64
Irodalmi alkotások, melyek érdemesnek, hogy megőrizzük az utókornak
-
Renata100 #64 Reggel megkaptam a jelet
Isten eltörölte a telet
Jön a globális felmelegedés
Ez nem valamilyen tüntetés
Egy, kettő, három és máris halott vagy
Azt hiszem Téged ez hidegen hagy
Pedig kicsit nagy a baj
Fejeden ott van a vaj
Te is tehetsz róla
Raktál a fekete lóra
Jobban is vigyázhattál volna
Ezért tűnt el a kicsi Tolna
Közeledik sebesen a borús vég
Nem hiszem a meséket már rég
Lehet, hogy még nem késő
Fejünkre esik a savas eső
Közhely, de a pénz nem ehető
Akad itt még sok kis teendő
Szedd össze az utcai szemetet
Mosd meg utána a kezedet
Ne pazarold a vizet, az áramot
Ezt a Facebook-on is like-olod
Lehet, hogy ebből nem lesz semmi
Vereségünket nem akarom Rád kenni -
Kepek #63 A 10 legszebb magyar vers -
lord nihilus #62 A költészet világnapja alkalmából:
Ady Endre: Harc a Nagyúrral
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.
(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”
„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”
„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”
„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”
„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”
Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.
És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.
Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr. -
lord nihilus #61 Radnóti Miklós: Bájoló (1942)
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket. -
#60
Weöres Sándor
ORBÁN
Alva jár az Orbán,
Tornyot visz az orrán,
Trombitások ülnek benne
Három szekér polyván,
-- Hú! -- trombitások
Három szekér polyván.
Fújják egyre többen,
Polyva szerteröppen,
Rémes álmot lát az Orbán
Polyva-fellegekben,
-- Hú ! -- rémes álmot
Polyva-fellegekben.
-
#59
Nemrégen kezdtem el újra alkotni, ezelőtt volt egy 3-4 éves szünet. Kérlek, írjatok véleményeket. Tudom, hogy elég inaktív ez a fórum, de hátha újraéled, elvégre - szvsz - van egy pár művészlélek az országban. Remélem tudjátok értelmezni a vers tényleges mondanivalóját (:
Látomás a jelenből
Lázálom gyötör, s kín emészti szívemet,
Bizsereg a nyelvem, az édes halált ízlelem;
Lelkem arénába, ketrecbe bezárva
Első végítéletét várja.
Sötétség borítja el az egeket,
Előre látni már nehezen lehet,
S ami utadon elmúlt, nem lesz már az sem:
csupán emlékezet!
Halovány fény szűrődik ki messze távolból:
De már nem is foglalkozol vele, megöl a fájdalom.
Egy van, ki magadon kívül hasznodra válik:
A recésgalléros, s annak barátai.
Szemeim Világukat vesztik, hallásom elnémul;
Ily keservvel mit vélhetek otthonul?
Hát gyere, fogd csak meg kezemet,
Suttogd velem, mi fontos: a szeretet! -
#58
Halo rovid tortenet -
#57
A tudós és az író az almafa alatt megváltják a világot
Ősz közepe lehetett, kezdtek beérni az almák. Az első igazán érett darabok még ott csüngtek az ágakon, az aranyló őszi napban csillogva, várva hogy egy gondos szerzetes keze óvatosan leszüretelje őket, vagy kacsuk végső elgyengülésében a földre hulljanak.
Két fiatal ült a fa alatt, két fiatal férfi. Az egyik szakállas és rövid, vörös hajú, zöld szemével a messzeségbe tekintett, nézte a domb lábánál elterülő városkát, a templomtornyot, a házakat, a házak körül izgő-mozgó emberket, amint apró dolgaikat intézték, és élvezték az életet. Szeme egyszerre tekintett mérhetetlen messzeségekbe, és a közvetlen közelbe.
A másik hosszú, szőkésbarna hajú volt, simára borotvált, karakteres, de egy nagyon mély szinten kicsit nőies arccal, erősen szögletesre formált orral, és hegyes, kétpúpú állal. Ő a világra csodálkozott rá, ugyanazt a tájat nézte, mint a mellette ülő, de egészen más szemmel, nem gondolkozott mélyen, csak szemlélt. Egy kevés értetlenség is látszódott szemeiben, nem értette barátja viselkedését.
- Min gondolkozol megint? – kérdezte tőle ártatlanul.
- Hosszú...
- Mindig ezt mondod. Mintha én valami olyan csökött agyú ütődött lennék, és nem érthetném meg a te világmegváltó problémáidat. Tisztában vagy mindkettőnk agyi képességeivel. Na mondd mi nyomja a lelked.
- Semmi...
- Azt sem szeretem ha hazudsz. Charlotte-ról van szó?
- Nem, nem, vele minden rendben van, jövő hétvégén látogatom meg megint.
- Akkor megint a pénzről van szó? Mondtam már, Thomas, akármikor kérhetsz, megengedhetem magamnak, adok kölcsön.
- Nem, nem, erről sincs szó, épp a héten kaptam megint pénzt a munkáimért, rendben vagyok.
- Akkor meg nyögd már ki végre, hogy mi bajod, nem tudok mindenre rákérdezni!
- Hát, tudod, az álmok...
- Milyen álmok? Mindig is az álmod volt hogy író lehess.
- Nem olyan értelemben vett álmokról beszélek, hanem az éjszaka látottakról.
- Rosszat álmodtál előző éjjel?
- Nem előző éjjel, tíz évvel ezelőtt. És nem rosszat, hanem nagyon is jót.
- Akkor meg mi a baj? És miért hozod fel ezt most?
