97
  • HUmanEmber41st
    #97
    Nézzétek meg a Taken-t !!4
  • dez
    #96
    De azért ma ugyanezt mondják... :)
  • HUmanEmber41st
    #95
    Ezt már 1X írtam, de ismétlem magam. Max Planck-nak azt javasolták, hogy ne foglalkozzon fizikával(a 20. század elején) mert már minden fel van fedezve, és ki van számolva, már csak 1-2 apróságot kell tisztázni..akkoriban még nem látták és nem tudták (pl elektromikroszkóp nélkül),hogy mennyire összetett minden. Minden egyes válasz ezernyi új kérdést vet fel.. ennek így soha sem fognak a végére érni...
  • dez
    #94
    kvantum
  • dez
    #93
    Azt gondolják, mindennek az alapjai megismerhetőek és megérthetőek. És ez akár igaz is lehetne. A múlt század elejéig szentül hitték ezt a fizikusok. De pár évtizede (relativitás-elmélet, és főleg vkantum-mechanika megjelenése) "kezd kiderülni", hogy vannak dolgok, amit egyre nehezebb beleilleszteni az emberi logikába (a gépibe főleg).
  • HUmanEmber41st
    #92
    Szóval mindennek a működése (működési törvényei) olyan bonyolultak, és olyan sokrétű egymásrahatásuk van, hogy emberi ésszel nehéz elképzelni, hogy mindez a véletlen műve, vagy az anyag törvényszerűsége.
    A fizika és vele karöltve a matematika megpróbálja ezt az egész Világegyetemet és működését valami szuper módon leegyszerűsített egyenletbe bezsúfolni, mely választ adna az emberi létezés egy-két alapkérdésére (mint D. Adams mondja: Az élet a Világmindenség, meg minden..)
    Hát sok sikert kívánok nekik, de kétlem, hogy ennek a munkának valaha is a végére érnének...
    Egyszer gondoljatok bele, hogy mégis mekkora, és milyen bonyesz ez az egész a vírusoktól a galaxisokig...
    na jó egyszerűsítést, és elméletgyártást...
  • dez
    #91
    Ezt most nem így értettem. Hanem úgy, hogy "kiderülhet még", hogy vannak olyan jelenségek, amiket a mai fizikai modellek nem magyaráznak meg, azokba nem fér bele - miközben sok "hétköznapibb", legalábbis ismertebb jelenség belefér, így egészen más modelleket kell kreálni. Arról nem is beszélve, hogy nem is létezik még egyesített térelmélet, stb.

    "A Newtoni fizika nincs megcáfolva. A tágyak ma is leesnek."

    Csak épp már tudjuk, hogy a világegyetem nem csak egy nagy billiárdasztal... Hanem annál sokkal kevésbé felfogható működésű.
  • BiroAndras
    #90
    dez:
    "A kísérletek nem szolgáltatnak 100%-os bizonyosságot, mivel előfordulhat, hogy csak látszatra igazolódik egy állítás."
    Épp ezért szoktak bizonyos szabályokat betartani a tudományos kísérleteknél.
    Ha meg azt mondod, hogy az egész fizika mindenestől csak látszat, és az is csak látszat, hogy az előttem levő számítógép működik, akkor már megint a Mátrixhoz jutottunk.
    A lényeg szerintem az, hogy a fizikai elméletek és kísérletek alapján készült termékek jól láthatóan működnek. Innentől kezdve pedig az hogy a fizika a z igazi valóságot írja le, vagy egy illúzió valóságot, már csak filozófiai kérdés. Másképpen fogalmazva : Olyan tudományt szeretnél, ami az igazi valóságot írja le, vagy olyat, amely a mindennapi életben használható termékek előállítását teszi lehetővé ?

