234
  • lee56
    #34
    Nem muszáj hinni, vagy nemhinni az élet a semmi-ből ; illetve pár milliárd év alatt kémiai és környezeti mix-ből alakult ki, neaggyisten isten teremtette . Egyesek szerint egy-egy becsapódott meteor hozhatta a földre az élet csiráját, persze ez akkor felveti azt a kérdést, hogy akkor az a kezdetleges élet honnan származik/hogy fejlődött ki, és akkor vitázhattok/elmélkedhettek tovább interplanetáris szinten is ;)
  • Epikurosz
    #33
    Szokd meg, hogy én személyeskedni fogok, mert úgy az igazi. :-)
    BíróAndrás nem fog személyeskedni (bár, amint áttom dez-re ő is bepörgött :-), én gyarlóbb vagyok.
    ------------------

    "A nanotechnológiának mi köze az élet kialakulásához?"
    Annyi, hogy az élet révén jelent meg. Na, bumm!
    Te írtad, hogy Miller lombikban nem tudott sejtet csinálni. Erre írtam én, hogy Millernek nem volt meg a szükséges technikája, ami részben - sztem - a nanotechnológia lesz. Capisco?


    ""UV, villámlás, tűz, víz, sok-sok kémiai vegyület, radioaktivitás, kozmikus sugárzás, vulkánkitörés, gejzírek, tenger alatti hőforrások, fumarolák, szélviharok, homokviharok, fel-le szálló légáramlatok""
    "Ezek mind léteznek ma is, még sem jön létre élet magától."

    Várj türelmesen 1 milliárd évig.


    "Entrópia...
    Ezt nem értem miért hoztad fel, mert az entrópia éppenséggel az élet kialakulása/megmaradása ellen dolgozó törvényszerűség. "

    Nono!
    Az entró-pia rövid távon az élet kialakulását segíti, mert a kvarkok egyszerűségét összezavarva komplex szerkezetek kialakítását kényszeríti ki.

    "A szénatom v. szénmolekula létrejötte kémiai folyamat.
    Az élet létrejötte biokémiai."

    Élő és lettelen között akkora különbség nincs. Az ember is csak akkor spéci eset, ha van lelke, amit még nem látott senki, de reméljük, hogy van.
    Egyéb?
  • Vorpal
    #32
    #28 : Amit kifelejtettetek az az 50 miliárd év, ami nektek nem áll rendelkezésetekre.
  • blendeguz
    #31
    Vegyük sorra:
    #28
    A nanotechnológiának mi köze az élet kialakulásához?
    Ha egy tudós nanotechnológia segítségével létre tudna hozni élő sejtet,
    az sem bizonyítana semmit, hisz ebben az esetben a nanotechnológia az eszköz és a tudós pedig a teremtő...
    "UV, villámlás, tűz, víz, sok-sok kémiai vegyület, radioaktivitás, kozmikus sugárzás, vulkánkitörés, gejzírek, tenger alatti hőforrások, fumarolák, szélviharok, homokviharok, fel-le szálló légáramlatok"
    Ezek mind léteznek ma is, még sem jön létre élet magától.

    #29
    Entrópia...
    Ezt nem értem miért hoztad fel, mert az entrópia éppenséggel az élet kialakulása/megmaradása ellen dolgozó törvényszerűség.
    Az entrópia (vagyis az, hogy minden a rendezetlenség felé halad) nem evolúciópárti...
    "imádom, amikor írsz egy hülyeséget"
    Ne ilyen személyeskedő mondatokkal próbáld letörni az évreim intellektuális értékét, hanem megalapozott ellenérvekkel!

    #30
    A szénatom v. szénmolekula létrejötte kémiai folyamat.
    Az élet létrejötte biokémiai.
    A szén egy élettelen anyag. A sejt egy élő egység.
    Hasonlat: Egy vályogtégla talán-talán létrejöhet magától, viszont egy vályogház annál kevésbé...
  • Epikurosz
    #30
    ..amúgy meg maga a szématom is például olyanynira bonyolult dolog, és mégis létrejött. Az élet kialakulása is törvényszerű.
  • Epikurosz
    #29
    ..és ne feledkezzünk meg az entrópiáról, az a legkutyább dolog.

    amúgy meg, imádom, amikor írsz egy hülyeséget, én visszaverem, és te folytatod ott, ahol abbahagytad, mintha mi sem történt volna.
  • Epikurosz
    #28
    "Még Stanley Miller sem tudott élő sejtet létrehozni"
    SM asse tudta mi fán terem a nanotechológia.