- Mert akkor régen, álmodtam egy jövőképet. Egy olyat, amit ígéretnek vettem Istentől, és amit, ha valóra váltok mindent ami az álmomban előfeltételként volt, megkaphatok, és az enyém lehet örökre.
- De mégis mi szerepelt az álmodban?
- Egy egész hasonló helyszín mint ez itt. Egy almafa alatt ültem egy barátommal (ekkor téged még nem ismertelek, ezért nem kapott arcot az alak, mára biztosan a te arcodat kapná), és beszélgettünk. Nagy, megváltó dolgokról. Olyan dolgokról, amik megváltoztatják az emberek világnézetét. Amik híressé tesznek.
- Honnan tudod, hogy nem fog elhíresülni ez a beszélgetésünk? „A tudós és az író az almafa alatt megváltják a világot.” Lesz majd egy ilyen novellád vagy regényed, meglátod.
- Nem leszek én már híres.
- Ezt meg honnan veszed?
- Mert nem az írói pályát kellett volna válasszam, hogy valóra váljon az álmom. Azt hittem elég lesz, ha ideülök a megfelelő az időben a fa alá. És majd valami kizökkent mindenből, és rájövök minden titkára, rájövök valami olyanra, ami örökre belevési a nevemet az égbe.
- Még megtörténhet.
- Nem, érzem, hogy ma jött el az idő.
- Honnan?
- Nem tudom, egyszerűen érzem. Bár azt hittem máshogy fog eljönni. Fanfárok, dobpergés, isteni sugallat, angyalok kórusa, ilyesmi. De most csak ez a hideg, őszi, kabátösszehúzós délután maradt, az utolsó ittmaradt madarak csipogásával.
- Thomas, te menthetetlen művész.
- Az vagyok, valljuk be, az vagyok.
- Még valóra válhat az álmod.
- Nem, nem hiszem. Szerintem tévedésből én kaptam valaki más álmát. Talán neked válik valóra.
- Amíg itt ülsz, még mindig bekövetkezhet.
- Lehet, hogy igazad van – ekkor Thomas felnézett a fára, és a feje fölött lévő alma megingott egy kicsit a levegőben. A szára kezdett gyengülni – ezért teszek is ellene. – fejezte be végül a mondatot.
- Hogy érted?
- Így – válaszolta a férfi, és azzal a mozdulattal felállt a fa mellől.
Amint felállt, mélyet szippantott a hűvös, csípős októberi levegőbe. Szemei előtt a város semmit sem változott. A szántóföldek ugyanúgy be voltak takarítva, a madarak ugyanúgy csipogtak, a nap ugyanolyan melegsárga fénnyel tekintett a földiekre, és mégis, valami más volt. Valami megváltozott.
Maga mögött hagyta az álmát. Maga mögött hagyta az esztelen küzdelmet, amit egy olyan életért vívott, ami már a kezdetektől nem neki volt ígérve. Még egy mély lélegzetett vett, és végigtekintett a kis földútra, ami az almafától vezett le a városba. Aztán barátjára fordította a tekintetét.
- Akkor szia, Newton.
- Szia, Thomas. -
szösziS #56 sziaa mindenki én még új vagyok ezen a fórumon.nagyon megtetszet ez a topik régen én is írtam verseket most már valahogy nincs ihletem,de remélem még jön.itt egy vers a régi időkből:
Egy..
Egy álom,mely hegyeket rombólt,
Egy szerelem,mely elvarázsolt.
Egy érzés,mely most romokba dőlt,
Egy fiú,aki egy szívet összetört.
Egy csalódás,mely nem hagy nyugodni,
Egy sírás,melyet nem bírok abbahagyni.
Egy bizalom,mely most elveszett,
Egy álom,melynek most vége lett. -
#55
Nothing Gold Can Stay
Nature's first green is gold
Her hardest hue to hold.
Her early leaf's a flower;
But only so an hour.
Then leaf subsides to leaf.
So Eden sank to grief,
So dawn goes down to day.
Nothing gold can stay.
by Robert Frost -
#54
Furcsa a szerelem...Fél éve még ezt éreztem egy lány iránt,a napokban meg már egy másik lány miatt kellett tollat ragadnom.
Szóval a fél évvel ezelőtti szenvedésem eredménye:
Egy éj az a(á)gyban
Sehogy sem jön álom a szememre,
Az agyam kattogása zakatol a fejembe.
Pörög az idő, s fejemben a gondolatok,
Akár a sztrádán a gyorshajtók.
Órákat napok, heteket hónapok,
Követnek, de feledni nem tudok.
Emlékek gyötörnek, éjjeli csókok,
Tőled lopva máris andalodok.
Magzatpózban az ágyon, nyújtom a kezemet,
De nem találom a testedet.
Csak az ágyneműmet markolászom,
Ez az egész, mint egy fullasztó rémálom.
Tágul a tüdőm egy mélyet lélegzem,
A testem is beleremeg, de nem érzem,
Az illatodat, mely a kozmoszig repít,
Mikor magamhoz húzlak, és két karom szorít
Hiányzol, mint testemnek szíve,
Piciny csücskének az elrabolt íve.
Te vagy a Donor, s én a Test
Fél szívvel az ember rémesen fest.
Fél vagyok, egy fél ember,
Testemben szívem könnyen fér el,
Mert Te elhagytál, és már nem jössz vissza,
Mint egy torzszülött, kitaszítva,
Ki nem felet meg egy szörnyű rendnek,
Taigetosz hegyén egy görög gyermek.
Egy Spártai ded, Én a kitagadott árva,
Te meg a rend, az ítélet bírósága.
