18 millió évvel korábban léphettek partra a négylábúak

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#99
És ha egy kicsit jobban ismernéd, tudnád, hogy pl. kvantumszinten micsoda befolyásolásokra képes egy-két elektron, vagy foton. Alagúthatásnak neevzzü azt, mikor egy nagy számú fotonnal bombázott fal (értsd, fény, EMH, stb...) esetén mivel a foton elõfordulási helye valószínûségekkel írható le, vagyis nagy fotonszám esetén a fotonok a fal túloldalára is kerülnek. Kis számban átmennek az anyagon. Ugyanez az anyagra is igaz (értsd: elektron pl.), hiszen ugyanúgy megvan ez a képessége.

Ki tudja, hogy milyen változásokat hoz létre anyagban? Értsd: a fotonok elektronokat taszítanak ki, melyek saját héjukra visszatérve fotont bocsátanak ki, stb. hosszú idõ alatt és nagyszámú ilyen jelenség esetén nem nehéz elképzelni, hogy sokmillió év alatt mutációk lépnek fel, ahogyan ma is tapasztaljuk, hogy mutációk lépnek fel, pl. elsõsorban alfa, béta, és gamma sugárzás esetén (értsd: fény, EMH, foton), és néha tumor alakul ki, néha egy plussz kisujj, esetleg egy betegség, az egysejtûek esetében pl. egy ilyen mutáció során összeolvad két sejt, és többsejtû lesz. Nem vagyok biológus, de jelen esetben pl. a rák kialakulása áll a példáim közül legközelebb az egysejtûbõl többsejtû dolog létrejöttéhez. Néhány aminósavat eltolnak a gamma sugarak, pár fehérjét meglöknek, ezzel átírnak, stb.. vagy valami ilyesmi, nem vagyok biológus. De kb. így tudom értelmezni a folyamatot. A fizika része jól megy, innentõl folytathatja egy biokémikus-orvos a hozzázólásomat! 😊

„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!” IV. ∮Bdl ≡ μ∑\'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t

#98

Kara kánként folytatom tanításom.

#97
Régen azt hitték, ha az újszülött gyermeket a legnagyobb mocsokba rakják, akkor immunis lesz a betegségere. Abban hittek, ha beteg vagy, és felvágják az ereidet, akkor kifolyik a betegség. Azt hitték, hogy a fejfájás elmulasztható koponyalékeléssel, mert kiszökik belõle a rossz szellem. Azt hitték, ha sokat fújsz orrot, akkr az agyadat fújod ki, és elbutulsz. Azt hitték, ha magukat testileg kínozzák, akkor megbocsátást nyernekúlvilágon, ezért körben ostorral csapkodták magukat.
Fiam, ez a hit.

Minden, ami nem hit, az a tudomány. A tudomány megismeri a világot, és nem kigondolja. A tudomány ezen módszerével leszûri a sallangot, ez egy szûrõ, ami meggátol, hogy sarlatásg és bûvészkedés befolyásolja hétköznapjainkat. Ezért kell tudományt tanulni! A tudomány nem hit kérdése, a tudomány a körülöttünk levõ világ, a lehetõ legtisztább formában.
Fiam, ez a tudomány.

„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!” IV. ∮Bdl ≡ μ∑\'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t

#96
Hinni a templomban kell!

Kara kánként folytatom tanításom.