    jozze:
    "Egyébként a Mátrix-filozófia csak annak tűnik hihetetlennek aki nem értette meg.Feltételezem, a hadikutatásban már régóta értik....."
    Ezt kifejthetnéd bővebben.
  • jozzee
    #89
    A világmindenség létezése, egy adott komplex hullámfüggvény létezése.Végülis a múlt, jelen, jövő csak a négy egyetemes energiamező kölcsönhatásaként létezik.Pl.a foton kölcsönhatás nélküli állapotában(szuperponált)téridő-független.Tehát a mindenség csak akkor valóságosan létező, ha tartózkodik benne megfigyelő.
    Egyébként a Mátrix-filozófia csak annak tűnik hihetetlennek aki nem értette meg.Feltételezem, a hadikutatásban már régóta értik.....
  • dez
    #88
    Azért írtam így, mert most még nem hiszik el... ;)
  • HUmanEmber41st
    #87
    És a jövőben pl. a tudatról is kiderülhetnek még érdekes dolgok.
    Érdekes dolgok most is vannak, de azok anyira érdekesek, hogy a tudomány nem is tud mit kezdeni velük...egyenlőre..
  • dez
    #86
    Fizikával azt tudjuk megfogni a világból, amit matematikába tudunk önteni.
  • dez
    #85
    "Az elmélet maga túl egyszerű ahhoz, hogy ne legyen teljes. Másrészt az elmélet bármilyen kibővítése valamiféle isten létezését tenné szükségessé."

    Nem feltétlenül.

    "Általában a sejtek számára szokták érteni."

    Nem szokták így konkretizálni, mire értik.

    "Mindenesetre a százalékos érték mindenképp értelmetlen, mert nem lehet meghatározni a 100%-ot."

    Ezt már magam is mondtam.

    "És ráadásul az agy különböző részeinek kihasználtsága nagyon eltérhet"

    Ezt is.

    "(hogy hasonlítassz össze egy matematikust egy költővel ?)."

    Annak nincs értelme, de pl. két matematikust össze lehet hasonlítani (pl. koncentrációs készségüket). Ez persze nem az matematikai eredményeiket minősíti. Költőket is lehet, de inkább a verseiket érdemes.

    "A bizonyítékok kísérletekre és a matematikára épülnek."

    A kísérletek nem szolgáltatnak 100%-os bizonyosságot, mivel előfordulhat, hogy csak látszatra igazolódik egy állítás. A matematikával meg az van, hogy attól, hogy valami matamatikailag helyes, még nem biztos, hogy a valóságban pont úgy vannak a dolgok, csak látszatra. (És ezektől függetlenül igaz, hogy egy önmagába visszacsatolt rendszer a fizika.)

    "Ez persze lehetséges, csak épp bizonyíthatatlan."

    Igen, fizikával. De nem biztos, hogy a fizika mindenható, azaz lehet, hogy egy másik tudományterület tud ezzel a kérdéssel kezdeni valamit. És a jövőben pl. a tudatról is kiderülhetnek még érdekes dolgok.
  • BiroAndras
    #84
    "Az nem képzelhető el, hogy az energiának nincs előjele, de a gravitációnak vagy a tömegnek igen?"
    A jelenleg ismert törvények alapján egyértelműen nem. És azért mostanra az elméleti és kísérleti fizikusok is eleget játszadoztak az antianyaggal ahhoz, hogy észrevegyék, ha valami nem kóser.

    "Magam sem hiszem, hogy az evolúció úgy ahogy van rossz, de olvastam már eseteket, amik ismert genetikusokat is elgondolkoztattak arról, hogy még nem teljes az elmélet."
    Az elmélet maga túl egyszerű ahhoz, hogy ne legyen teljes. Másrészt az elmélet bármilyen kibővítése valamiféle isten létezését tenné szükségessé. Viszont rendkívül sokféle megnyílvánulása van, és ezek közül sokat csak a közelmúltban fedeztek fel. Ehhez ajánlott irodalom :
    Richard Dawkins : Az önző gén
    Steven Pinker : Hogyan Működik az elme
    Meg általában a genetikáról szóló ismeretterjesztő könyvek.
    És persze a neten is vannak cikkek. Kiindulásnak pl. : http://evolucio.lap.hu/

    "A %-ban "megadott" agykapacitás természetesen a hatékonyságra vonatkozik, nem arra, hogy hány sejt működik."
    Általában a sejtek számára szokták érteni. Mindenesetre a százalékos érték mindenképp értelmetlen, mert nem lehet meghatározni a 100%-ot. És ráadásul az agy különböző részeinek kihasználtsága nagyon eltérhet, az átlagolásnak meg nincs sok értelme (hogy hasonlítassz össze egy matematikust egy költővel ?).