-
#53
Itt nem számít nagyon reklámozásnak, csak a novellák túl hosszúak hogy azokat ide közvetlenül betegyem :D
Éjjeli Kornél -
Daza500 #52 4 év után egy remake :)
Fenyőfi Nándor: Apám tyúkja
Ejj, milyen nő ! új anyó kend ?
A szobában döglik itt bent ?
Amióta fater elvált,
Nőért ennyit sose perkált.
Interneten rég kiszúrta,
Már a húgát is meg...nézte,
Végül meg lett a csaj száma,
Meg egy jó nagy mobilszámla.
Aztán jött az ágyba döfés,
Úgy szólt, mint egy disznó ölés,
Gondoltam én: teszek rátok,
Nem érdekel, rá se rántok.
Na de, másnap reggel végül,
Megláttam a sminkje nélkül,
Tán erősen fogalmazok,
De a szar is belém fagyott.
Ilyen rondát én korábban,
Csak a Spektrum TV-n láttam,
S lám a sors most elém veti:
Nappalinkban áll egy Jeti.
De a fater szíve lángol,
Gyűrűt önt a pótfogából,
Volt lány kérés, kaja, pia,
Lászt minitbe Tunézia.
Apám tyúkja le is égett,
Csak a hasa maradt védett,
Nem volt szükség ott naptejre,
Beárnyékolta a mejje.
Azóta is itthon dögöl,
Bántja őt a munkacsömör,
Zabál reggel, délben, este
Már a Greenpeace is kereste,
Saját szemükkel is látnák
A kihaló fotel bálnát.
Így kapirgál apám tyúkja,
Elhízva és elbutulva,
S érzem jön a sötét végzet,
És semmit sem tehetek,
Ha majd egyszer két lábra áll,
Leszakad az emelet. -
#51
Az elsüllyedt sziget -
#50
Ha valakinek van kedve publikálni az írását, tegye fel a www.betuvetes.hu-ra is. -
#49
Weöres Sándor: Kuli
Kuli bot vág.
Kuli megy
megy
csak guri-guri
Riksa
Autó
Sárkányszekér
Kuli húz riksa.
Kuli húz autó.
Kuli húz sárkányszekér.
csak guri-guri
Kuli gyalog megy.
Kuli szakáll fehér.
Kuli álmos.
Kuli éhes.
Kuli öreg.
Kuli babszem mákszem kisgyerek
ver kis Kuli nagy rossz emberek.
csak guri-guri
Riksa
Autó
Sárkányszekér
Ki húz riksa?
Ki húz autó?
Ki húz sárkányszekér?
Ha Kuli meghal.
Kuli meghal.
Kuli neeem tud meghal!
Kuli örök.
csak guri-guri
És a paródia is:
Weöres Sándor: Kula
2009.06.23. 10:48 | pitbull.lecso | 1 komment
Kula szag rossz.
Kula potty le.
Kula potty
potty
Csésze
Fajansz
Bokor
Nádas
Kula öreg.
Kula száraz.
Kula pöcegödör.
Kula felnőtt, Kula gyerek.
Potty kis Kula nagy emberek.
Kula trágya.
Kula szippant.
Autó
Gödör
Hátsó kert
Ki szippant?
Ha Kula szék reked.
Kula szék reked.
Kula neeeeeem tud szék reked!
Kula kutya.
csak gumi-gumi. -
#48
Nekem bejön 
-
geo91 #47 hmm? -
geo91 #46 Lélektűz
Kitépted összetört lelkem...
Kitépted belőle az utolsó szál virágot is...
...eltapostad...
az utolsó tüzet is...
Lelkem immár sötét verem...
De talán még van remény...
Ni-ni, egy szikra...
...csillan fel éppen...
lenn-lenn, mélyen, a sötétben...
Egy apró, kicsi fény...
Ki az, ki ebből...
...az apró, kicsi szikrából...
lángoló tüzet varázsol?
Te! Egyedül Te vagy...
...ki felélesztheted a tüzet...
lelkemnek tüzét...
Egyik haverom írta egy szerelmi csalódás utáni rosszabb pillanatában.
Remélem érthető mit akar kifejezni. Vélemény? :) -
#45
Sokszáz éves, de ma is ütős!
HOLTAK DALA
TAO JUAN MING
Hogy el kell mindnyájunknak egyszer
pusztulni: szörnyű rendelés!
Tegnap még vígan ittam és
párnáimon ma halva fekszem.
Testem föld és ég között lebeg,
s örökké éljen bár a lélek:
ez nem szárítja fiam édes
arcáról fel a könnyeket.
A kéj már nem süllyeszti lágy
fogát belém, nem bánt a törvény,
mindegy számomra jog meg önkény,
nem űz a pénz, nem mar a vágy.
De azt az egyet szánva bánom:
hogy, míg éltem s a föld felett
sétáltam még, a nagy kupából
nem ittam soha, soha eleget! -
#44
hali mindenki.
ma nagyon irodalmi hangulatomban voltam, olvasgattam verseket, benézek ebbe a fórumba.
írtam is ma egy kisebb novellát, véleményeket kérnék:
Ő
Egy péntek. Csak egy péntek és vége van. Vége, végre az egésznek. De jaj, utána megint megy az egész elölről, szenvedések, feledések, sértődések. De nem baj, ez a két nap az enyém. Teljesen szabad vagyok, suhanhatok bele a függetlenség világába mint egy ifjú vöcsök a levegő áramlatába. Többször gondoltam arra, hogy ne csak a hétvégéken éljek igazán, de hétköznap egyszerűen nem lehet. Ott van az a tömeg, amivel csinálni semmit sem lehet. Ha teszek valamit az a baj, ha nem teszek semmit az a baj. Lehet, csak én nem illek a képbe? Lehet, én vagyok az a gumi morzsalék melyet a grafikus töröl le művéről? Elképzelhető, sőt valószínű. De csak ezt a napot kell kibírnom, és utána minden az enyém lesz. Azt csinálok amit akarok, nem lesz semmitől tartanom, semmitől és senkitől. És akkor talán újra láthatom….
