64
Irodalmi alkotások, melyek érdemesnek, hogy megőrizzük az utókornak
-
#24
lehet hogy hosszú, ha valóban az, elnézést érte! ezt én írtam, remélem elnyeri a tetszéseteket ^^
Titokzatos kislány
Egyszer, az egyik pénteki és az azt következő napokon igen érdekes dolog történt meg velem. Minden az iskolámban kezdődött. Lassan vége volt már a tanításnak, a gyerekek mind kezdtek hazaszállingózni. Én és két osztálytársam egyik beteg barátunkhoz indultunk, hogy megnézzük, kell-e valamit segíteni neki. Ahogy kiléptünk a suli főbejáratán, két kislány rohant el előttünk. Elmosolyodtam és indultam volna tovább, csakhogy jött még egy kislány, aki elbotlott és rám esett, de úgy, hogy mindketten elestünk. Szerencsére a fiúk ezt nem vették észre, hisz már ők az udvaron is kívül voltak. A kislány azonnal felpattant, én viszont nehézkesebben. Miután ez is sikerült, odanyögtem neki, hogy vigyázhatna egy kicsit jobban is, aztán elmentem. Az osztálytársaim kint vártak a falnál: vicceket meséltek egymásnak, amibe az úton engem is beavattak volna, de nem tudtam koncentrálni. Végig a kislány járt a fejemben, hogy talán túlságosan is szigorú voltam hozzá. Azt a tekintetet viszont látni kellet volna, ahogy rámnézett azzal az üveges, óriási kék szemével. Miközben ezen agyaltam, a többiek elrohantak a buszmegálló felé, mivel jött a busz. Én is elkezdtem futni, éppen hogy elértem. A járművön megbeszéltem magammal, hogy biztosan sajnálta, csak megrémülhetett szegény, mivel csak 6-7 éves lehetett és ilyen korban a gyerekek igencsak félénkek. Mikor odaértünk Péterhez nem volt otthon senki. Kopogtunk, csöngettünk, sőt, még dörömböltünk is, de semmi. Vártunk egy darabig, de hiába. Nem történt semmi. A házból nem hallatszott semmi nesz és nem is jött haza senki, így elindult mindenki hazafelé. Én mentem elsőnek a lifthez. Ahogy megláttak hátulról a fiúk, mert eddig én voltam mindig hátrébb, Attila így szólt: - Zsolt, ki van nyílva a táskád! - Oh, köszi -léptem be a liftbe, ahol megnyomtam az ’F’ gombot. Az ajtó bezárult és én indultam is a földszint felé, közben becipzároztam a táskámat. Mikorra kiértem a szabadba, eleredt az eső. A nagy zuhatagban elvánszorogtam abba a buszmegállóba, amelyik az iskolám felé vezet, mivel én a sulival szemben lévő házban lakom. Ahogyan leszálltam a buszról, dermesztő dolgot láttam: a kislány még mindig ott állt: biztosan várt valakit. Gyorsan beosontam a házunkba. Úgy tűnt nem vett észre. Mikor beléptem a szobámba elkezdtem tanulgatni, hogy hétvégén ne legyen semmi házi feladatom hétfőre és keddre, aztán ledőltem, mert hulla fáradt voltam. Szombat reggel a madarakra ébredtem. Gyorsan felöltöztem, felvettem a görkorimat és kimentem vele az utcára egy darabka sajt kíséretében. Elindultam az utcán. Elég gyorsan mehettem, mert a levegő csak úgy süvített körülöttem és a kép is elmosódott. Ahogy száguldottam, egy kislány jött ki az egyik ház kapujából. Az a kislány volt az! Fékeztem, de nem volt elég hatásos a műveletem, de szerencsére ő észrevett és hátraugrott. Mikor megálltam és megfordultam, az édesanyja hangosan lecseszett azért, hogy nem tudok vigyázni másokra. Én halkan bocsánatot is kértem. Abban a pillanatban a kislány berohant a házba. Én elköszöntem és most már lassabban, de nyugtalanul indultam tovább. Úgy 10 órára értem haza. Levettem a futóműveimet és berohantam a