Tetsuo
#95
Termeszetesen egy sargakockas "dokumentumfilm" nem fogja az ellenkezojet allitani..
Az oslevesbol is sokan probaltak mar meg egyszeru eletszeru cuccokat csinalni, nem jott ossze. Iden is lesznek kiserletek, de maga az élet szó alapbol filozofia.. ahany tudos, annyifelekeppen definialja.
Az evolucio pedig nem zarja ki Isten letezeset es a Teremtést.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Balumann
#94
Ez az egyetlen, aminek egyáltalán VAN bármi valóságalapja. Megfigyelések, kutatások alapján állították fel az elméletet, amiket a tudomány nagyobbrészt sikeresen igazolt. Nem volt szükség semmilyen külsõ segítségre, hogy létrejöjjön az élet, és ilyen szintre eljusson millárd évek alatt.
Persze szíved joga, ha inkább másra szeretnéd elhinni, hogy annak több valóságalapja van. De nincsen. Ha komolyabban elkezdesz foglalkozni a témával, erre te is rá jössz. De nem leszel boldogabb, ha bármi másban hiszel (kereszténységet, buddhizmust mindenképpen érdemes ismerni, mert élni azért azok tanítanak meg 😛), maximum támogatod azt a pár csalót, aki ebbõl él és szemellenzõvel kûzd azért, hogy megmaradjon a munkája 😛 (kreacionistákra gondolok fõképp).
Ezt javaslom neked is, hogy nézd végig 😊

#93
...már csak el kéne hinni.
Kösz szépen, de inkább valami másban hiszek. Olyasmiben aminek sokkal több a valóságalapja.
#92
Sokmillió év alatt sok külsõ behatásra mutácók lépnek fel.

„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!” IV. ∮Bdl ≡ μ∑\'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t

Balumann
#91
Kémiai reakciók, sugárzás, stb. hatására valószínûleg.

#90
Bla-bla...
Megjelentek az egysejtûek
Bla-bla...
Hogy váltak többsejtûvé, ha az egysejtûek osztódással szaporodnak, így genetikai kódjuk nem változik?
#89
Igen, épp emiatt voltak kételyeim, mert azt tudtam, hogy a vírusok önmagukban nem életképesek.

Kara kánként folytatom tanításom.

#88
Az evolúció a genetikai kódra vonatkozik, így a többsejtû élõlények, egysejtûek, vírusok, viroidok ugyanazon alapelv alapján változnak.

Ami a szervet illeti, meg ha meglátod egy baktérium evolúcióját, akkor igazolást kap, hogy a genetikai kód a környezet szelekciójának hatására változik, ami a szem fejlõdésének is a lényege.
#87
"Epi, meg hozza a saját szinvonalát folyamatosan. Gratulálok."

Fejezd be a pimaszkodást!
Nem cseresznyéztünk egy tálból.

Kara kánként folytatom tanításom.

Balumann
#86
Na, akkor nézd meg EZT, pont ennek elején van a szem kialakulásáról szól :-)

Tetsuo
#85
Amire te gondosz, azok a viroidok es nem a virusok.. azok evolucioja pedig joval primitivebb mint egy komolyabb elolenye. Persze bizonyos tekintetben modell lehet a szamitogep-virus fejlodese is ill bizonyos szoftverek, de ne keverjuk mar ossze oket. Az lenne az igazi, ha egy komplex szervet, mondjuk szemet lathatnank az evolucios uton, de nem latunk..

Epi, meg hozza a saját szinvonalát folyamatosan. Gratulálok.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Cuchulainn
#84
A vírusok nem élõlények, de evolúciós rendszerek, és így a mutáció és a szelekció elvén mûködõ evolúció ugyanúgy megfigyelhetõ rajtuk mint az élõ szervezeteken.
Természetesen léteznek vírustenyészetek, csak kell hozzájuk a vírus gazdasejtjeinek a tenyészete. (Tehát pl. egy emberi sejttenyészet)

Sooner or later all our games turn into Calvinball...

#83
Megvan:
"Izolálták és szaporítani kezdték az Amerikai Egyesült államokban az új influenza vírusát - számolt be szerdai lapszámában a New York Times. A vírustenyészet elõállítása nagyon fontos elsõ lépése bármilyen oltóanyag elõállításának."

Kara kánként folytatom tanításom.

Balumann
#82
Nemlehet, hogy mindkettõ van? 😄 Googleba mindkettõre találni. (google javaslat: baktérium tenyésztés otthon XD)

#81
Akkor konkétan: bacitenyészet van, de van vírustenyészet is?