Túl vagyok a napomon. Bár a többiek által élt idol-életbe még mindig nem illek bele, nem érzem mit tudnék tenni a siker elérésében. A többiek. Miért van az hogy valakinek egyszerűen sikerül mindent elérni? Más meg küzd hegyeket-völgyeket, csak hogy elérje. De nem, ő fel tud jutni a turistaút nélkül is, csak le kell gyalulni azt ami az útba kerül. Nem számít, hogy az őt követő hegymászó már rögtön megcsúszik, ő feljutott a lényeg ez. De majd ha ő lesz a hegymászó. Akkor majd úgy gondolja ő is hogy a turistautat kellett volna választani. Legalábbis gondoljuk mi hogy ő ezt fogja gondolni. De nem, ő inkább melegebb éghajlatra küldi az úthengert, a gyalulót. De nem baj, neki elnézik, egy kacsintással elintézik, a listája teljesen tiszta. Náluk ilyen egyszerűen megy, de itt, a gondolataim mélyén ez nekem teljesen logikátlannak és homályosnak tűnik. Biztos ezzel egyedül én vagyok így, én állok egyedül a sivatagban oázist keresve. De nem baj, csak a szombat jönne el. És akkor talán újra láthatom…
Egyedül ő az aki megérthet engem, akivel valakinek érzem magam. A többieknek egy senki vagyok, egy csavar a gépezetben, de neki nem, neki én vagyok az, aki a valakit jelenti. Talán ilyet mint én még nem is látott soha, de mióta találkoztunk, rügyeznek a barátság ágai közöttünk. Minden hétvégén elsőként hozzámegyek. És ha sikerül jól elsütni a dolgot, az egész hétvégém feldobódik. Neki mindent elmondhatok, nem fog hátam mögött meséket kitalálni, hogy aztán egy újabb úthengerért feláldozhasson engem és a barátságomat. Nem, ő igazán bízik bennem és talán még szeret is. Már ha ilyen létezik az ő kis szívében.
De lehet hogy neki is csak én vagyok a sok közül. Egy valaki, aki jön, ad valamit, aztán tovább áll. Ő nem tudja, nem tudhatja hogy ő nekem sokkalta is többet jelent.
Eljött hát a szombat reggel, elindultam a helyünkre. Nem, nem a moszkvára az óra alá, ki az erdőbe. Az ösvény közelében van egy fa. Igen, több fa van egy ösvény közelében, de ez az a fa ahol megláttam őt. Azóta minden hétvégén amikor arra indulok, ott találom. Nem lehet véletlen, biztosan rám vár. Képtelenség, hogy véletlen legyen, rám kell hogy várjon. Oda értem hát, és észrevettem hogy a fánk már sehol se volt. Már megismerkedésünkkor ott volt az a kereszt rajta, de ki gondolta volna, hogy csak két hónap után jönnek és viszik el a jó munkás emberek. Végülis, magyar mentalitás.
Az ördög keze bármeddig elér. Pont ilyenkor kellett a favágókat kiküldeni? Pont ilyenkor amikor annyira fontos lenne látnom őt? Képtelenség. Biztos én tévesztettem el, végülis egy erdőben több száz kivágásra jelölt fan létezik. Visszasétáltam hát, és többször is megtettem az utat, de ugyanannál a zsákfoltnál lyukadtam ki. A sötétség nem elég hogy a hétköznapjaimat is teljesen megfertőzte, most a hétvégéjeimért nyúl. Mintha kiáltaná hogy kár menekülnie, úgyis elkapja, és akkor már számomra nem lesz kiút. Leroskadtam hát a fánk helye mellé, hátha őt még itt találom valahol. Gondolataim ezerfelé kalandoztak, részben a válaszokat a múltra, részben a kérdéseket a jövőre feltéve. Aztán végül eszembe jutott egy szinte összeesküvés elméletnek nevezhető talány. Mi van akkor, ha ő tette? Ha ő vágatta ki a fát? Ha ő hívatta a favágókat, hogy kivágják és elvigyék a helyünkét? Szenvedjen csak a hülyéje, ha már csak ő maradt neki.. Nem ez lehetetlen. Hiszen, hogy tehette volna, amikor ő…Áh de ha mégis. Nem tudott nekem nemet mondani, annak a valakinek aki adott neki valamit. Vagy egy valakinek aki adott neki valamit és csak egy valaki marad. Tehát így mondott nemet. Ezt vehetem készpénznek, akár meg is esküdhetek rá. Nem hiszem el, hogy ő is elhagyott, biztos ő is megtalálta az úthengerét. Én csak egy nagyobb sziklatömb voltam az úthenger útjában, melyhez több idő kellett az eltávolításhoz. De hát végtére is mit várok a mai világtól. Egy olyan világtól melyben a kapcsolatok már teljesen másodlagosak. De vele mégis minden más volt, lehet azért, mert ő nem az ilyen civilizációban nevelkedett, ő még a természet törvényei szerint élt.
