1634
Napenergia, hálozatba visszatáplálás kicsiben az interneten beszerezhető komponensekből
  • DevLupius
    #1634
    Marad az éves szaldó a meglévő ügyfeleknek.
    Hát nem korrektebb így, hogy utólag nem módosítják a meglévő hosszútávú gazdasági beruházások szerződéseit....
    Igaz, hogy akksiként használják a hálózatot, de nyáron a megtermelt többlet mennyiséget az akkugyárak napközben reptében elfogják majd használni, és nem 5 forintért, viszont télen majd problémák lehetnek, áramot kell majd vennünk akárhonnan akármennyiért, ez visszaüthet majd a rezsicsökkentésben ha lesz majd akkor még.
    A lényeg hogy most boldog mindenki, az meg hogy mi lesz holnap azzal majd ráérünk akkor foglalkozni.
    Utoljára szerkesztette: DevLupius, 2023.09.09. 09:10:07
  • militavia
    #1633
    Ez sehogy sem tudja jó színben feltüntetni őket.
    Csak, mert hazudtak egy nagyot, de visszacsinálják, ettől még pont úgy szarháziak.
  • Caliph
    #1632
    Kocsis Máté fidesz frakcióvezető arra kéri Lantos urat,hogy állítsák vissza az éves elszámolást azoknál,akiknek a korábbi feltételek alapján megillet.
    most nem tom hogy a népharagra reagáltak,vagy alapból ez volt a cél,hogy a kormányt jó színben tüntesse fel?
  • militavia
    #1631
    1. Volt a téma 'A', erre jössz 'B'-vel.

    2. Senki nem nyomott senki fejéhez pisztolyt, hogy napelemet rakjon fel.

    3. Az, hogy az hálózat virtális akksit játszik 1000 éves történet, és minden nem balfasz tudta, hogy ez nem lesz tarható. Ennek hatása látszik az ábárn, amikor évi 250+ órában van negatív áramár. Ez már a végső mentsvár, hogy durva piaci segítséggel nem legyen blackout. Melyik országban kiugró ez? Az agyatlan napelemező és szélkerekezőnél. Nahááááááááááááááááááát....

    4. A szigetelés fizika környezet nem változik, működik, nincs benne semmi támogatás, ellentétben a napelemmel, aminek a két fő piactorzító hatása az nem csak piac, hanem hálózat torzító is.

    Elég vicces a személyeskedő válaszod, amikor nem sikerült megérteni a betett diagramot.

    Az, hogy meg kellett lépni amit a NER tett, az csak idő kérdése volt.
    A hogyan és a módszerrel én sem értek egyet. Csak BAZDMEG, 2007-ban még le sem diplomázottként is előre láttam, hogy majd ezt eljön. Hát, most eljött, csak a kedves NER előadta, amit szokott. Ki lepődött meg? Én nem. Hát nem is fektettem ilyen szarba a pénzem. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az urnáknál fog-e ez látszani. Nem fogadnék rá nagy összegben...

    Mindenki jobban járt volna az államkötvénnyel, de hát kinek mi a hobbija...
    Bármilyen nem hívő mérnök közölte volna veled aki nem, hogy hogy fektesd BÁRMIBE a pénzed, csak ne ebbe. De valaki csak a saját kárán képes tanulni és tapasztalni. Most kaptak egy kemény leckét a fizikából és a NER-ből is. Vajon tanulnak majd belőle?

    Sajnos mindenhol azt látom, hogy beleokoskodsz, amikor nem érted, hogy mi van.
    És ezt már más is szóvá tette veled kapcsolatban.
    Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.09.03. 19:16:40
  • militavia
    #1629
    Az épületszigetelést senki nem tiltotta be.
    Télen amikor fűtési igény van lakásban, akko a tulajok 90-95%-a nincs otthon = nincs logikai kapcsolat közte.
  • militavia
    #1627
    mert nem rendszer szinten adták a támogatásokat

    Kötelező átvétel + éves szaldót te mégis minek neveznéd...?
    Évtizedes léptékben ingyen ebéd volt és még ezzel sem volt versenyképes a 3-3,5%-os kamatozású államkötvétennyel szemben...

    Azt a marhaságot honnan vetted, hogy németben nem probléma?