szobámba. Egyre jobban érdekelt az a kislány. Féltem tőle. Még mindig a tekintete bántott… Vasárnap egyedül indultam el az utcánk végében álló közértbe kenyérért. Meglepően sok ember volt arrafelé. Sokan voltak, akik nekem jöttek! Nem tudom miért. Talán híre kelt, hogy majdnem elütöttem a kiscsajt. Ahogyan mentem, egyszer csak megdermedtem. A kislány lépett hozzám. Rám meredt azzal a gyönyörű, de riasztó szemével, száját lefelé facsarta. Nagyon megrémültem. Még csak kétszer találkoztunk és mindannyiszor történt valami baj velünk. Nem akartam, hogy az átok lecsapjon újra. Kezdtem elgondolkozni magamon, hogy ez már az őrület határa és csak egy kislány miatt, aki nem tehet semmiről. Egy másodperc sem kellett, elrohantam abban a pillanatban. Ahogy futottam, néha hátra-hátra néztem: a kislány ott állt és integetett öt kis ujjacskájával. Hazarohantam. Otthon édesanyám kérdezte, hogy a kenyérrel mi van. - Nem volt. Elkapkodták az emberek –hazudtam. Ledőltem az ágyamra és vártam. Miután ezt meguntam leültem a számítógép elé és internetezni kezdtem, utána olvastam és tanultam egy szóbelit. Mikor leszállt az este, megcsináltam az esti tennivalóimat és lefeküdtem. Hétfőn reggel felkeltem, felöltöztem és bepakoltam az iskolatáskámba, megreggeliztem. Negyed nyolckor gondoltam azt, hogy indulnom kéne az iskolába, habár semmi kedvem nem volt hozzá. Mikor kinyitottam az ajtót, elszörnyedve vágtam befelé. A kislány állt ott. Én a kukucskálón keresztül figyeltem őt, s közben kikiabáltam: - Tűnj el! Nem akarlak látni! TŰNÉS! De ezzel csak mégjobban ösztönöztem arra, hogy maradjon. Ő pontosan tudta, hogy mit csinálok éppen akkor: a kukucskálót bámulta rettenetes szemeivel. Hosszú másodpercek teltek el, mikorra megnyugodtam. - Mit akarsz? Miért nem hagysz végre békén? –nyitottam ki az ajtót. A kislány csak állt és nézett rám. Egyszer csak felcsillant a szeme és a kis táskájában elkezdett matatni: - Békén hagylak. Nem bántalak, ne félj! Csak ezt hoztam vissza –s ezzel az utolsó mondat kimondásával előhúzott egy könyvet. A biológia tankönyvemet. - Egész hétvégén ezt kerestem! Hol találtad meg? Hogyhogy nálad volt? - Amikor nekedrohantam, akkor ez kiesett a táskádból. Már rég odaadtam volna, de te mindig elrohantál. Sajnálom. - Semmi gond. Én sajnálom. Csak tudod már féltem tőled és magamtól is –mosolyodtam el. Erre már a kiscsaj is elmosolyodott. - Hogy hívnak? –kérdeztem. - Petra –s ezzel elrohant, be az iskolába. - Köszönöm! –kiáltottam utána, de szerintem már nem hallotta…
-
Mirk #23 Az én életem
Keseregve ülök szürke szobám falai közt,
Nem találom magam, úgy érzem elvesztem,
Nem értem az embereket, nem értem őt,
Magányos vagyok, senki sincs mellettem.
Megismertem a szerelmet, s az élet napos oldalát,
Gondtalan voltam, s örömteli, úgy éreztem révbe értem,
Életem beteljesült, nem hiába szenvedtem annyi éven át,
Boldog voltam, elégedett, s csupán keveset reméltem.
De véget értek a szép idők,
A világ ölére zuhantam,
Meztelen voltam és sebezhető,
Újszülött, ebben a komor, hatalmas világban.
Kétségekkel telve szemléltem körül,
Mit tehetnék most, mihez kezdjek,
Reménytelen voltam, de egy kis hang azt suttogta:
Tarts ki, az életed még nem ért véget!
Mindig eljő a holnap, minden nap új világ,
Rajtad áll ,mihez kezdesz, mit teszel másnap,
Lehetőségeid tárházának kapuja nyitva áll,
Ki tudja mit hoz egy új nap.