Megpróbáltam teljes figyelmemmel a gondolataimra koncentrálni, és sikerült is. Hétköznapi nyelven azt hiszem ezt úgy mondják, hogy elalvás. Legközelebb egy kézzel a vállamon ébredtem, azt hittem ő az, de ő nem így köszöntene. Ő végigugrálna a lábaimon, rohangálna le-fel. Már nyúltam is a zsebembe az őneki bekészített elemózsia végett, de aztán ráeszméltem hogy ez nem ő. Az egész tegnapi délutánomat az elemózsia beszerzésére, előkészítésére szenteltem, csak hogy meglegyen az, amit ő szeret és hogy örömet szerezzek őneki, ha már másnak nem tudok. Ez csak egy ember volt. Egy elég szép példány, egyébként. Szép hosszú barna haj, és mosoly. Csak egy mosoly... Már ami egy ilyen elkeseredett lénynek, mint nekem szép lehet. Kezemben volt egy pár mazsola az elemózsiából, de aztán láttam hogy ez nem ő, ez nem ehet az övéből. Megkérdezte jól vagyok-e, én megnyugtattam. Az agyam ösztökélt, hogy küldjem el, hisz ő bármikor visszatérhet. Még a végén ő azt hinné hogy ennek hoztam az elemózsiát. És akkor mit tennék én ő nélküle. De a szívem valahogy azt mondta, hogy marasztaljam csak nyugodtan. Mintha már a veszett fejsze nyelével próbálnék gazdálkodni, az elemózsiát dugdosva. Így hát végül leült. Próbáltam rá figyelni, de fél szemmel még mindig a környezetet szemléltem, hátha ő felbukkan. De nem tette. Végülis kénytelen voltam erre szentelni az időmet, hisz annyi becsület még mindig volt bennem, hogy ha már ez leszólított, leült hozzám ne iszkoljak el rögtön. Még a végén azt hinné, hogy nem szeretem az ilyenek társaságát. De ez természetesen téves lett volna, de egy olyan téves ami azonnal igazzá változott volna, ha ő felbukkan. De nem tette.
Megpróbáltam ennek elmagyarázni a szituációt amibe belecsöppent, de nem tűnt úgy nekem hogy nagyon tudomást venne róla. Ez csak kérdezgetett, de én nem bántam. Sőt, egyre inkább kezdte az agyam is megadni magát, és figyelmet szentelni erre. Sok hallgatás és csend után rászántam magam és felé fordultam. Semmiféle izgalom vagy feszültség, félelem nem volt bennem, hisz ez is csak egy volt a sok közül, nem pedig ő. De aztán megláttam a szemeit. Azok a telt barna szemek teljesen megigéztek, csak bámultam és bámultam. Belemerültem, és kitárulkozott nekem a világ, az ő világa. Nem szürkeséget láttam mint másokban azok közül, hanem dús színeket. Ennek az arca igazán a mosolyával lett teljes, és akkor eszméltem rá, mit teszek. Ez kezdett ő-vé formálódni, és én csak bámultam és bámultam. Nem tudtam mitévő legyek, de úgy tűnt őt nem zavarja. Én nem gondoltam hogy abba kellene hagynom, mivel egy ember bármit csinálhat ami nem sérti a másikat. Ez pedig határozottan nem sértette. Ha sértette volna, bizonyosan tett volna valamit a további sértések elkerülése végett. De ő nem tett. Az agyam megint kezdett munkálkodni, most már éreztem, hogy a szívem ellen. Azt mondta, hogy rosszat teszek ezzel az egésszel, hiszen őt kellene várnom. De ő nem jött, tovább állt, és nem maradt most mást nekem csak ez a lény itt, vagyis ő, a lány. Elővettem zsebemből az elemózsiát, és megkínáltam. Kért belőle, mosolygott, és jelenleg ez jelentette nekem a legtöbbet.
A rákövetkezendő héten is alig vártam a pénteket és a hétvégét. De most valami más miatt. Valaki más miatt. Megbeszéltünk egy találkozót hétvégére ővele, randi, azt hiszem így nevezik hétköznapi nyelven. Azt hiszem, megtaláltam az én úthengeremet. Csak jönne már a péntek…
-
#43 Állandóan frissülő új verses oldal indult itt:
Új Verspatika -
#42
Sziasztok! Tudom, hogy ez nem egy kiadó, de láttam, hogy van egy ilyen topic, hát gondoltam berakok egy-két verset, amit én írtam:
Akit Senkinek hívtak
Hiányozni fogtok, láztól ittas éjszakák,
Mikor a képzelet még gyermek-arccal
Lüktetett az elmék mélyén, s a világ
Nem volt más, csupán gyávák ál-arca:
Önmaguk árnyékán kik át nem léptek
Soha, ön-sebeik láttán kik egymásba
Téptek: ők soha nem lelnek válaszra,
Nyílt-szívükkel játszik majd az Isten,
S a vér-erek között zihál majd a bánat,
De késő már, késő: nincs bocsánat,
És nincs bűnt-megváltó ének,
Leáldozott a nap ezen a sziklás szirten,
S a keserű alkony fényében állva
Küzdenétek még kiabálva,
De már tudjátok: elveszett minden.
Hiányozni fogtok, vörösen izzó hajnalok,
Derűs ébredések idegen ágyakon,
Hol megőrül a szerelem, s a vágyakon
Kéj-virágok illata árad szerteszét,
Hol vad szenvedélyek súgják a holnapot –
Egymásba kapaszkodva süllyedő bárkán,
S az érzelmek tengerén evezve,
Ha magával ragad egy véletlen örvény,
Megszűnik az idő, s ledől az örök-bálvány:
Semmivé foszlik az egyedül-törvény
És szivárvány hidal át fejünk felett:
Akkor, forró sóhajok féltett öblén
A képtelen boldogságot keresve
Már tudjuk mi is: bevégeztetett.