    Ennek a diagramnak felfogod a súlyos jelentés tartalmát?



    Hát az megvan, hogy az EU tiltja be az éves szaldót?
    Na, szerinted miért? 500+1-ig szájbarágás után sikerül végre megérteni?

    A bibi az, amit a ner csinált, hogy hogyan változtatta meg a rendszert és mit mondott "két perccel" előtte.

    Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.09.03. 15:32:09
  • militavia
    #1625
    Persze, hogy ez van mögötte. 13 év NER után itt ki és min lepődik meg?
  • Caliph
    #1624
    sztem még rohadtul nem az. akkus technológia kb ott tart hogy amit nappal termelsz , azt elrakja estére amikor esetleg hazaért a család és elkezdi használnia dolgokat. olyan aksi meg a mesében létezik ami nyári energiát télre elraktározza. És drága is
    én akku pakk helyett okosítanék,annyi pénzből már lehet egy okos bojlered,amin akár telóval beállítod hogy este hatra csináljon 3 embernek melegvizet. lehet okos mosógépet venni,bekészíted reggel a ruhát,mosószert,és időzíted hogy délben kezdjen kimosni,amikor termel a napelem.
    a gond ködös felhős esős téli időszakban van.főleg ha a fűtést is villamos energiával oldottad meg. télen még nappal sem termel eleget hozzá,nem beszélve este,ekkor nem úszod meg hogy a hálózatból vegyél.
    viszont úgy 6-8 hónapon át fedezheti a napi fogyasztásod,sőt nyáron kicsi pénzt is kaphatsz,ami persze semmi ahhoz képest amit majd télen elhasználsz/fizetsz. de még mindig jobb mint 12 hónapon át fizetni

    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2023.08.30. 20:51:57
  • Caliph
    #1622
    valóban ne legyen "virtuális akku",de az az összeg amiért átveszik,az is nevetséges kb. mert a te termelésed átveszi 5 forintért,és eladja a szomszédnak 37ért,vagy a kisvállalkozónak 100ért...
    az egésznek egy célja van,az hogy ne rakjon a lakosság fel több napelemet. miért? mert az energetikai hálózat is elavult szar,mint az országban bármi más,az elmúlt 30 évben nem történt csere,felújítás,csak ott ahol szarrá ment valami vagy nagyon oltani kellett a "tüzet"
    nincs erre pénz,mint semmi másra sem,pedig állítólag ezért is fizetjük a hálózathasználati díjat,meg az áfát,meg a többi adót.

    az meg egyenesen szemét lépés volt hogy azt mondták,aki felrakja eddig még évesbe kerül,aztán mint sok oly más dologban,ja meggondoltuk magunkat,mégse,köszipuszi.

    Olvasom a neten,hogy kezdődik a tanév,és ide meg oda is hívják a szülőket,hogy ki kéne festeni a tantermet,meg le kéne parkettázni,meg ki kéne cserélni ezt azt.
    Amennyi adót és járulékot fizetünk,rohadtul nem nekünk kéne elvégezni az állam feladatát....

    szóval csakis ennyi van az egész mögött.

    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2023.08.30. 20:53:02
  • gosub
    #1622
    Az éves szaldó egyedülálló volt európában, nem is nézték jó szemmel, ezért ajánlás helyett elvárás volt a megszüntetése. Úgy látszik túl nagy lett a kereslet is rá akkoriban a sok kedvezmény miatt. A stopot is fel kellett oldani, mert amiatt is vizsgálódni kezdett az eu.
    Havi elszámolás közelebb áll a valósághoz.
    De nagy baj nem lehet, ahogy visszaolvasom a kommenteket vannak napelemesek akik szerint az akkus tárolás is már kifizetődő alternatíva.
  • militavia
    #1621
    Lehetek szemét?
    A szaldós elszámolás óta kezdte óta mondja a nem tökkelütött ember, hogy lényegében a hálózat és minden felhasználó ingyen finanszírozta azt, hogy a hálózat és a rendszer virtuális akkut játsszon a napelemesnek.

    Azzal nem értek egyet, hogy így vezették be, de hahó, talán a fizikát nem kellett volna sarokba vágni ennyi ideig az árazásnál.
  • DevLupius
    #1620
    Most kiderült amit eddig is tudtunk: éves szaldó vége.