    "Mert a bizonyítások egymásra épülnek, és így alkotnak egy önmagába visszacsatolt rendszert."
    A bizonyítékok kísérletekre és a matematikára épülnek. Persze a korábban bizonyított elméletek felhasználhatók a későbbiek bizonyításához, de a függőségi gráfban nem lehet kör az időrend miatt. Ha mégis van valami gubanc, az a kísérleteknél úgyis kiderül. Pl. amikor bekapcsolod a számítógéped, és az rendben elindul, azzal a XX. századi fizika kb. felét kísérletileg igazoltad.

    "De ennyi erővel elméletileg nyugodtan lehetne, hogy az egész világunk egy Mátrix (szimulált világ)."
    Ez persze lehetséges, csak épp bizonyíthatatlan.
    És az is lehetséges, hogy a világot múlt csütörtökön reggel teremtették, pont olyanra, mintha 15 milliárd éves lenne. De ezekkel a dolgokkal nem nagyon érdemes foglalkozni, mert ha véletlenül igazak, annak sincs lényegében semmi gyakorlati következménye.
  • dez
    #83
    Az egy nézetre való beállítottság rád jellemző. Még a tudományon belül sem mindenki gondolkodik úgy, ahogy te, így miért várod, hogy mindenki pontosan úgy gondolkodjon? Néha egy ködös világkép közelebb van a valósághoz, mint egy kikristályosodott, de fontos elemekben téves.
  • kukacos
    #82
    Dez nem egy súlycsoportban játszunk. De annak azért mindentől függetlenül örülnék, ha az emberek felismernék az intelligens beszédet. De legalábbis picit többet és többfélét olvasnának, nehezeket is, talán kialakulna bennük egy ilyen képesség.
  • dez
    #81
    Te pontosan annyit tudsz - sem többet, sem kevesebbet - ami elég ahhoz, hogy ilyen biztos lehess magadban, és a tudomány általad ismert részében. Kényelmes, de nem lennék a helyedben.
  • dez
    #80
    Minek? Ez evidens. Ez a metafizika területe, hogy "létezik-e valójában a világegyetem?", meg a hasonló kérdések. Egyébként hogyan gondolod?
  • Kryon
    #79
    Egyetértek...
  • Kryon
    #78
    Fogadjunk???.
  • Kryon
    #77
    Örömmel látom,hogy írnak ide (rajtam kívül) még Stargate-rajongók
  • spatz
    #76
    A második kép olyan mintha a Stargate sorozatból vágták volna ki....
  • dez
    #75
    Hát, a pszichológia legalább egy évszázados tudomány. Ahhoz meg nem kell ismerni a teljes mechanizmust, hogy gyakorlni lehessen. (Tornázáshoz sem kell 100%-ig ismerni a mechanizmust.) És igen, lehet fejleszteni a memóriát, így egy adott személy idővel túlteljesítheti magát.
  • HUmanEmber41st
    #74
    Tudom, hogy a pszichológia és az agy működésének kutatása még fiatal tudomány, de még az emlékezés mechanizmusát sem sikerült megfejteni..elméletek persze zsákszámra vannak..ha az átlagember egyszerre 3-4 dolognál többre nem tud emlékezni, de 1 kis tréninggel eléri, hogy hirtelen akár 100 féle dolgot is megjegyezzen, akkor mondható, hogy az agya nem működött teljes kihasználtsággal..
  • dez
    #73
    III. Persze tényleg nem lehet tudni, mi a "100%", de hogy az emberek 99%-a igen alacsony hatékonysággal használja az agyát, az tudható.
  • dez
    #72
    I. Az nem képzelhető el, hogy az energiának nincs előjele, de a gravitációnak vagy a tömegnek igen?