Hiányozni fogtok, ti ostoba könnyek,
Kiket tán hasztalan hullattam gyötrő
Kínok okán, lelkemnek legmélyebb zugát
Feltárva leptétek el fáradt szemem,
S egyszerre rémlett fel élet, halál és szerelem,
Ti mostátok tisztára arcomat ideg-őrlő,
Ál-harcok után, s tőletek lett könnyebb
Elbírni roppant fájdalmaim súlyát:
Köszönöm nektek halálom és életem,
Köszönöm, hogy még most is fájtok:
Gyengéd ölelés, amit adtok: amit vártok,
S e végső tusán érintésetek még bíztat,
Hogy megtudja majd e világ egyszer:
Ilyen volt egy végtelenül szabad ember,
Akit Senkinek hívtak.
Vigasz nélkül
Lassan elernyed a föld haldokló teste,
Tündöklő kardját magába fojtja a Nap,
S mint vezeklő rabja a szeszélyes úrnak:
Búsan járja végzetes táncát az Este,
Korhadt fák tövében kóbor szél sikolt,
Tébolyult lelkek üldözik egymást,
Nyirkos kripták mélyén felriad a holt,
S elnyeli a sötét felleg
A szívszakító ember-kiáltást.
Véres tavak tükrén ezrek képe remeg,
A szabadság karjain zörögnek a láncok,
Kietlen hegyek ormán
Fekete zászló lebeg,
S az elnyomott álmok
Visszatérő szomján
Átvilágít a jövő sötét ragyogása.
Az emberek ajkán néma gyász ül,
S a tékozló élet gyermeket szül,
Rohanó emlékek rövid villanása,
Mint kései könnyek sűrű vallomása:
Nyugodt pillantással fölénk hajol,
S ha a fájdalom már csontunkig hatol,
Fülünkbe súgja: nincs mitől félni,
Szép volt néha ábrándok közt élni.
Felettünk az égnek fakó leple
Mindent elvakítva feszül:
Mi voltunk a föld önfejű népe,
Vállunkra a szégyen bársonya terül,
Bánatunkat nem oldhatja vigasz,
Sorsunkról nincs már több számadás,
S mint téli éjszakán a gyertyaviasz:
Rettegett szemünkből kihűl a csillogás.
-
#41
Öcsém két verse:
A harcosok feltámadának
Csendes őszi éjjel az erdőt járom,
Önmagam keresem kint: a halált várom.
A lehulló falevél utolsót perdül,
Lehull a földre, többé nem zöldül.
Büszkék lépteim ezen a büszke földön,
Harcok mezeje ez, hol egy holló őrköd.
Halott vitézek fegyverén rúnák állnak,
A harcosok az égben miránk várnak.
Léptem lassul, az emlékek nagyon fájnak,
Iszapos, kiszáradt tóban felperzselt ágak.
Kürtszó harsan, a harcosok visszatértek!
Mind harcba indulnak, s engem néznek.
U.B.
Gerje-szörny
Mélyből feltörő gonosz átok
Sötét szemmel tekint rátok.
Gerje partja vértől mocskos
Szörny lelke ettől gyászos.
Hét Gyermekét százszor leölték
Tisztán csillogó vizét szennyezték.
A tóparti erdők utolsó levelei
Lehullanak,mert a szörny könnyezik.
Suhogó szellők szárnyalnak odafent
A Gerje-szörny embert eszik odalent.
Gonosz arcát kihajtja a víztükréből
A hó csak hull, hull rá,
Úgy iszik az emberek véréből.
U.B. -
aqspd #40 Az egyik versem:
Csata után
Hömpölyög a víz, árad a folyó,
Kik harcolni mentek, azok fele halott.
Nem látnak már semmit, csak a kéklő eget,
Nincs már más világuk, csak a könnyű felleg.
Hömpölyög a víz, árad a folyó,
Itt-ott még megszalad lovas nélkül egy ló.
A folytó köd mindent befed,
A feleségük, mondd, kit szeret?
Egy halottat, egy nyomorékot?
Most patak csobog, hol egykor vér folyt.
A víz mindent tisztára mos,
Már csak emlékek szállnak ott.
Egy ócska ruha, egy emlékfoszlány,
Van köztük rossz, de van, ami vidám.
Egy csöpp kis gyermek, gyereksírás,
Már egy hónapja volt, és nincs, ki sírt ás.
De még van emlék, még van gondolat,
S így a hősök neve örökre fenn marad...
-
#39
Hi all.. NIncs meg vmelyikőtötknek a: A kis csizmák, A néhai bárány, Lapaj a híres dudás , Péri lányok szép hajáról, Szegény Gélyi János lovai elemzése? Vmelyik ezezk közül kéne nagyon fontos lenne.... Kössz. -
#38
nem tehetünk róla, hogy senki nem ismeri ezt a verset -
#37
Köszönöm a sok-sok hasznos hozzászólást :-((
Sajnos, hogy nem egy nagyon olvasott ez a topic... -
#36
Sziasztok!
Segítsetek legyetek szívesek!
Réges régen jelent meg a Hahotában (idősebbek biztosan emlékeznek rá) egy vers, Artúrról, a Bögölylégyről.
Valahogy így:
"Artúr, a bögölylégy sóhajtott egy nagyot,
milyen nagy a fecske, s én milyen kicsi vagyok..."
Aki ismeri ezt a verset, tegye már meg, hogy megosztja tudását, mert sajnos az emlékeimből már kikopott, a régi hahotákat meg megette az idő vasfoga.
Köszönöm!
-
Agyrém #35 Boldog Új Esztendőt Mindenkinek!
Több szerencsét és kitartást, több mosolyt és kacagást!
Több erőt és igaz boldogságot!