    A fenti elszámolásból kimaradt az verzió mikor a család teljesen átállt elektromosra + autót is elektromosra cserélte.
    Szépen szólva azt a családot jól bevitték az erdőbe és ott jól meg is b....k, mivel most el kell döntenie, hogy a sokmilliós beruházásra felvett hitelt fogja fizetni vagy a villanyszámlát a téli 4-5 hónapban.
    Ha nem fizeti a hitelt elviszi a bank a házát, így marad az, hogy el kell adnia az elektromos kocsit, venni egy dízelt kis fogyasztással, és visszaáll vegyes tüzelésre, valamint nyári hónapokban lekapcsolja az invertert.
    Hajrá Magyarország, csak így tovább!
    Azért akik 2022.10.31 előtt érvényes szerződéssel rendelkeztek, azoknak illett volna kifuttatni a 10 évet éves szaldóba, hamár arra alapozva történt nagy beruházás.
    A kormány úgy látom nem tervez hosszú távon, mivel a kosarukból sokan kiestek már, csak az utolsó nagy dobásokat említeném: katások, tanárok, napelemesek, és diákokat is margóra raknám.
  • gosub
    #1619
    Akkor ez szabad piaci alapú árazás. Pont úgy tudod megválogatni az áram vevődet ahogy én meg tudom válogatni kitől veszem a villanyt. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a napelemmel termelt autóba táplált áramon még nincs jövedéki adó, pedig tudtommal az autóba töltött házi sütőolaj után jövedéki adót kellene fizetni.
  • DevLupius
    #1618
    Beszéltem több csoporttal is és az körvonalazódik havi bruttó elszámolásban, hogy mivel 5 forintért veszik majd át az áramot 2024-től, ezért amint megtermeltük a havi fogyasztást, utána lekapcsoljuk a rendszert.
    Ennek két pozitív hatása is lesz, az egyik, hogy az adott hónap kétharmadában a napközbeni hálózati betáplálás jelentősen visszafog esni, tehát nem terheli majd a hálózatot, valamint mivel ez Eu- országokban az áram átvételi ára 50 forint felett van amit nálunk 5 forintra alakítottak, ennyiért nem üzemeltetjük a rendszert így nem lesz plusz papírmunka.
    A negatív hatása az, hogy rengeteg energia fog elveszni, amit például napközben az akkumulátorgyárak felhasználhatnának.
    Mint írtam, egy 2/3 -os (adás/vétel) átvételi arány elfogadható lenne, ez nem ennyire megalázó mint az 5 forint.
  • Irasidus
    #1617
    Fúzió topic
  • DevLupius
    #1616
    Azt tudja valaki, hogy majd a bruttó havi elszámolásban milyen arányban történik az elszámolás?
    Valahol olvastam 2/3 -ban, azaz pl. ha 90 forintért veszem az áramot a szolgáltatótól akkor ő 60 forintért veszi át tőlem.
    Ha ez igaz akkor a nyáron megtermelt energiát pénzben tudom tárolni télire, igaz csak a 2/3-át.
    Kis számolás viszonyítási alapnak.
    Éves termelés 12000Kw, ebből nyáron hónapokban termelődik 9000Kw a téliekben 3000Kw.
    A nyári termelés 1/3 -át elhasználom, a 2/3-át, azaz 6000Kw -ot eladok amit majd visszaveszek télen.
    90 forintos árral számolva, 6000*30= 180 ezer forint plusz kiadást fog jelenteni.
    Persze ez csak ezen az áron számolva érvényes, de mivel az energia árak manipulációja kiszíthatatlan, ezért a termelés felének eladása és visszavétele igen nagy kockázatot hordoz magában, erre nem lehet tervezni, csak viszonyítási alapnak tekinteni.
    Lehet, hogy egy nagy marhaság amit leírtam, valaki véleményezné....

  • militavia
    #1615
    * Mert az atomenergia működik, biztonságos ÉS olcsó.
    * A fúzió erőtetését és szent grálként az n+1 féle működő fissziós megoldás helyett mindig is faszságnak tartottam. Mindenki aki nem tök hülye és tud számolni. Még egy programozó is megérti...
    * Az űrhajózás egy igen tág fogalom és soha senki nem mondta, hogy direkt profitot kéne termelni.

