107666
-
#16079 Kis adalék a témához: nV 7800GS 256MB-os kártyával kezdtem a bétákat, közben ATI X1950PRO 512MB-osra váltottam, és elmondhatom, hogy szinte csontra ugyanúgy fut (akadozgatva - kivéve ha valamelyik kevéssé lakott és gyér forgalmú úton jövök-megyek, mert akkor fasza), és ugyanannyi FPS-t produkált mindkét kártya minimum és maximum beállítások mellett!
Nem a szokásos akadozásról van szó, hogy vagy swappelget vagy egyszerűen csak lassú, hanem mintha meg-meglódulna majd meg-megakadna. Ha nagyon gyorsan megyek, előfordul, hogy egyszerűen úgy belassul, hogy "elfogynak" a textúrák előttem, és leesek a semmibe, ilyenkor úgy tesz a progi, mintha vízbe estem volna, és visszarak - az időközben megjavult - útra... :)
Egyébként gyanús a dolog, hogy valamilyen textúra vagy objektumkirajzolási probléma lehet, mert a távolból előtűnő dolgok sokszor igen furcsán tűnnek elő - míg közel nem érek! (mintha mögöttes objektumok rajzolódnának ki egy takaró objektum elé pl. házak, épületek - textúra nélkül) -
#16077 Azert nem mindent lehet optimalizalni mindenre, masreszrol pedig a hw gyartok ilyenkor nem keves penzt tolnak at a fejlesztonek, hogy ne vigye tulzasba az optimalizalast, foleg egy ilyen cimnel amit sokan megvesznek. Sajnos muszaj igy generalni a keresletet, kulonben nem vennel uj alaplapot, memoriat, vga-t stb :) -
razz #16076 ááá szerintem nem agp meg pci-e
mert nekem 2600cleron 1536mb ram és 7600gt-m van havernak 2600 sempron 512 ram és 9600pro és ugyananyi fps e van(7-8).továbbá másik ismerösömnek pci-e videokártyája van és neki is 10fps körül van.pedig jobb a gépe mint az enyém.
szerintem a hiba az hogy nem tudták optimalizálni rendesen.
mert más játék rendesen megy ez meg akármit csinálok laggol.de az az érdekes bekapcsolom a hdr-t akkor is 7-8fps kikapcsolom leveszem 800*600 ra akkor is 7-8 fps
nagy valoszinüleg majd lesz valami javito patch ami seggit mert ez igy sokaknak jáchatatlan. -
TPG #16074 Akadozás témában érdemes elolvasni ezt a hírt a tducentralon, az nV karikon felmerülő sebesség és egyéb problémákat szinte teljesen megválaszolja (a leírt tünetek stimmelnek és az esetleges Alt-Tab-os gyógymód is). Már csak az EDEN-nél kell rájönniük mit csesztek el a kódban. -
#16073 Amd 3700+@3000, 2g ddr, agp-s x800-al 1024 high 2x aa -> 35-40 fps mindenhol. Ezek szerint nem a videokartya a szuk keresztmetszet :) (1280-ban meg 18-22 fps, ott mar az x800 nem birja) -
#16072 Sok AGP-stől olvastam, hogy akár régebbi kártyákon is gördülékenyen megy, akadozás nélkül, és sok PCI-E-s rendszerű emberkétől meg, hogy akár erős procival és videokártyával is akadozgat (nem a szokásos lassú futásról van szó - hanem a TDU már tipikusnak mondható "akadozgatásáról")
Valami más lehet a gebasz, de remélem rájönnek és orvosolják valahogy.
Viccesnek tűnik, de pl. a Hitman Blood Money-nál ha nem kapcsolta be az ember a BIOS AGP szekciójában a "gyorsírás engedélyezését", akkor kemény 5 FPS-t lehetett elérni mozgáskor! Ha álltál, akkor futott faszán, de ahogy megmozdultál akadozott, mint állat bármilyen videokártyán!!!