Kara kánként folytatom tanításom.

#80
Volt egy cikk SG-n a H1N1 100 éves mutálódásáról Eljutott egészen a H5N3-ig. Minimum 6 új változat, mindössze 100 év alatt.

„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!” IV. ∮Bdl ≡ μ∑\'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t

Balumann
#79
Szerintem rosszul tudod. Gondolj csak az influenzára, ami szinte folyamatosan változik, körülbelülre se lehet szerintem megmondani, hogy hány fajtája létezik. Egyesülhet mással, ellenállóvá válhat, stb. De engem is javítsatok ki ha tévedek 😄

Balumann
#78
Mindentudás Egyeteme - Az emberi természet biológiai gyökerei (fõleg a 3. oldaltól érdemes olvasni, de az egész érdekes, ameddig beleolvastam).

#77
"Igazából a virológiában ez már tök alap"

tudtommal a gyors evolúciót, mutációkat baciknál tudják megfigyelni, vagy szunyogoknál, legyeknél, stb. A vírusoknál ez nem megy - de javíts ki, ha tévedek.

Kara kánként folytatom tanításom.

#76
Terelés!
Kurvára nem errõl van szó.
A repülõ szarvas vontatta szánkó is tök reális mi? Szánalmas a ragaszkodásod a mesédhez.

De ha már itt tartunk.
A fénygömbökrõl fantáziáló papok meg begombázott papok voltak valójában, és csak bepalizták a híveket, hogy az olyanok mit te irányíthatóak legyenek. Hihetetlen, hogy évezredek múltán is van aki beszoja<#hehe>
A misztikumba bármit bele lehet magyarázni. Az igaz isten is bele lehetne szõni. Csupán arról van szó, hogy pár idióta abból él, hogy hiszékeny birkákat lát el izgi sztorikkal. Ennek tudományos jelentõsége nincs, eredménye meg végképp nem. De ha ennyire bele vagy fejelve, jó szórakozást hozzá, csak minket ne fárasszál már az ostobaságaiddal!

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#75
Neked aztán van ám bajod.
Nagyon durván nem megy neked a szövegértelmezés.
Éppen hogy djhambi-nak írtam, hogy ez így nem meggyõzõ, mert én értettem mivel van problémád, csak az nem jut el az agyadig, hogy ezt így nem tudjuk modellezni.

Szájba rágok kicsit, hátha bejut a kis buksidba valami: A modellezéshez is sok idõ kell. Nincs más esély marad a megfigyelés. A mikroorganizmusoknál gyorsabban mûködik a dolog, ott lehet leghamarabb fülön csípni. Igazából a virológiában ez már tök alap, igaz hogy az nem igazi élet, de sok sok idõ múlva talán magasabb szinten is tök egyértelmû lesz, még a legelvetemültebb kétkedõknek is.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#74
Közvetett bizonyítékok:

• rendszertani
• etológiai
• parazitológiai
• élettani
• biokémiai
• embriológiai
• morfológiai
• õslénytani
•állat - és növényföldrajzi

Morfológiai bizonyítékok:
•Homológ szervek
•Analóg szervek
•Csökevényes szervek

Molekuláris szintû evolúció
Biokémiai bizonyítékok
stb...

Nem fogok minden bizonyítékot felsorolni, nem vagyok a tanárod, csak rávilágítottam, hogy enyhén szólva hiányos a tudásod!

#73
Mielõtt ilyet kijelentesz, talán elõbb tájékozódj...

Microevolúció:
1. fajon belüli, intraspecifikus változások sora, melyet a populáció génállományának külsõ és belsõ erõk hatására létrejövõ változása eredményez.

Macroevolúció:
1. a faj felett végbemenõ evolúciós folyamatok (populációk, taxonok egymásra hatás - irasidus.)

Pl.:
http://www.termeszetvilaga.hu/tv2003/tv0302/evolucio.html

#72
Nem akarok itt sokat offolni, szóval írok egy PM-et.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

dronkZero
#71
Ezek nem létezõ fogalmak. Nincs olyan, hogy mikro- és makroevolúció. Csak evolúció van.

Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN

#70
"Darwin amikor azt állította, hogy a majomtól származunk, még talán nem is voltak leletek a korábbi ember típusokból. Azóta ugrásokkal de a leletek eddig végig alátámasztották, hogy voltak átmeneti embertípusok a csimpánz és a mai ember között."

Igen, ezen az úton haladva szeretném Darwint alátámaztani. Egyrészt azért tudott 100 évig töretlen elméletet felállítani, mert hihetetlen kutatómunkát végzett, nemcsak a Galapagosi szigetek élõvilágával, egy élet munkája van benne, és azóta többtízezren fogallkoztak már a témával, és keményen dolgoztak, azóta DNS tesztekkel felrajzolták az emberi géntérképet, stb. Ne kicsinyeljük le a munkáukat azzal, hogy kijelentünk általunk ellenõrizetlen állításokat!

Másrészt itt azt állították, hogy milyen nagy a különbség az ember és a csimpánz között. Az állatoknál tisztán látszik az evolúció. Miért nem tartod magad is állatnak? A hétköznapjaid 95%-ában ugyanúgy ösztönösen viselkedünk, mit az állatok, ugyanolyan sztönök hajtanak, ha gondolkodunk, azt is befolyásolja érzelmi állapotunk. Fajfenntartás, élelemszerzés ugyanolyan. stresszhelyzetben való viselkedés, reflexek. Ha fejsérülést szenvedünk, és agyunk egy része kiesik, nem vagyunk hasznosabbak a társadalom szempontjából egy állatnál. Ugyanúgy szaporodunk, ugyanolyan az anyagcserénk, a belsõ védekezési rendszerünk, egyedül az az egy pici különbség van közöttünk, hogy látszólag intelligensebben viselkedünk, jobban kommunikálunk, és a jobb agymûködés miatt bonyolultabb érzelmeket vagyunk képesek átélni (elefánt hónapokig cipeli halott utódját, a madarak sokszor hûségesebbek nálunk...). De kíváncsi lennék arra, hogyha idejönne egy földönkívüli, aki sokkal fejlettebb ilyen téren nálunk, hogy õ állatnak fog-e minket tartani, mert sokkal kisebb a különbség az ember és a csimpánz között, mint az ember és a földönkívüli között? Szerintem az énközpontúság és az elme korlátoltsága szüli az intelligens tervezést.

&#8222;[&#8230;] &#8211; a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!&#8221; IV. &#8750;Bdl &#8801; &#956;&#8721;\'I+&#956;&#949;d/dt&#8747;EdA &raquo; rotH &#8801; J+&#8706;D/&#8706;t

#69
A Nagy Bumm szigorúan tudományos elmélet. A kozmológia egzakt tudomány, nem filozófia. Ezekkel párhuzamba állítani bármilyen teremtéselméletet félmûveltség és tapasztalatlanság. Az emberi gondolkodás független a természettudománytól! Minden, ami a természettudományon túl van, az nem ellenõrizhetõ: filozófia, vallás, képzelgés.

Egy brilliáns elme gondolatát idéztem.

&#8222;[&#8230;] &#8211; a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!&#8221; IV. &#8750;Bdl &#8801; &#956;&#8721;\'I+&#956;&#949;d/dt&#8747;EdA &raquo; rotH &#8801; J+&#8706;D/&#8706;t

Balumann
#68
Csak poénnak szántam. A lényegen nem változtat, az embereknek mindig nagy volt a fantáziájuk (fõleg ahogy írták, használtak azért füvet is - legalábbis az idõsebbek), õk is álmodtak amiket meg akartak fejteni és válaszokat kerestek a különbözõ eseményekre, és a magyarázatból általában kimaradt az, hogy bizonyos események között nincsen TUDATOS beavatkozás. Bizonyított a genetika által, hogy egy pár ezer fõs csoportból származik minden mai ember Afrikából, akik valamikor ie. 50 és 100 ezer év között éltek. Ami akár magyarázatot adhat a történetek hasonlóságára. Valószínûleg késõbbiekben is kapcsolatban maradtak, gyakran keveredtek más törzsekkel is feltehetõen, egyesültek, aztán külön váltak, stb..