    De az, hogy valaki spórolásra vagy életminőség növelésére vesz PV-t, de EGYIKET SEM TUDJA szaldó nélkül az totálisan más.

    Másegyéb hülyeség mára?
    Honnan jön ez a sok baromság?
    A téma A, erre jössz Q-val meg ZS-vel.
  • repvez
    #1614
    erdekes, ezt az érvet nem hallom felhozni mondjuk az atomenergia kapcsán vagy a fuzio esetleg az urhajozás terén, pedig pont ugyan ez a helyzet mindegyik.
  • militavia
    #1613
    Az, hogy valami technikailag működik semmi köze annak, hogy van-e értelme, vagy hogy profitábilis.
  • repvez
    #1612
    teljesen mindegy mit mondok egy olyannak aki csak azt nézi mibe lehet belekötni és ,hogy mi a probléma.
    DE tobb 1000 ember használja és müködnek.
    Mindent lehet jol és rosszul használni ahogy a mondás szol, ha egy halat arrol itélsz meg ,hogy hogyan tud fára mászni akkor nem derül ki, hogy mit tud.
  • militavia
    #1611
    Szóval az a magasabb életszínvonal, hogy nem szolgál ki a hálózat, de te alakítod át az életedet az szaros drága PV rendszeredért?
    Eszednél vagy?

    Szárítóm nincs.
    A mosógép havi fogyasztása 20kWh ha sincs, de cserébe rakd meg előre a gépet és majd óráik álljon benne?

    Te jó ég.
    Egyéb hülye "életminőség növelő" javaslat mára?
    Felőlem költsed hülyeségekre a pénzed, csak kérlek, ne akard már megmondani, hogy ez jó, amikor anyagi csőd az egész. Cserébe jó kényelmetlen is.
    Utoljára szerkesztette: militavia, 2022.12.29. 14:50:15
  • Caliph
    #1610
    valaki segítsen. van egy cég. az éves fogyasztása 50.000 kw. ha felrakok egy rendszert ami jelenleg 25.000kW termel évente papiron,10 milláért.
    a műszak 6-14ig tart,szal amit termel,azt szinte el is tudom használni. tető irányzék délkelet,szal a reggeli /délelőtti napfényt telibe kapja. nyilván nyáron plusszos vagyok,télen minuszos,de lenne mondjuk 6 hónap egy évben aminek a villany termelését kiváltaná.
    cégről van szó,szóval piaci áron kapja az áramot,és nincs szaldó sem
    megéri? :D
    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2022.12.29. 14:30:48
  • repvez
    #1609
    Te igy látod én meg ugy.

    Amit én látok az vagy a fél és 100%os visszanem térités miatt tette fel vagy azért mert volt rá felesleges pénze és mint befektetésként tekintett rá, hogy fennt van és az éves szaldo miatt majd még kap is vissza pénz meg kevesebbet kell rezsizni és igy 4-5 év mulva majd lesz belöle plusz bevétel.
    DE nagyon kevesen tettek ugy fel napelemet, hogy oké akkor nézzuk meg rendszerszinten a házat, hogy mit és hogy mosositsak ahhoz, hogy a napelem tényleg hasznos és kihasznáűlt dolog legyen.

    Egy höszivattyuval és padlofutés meg menynezet hutéssel napelemről téleny nyáron megvan a felhasználási feltétel nem uresbe pörög a rendszer, ugyan ugy a melegvizet is napközben elöállitja és annak a hötárolása estig kitart ami a futésre is megy, nem beszélve a padlofutés miatt a hötárolás ott is jelentkezik. Egy jol szigetelt házban minden eszköz használat hőt termel ami egy normállis ház esetében az egész éves energia igény nem lenne több 50kwh/m2-nál.

    És ahogy irtam a szokásokat át kell modositani. a mosogép vagy szárito mehet nappal mig nem vagy otthon a futés is mehet nappal és ha a ház elég jol szigetelt akkor kitart este is a meleg. nyáron is napközben mehet a hutés .
    a villanyégők is lehet takarékosan használni nem 100Wos izzokat és akkor a kevesebb energia is elég akár a termelésbe akár a tárolásnál.
  • militavia
    #1608
    "egyszerüen azért költ rá, mert javitani akarja az életkörülményeit."