    II. Magam sem hiszem, hogy az evolúció úgy ahogy van rossz, de olvastam már eseteket, amik ismert genetikusokat is elgondolkoztattak arról, hogy még nem teljes az elmélet.

    III. A %-ban "megadott" agykapacitás természetesen a hatékonyságra vonatkozik, nem arra, hogy hány sejt működik. Különféle feladatokkor amúgy is más-más területek aktívak. A hatékonyság erősen függ attól, hogy az adott feladat(ok)ban "érdekelt" sejtek mennyire összehangoltan tudnak dolgozni. (Az meg egy másik dolog, hogy nagyobb hatékonyság általában több "adatot" jelent, és jobb koncentrációs készséget igényel, amikhez a legtöbben nincsenek hozzászokva.)

    "Bizonyíték": ez egy kicsit cseles dolog. Mert a bizonyítások egymásra épülnek, és így alkotnak egy önmagába visszacsatolt rendszert. És vannak a tovább már nem osztható, a tudomány saját maga által definiált fogalmak: tér, idő, gravitáció, stb. Ezek csak úgy vannak. De ennyi erővel elméletileg nyugodtan lehetne, hogy az egész világunk egy Mátrix (szimulált világ). De pl. egy fizikus sosem fog erre rájönni.
  • unknown nick
    #71
    Az hogy valami matematikailag leirhato nem azt jelenti hogy megfelel a valosagnak, mert a matematika is csak egy emberi gondolkodason alapulo szimmetria.
  • hispan2
    #70
    Nekem rengeteg témába vágó könyvem van és rengeteget foglalkoztam az úgymond látható tartomány peremvidékével, ahol most mtényleg nem azt találták a tudósok, amire vártak. Nem tudom, hogy te honnan gondolod, hogy ezek a dolgok baromságok, mert mondhatom, hogy elég komoly tudományos munka áll mögöttük és neked erreő fogalmad sincsen. Tovább nem fecsérlem itt a szót.
  • kukacos
    #69
    Huh, végigolvastam... azt hiszem megdőlt az SG fedettpályás baromságösszehordási rekordja, pedig azt hiszem az eddigi is világcsúcs volt. A többség úgy nyilvánít véleményt, hogy 1. megnézett két sci-fit és megtetszett neki amit Bruce Wilis mondott, 2. a sítáborban Géza mellett aludt és egy este mélyenszántva beszélgettek a témáról, Géza pedig okos gyerek, 3. folyamatosan a Spektrumból / az Őrtorony legújabb számából / Ufómagazinból szerzi be ismereteit, és amit talál, késznek elfogadja.

    Legalább az igény felmerülne bennetek néha, hogy utánanéztek, mit is állítotok tulajdonképpen, mit mondanak erről mások... az internet csodálatos, csak be kellene dobni néha a keresőbe ilyeneket, hogy "antigravity antimatter" meg hogy "brain usage 10 percent" és olvasni egy kicsit. Már ha arra nem veszitek a fáradtságot, hogy megvegyetek valami témába vágó *tényleg* komoly könyvet. Úgy lehet felismerni, hogy nem színes, nem szagos és alig érted, viszont van benne rengeteg utalás mások munkáira.

    Bocs hogy beszóltam. Végül is mindenki azzal szórakozik, amivel tud. Én például ezzel :) Olvassátok BiroAndrast.
  • SuD
    #68
    az előző üzim neki ment

    de egyb. pontosítanék: nem a majmok voltak az őseink, hanem volt egy közös őse az emberszabásúaknak és a homo sapiensnek...
    ha tetszik hanem ez van és amíg nincs jobb evolúció elméleted addig inkább maradj csöndben...
  • SuD
    #67
    valaki az előbb írta h a Darwini evolúció nem bizonyított és hogy hülyeség mert magától iesmi nem jön létre...