Szóval vannak ilyen dolgok, várjuk a megoldást... :) -
TPG #16071 "Egyébként a TDU-ról annyit, hogy szerintem a megakadások oka az valamiféle olyan optimalizálatlanság lehet, hogy szűk keresztmetszet esetén egyszerűen megáll a progi mert nem tud mit kezdeni magával. Ugye az adatok winyón vannak, onnan kerülnek a rendszermemóriába, majd ami kell az a videokártyába. A TDU nem áll meg tölteni, hanem folyamatosan "streamel" mintha netrádiót hallgatnánk, azaz folyamatosan húzza be az adatokat át ezen a winyó-memória-videokártya rendszeren. Ha bárhol egy rövid időre is megakad a folyamatos adatfolyam, megáll a játék gondolkodni."
Normális helyeken az adat stream-elést nem a főszálba programozzák hanem nyitnak rá egy külön szálat így ha valami blokkolja a töltőszálat akkor nem áll meg a komplett progi hanem csak elfogy a pálya. Egyébként a TDU is ezt a megoldást alkalmazza, játszottam már töredezettségmentesítés közben, nem lett lassabb a játék viszont ha túl gyorsan mentem akkor már nem tudott elég gyorsan streamelni és elfogyott alólam a pálya. :) Viszont a sebességen nem változtatótt semmit. -
TPG #16070 Egyetlen probléma van csak a gondolat menettel: a TDU eredetileg X360-ra fejlesztett játék magyarul a grafikai keretrendszer 101% hogy valamelyik DX9.0c verzió. Namost a DX-ben nincs és nem is volt lehetőség arra hogy a renderelés-be ilyen mélységben beavatkozzanak. A textúrák ugyebár a videómemóban vannak amíg oda beférnek, amint nem onnantól a sysmem erre szánt részébe kerülnek viszont innentől erősen észlelhető teljesítmény csökkenés következik be (ugyebár a VGA a sajátmemójához könnyebben hozzáfér mint ahhoz a rendszermemóhoz amit átcímeztek neki). Abba hogy az adatok hogy és mikor vándorolnak a CPU-GPU-Sysram trióban nincs beleszólás (kivéve ha az ember éppen lock-ol egy erőforrást mondjuk egy textúrát és annak a tartalmát kézzel frissíti, ilyenkor ugyebár kézzel van kierőszakolva az adatok vándorlása viszont ez egy oltári lassú folyamat, ilyet csak a betöltés folyamán szoktak csinálni, nagyon ritkán kerül elő menetközben). Ezt inkább már a driver határozza meg. A másik dolog meg az hogy hiába van PCIE meg nagy sávszél ha a GPU nem elég erős ahhoz hogy max sávszélhasználatnál valós időben tudja feldolgozni az adatokat. Az akadozásoknak/villogásoknak meg asszem egy félig driver félig TDU hiba az oka, valami a render targetek körül nem stimmel (RT-k általában ahhoz kellenek hogy textúrába lehessen renderelni a képet, az így kapott textúrákat pixel shaderekkel meg lehet még dolgozni, így készül pl a HDR). -
bronco #16069 Ebben igazad van, de már sok mindent próbáltam, hogy gyorsítsam (defrag, driver, reinstall, butítás) és nem igazán használt, szóval lassan már az AGP-re gyanakszom. -
Lyan Kyj #16068 nálam egyáltalán nem röccen meg játék közben, csak az elején adja elő azt a villogós dolgot, úgyhogy boldog vagyok:) -
#16067 Megerősíteni csak akkor tudnád, ha kipróbálnád PCI-E-s rendszerrel is és/vagy Vistán. :) -
#16066 (AMD 3ghz (2100-on megy), 512ram, ATI9600xt)
az FAQ-ban adott linken található butitással folyamatos megy, kicsit sem szaggat ;)
elötte játszhatatlan volt a maga 5-10fps-ével :D
-
#16065 remélem tud valakis egiteni eddig ment a gpsen a görgetés egérrel, de msot az istennek sem akar rá/kizoomolni a szerencsétlen, más játékban jol működik a görgő meg winfosban is, lehet véletlenül kikapcsoltam benne valahol, bár nem emlékszem
nem tudom találkozott e ilyen hibával valaki, esetleg van rá megoldás -
InfiniteReality #16064 swy te nem a gyalis swy vagy? -
InfiniteReality #16063 3G P4 nálam is, 1G ram dual channelben, és 256-os x1950pro, persze AGP-s.