    Nem igaz.

    "hogy hogyan , hogy akinek egy rendesen müködö rendszere van az jót rohog a mostani gázés villanyár emelkedésen és nem azon aggodik, hogy mekkora lesz a csekk végösszege. már ez ad egy olyan szintu körülményt, hogy tudja, hogy amig sut a nap addig neki legalább a
    legfontosabb dolgokra lesz energiája és nem kell a rezsi miatt elköltözni mert nem jut rá a jövöben"

    Ez sem igaz.
    Erre jössz egy harmadik kitalált hülyeséggel.
  • repvez
    #1607
    Látom, hogy értelmezés még mindig nem megy az egész írásom arról szolt, hogy ne azért vegyen valaki napelemet mert megtérül,
    sziget üzemnél kell az akksi ,de ha jol tudom, jobb helyeken már az is a csomag része a napelem telepitésnél.
    Ha az egész évet nézzük és csak 50%át használja fel az azt jelenti, hogy 50%ban függetlenedet a rendszertől
    ÉS ha nem csak az egyént nézzük, akkor ezek a pár %os dolgok azt ereedményezik, hogy nem kell napközben és nyáron anynit termelni az országos erőmuveknek .
    És ezzel a megszuntetéssel se az ésszerőség diktált,mert nem az egész országban volt probléma, voltak olyan részek ahol még elbirna a rendszer napelemet .
    DE mivel a lakások nem elég korszerüek ezért több energiát igényelnek futésre és egyéb dolgokra mint kellene, de se erre se a hálozat fejlesztésre nem költ az állam, helyette megszunteti öket ,de olyan dolgokra ami felesleges meg szorja a lovét.
  • militavia
    #1606
    Csak, hogy érezzük a nagyságrendet.

    Ha 700k HUF egy bármekkora rendszer is, akkor 70 Ft/kWh áramár mellett mindenféle egyéb költséget elhanyagolva 10 000 kWh spórolás után térülne meg a beruházás. 700k-ból 2 kWh nagyságrendről, ha beszélünk, akksi nélkül.

    10 000 kWh nekem két fős családdal, villannyal főzve 7,5 évi teljes fogyasztásom.
    Amit a MESÉBEN váltana ki akku nélkül bármilyen rendszer.
    Erre jön rá az, hogy a rezsicsöki havi 210 kWh-ig 37 Ft-ot szab meg árnak.

    Innen vezessed már le, hogy szaldó nélkül mikor térül meg ez az egész és mit nyersz vele.
    A nagy büdös semmit.

    Villannyal fűtés télen lófasz spórolás, mert ahhoz, hogy érezhető segítség legyen sok napelem kell = drága, amivel nyáron meg semmit nem tudsz csinálni. Tehát letehetsz sok misiért 6 kW napelemt, hogy télen napközben "ingyen" fűtse lakást, de nyáron ennek értéke pontosan 0.Mert semmit nem tudsz csinálni ennyi árammal.

    0 fok táján egy hősziv COP értéke már 3 alatt van így fejből.
    Tehát télen, ha éppen tiszta idő van süt a Nap, akkor pár óra 1-1,5 kW-os rendszered tud adni 3-3,5 kW-t hőt.
    De ezt is akkor fűtöd, amikor nem vagy otthon hétközben.

    Akárhogy nézzük csak a szaldós elszámolás tette életképessége a PV-zést.
    De akkor is eszement megtérülési időkkel, egy államkötvénnyel jobban jártál 3,5% kamat mellett is.
  • militavia
    #1605
    De lássuk, mutasd be számokkal és modellel, hogy szerinted szaldós átvétel nélkül mikor és hogyan térül meg egy PV rendszer. Hadd röhögjünk egy jót az erőlködésen.

    Amikor a szaldós modellel és 70 Ft áramára is legalább 5-6 év a rendszer árának a bekerülésének megtérülése. 37 Ft-tal meg duplája.
    0 pénzügyi, karbantartás és egyéb mellett és még a legolcsóbb PV-s árakkal, nem a maival, amik elszálltak.
  • militavia
    #1604
    ????