    nos az a helyzet, hogy ha így végiggondoljuk h pikk pakk ez létrejött milliónyi véletlen folytán lehet h hihetetlennek hangzik, de sokak nem veszik figyelembe h ez több évMILLIÁRD alatt alakult ki, és egy átlag 60 év életkoros emberke ezt az iszonyatos számot nem képes felfogni...
  • BiroAndras
    #66
    Sok érdekes állítást olvastam itt. Vegyük sorba :

    I. Antianyag : Nos, az antianyagnak is pozitív tömege van. Ezt mérésekből is tudjuk, de ki is következtethetjük, abból a jól ismert jelenségből, hogy az anyag-antianyag ütközés hatalmas energiát szabadít fel. A keletkező energia Einstein híres képletéből számolható (E=m*c^2). Ha az antianyag tömege negatív lenne, a kapott össz energia épp nulla lenne. Ha pedig már ismerjük az antianyag tömegét, a gravitációs térerősségének kiszámolása sem bonyolult : G*m/r^2 (G=6.67*10^-11). Tehát a pozitív tömeg pozitív gravitációt okoz. Hacsak nem működik másképp a gravitáció az antianyagnál, de ilyenről nem tudok.

    II. Evolúció : A közhiedemmel ellentétben ez egy nagyon alaposan bizonyított elmélet. Annyira alaposan, hogy gyakorlatilag nincs esély rá, hogy valaha is tévesnek bizonyuljon, bár annak megvan az elvi lehetősége, hogy nem teljes (de erre egyelőre abszolút semmi nem utal). Nézzük a bizonyítékok típusait vázlatosan:
    1. Az alapelv (Mutáció+Kiválasztódás->Adaptáció) matematikailag tökéletesen leírható, és így a matematikán belül igazolható (nem is nehéz). Másrészt számítógéppel remekül szimulálható, és nem csak működik, de annyira jól működik, hogy számos alkalmazása is van. pl. Genetikus algoritmusok
    És konkrét evolúciós kérdések vizsgálatára is használható : ( Nilsson DE, Pelger S. : A pessimistic estimate of the time required for an eye to evolve. - Linket sajnos nem találtam, pedig millió helyen hivatkoznak rá )
    2. A természetben megfigyelhető az evolúció működése. A legjobb példák a vírusok és baktériumok, mert nagyon gyorsan szaporodnak. De nagyobb élőlényeknél is megfigyelhető, sőt új fajok kialakulását is sikerült megfigyelni. Egyébként a hagyományos tenyésztés/nemesítés is az evolúción alapul.
    3. Ismert a mechanizmus, ami az elvet megvalósítja ( DNS ).
    4. Az elmélet képes megmagyarázni az élőlények (beleértve az embert is) rengeteg tulajdonságát.
    5. Vannak olyan "tervezési hibák" az élőlényekben, amelyek gyakorlatilag kizárják egy inetelligens tervező közreműködését. (ajánlott irodalom : George C. Williams: A pónihal lámpása )
    6. Nincs szóbajőhető alternatívája az elméletnek.
    7. Az ember evolóciójában a "hiányzó láncszem" már rég megvan. Az eddigi leletekből egy egész nagy gráfot lehet felépíteni, és még közel serm teljes.
    8. Sejtmag + Sejtfal. :
    Az a gond a sejtmaggal, hogy csak a legfejlettebb egysejtűeknek van. Tehát nem is lehet elengedhetetlen az élethez.
    A sejtfal is elhagyható, a vírusoknak sincs. Egy csupasz RNS molekula remekül másolódik, ha a környezetben néhány enzim jelen van. Ezeket pedig képesek maguk is előállítani. Már csak az kérdéses, hogy az első RNS+enzim kombináció hogy jött létre. De, ha véletlenül kiderülne, hogy teremtés által, az sem cáfolja az evolúció elméletét, mert az csak a fejlődésre vonatkozik, nem a keletkezésre.
    8. Olajfalók esete : Ezek lehetetlenségét épp az evolúció elmélete igazolja. Ugyanis létezésük túl nagy hasznos mutációt igényelt volna (az emésztőrendszer, plussz a sejtek biokémiája átalakításra szorulna), aminek a valószínűsége nulla. Ellenben baktériumok esetén egy ilyen mutáció nem lehetetlen, mivel ezek lényegesen egyszerűbb és nagyon gyorsan szaporodó lények. És baktériumban valóban léteznek is olajfalók.