    Abban mondjuk igazad van, hogy 10 liter trutyit, amelyben van mindenféle aminosav kevergethetek 1 milliárd évig, abból nem lesz sejt.
    De a földi viszonyok nem fazékszerűek, volt, van itt minden: UV, villámlás, tűz, víz, sok-sok kémiai vegyület, radioaktivitás, kozmikus sugárzás, vulkánkitörés, gejzírek, tenger alatti hőforrások, fumarolák, szélviharok, homokviharok, fel-le szálló légáramlatok stb.
    Az evolúció makacs dolog, nem adja fel olyan könnyen.
  • blendeguz
    #27
    És még egy dolog:
    A sejt nem tud több lépcsőben létrejönni, mert az egyes alkotóegységei önmagukban működésképtelenek.
    Ami feltétlen kell ahhoz, hogy működjön egy sejt:
    - sejtplazma
    - sejthártya
    - mitokondrium
    - sejtközpont
    - DNS
    (ennél általában több összetevője van egy sejtnek)
    Nos, azt magyarázza meg nekem valaki, hogy mit csinált addig a már létrejött mitokondrium, amíg a sejtközpont kifejlődött. Várakozott?
    Megvárták egymást az egyes részegységek? Hát valljuk be, hogy ez nem lehetséges!
    A sejt egy "egyszerűsíthetetlenül összetett" szerkezet.
    Vagyis a sejtnek egyben kellett létrejönnie, működő egészként.
    Ez pedig önmagától lehetetlen...
    Még Stanley Miller sem tudott élő sejtet létrehozni, hiába sikerült neki pár aminosavat "összehoznia"!
  • blendeguz
    #26
    Nekem ebben a sejtlétrejövős dologban több dolog is sántít.
    Például az, hogy "élő, működőképes" sejt magától nem jön létre, nem tud létrejönni (legalábbis olyannyira kis esély van rá, hogy a valószínűségét a "soha meg nem történő események" közé sorolják a matematikusok). Ezt igazolja az is, hogy még a tudósok sem tudtak létrehozni egyetlen egy élő sejtet sem az építőköveiből!!! Klónozni igen, kinevelni igen, de élettelenből élőt még soha(!) nem tudtak létrehozni...
    ***
    És még egy valami: az evolúció egy elmélet nem pedig bizonyított tény.
  • Epikurosz
    #25
    "Az evolúcióelmélettel tényleg vigyáznunk kellene az iskolában, mert kevés tanártól hallottam azt, hogy lehetséges más magyarázat is."

    Persze, minden lehetséges, de csak az evolúciós elméletre vannak bizonyítékok.
  • Piel
    #24
    A címmel nincs semmi baj! "Szénmeteoritok segítették az élet kialakulását" segíthették - feltételes módban! Ez számomra nem jelent 100%-os bizonyosságot. A sejtkezdemények űrbeli létrejötte a hideg (esetleg változó hőmérsékletű) gázokban számomra egy lehetséges magyarázatot adnak. Gondolj a málnaszörpre! Beleöntöd a pohárba megfelelő mennyiségű szörpöt és vizet (szódavizet) és ha szerencséd van még el is találhatod a kellemes ízű arányt. Nem feltétlenül kell elkeverned, mert e részecskemozgástól úgy is összekeveredik. :) Ahol minden anyagból található, miért ne alakulhatna ki mindenféle vegyület? Ugye ritka esetben található meg a természetben a tiszta elemi anyag (pl.vas)? Szinte minden vegyületekben kötődik, hogy lekösse a szabad elektronjait, vagy feltöltse elektronhiányát. Nem elképzelhetetlen, hogy a földi élet kialakulásához szükséges elemek kötődése a világűrben keletkezett, azután a földre kerülése után átalakult, és ebből kialakulhattak az első aminosavak, kezdetleges sejtek. Ebből adódóan egy másik bolygóra került vegyületek más körülmények között lehet, hogy nem hoztak létre semmit amit életnek lehet nevezni, de lehet, hogy más pl. szilicium alapú életet hoztak létre. Amit ugye a tudományunk mai állása szerint valószínűsítünk. Miért ne?
    Az evolúcióelmélettel tényleg vigyáznunk kellene az iskolában, mert kevés tanártól hallottam azt, hogy lehetséges más magyarázat is. Ismereteink, ill. ismerethiányunk miatt a Földi élet kialakulása és fejlődése során vannak lyukak amiket a mai tudásunk nem tud lefedni. Azoknak a tárgyi emlékeknek amik előtűnnek régészeti leletként, sok esetben csak becsülni tudjuk a korát. Ebből adódóan nem ismerhetjük az összes körülményt ami befolyásolhatta az élet kialakulását, fejlődését.
    Bocs, hogy ilyen hosszú voltam!
  • Normal
    #23
    Igen, erre gondoltam én is.
    Másik naprendszer kialakulása előtti gázfelhőben ugyanúgy létrejöhettek ilyen meteorok. Ha életbarát bolygó alakult ki ott később, biztos van rajta élet.
    Érdekes lenne a kis mikrobuborékokat tesztelni egyéb bolygóink szimulált felszínén, légkörében, vajon más anyagok hatására is beindul a "szikra", a fejlődés? ;)
  • kow83
    #22
    Szerintem most nem egyetértettél, hanem igazoltad Blendegúz kommentjét :D
  • uniu
    #21
    "anyak" ?:) nos, szilicium anyagbol, vagyis elembol szarmaztatjak az Alien-eket is :)
  • Epikurosz
    #20
    "1. Hogyan került bele a "parányi tárolóba" az a 21 aminosav, ami az élethez szükséges?"