    Egy ilyen rendszer beruházási költsége akkora, hogy még ilyen spikeok esetén sem térül meg, MERT NEM AKKOR TERMEL, amikor neked kéne áram.

    Ha nekem full piaci áron kellett volna fizetni az áramért, akkor a havi villanyszámla 4000 Ft helyett 8000 Ft.
    Kinemszarja le? Egy kis napelemes rendszer is több százezer HUF és kb. soha nem termelne akkor, amikor igazán kéne az áram. Este.

    A fűtés terén meg aztán tényleg semmit nem segít.
    A megoldásod meg mi lenne? Vegyél hozzá 3-4 misiért akksit, hogy tudjál tárolni 13-15 kWh áramot?

    Ez hol lesz valami megétrülő?
    Használd már a négy alapműveletet könyörgöm...

    A szaldó átvétel nélkül a házi napelem életképtelen.
    PONT.
  • repvez
    #1603
    hogy hogyan , hogy akinek egy rendesen müködö rendszere van az jót rohog a mostani gázés villanyár emelkedésen és nem azon aggodik, hogy mekkora lesz a csekk végösszege. már ez ad egy olyan szintu körülményt, hogy tudja, hogy amig sut a nap addig neki legalább a legfontosabb dolgokra lesz energiája és nem kell a rezsi miatt elköltözni mert nem jut rá a jövöben.

    "Az év 90%-ban megtermelt áramot nem tudod semmibe bevinni a gridre meg nem adhatod fel."
    Ez az , hogy forditva gondolkodnak sokan, nem azt kell nézni, hogy nem tudja feladni a gridre hanem , hogy ami nekem kell az megvan , ha az állam akkor ennyire hulye, hogy nem kell neki ez a 90% amiért nem kellett neki megdolgozni akkor igy járt.
    És mi az, hogy nincs mibe beletolni?
    Minden elektromos dolgot rá lehet kötni, a gáz sutő és tuzhely helyett lehet villany , a gázbojler helyet mehet a villany, a légkondi is mehet rá, soroljam még?
    Csak ésszerűen kell megtervezni a szukségleteket és az igényeket.

    Volt valahol egy cikk, arrol is, hogy ha egy kisebb telepulés összefogna akkor egy kisebb akksi telep is elég ahhoz, hogy elosztva tobb orára lehessne megosztani egymás között a felesleget, de ugye ehhez nemcsak az egyénnek hanem a település vagy az államnak is igy kéne gondolkoznia, de nekik paks és a régi centralizált energialeoszts kell
  • militavia
    #1602
    Miben javítod az életkörülményedet azzal, hogy elköltesz egy rakás pénzt arra, ami kb. nem ad vissza semmit?
    Kb. a Dunába is szórhatnád a pénzed. Ha nincs szaldós elszámolás, akkor a házi napelem értéke közel 0.
    Az év 90%-ban megtermelt áramot nem tudod semmibe bevinni a gridre meg nem adhatod fel.
  • repvez
    #1601
    Nem a szekrényből esik ki a csontváz hanem a fejekből.
    MErt sokan és sajnos amiatt,mert mindenhol csak azt emelték ki, hogy igy a megtérulés meg ugy a megtérulés.
    DE sok helyen leirtam már , hogy senki nem vesz kocsit se házat amiatt mert megtérül a befektetése. egyszerüen azért költ rá, mert javitani akarja az életkörülményeit.
    Ugyan ez lenne a napelemmel is, ha nem mindenki az lebegne a szeme elött, hogy oké felteszek napelemet aztán majd még kapok is vissza pénzt belöle év végén mert a saldo miatt esetleg ugy jön ki , hogy tultermelt.

    DE azzal egyutt, hogy a napelemet feltette, semmi másban nem változtatott, jobbik esetben ablakot cserélt vagy szigetelt. DE van aki még azt sem . És ugyan ugy megmaradtak mellette a gázbojler a gáz sutő és a központi vegyes tüzelésű kazán.