    III. Agy kihasználtság : Ezt úgy hívják, hogy "urban legend" (kevésbbé diplomatikusan: "hülyeség"). Az ember az agyának 100%-át használja, csak nem túl nagy hatásfokkal, mert az rengeteg tanulást, és gyakorlást igényelne, ami a legtöbbeknek nem éri meg. De, hogy mi az elméleti maxium, azt nem lehet meghatározni, így bármiféle százalékos becslés teljesen értelmetlen. Ráadásul az agy erősen moduláris felépítésű, és az egyes modulok teljesítménye nagyon különböző lehet, így az általános teljesítmény mérése elég nehéz, és nem is sok értelme van.

    Egyebek :
    "Az a baj, hogy az ember valahogy kilóg a földi természetböl."
    Minél alaposabban vizsgálják a kutatók az emberi viselkedét, annál egyértelműbb, hogy nem állunk messze az állatoktól.

    "A tudomány is tulajdonképpen egy hit. Van aki elhiszi , van aki cáfolja az elméleteket."
    A tudományban van egy "bizonyíték" nevű dolog, amire általában nagyon kényesek.

    "Csak idő kérdése, hogy bármelyik elmélet úgy járjon, mint Newtoni fizika, s jöjjön egy új Einstein. Ahogy javul a mérési pontosság, az eddigi hibahatáron belüli eredmények helyett bizonyíthatóan cáfolják majd meg a régi elméleteket, s jöhetnek az újak..."
    A Newtoni fizika nincs megcáfolva. A tágyak ma is leesnek. Az új elméletek speciális esetként foglalják magukban a régieket.
  • Skiper
    #65
    a téma valóban érdekes.
    az ember egyelőre képtelen megértei a létezés alapját, képtelen mégerteni, honnan jött, hová tart. vegyük figyelembe, hogy egy átlag ember 3%-os agykihasználstággal él. ez elég az ún. "csőlátásra" (eszik, iszik, szaporodik, dolgozik, egyéb). egy zseni is csak maximum 11%-át bírja kihasználni az agyának a mai adatok szerint. szvsz előbb magunkat kellene megismernünk, csak AKKOR tudunk továbbhaladni. ha nem ismerjük az eszközt, amivel dolgozunk, nincs értelme építkezni... ja, és az evolúció folyamatosan zajlik. minden egyes utód egy picit "fejlettebb" az előzőnél (nem biztos, hogy okosabb, csak jobban alkalmazkodik az adott körülményekhez). szóval ennyit erről, az ember még csak egy kis nulla, és még a titkolózás is megy az usa részéről igen keményen. úgy gondolom, hogy amíg a hazugságok világában élünk (pl. történelem, eltiktolt földönkívüli intelligenciáról információk), nincs esélyünk biztos felfedezésekre. mindig lesz valami, ami akadályozza ezt a csodállatos fejlődést. s mellesleg ne felejtsük el azt sem, hogy amit szemmel ill. mai technikával nem látunk, az nem biztos hogy nem létezik, tehát én azt sem tartom kizártnak hogy fejlettebb életformák is besegítettek nekünk a majom -> homo sapiens sapiens képletbe.
  • HUmanEmber41st
    #64
    na ma nagyon szét vagyok csúszva...lol
  • HUmanEmber41st
    #63
    értelme...
    Mivégre van ez a végtelenül bonyolult folyamat ?
    Az anyag mindig is a nyugalmi állapot felé törekszik (entrópia)akkor mégis mire ez a nagy felhajtás? miért nem szűnik meg a sejten belül a kémiai folyamat, ha egyszer már lezajlott? Egyáltalán mitől indul be? Hogyan jött létre a sejt "vezérlő programja?" Csak úgy a véletlenek sorozatával ?
    Igen? És addig "mit csinált" a sejt? Várta, hogy majd csak lesz valami?
    Szóval összeállt egy bonyolult vegyületek keveréke, és egyszer csak véletlenül kialakult a sejtfal, meg hozzá a DNS és már be is indult az élet? Már rögtön neki is állt szaporodni, és megindult az evolúció?? meg a természetes kiválasztódás.. Még a '90-es évek elején volt egy "felfedezés: az olajfalók. Valaki emlékszik rá rajtam kívül?
    Rentgetegen simán bevették, hogy léteznek ilyen lények /merthogy evolúció meg természetes kiválasztódás.../aztán csak a zöldek figyelemfelkeltő akciója volt.. Szóval ezzel arra akartam célozni, hogy annyira benne van a köztudatban a Darwini evolúció, meg ez az Őslevesből alakultunk ki, és majom volt az ősünk,(a tied) hogy nagyon kevesen gondolkodnak el ilyen alapvető paradoxonokon
    Most akkor hogy is van ez ????????????????