-
#34 Verspatika blog -
#33
- József Attila -
THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
1937. január eleje
-
#32
Alexease kérésére:
József Attila: Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
József Attila: Ősz
Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.
Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.
Itt-ott kedvetlen, lompos sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.
Batyúba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvű oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.
Ki figyelte meg, hogy míg dolgozik,
a gyár körül már az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?
Tudtam, hogy ősz lesz majd s fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.
József Attila: Talán eltűnök hirtelen
wawban
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek. -
#31
Tetszik, ahogy olvastam láttam magam előtt a szereplőket, ennél a résznél "Én a kukucskálón keresztül figyeltem őt, s közben kikiabáltam: - Tűnj el! Nem akarlak látni! TŰNÉS! De ezzel csak mégjobban ösztönöztem arra, hogy maradjon. Ő pontosan tudta, hogy mit csinálok éppen akkor: a kukucskálót bámulta rettenetes szemeivel." hm :DDDDD azt hittem más lesz a folytatás :D -
#30
dalszöveg. :/ -
#29
itt vannak az enyéim. A Kettősséget a Slipknot zenekar Duality, míg a Mielőtt Elfelejtedet pedig a Before I Forget zenéjére írtam... Figyelem! Ezek nem műfordítások, csak újragondolások!!
DUALITY - KETTŐSSÉG
Csak annyit mondok neked, hogy
Fáj, eljut az agyamig,
De itt már nincsen fék
Le kell őt tagadnom, de
Itt van már bennem rég
Jézus miért nem segít?
Az Ő szava mélybe taszít
A Kín kezdődik,
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁRGH!!
Sikolyomtól sorvad vénám
Fogy az időm, tűröm némán
Már mindent megtettem a kedvéért
Hogy enyém legyen, csak azt kívántam
Már megbántam, hogy nekivágtam
Lesújtó szava meglepetésként ért
Kimondom én, nem érdekel
Sírni fogsz ribanc, megérdemled
Csak ezt ígérem, és semmi egyebet
Reméltem, hogy megszerezhetem
Beleőrültem, jól emlékszem
Vergődtem a sötétben, s kétfelé szakadt az elme…
Csak annyit mondok neked, hogy
Fáj, eljut az agyamig,
De itt már nincsen fék
A Kín fokozódik,
NEM BÍROM, AZ ISTENIT!!!
Össze lettem szedve
Barátok által körülvéve
Azt hiszik, már minden rendben
Még nem tudják, mi ment végbe bennem
Tudom, hogy jó, de nem él, aki folyton csak álmodik
De ott van bennem mélyen az a másik
Szégyellem, de félek tőle!!!
Csak annyit mondok neked, hogy
Fáj, eljut az agyamig,
De itt már nincsen fék
El kell őt fogadnom, mert
Itt van bennem rég
Jézusom könyörgök segíts!
Hallom, ahogyan Ő szólít
A Kín tetőzik,
S ÁTVESZI AZ IRÁNYÍTÁST!!!
Te voltál….Mindenem te voltál….
Eldobtál….Magadtól eldobtál….
Csak annyit mondunk neked, hogy
Fáj, eljut az agyamig,
De itt már nincsen fék
Meg kell őt mutatnom
Itt van már bennem rég
Jézus semmit sem ér
Az Ő szava csitít
A Kín eltűnik,
ÁTVETTE AZ IRÁNYÍTÁST!!!
Te voltál….Mindenem te voltál….
Eldobtál….Magadtól eldobtál….
ANALÍZIS
Karaokizik a katedrán a vén seggfej
Nem kíváncsi rá, csak 58 ember
A valós számok halmaza – most őszintén! Kit érdekel?
Négyig az időt írással töltöm el.
Mellettem ül Norbi, filctollal a kezében,
Színes csíkokat húzogat könyvében serényen
A terem egy másik idősíkban létezik
Nézem az órát, s szemem tágra nyílik.
A mobilom szerint 13 óra a pontos idő
Nézem egy félóra múlva: 13:02…
110 Wattos hangfalakból süvít a Prof hangja
Rég lebaszta a gépszíjat minden diák agya.
Van kép a képben - kész csoda!
Két kivetítő vetít egyazon vászonra.
Árnyjátékozik a prof, de közben ír a fóliánsra,
Unottan nyílik szám az ásításra.
Nocsak! 13 óra 14!
Az idő telik, hurrá, van remény!
Szívem szerint a szünetben lelépnék
De akkor a zh-n nagyon izzadnék.
A hangfalakból hirtelen tapsvihar jövend,
Anyázik a nép, véletenül sem örvend.
Halleluja, mindjárt itt a szünet,
Meg nem történtnek tekintem e ügyet…
MIT HISZEL?
Hogy Álomföld csak csoda?
S nem juthatsz el oda?
Nincs, mi irányt mutat?
Pedig ott van benned,
Mert ez a te lelked.
Keresd hát az utat!
Szíved tudja, merre,
Neki van már terve.
Hallgassál szavára!
Engedd hát szabadon,
Bízz magadban vakon!
S ne csak egy éjszakára!
Mert ébredsz majd reggel
Álmos tekintettel,
És hétköznapok várnak.
De jó, ha nem feledsz el,
Mert az álmok egyszer
Mind valóra válnak.
BEFORE I FORGET - MIELŐTT ELFELEJTED
Menj!
Itt állsz bután,
Mint az orángután szopás után
Tátva a szád
Szóra véletlen se nyitnád
Klausztrofóbia
Itt nem akadály
Katasztrófa
Bármit is csinálj
Gondolataid gyűjtöd – gondolom naívan én
Mondd ki, ne nyomd el, de soha ne légy obszcén
Több van benned
Mint te az valaha is hinni merted
Tudom, most még nem érted,
De ülj le mellém, és elregélem!