    DE senki nem csinált olyat , hogy akkor ha már napelem akkor csökkentsuk a ház energia igényét, hogy tényleg olyan szigetelés legyen rajta , cseréljuk le a gázsutot villanyra, és a futés rendszert mondjuk egy föld szivattyus vagy kollektoros rendszerre amivel meg lehet oldani nyáron a hutést télen a futést és még a melegviz is megvan.
    Igy kiválthatő lett volna a futés a légkondi meg a melegviz elöállitási igény egy rendszerrel.
    És mi van ha nem termeli meg a teljes szukségletet télen ? semmi, 3-4 honapig kell fizetned érte, de mondjuk 30%ban elég a saját termelésed az pont 30%al tobb mint ha nem lenne és nyáron mi van ha többet termelsz és az állam anynira hulye, hogy az ingyen megtermelt lakossági áram nem kell neki az legyen az ő baja, te meg elvagy nélküle is, fugetlenul, hogy mit emel meg mit nem .
    Sokan ezt felejtik el, hogy ha bármilyen kis százalékban is fuggetlenedik, akkor már nem fogja olyan drasztiusan érinteni ha emelkednek az árak, mert nem kell neki a nyersanyagért fizetni, nem kell gáz nem kell fa stb.
    És ha nem térül meg akkor mi van, volt rá annyi összeg hogy fel tedd a házra az onnantol már nem kerül semibe egy jó darabig.
    Ahogy a kocsinál is, ha vesz valaki egy ujat akkor ha rendesen használja pár évig nem lesz vele gondja ,de nem ugy kell fel minden nap, hogy jaj,már megint kevesebbet ér a szuzuki és nem kapom vissza az árát 10 év mulva sem.

    Arről meg nem is beszélve, hogy senki nem akar változtatni a szokásain azért, hogy jobb legyen, nem infitja el a mosogépet nappal , hogy mikor meloba van akkor felhasználja az áramot ,nem inkább majd mikor haza megy melobol este akkor berakja a mosást , mert akkor már nem termel a napelem. mert ezt szokta meg.

    ugyhogy a lényeg a lényeg, nem az elszá,molással van a baj, hanem a fejekkel .
    Az államrol meg nem is beszélve, inkább hagyják elveszni a megtermelt áramot,csak hogy ne kelljen fejleszteni a hálozatot, mert az esetleg paks ellen is dolgozna és továbbra is függésben marad az ország és a lakosság az áraktol és a nyersanyagtol.
  • militavia
    #1600
    Szaldós elszámolás nélkül az átlagember számára nincs értelmes módon telepíthető rendszer főleg a mai áron.

    * Télen kb. semmit sem termel egy 2-3 kW-os rendszer sem és azt is max. 0 fűtésbe tolhatnád bele.
    * Nyáron meg agyatlan és felesleges egész napi légkondizás nélküli semmi sem eszi meg az áramot, ha nem vagy otthon.
    * Akksit venni mellé, hogy tárold nevetségesen drága, nem éri meg.

    Nagyjából most esett ki a csontváz sokaknál, hogy mi történik, ha a grid nem játssza el ingyen a virtuális akksit.
    Ez.
  • DevLupius
    #1599
    Hozzájutottam több rendszer valós idejű adatainak monitorozásához, így adott pillanatban tudtam elemezni több hasonló rendszert azonos körülmények között, valamint több évre visszamenő adatokat is elemezni.
    Nem mennék bele a hosszúsági fok, tájolás és dőlésszög egyenletbe, de nagy általánosságban látom, hogy december a legalja a teljesítménynek, ott átlagban 40-50% ot ad le. (full napos időben)
    Van egy kalkulátor amivel megközelítőleg ki lehet számolni a termelést.
    https://re.jrc.ec.europa.eu/pvg_tools/en/tools.html

    Leírtam hátha mást is érdekel, én már erőteljesen kalkulálok a 2024 januári éves szaldó kivezetésre, mivel arra alapoztam a rendszert még tavasszal, hogy 10 évig éves szaldóban leszek.

    Télen az energia fogyasztásom dupla, a termelésem viszont 25%.
    Nyáron az energia fogyasztás nagyon kevés, a termelés pedig legalább 125%.

    A végeredmény az lesz, hogy télen vissza kell állnom vegyes tüzelésre, nyáron meg lekapcsolom az invertert.

    A kormánynak meg megköszönöm a tervezhető beruházási stratégiáját, jól megszo....k.

    Azért szívesen meghallgatnám mások véleményét és terveit akikkel ugyanazon lyukas csónakban evezünk.