    Súlyos hiányosságaid vannak.
    Az igaz, hogy az ember számára van 21 esszenciális aminosav, de nem ezek szükségesek az élethez. Tessék még olvasgatni biológiát.

    "2. Ha még a földön kívül jött létre a meteoritban az élő sejt, akkor hogyan élte túl a rendkívüli hőváltozásokat (-260-tól a légtérbe érkezéskor történő súrlódásból keletkező forróságig)?"

    Élő sejt űrbeli létrejöttéről nincs szó, hanem a sejtek működésének elemi építőkövei alakultak ki az űrben is. Ez nem jelenti azt, hogy a földi élet űrbeli eredetű lenne.

    "3. Ha létrejött benne egy élő sejt, akkor hogyan biztosította az anyagcseréjét?"

    Lásd fent.

    "De ez csak pár apró kérdés... "
    Sok kicsi sokra megy.
  • blendeguz
    #19
    Lehet, hogy eddig kicsit OFF volt, amiket írtam, így most hozzászólok a cikk konkrét témájához is.
    Kérdésem, az hogy ezek a "parányi tárolók" hogyan járulhattak hozzá az élet kialakulásához?
    Még pontosabban:
    1. Hogyan került bele a "parányi tárolóba" az a 21 aminosav, ami az élethez szükséges?
    2. Ha még a földön kívül jött létre a meteoritban az élő sejt, akkor hogyan élte túl a rendkívüli hőváltozásokat
    (-260-tól a légtérbe érkezéskor történő súrlódásból keletkező forróságig)?
    3. Ha létrejött benne egy élő sejt, akkor hogyan biztosította az anyagcseréjét?
    De ez csak pár apró kérdés...
  • blendeguz
    #18
    A cikk címe jól illusztrálja, milyen módon próbálják az elméleteket (hipotéziseket) tényként beállítani.
    "Szénmeteoritok segítették az élet kialakulását"
    helyett
    "Szénmeteoritok segítették az élet kialakulását?"
    egy fokkal becsületesebb lett volna, de a legkorrektebb egy ilyen jellegű cím lett volna: "Újabb lehetséges magyarázat a földi élet kialakulására"
    vagy valami ilyesmi.
    A lényeg az, hogy jó lenne már stílust váltani, mert cseppet inkorrekt, hogy tényként tanítják az iskolákban az evolúciót és a média ismeretterjesztő szegmense egyesült erővel "nyomja" a tényként beállított, de amúgy gyenge lábakon álló elméleteket.
    Érdekes például, hogy a "National Geographic" magazin azt állítja, hogy "világnézettől független", miközben ilyen cikkcímekkel van dolgunk: "Hogyan hozta létre csodálatos művét az evolúció?" és olvashatunk arról, hogy egy rovar milyen módon "gondolta ki" a szaporodási stratégiáját. Szóval röhej...
  • BiroAndras
    #17
    Általában tudósok épp attól jönnek igalomba, ha közelebb kerülnek az igazság megismeréséhez és megértéséhoz.
    Nem kellene ilyen vad következtetéseket levonni egy ilyen egyszerű mondatból.
  • gomb2
    #16
    Egyet értek.
  • blendeguz
    #15
    "nagy izgalommal szemlélték a buborékokat..."
    Jellemző, hogy a kutatók nagy része inkább az izgalmakat keresi, nem pedig az józan és ésszerű igazságot. A kutatók nagy részéből hiányzik az intellektuális-becsületesség. A pénzügyi szektor nagykutyái pedig ezeket az izgalomra és hírnévre éhes kutatókat pénzelik, hogy minél több hülye elméletet gyártsanak. Ennek eredményeképp a társadalom szétdarabolódik és erősödik a "mindenki abban hisz, amiben akar" jelmondat alapján elkövetett meggyőződés nélküli hiszékenység...
  • z11
    #14
    Ha annyira régen keletkezett, akkor mostanra "bepotyogtathatta" az egész univerzumot, amiböl következöen nem vagyunk egyedüli példányok!
  • kutyak
    #13
    Ezek a meteoritok máshova is eljuthattak, és akkor máshol is lehet élet.
  • R0sc0
    #12
    olyan ez az index kép min tegy adag szar
  • djukel
    #11
    lófasz
  • Viet
    #10
    Nem akár hiszed akár nem létrejöhet belőle élt csak lassab az evoluciója.
    Lassabann is fejlődhet.
  • dara
    #9
    Ez a szilikon ugye szilicium akart lenni?
  • bld
    #8
    hatalmas mellek....iylesmi..
  • Viet
    #7
    Ha egy szénbuborékból ez jön létre a Földön akkor egy másik bolygon más anyakból (pl:szilikon) mi jöhet létre?
  • Viet
    #6
    Ööööööööööö...............NO COMENT
  • Atees1987
    #5
  • UnnameD
    #4
    Jaja, pontosabban hidrogén és hélium evolúciója vagyunk
  • syn7h37ic
    #3
    Akkor már értem, hogy honnan jön a "csillagom" megszólítás
  • MerlinW
    #2
    csillagpor hihetetlen evolucioja:)
  • brueni
    #1
    csillagporból vagyunk...