Tán új barátok, új remények vesznek körbe,
Kezét nyújtja mindenki: gyere, karolj belém,
Együtt bármi sikerülhet, csak tartsunk össze,
Bízzál bennem, és állj mellém. -
#22
József Attila:
Az oroszlán idézése
Volt fogam közt már szivar,
csuklómban megállt a kés,
mosdatott habos vihar,
alvó számba szállt a légy,
néni szunnyadt ágyamon,
szépet álmodott szegény.
Tiszteltek, ha vért köhögtem,
mégse köptem hóba én.
Voltam vonító kaján:
halljunk hát nevetni holtat,
vagy a holt is él talán?
Erre ittam jó borocskát,
rágtam főtt malaclapockát,
kezet fogtam balkezemmel,
megpöngettem szemfogam,
isteneim mind eladtam,
ez a ruha másé rajtam,
kereshet pipogya ember,
az én megnyurgult szivemmel,
tükröm mögött szerelemmel,
oroszlánra várok én - -
Első ízben cipőm fényét
kényesítse bús sörénye,
másodízben cirógasson,
körme torkomat kitépje,
behunyt szemmel végignyaljon
harmadízben az ágyamon,
pártalanul és üvöltve
őrizze a ravatalom. -
Szeszmester #21 Ha összenő a Költő szája
írta Laár András verse
Ha összenő a Költő szája
Nem érteni mit szaval,
Tovább nem is próbálkozik
Abbahagyja hamar... -
Szeszmester #20 Buborék
írta Laár András verse
Ej buborék buborék.
Szinejátszós, csodaszép
Imitt veres, amott kék,
Az orromból gyött ki elébb. -
#19
menj má a depresszió szövegekkel.. semmi líria értéke nincsen..
ez nagyjából olyan, mintha tankcsapdát tennél be.. -
#18
Petofi Sándor: Anyám tyúkja
Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.
Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.
Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsulje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szukében az anyám. -
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberul szolgáltál.
Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba'...
Anyám egyetlen jószága. -
#17
Ez mióta vers és novella? vazze -
laliking #16 Depresszió : A mi forradalmunk
Köszöntünk téged a klubban!
A szabad elmék között vagy
Talán a cél felé útban
Az is fontos, hogy nyomot hagyj
És jobbra fordítsd amit tudsz
Erőszak nélküli harccal
Ha még több a fényünk te sem buksz
A sárba arccal
Most ez a mi harcunk
A mi forradalmunk
Meg kell, hogy mentsük a jövőt
Mert csak is mi formáljuk
Ha sosem hagyjuk
Hogy eltaposson egy erő
Megkopott szép mesék könyve
A történelem nekik ennyi
Hiába hullt vére, könnye
Oly sokaknak, hogyha veszni
Hagyjuk amit nekünk adtak
Lehet, hogy fényből fakadtunk
De könnyen sötétben ragadhat
Aki nem érti meg a harcunk
Fáj látni mennyit tehetnénk
Ha a rossz dumát meg nem ennénk
Struccpolitikus zombi elmék
De az ő nevük is csak termék
Mit teszel?
Mondd el! -
#15
Jogos.
#10 -> Van már olyan topic, ahol saját verseket lehet tenni, ezért nyitottam ilyet, h jöhet saját is, meg olyan is, ami szerintetek jó. -
#14
Nem terveztem politizalni, meszze all tolem, nem erdekel! Egyszeruen csak mindentol fuggetlenul, nem szeretem, ha biciklivel kozlekedem a varosban az autok kozott, es az autobol kidugjak "poenbol" elem a zaszlot, es uvoltoznek valamit:)
Mostmar ON, es johetnek a versek;) Talan meg en is elokeresek es begepelek valami "durvat":)) -
Mirk #13 hát nekem van jópár versem és egykét novellám is eltérő témákban -
#12
nem kell hozzá a google, de igazad van, azonban félő, hogy gyászos dolgok sülnének ki ÖNKRITIKA!!!!!!!!!!!!! -
#11
Epp' akaratam irni Jozsef Attilat, mint egyik kedvenc:) Elektronikusan nincs meg nekem, de ha neked van tole tobb, akkor beteheted a nevemben az: O Sziv! Nyugodj!, vagy a Talan Eltunok Hirtelen, vagy az Osz cimu verset! THX!:)
Es ehez kapcsolodik szorosan:) Agnes Vanillanak jelent meg egy lemeze tavaly, Jozsef Attila szuletesenek 100. evfordulojara, es nagyon-nagyon jo! Aki szereti az ilyet, annak kotelezo, erosen ajanlom! Nem szoktam eloadoknak, "hires embereknek" irkalni - mert felesleges, meg olyan "gagyi";) - de neki irnom kellett, megkoszonni, mert annyira tetszik a lemez:) -
#10
Sztem csak saját novellákat, verseket kéne berakani... Mindenki fel tud mindet lelni google segítségével.