  • DevLupius
    #1598
    Sziasztok azt valaki megtudná mondani, egy 10kw -os napelemes rendszernek egy téli szikrázó napsütéses napon délben amikor minden panelt süti a nap mennyi a termelése?
    Decemberben nézegettem a termelési adatokat teljes benapozás közben délben, de csak max 5,5kw/h -ot termelt.
    Tehát a napsugarak beesési szöge miatt gyengébb a rendszer teljesítménye?
    Azt már látom, hogy átlagosan egy téli napsütéses napon 17Kw -ot termel, az másnál is így van?
  • militavia
    #1597
    Sehogy. Ez csak duma.
    A "zöldeket" beemelte és ott tartja a hatalomba.
    Szó nincs itt semmiféle zöldítésről, ordas kamu az egész.
    A számokkal nehéz vitatkozni.
  • gosub
    #1596
    Hogyan lesz ebből náluk zöld átállás? Építhetnek tízszer ennyi napelemet, ha szar az idő és a szél se fúj ugyan úgy kell a teljes fosszilis kapacitás. Gázerőművet se jó nyáron kapcsolgatni, minden újraindítása 20-60 órával csökkenti az élettartamát.
  • militavia
    #1595
    A napenergia és szélenergia "sikerei".







  • militavia
    #1594
    ÉS az atommal kapcsolatban még meg ugy általában Nem egy hatékony megoldás az sem, a napelemekre állandoan az a kifogás, hogy csak 30%os a hatásfoka

    Csak az ostoba emberek rugóznak ezen önmagában és csak a még ostobábbak promótálják a PV-t ezzel.
    A lényeg az, hogy a hatásfoknövelés és az ezzel járó K+F és gyártásnak aztán a fajlagos áreredménye jó legyen. Fost sem ér +5% hatásfok növelés, ha duplája lesz tőle a PV ára. De ez mára a kinemszarjale, mert az intermittencia a gond, mert telifosták a hálózatot ezzel a vacakkal.

    , akkor az atomnak mennyi, mikor a höátadással , hogy vizből vizgözt állitsanak elö az kb 70% os majd jon egy ujabb vissza alakitás gözbpl vizzé ami megint 70% és akkor a generáto annak a 95%át alakitja villamos energiává amit jő hosszu vezetékeken tolnak el a végfelhasználokohoz.

    Nem értem mindek hozol fantázia számokat, amikor igen jól ismert egzakt tény, hogy Paks villamos hatásfoka kb. 33-34%. 5 sec keresés megtalálni.
    https://www.vgfszaklap.hu/lapszamok/2001/julius-augusztus/244-a-paksi-atomeromu-i

    A napáramot is ugyanazon hosszú hálózaton tolják a fogyasztóhoz, szóval indifferens. Látom továbbra sem érted a grid működési elvét, azt, hogy egyetlen hatalmas elektronágnesként viselkedik.
    Utoljára szerkesztette: militavia, 2022.06.16. 10:58:40
  • militavia
    #1593
    A legviccesebb az, hogy jelenleg pont egy olyan projekten dolgozom, ahol tetőre kéne tenni dolgokat, amikor a tetőt soha nem tervezték erre. Hát, nem triviális. :)
    De hát repvez mindenhez is ért.
    Ja.
    Nem.
  • rebekakocsis
    #1592
    A gyárak ,épületek magántulajdonban vannak. Nem lehet kötelezni a tulajt rá, ha mégis kötelezik több száz milliós beruházásra,akkor számíthatsz, hogy a termék is két-háromszor fog többe kerülni. És nem, nem éri meg, mert a cégekben általában nem hülyék ülnek. Ha anyagilag megérné tele lennének. A másik pedig,az hogy ezek könnyűszerkezetes épületek,annó 100 kgos klímához,statikai vélemény kellet az épületről (jászfényszaru, Samsung tvgyár) hogy hová tehetjük. A tetőn csak kijelölt helyen mehettél. Majd gondolod ,hogy több ezer tonna acélszerkezetet meg napelemet csak úgy feldobnak? Engedd el ezt a témát. A szélturbina is nagyon ződ. A darabonként majd 500 m³ betonjával, a több tonna acél, uvegszál,réz,stbvel. Az erdőirtásról nem beszélve. Darabonként.