Azok a vallások amikrõl te is beszélsz a civilizációk kialakulása (vagy legalábbis miután letelepedtek) idején jelenhettek meg, ie 10ezer után... Szerintem egyszerûen arról van szó, hogy okos emberek kitaláltak egy vallást, hogy összefogják az embereket és kialakítsák a civilizációt, és ezzel elõsegítették a fejlõdést is (bizonyos tekintetben meg a visszafejlõdést 😛).

Keverd össze az idõsebbek tanítását, a villámokat, legkülönbözõbb állatokat, meg hogy mindent tudatosnak gondoltak a természetben (szellemhit) egy kis kábítószerrel. És valószínûleg kapsz egy nagyon hasonló történetet, amiket akkor is kitaláltak 😄

De térjünk vissza a nem mûvészeti/írásos emlékekre, Darwin amikor azt állította, hogy a majomtól származunk, még talán nem is voltak leletek a korábbi ember típusokból. Azóta ugrásokkal de a leletek eddig végig alátámasztották, hogy voltak átmeneti embertípusok a csimpánz és a mai ember között. Nyilván akkor nem tudták még kihasználni az agykapacitásukat, nem jelentett nagy elõnyt, ezért is élhettek többszázezer évig egymás mellett, csak bizonyos területe(ke)n fejlõdtek eddig... egészen addig amíg nem nem történt (vagy történtek) valamik, amik következtében a többi embertípus kihalt.

Másrészt, nem volt olyan tudás, amire azt mondhatnánk, hogy egyértelmûen külföldi beavatkozás kellett. Mindent amit találtunk, felépíthetõ, elkészíthetõ, kitalálható EMBEREK által, maximum nem értjük az okát.

Korábban sokmindenre rámondhatták, hogy nem fejlõdhetett ki kis lépésenként, de mostmár ezeket is tudjuk, hogy márpedig igen. Ha megnézed azt a filmet amit belinkeltem nemrég, ott bemutatják a szem fejlõdését (meg egy kísérletet is, amiben a zsákállat DNS-ét megváltoztatva az egypitvaros szívbõl kétpitvarost csinálnak, és ténylegesen mûködik mind a 2), ha megnézed a Mindennapi Tudomány : Utolsó dinoszaurusz (elég megtévesztõ a címe 😄) részt, akkor a szárny fejlõdését. Ha utánaolvasol akkor valószínûleg még több mindent fogsz találni :-) Nem kívétel ezalól az agy sem, ami a legegyszerûbbtõl eljutott az emlõsökéig, és az emberéig, akik ezt megpróbálták megmagyarázni a tapasztalatik alapján 😛

Garrett27
#67
Nézd, sajnos megszokott dologgá vált, hogy minden szót szinte magyarázni kell. Szerencsére "tiszta" fejjel igyekeztem annak idején ezeket a dolgokat felfogni (nem errõl szóltam a hsz-emben), mégha elég nehéz is volt tisztán gondolkodni, hiszen mi is várható egy olyan rendszertõl, ami az alapvetõ emberi méltóságot egy pillanat alatt a szõnyeg alá tudta seperni, és az oktatást olyan módon befolyásolni, hogy minden porcikájában a szoci építõ jövõje szerepeljen (igen, én "még" nem a neoliberális tankönyvekbõl tanultam, hanem a szocialista piacgazdaság által támogatott könyvekbõl, de egyre megy, amúgy suli után a Szabad Európa rádiót hallgattuk suttyomban és abban egy picikét bíztunk, hogy jobb lesz, bár tudtuk, hogy nem sz@r mert k@k@ a két rendszer, habár a kommunizmus sok embert eltett láb alól csak azért mert valaki ki mert ellene állni...de nem ez a lényeg)
A tiszta fejjel való gondolkodást, amirõl írsz, említed, hogy vagytok néhányan, tehát szerencsére nem veszett még el a józan tudat a biflázásos rendszer következtében, ezért is hiszem, hogy tovább adod majd a családodnak és a barátaidat is terlgeted a helyesebb úton...