Nem is igazán az FPS-el van bajom, hanem az időről-időre előjövő megakadásnak. Nem mindig ugyanott csinálja, de általában igen. Ha 1 óra után kilépek belőle meg vissza, akkor általában jobb a helyzet, de akkorsem 100-os.
Nem függ a jelenség a belátott terület méretétől sem, sőt van olyan része a szigetnek, ahol gyakorlatilag sosem akad meg. És van olyan része is, ahol folyamatosan akad, amig át nem megyek azon a részen, de van hogy nem akad, mikor legközelebb ugyanarra járok. -
#16062 a cd-n alapból van. Nekem másolt de ez mind1 és van rajta egy fullos sááávve! -
#16061 Ez nálam is így van! 1024*768max->15 fps városba, 800*600 low->17 fps -
#16060 köszi. -
bronco #16059 Nem kell perfectre csinálnod. -
bronco #16058 ja és ugyanazt az alábbi teljesítényt nyújtja 800X600 low-n és 1024X768 4xAA+HDR mellett is... -
bronco #16057 Megerősíteni tudom: nekem 3GB-s P4 (Northwood) 1G RAM és egy AGP-s X1950Pro 512-essel elég szánalmas. A városban gyakran 15 FPS körül van, de sehol sem nő 25-26 fölé... :(
Szerintem ez a játék már erősen kihasználja a PCI-E előnyeit, de remélem egy peccs segít majd rajtam is.
-
#16056 extra versenyek perfectre kellenek a jutalomautóhoz? -
InfiniteReality #16055 Ezt a TDU - OFF topicba is beírtam, onnan másoltam át ide, szerintem tanulságos lehet. Lényegében azért elgondolkodtató, hogy vajon miért akad a TDU erős konfigokon is:
Azonos típusú AGP és PCIE kártya között valóban nincs teljesítménykülönbség elviekben. DE! AGP-s kártyával lehet hogy lassabb lesz a játék, illetve többször és több helyen fog megakadni.
Miért? A PCIE nagyobb sávszélességet biztosít az adatok átvitelére, mint az AGP. Ráadásul a PCIE kétirányú kommunikáció, míg az AGP csak egyirányú. Tehát egy PCIE-re optimalizált játék akkoris gyorsabb lesz PCIE rendszeren mint AGP-sen, ha egyéb paramétereiben a két gép teljesen megegyezik. Hogy gyorsabb az nem feltétlenül több framereate-et jelent, csak kevesebb megakadást. Streamelésnél viszonylag kisebb adatcsomagok de folyamatosan mennek a videokártyára, míg egyéb játékokban az adatok 1x csak "átrepülnek" a videokártyára (és pont itt számít a sávszélesség. PCIE-n nem fog megakadni, mert egységnyi idő alatt több adat kerülhet át. AGP-n viszont mivel nem kerül át minden adat, egy rövid időre megáll a progi, amig minden adat bekerül).
A PCIE-t lehet marketingfogásnak tekinteni, de lehet el is gondolkozni, hogy a jelenlegi játékok még miért nem gyorsabbak rajta. A válasz egyszerű és kézenfekvő, AGP-re lettek optimalizálva. A játék és programkészítők úgymond megtanultak együttélni az AGP hiányosságaival, és a játékokat úgy készítik el, hogy ebből hozzák ki a maximumot. Így lehetséges az, hogy ugyanaz a játék fikarcnyival sem gyorsabb PCIE-n, sőt még az is előfordulhat hogy lassabb lesz.
Viszont a jövő játékai és szerintem a TDU is alapvetően már PCIE-re lett optimalizálva (még ha ez az optimalizáció nem is teljes - ATARI PLEASE PATCH THE PROGRAM), és az újabb játékoknál is ez a trend fog folytatódni.
Az AGP-s rendszerek szépen kezdenek majd elavulni, illetve kimenni a "divatból". Nehéz egy játékot "kétfelé" optimalizálni, márpedig az AGP és a PCIE között ég és föld a különbség (nem csak egy 2x gyorsabb "csatorna" azt jólvan)...
Ettől függetlenül lehet Rialto hídas AGP-s szuperkártyákat is készíteni (a Rialto híd vagy HSI chip meg kevéssé kompatibilis a VIA alaplapokkal), de egy idő után ez sem fog segíteni azon, hogy a játék folyamatosan és nagy framerate-tel fusson.