-
#9
Remélem nem indul el politizálás a topicban.
Írd csak, sztem nem sokunk ír világraszóló költeményeket ;) -
#8
Errol az a sok agyament jut eszembe, aki ma delulutan poroszkalt zaszlokkal a varosban szerteszet, alig lehetett kozlekedni, itt-ott eletveszelyes volt az egesz:(
Amugy a versel nincs baj.
Nekem is van meg regrol jopar versem, novellem, elbeszelesem, stb., de nehany eve visszaolvastam parat, es eleg szornyuek voltak:))) Igy inkabb nem buntetek senkit az elolvasasukkal;) -
#7
József Attila:
Nem! Nem! Soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fújni a Kárpátok felett!
Ha eljõ az idõ - a sírok nyílnak fel,
Ha eljõ az idõ - a magyar talpra kel,
Ha eljõ az idõ - erõs lesz karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk elõre,
Vérkeresztet festünk majd a határkõre,
És mindent letiprunk! - az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is olyan régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz elõlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát! -
#6
Ady Endre:
Négy-öt magyar összehajol
Itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomorú fejekkel
Négy-öt magyar összehajol
S kicsordul gúnyos fájdalmukból
Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
Miért is?
És utána, mint a zápor
Jön a többi könny:
Miért is, miért is, miért is?
S nincs vége könnynek és miértnek.
Fölöttük hahota köszön,
Hahotája, akik nem értnek
S akik sohase kérdik s kérdték:
Miért is?
És csöpög a könny:
Miért is, miért is, miért is?
És hömpölyög fönt a hahota,
Hogy soha, soha, soha.
Ennyi búsulással fényesen
Nyílnék meg az Ég,
Ahol csak Ég és okos üdvösség van
S itt nem elég.
Itt nem kell csak a könny
S itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomorú fejekkel
Négy-öt magyar összehajol.
Miért is, miért is, miért is? -
#5
Mindkettőt. Pl nekem is van egy novellám, de túl hosszú ide beszúrni, uh felteszem vhova html file-ként. -
#4
Ami eddig fennmaradt, annak mondjuk tizede sem méltó, de majd az idő tovább szelektálja őket. Én nem vagyok az idő, ezért nem lehetek méltó sem rá, hogy véleményt formáljak, mely művek érdemesek a fennmaradásra. Mások véleményét pediglen nem visszhangzom, mi legyen hát? -
#3
Ahogy látom, mindkettő jöhet. :) -
Mirk #2 itt most saját alkotásokat vársz, vagy olyat amira vki rábukkant a neten és aszondja ez hude szép jó lenne itt megőrizni? -
#1
Keresőben néztem, ott csak saját versek, és más féle dolgok voltak.
Írjon mindenki, aki írt valamilyen irodalmi szöveget/vers, novella, etc/.
Jöhetnek régi, kortárs alkotások, és a tiétek is akkor, ha értékesek.
Az alkotásoknál tüntessétek fel az írót/költőt, és a címet.
Kezdem is:
Wass Albert - A láthatatlan lobogó
Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.
Seb a vállam és seb a markom,
de fogom, viszem és megtartom!
S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!
Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,
de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!
Ereklyém, Kincsem. Fegyverem.
Magasra tartom s lengetem!
És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és őrült örömmel!
És mentem, mindenek által,
íntépő, végső akarással!
Dúlt otthonom rég összedőlt.
Kifordult alólam a föld.
Társaimat ár elsodorta.
Mögöttem ég a poklok pokla.
Előttem vad sziklák merednek.
De nekivágok a meredeknek!
Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,
még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,
de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!
Megmarkolom és nem hagyom,
ha le is szakad a két karom,
ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!
S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót
kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!