Háború a nemzet ellen: http://docler.hu/video/160355 - http://docler.hu/video/160384 - http://docler.hu/video/160291 - http://docler.hu/video/160315

#66
"Tanultál a baktériumok ostoráról? Nézz utána!"

Inkább neked kéne újra beszélgetni a papoddal vagy olvasgatni a legújabb kreacionista irodalmat, mert a flagellumos "érvet" már Behe is jegelte. Itt van egy részletes magyarázat, miért:

http://www.millerandlevine.com/km/evol/design2/article.html

Végül is hasznos a kreacionisták vergõdése, mert érdekes feladatokat adnak a biológusoknak... kíváncsi vagyok, mit húznak elõ a kalapból legközelebb. A denevér hallása? A pöttyös nünüke párzószarva? Lehet téteket tenni.

#65
Semelyik történet se éli túl az évszázadokat egy az egyben. Fõleg ha bekapcsol a marketing meg ilyenek...

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#64
Te tagadod a rénszarvasok létezését?

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#63
Nagyon hülye vagy...<#falbav>

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#62
bocs de amíg csak a mikroevolúciót tudják bizonyítani, a makroevolúció meg csak fejben létezik, fosszilis bizonyítékok nélkül, addig én is szkeptikus maradok.

Balumann
#61
És a repülõ rénszarvasok?

Bandew
#60
Miért? Mert bemásoltad ezt a mondatot?

One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.

#59

Kara kánként folytatom tanításom.

#58
A biológia

Kara kánként folytatom tanításom.

#57
"Az ajándékosztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvõ Myra püspökének népies alakja."

Tehát nem légbõl kapott alaptalan kitaláció. Errõl ennyit.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#56
Ha összelegózol egy számítógépet alaplap, memória... még nem jelenti azt hogy tudsz is csinálni olyat. A kettõ között óriási különbség van sötét buksi uwu! (Persze, ha jó sokáig rázunk egy vödör homokot lehet, hogy egy 2GHz-es quadcore-os proci esne ki belõle <#circling> amiben még Hyper-Threading is lenne, mert az semmiség egy replikátorhoz képest <#nevetes1>)
Tanultál a baktériumok ostoráról? Nézz utána! Mivel senki nem tudja megmagyarázni hogyan jöhet létre ilyen ezért hinni kell a vak véletlen mutációkban és szelekciókban, no meg a jó sok idõben. Darwini szentháromság. De az istenesek és kreacionisták is elmehetnek a...
Cuchulainn
#55
Te már megint mirõl beszélsz?

1.: A biológiai membránok alapját lépezõ kettõs lipid réteg MAGÁTÓL kialakul vizes közegben. Ez az egyik olyan dolog, ami meglehetõsen tisztázva van ebben a kérdéskörben. Sõt, az ilyen membránbuborékok szaporodni is képesek, ha egyre nagyobbra nõnek egy idõ után szétesnek sok kicsire, amik újra nõni kezdenek és kezdik elõrõl. Erre van konkrét, elvégzett kísérlet.
2.: Akkor ha ebben ennyire otthon vagy mutass már nekem légy szíves egy olyan számítógépes szimulációt, ami pontosan, részleteiben leírja egy csillag keletkezését, "életét" és pusztulását. De olyan legyen, amit te is követelsz rajtunk: pontos, minden szempontból tökéletes az összes fizikai-kémiai reakció figyelembevételével. Ugyan már... Még ma is van rengeteg olyan dolog, amit a nem tudunk a saját napunk mûködésérõl, nemhogy a teljes élettartamát leíró modellek.