Higgadj le
Ürítsd elméd
Nagy levegőt végy
Figyelj!
Várj! Tudom, nehéz lépés ezt tenned
Állj! Ha most elszalasztod, elvérzel
Járj! Menj oda hozzá, mondd el mit érzel
Mielőtt elfelejted!
Várj! Tudom, nehéz lépés ezt tenned
Állj! Ha most elszalasztod, elvérzel
Járj! Menj oda hozzá, mondd el mit érzel
Mielőtt elfelejted!
Homályos szemed is, e fátylon át nézed Őt, és
Vörös arcod is, azt kívánod, bár nyelne el a föld
Oda kéne menned,
Én nem tehetem meg helyetted,
El kell végre dönteni
Megéri-e neked ezért szenvedni?
Higgadj le
Ürítsd elméd
Nagy levegőt végy
Figyelj!
Várj! Tudom, nehéz lépés ezt tenned
Állj! Ha most elszalasztod, elvérzel
Járj! Menj oda hozzá, mondd el mit érzel
Mielőtt elfelejted!
Várj! Tudom, nehéz lépés ezt tenned
Állj! Ha most elszalasztod, elvérzel
Járj! Menj oda hozzá, mondd el mit érzel
Mielőtt elfelejted!
Vége….
Már nem létezőnek hisz…
Mindig csak késlekedtél…
De inkább csak védekeztél…
A kínok ellen, de vége….
Már nem létezőnek hisz…
Mindig csak késlekedtél…
De inkább csak védekeztél…
A KÍNOK ELLEN!!!!
Várj! Tudom, nehéz lépés ezt tenned
Állj! Ha most elszalasztod, elvérzel
Járj! Menj oda hozzá, mondd el mit érzel
Mielőtt elfelejted!
Várj! Tudom, nehéz lépés ezt tenned
Állj! Ha most elszalasztod, elvérzel
Járj! Menj oda hozzá, mondd el mit érzel
Mielőtt elfelejted!
Menj! Menj! Menj! Menj! Menj! Menj Menj!
A MÚZSA
Először a liftben láttam Őt,
Azonnal tudtam, megtaláltam A Nőt.
De nem is nő, sokkal inkább Hölgy
Két szeme akár egy édeni völgy
De nemcsak azért, mert oly igéző a tekintete,
Hogy mikor belenéztem, elvesztem örökre.
Ott van bennük szikrája az értelemnek
Amit a sok hasonló lányban ritkán lelek
De mit is beszélek, hisz nincs hozzá fogható
Búgó hangja, mint a pipafüst, oly nyugtató
Akár az édeni mannáé, olyan az illata
Elég belőle két slukk, s KO-ra vagyok kábulva
Szája minduntalan mosolyra húzódik
Rám néz, s vérnyomásom az égbe szökik
Zsuzsi – ez a neve a kecses teremtésnek
Kedves és gyönyörű – vajon hihetek szememnek?
Ihletet ad, ez a lány kész álom
Írom e sorokat, s nevét áldom
Nagyon be van táblázva, alig van szabadideje
De egy kávénak vagy sétának kell, hogy legyen helye.
Ő kell nekem, nincs más választásom,
Mert szívem vezérel, nem logikus gondolkodásom
Vajon egyém lehet? Megeshet, hogy máshoz tartozzon?
Gyönyörű Múzsa – az Isten áldjon! -
#28
Jahm... magar fakton még tavaly volt pár óta, mikor írni kellett kis költeményeket, meg ovlt adva vagy pár sor, vagy a stílus, vagy a rímpár.
Amiket írtam, beteszem, bár tudom, nincs nagy értékük:]
Fúj a rút szél, eső jő', s elönt.
Éjfénykék láphoz érsz el.
A fájón elmúló tavasz
Rád köszönt és sírig ölel.
Nincs is igazi értelme a létnek.
Ha a nappal már túl sötét nekem
Értem meg célom: ha csak Érted élek,
újulok meg szüntelen.
Testemet a kísértés elragadja,
Mint olaj a tüzet hevíti még,
Testem és lelkem is csak azt akarja,
Fokozd csak még lelkem tüzét.
Sóhajom szól csak utánad epedve,
Semmi kéj nem csábít, csak ha veled
Lehetek, ez ír szerelmes szívemre,
Mint méh a mézzel, veled eltelek.
Csak egy dolog oltja a szomjúságom,
De ezt hű szerelmedért a sátánnak is elkínálom.
Sok a vitéz,
mint virág a mezőben,
az elhullás sazva idég,
de sírjukat már beszőttem.
A csaták heve sokat ígér,
s már el is hullt Fullia.
most már nincs, aki kísér,
kár volt hullnia...
Csókok heve, mint vitéz,
mint virág a mezőben
A szerelem szava idéz
s álmát már beszőttem
Az ég nekem sokat ígér
egy közüllük Fullia
engem mindig ő kísér
ezlrt nem szabad hullnia
-
#27
Hú gyerekek, olajozhatom a görgőt (ez nem saját költemény...) -
#26
Sikerült öcsém tárhelyére feltetetnem a 'novellámat'. Akit érdekel: The Beast Within -
#25
több internetes oldalra feltettem, ott sokaknak tetszett (volt ahol két hétig első volt a kétezer novella közül), de később egy jóindulatú ember azt írta rá, hogy ez egy plagizálás, az egészet egy Dexter részből csórtam. elismerem, hogy hasonlít rá, de az alapötlet nem onnan jött :o
na mindegy ^^ jó olvasást =)
amúgy lassan másfél éves lesz ^^