be van állítva.
Az a gáz, hogy ha leveszem a grafikát olyanra, hogy randább lesz a régebbi állapotánál a játék (amikor vígan játszottam ugye vele 60 fps-sel), valamiért még akkor sem változik a helyzet.
Pedig nagyon vártam a frissítést. :/
A kemény az az egészben, hogy közben lecseréltem a HD7870-esemet egy R9290X-re és így van közepes grafikán ez a 30 fps-eses mizéria. :D -
#194
Azt hittem végre be lesz fejezve már a játék :(