Egyébként a TDU-ról annyit, hogy szerintem a megakadások oka az valamiféle olyan optimalizálatlanság lehet, hogy szűk keresztmetszet esetén egyszerűen megáll a progi mert nem tud mit kezdeni magával. Ugye az adatok winyón vannak, onnan kerülnek a rendszermemóriába, majd ami kell az a videokártyába. A TDU nem áll meg tölteni, hanem folyamatosan "streamel" mintha netrádiót hallgatnánk, azaz folyamatosan húzza be az adatokat át ezen a winyó-memória-videokártya rendszeren. Ha bárhol egy rövid időre is megakad a folyamatos adatfolyam, megáll a játék gondolkodni. Vagy a másik effektus, amikor a távolban menet közben jelennek meg a dolgok, illetve már közel értél valamihez de csak akkor teszi ki a képernyőre. És ilyenkor hiába van csúcs gépe az embernek, rövid időre ott is lehetnek olyan folyamatok, amiknek következétben valahol szűk keresztmetszet keletkezik egy rövid időre. Elhiszem, hogy ezt nem egyszerű megoldani, de nagyon üdvözítő lenne.
Egyébként olyat is olvastam, hogy állítólag Vistán kisebb framerate-tel ugyan, de folyamatosabb a játék, azaz kevesebbszer akad meg időről időre. Ezt valaki megtudná cáfolni vagy erősíteni?
Mert ha tényleg Vistán folyamatosabb a játék, akkor ez azt is jelenti, hogy Vistára van optimalizálva inkább...
Bocsi a hosszú HSZ-ért, de szerintem tanulságos. -
#16053 THX!!! -
huhupepe #16052 Szia mindenkinek.Légyszi aki tud segitsen.Nekem az a baj ezzel a játékkal hogy elinditom a progit fut és minden okés ,de amikor megvettem az első kocsit és oda érek az első verseny re ,kockás zászlo majd enter kiválasztom a singel pleyer menü pontot ,és ezután nem történik semmi csak forog a kép de sehol 1 kocsi az egyetlen amit tudok hogy esc-el kilépek.Légyszi ha valaki tudjak mi a baj és hogy javitsam ki SEGÍTSEN!!!!!!!ELŐRE IS NAGYON KÖSZKE -
#16051 http://tdufaq.e-plague.hu/ -
#16050 Hali! Mikor érhetőek el a motorok? 14%-nál tartok. Ha esetleg benne van a faq-ba akkor sem látnám, mert xar a munkahelyi böngésző. -
InfiniteReality #16049 A Tour of the islandet vagy 6x csináltam meg, a millionare's meg 3x. Persze offline profillal. -
InfiniteReality #16048 Motorral menj. Sokkal könnyebb úgy a millionare's. -
bronco #16047 Újra lehet kezdeni: P gomb (default) és Restart. -
InfiniteReality #16046 Érdekes... nekem egyenlőségjeleket meg mindenféle érdekességeket ír a magyar karakterek helyett. Majd csinálok screenshotot. Viszont közösbe pofázáskor (T gomb) simán lehet magyarul írni. -
tmisi #16045 Ja és még az tényleg egy szar benne, hogy nem lehet csak úgy újrakezdeni a küldit, ha elb****od vhol. Igaz a GTA-ban sem lehetett, de ott volt szabad mentés. -
#16044 Büdös mocskos geci rendör miatt 2 mp-el lekéstem 60 perces 1 millás küldit.... Ennyit erröl a szarrol... -
#16043 Jelentem én napi 3óra max. -
#16042 sztem tök mind1, ha vki 2 órát 20 verseny lejátszásával tölti, vagy ugyanaz a verseny 2xer, mégha az 1 óra is. de szted akkor az itteni többség kocka???, mivel sztem eléggé kevesen lehetnek akik napi 1 órát test drive-oznak, vagy még annyit sem...
-
Vlala #16041 Az igen! És még rám mondják, hogy bekockultam... -
#16040 fizikailag fárasztóbb :) -
#16039 :((
kösz -
#16038 én volt mikor 2xer csináltam meg egymás után:) -
#16037 Szerintem nem lehet, de én odaadtama haveromnak a cdkulcsot hagy csináljon ő is egy profilt és játszon mikor nem vagyok fent.