Sooner or later all our games turn into Calvinball...

#54
"ahoz kicsi volt az agy hogy számítson a méret"

helyett

ahoz kicsi volt az agy hogy ne számítson a méret
#53
"Hogy lehet mégis az agy térfogatát intelligencia mérõnek venni az un. emberelõdöknél, nálunk embereknél meg nem?"

Az intelligencia nem egyenesen arányosan nõ az agy méretével. Egy bizonyos méret felett meg már nem számít annyira a méret. Tehát az emberelõdöknek ahoz kicsi volt az agy hogy számítson a méret, viszont nálunk embereknél már kellõképpen nagy ahoz hogy nem legyen elsõdleges szerepe a méretnek. Amúgy nyílván valahol hátrány ha kisebb az agya valakinek, cska nem biztos hogy elõjön.
#52
Az agyméretet a testtömeg arányában kell nézni. És az agyunk fejlõdése kihasználatlanul továbbugrott, még nem jelenti azt, hogy nem az akkoriban hatalmas agyunknak köszönhetjük a fennmaradásunkat pl. a neandervölgyivel szemben. Állítólag az egyedek és embercsoportok hálózatszerû kommunikációjának köszönhetjük a fennmaradásunkat, ami akkor a neanvervölgyinek nem volt. Õk elszigetelt csoportokban vadásztak. Kisebb agytérfogat, stb.

&#8222;[&#8230;] &#8211; a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!&#8221; IV. &#8750;Bdl &#8801; &#956;&#8721;\'I+&#956;&#949;d/dt&#8747;EdA &raquo; rotH &#8801; J+&#8706;D/&#8706;t

Balumann
#51
Na ez jó, nemcsak, hogy 18000 évvel ezelõttig éltek, hanem ráadásul pont Indonéziában, ahol elvileg a vulkánkitörés is történt 75e éve. Ráadásul a neandervölgyi embert eltûnését is 28e évvel ezelõttre teszik.
Ezzel a Tobai vulkánkitöréssel tényleg nem stimmel valami :S

Balumann
#50
Tény, hogy nem csak az agy mérete határozza meg az inteligenciát, de hogy nincs összefüggés, az azért nemigaz. Az agy növekedése és fejlõdése egy fajon belül szinte biztos, hogy fejlõdést jelent. Persze agy méreten belül is lehet, hogy új kapcsolatok, részek alakulnak ki, amik szintén fejlõdést jelentenek.

Olvasd el pl. ezt.
"Már Peek születésekor látszott, hogy valami nem stimmel vele, mert fejének a térfogata az átlagos csecsemõkénél 30 százalékkal nagyobb volt, és rövidesen az is kiderült, hogy a motorikus képességeket irányító bal agyféltekéje sérült. Egy neurológiai vizsgálat késõbb azt is kiderítette, hogy hiányzik a két agyfélteke között kapcsolatot teremtõ – és az információt szûrõ-irányító – idegi összeköttetés. Ez tette lehetõvé, hogy a jobb oldali féltekét Peek tele tudja zsúfolni adatokkal"

Az akirõl meg te írsz, még 10 éves (legalábbis az utolsó cikkben), fene tudja hogy késõbb milyen hátrányai lesznek.

Ja és a másik, 1000-2000 cm3 -rõl beszélünk, de pl. a Homo floresiensis agya 380 cm3 -s volt (hm, ráadásul azt írja, hogy 18 ezer évvel ezelõtt is élt :o) , az australopithecusé 500 cm3... Tehát összefüggés azért van.

Nem lesz fele olyan okosabb, olvass utána, hogy mire szolgál az agy bal ill. jobb agyfélteke 😄 Meg nem is használjuk ki az agyunk nagy részét.

Mindentudás Egyeteme - Mit tud az emberi agy? - ez meg érdekesnek tûnik, lehet ebbe benne van a válasz is amin vitázunk 😄 (még én se olvastam el, majd holnap)