  • SuD
    #62
    ha már a scifinél tartunk...:)
    az emberiségnek én két jövőt látok: az első az elkorcsosodás: egy újabb faj aláz le minket, vagy a saját gépeink zúzna porrá, esetleg nem vigyázunk a földünkre és emiatt el kell hagynunk de hajótörést szenvedünk és másik bolygón fogunk élni, kyborgok leszünk az életszínvonal 0... stb..

    a másik pedig a tökéletes felismerés: hi-tech, vigyázunk majd a környezetünkre, a bűnözés megszűnik, jólét és mindent gépek végeznek helyettünk, de 1 fokkal emberibb képek és az emberbe implantátumok max. csak biológiaiak lennének

    rengeteg scifi film és játék készült már hasonló témában, elég elgondokodtató, és lehet h a képzeletük naon szárnyrakapottak bennük, de ami ma még fantázia az holnap már valóság...
  • HUmanEmber41st
    #61
    majd folyt köv
  • HUmanEmber41st
    #60
    Bírom, ahogy a sok hülyeségemre totál komolyan reagáltok
    A tudomány és a csillagászat tényleg nagy erdménye, hogy ilyen "messzire" ellátunk már az időben.
    Az evolúcióról azért van 1-2 gondolatom:
    Régebben a tudományos élet meg volt győződve arról, hogy az élet az őslevesből alakult ki. Igen, laboratóriumi körülmények közöt reprodukálták az akkori földi környezetet, és láss csodát, létre is jöttek az első szerves vegyületek. De DNS lánccá sehogy sem akartak összeállni...
    Aztán, ahogy jobban megismerték a sejtek működését, rájöttek egy két dologra.
    Szóval a sejtmag működéséhez ELENGEDHETETLENÜL fontos a sejtfal /a külső hártya, ami beengedi a hasznos anyagokat, és a salakot kiengedi./ A sejten belül is igen bonyolult kémiai reakciók mennek végbe, egy bizonyos kémiailag kódolt eseménysort követve. Mondhatni azt is, hogy egyetlen egysejtű "működése" majdnem olyan bonyolult, mint egy egész kémiai gyár vezérlése.
    Szóval sejtmag nem létezhet a sejtfal nélkül, viszont a sejtfalnak semmi értelme a sejtmag nélkül. Szóval a bizonyos véletlen meg evolúció elmélet itt bizony csődöt mond. Mivel egymástól függetlenül nem tudott kialakulni, külön-külön meg semmi értelme... Az állatvilágban is vannak elég elgondolkodtató
    Mivégre van ez a végtelenül bonyolult folyamat ?
    Az anyag mindig is a nyugalmi állapot felé törekszik (entrópia)akkor mégis mire ez a nagy felhajtás?
  • bah
    #59
    Ijesztő az a gondolat hogy mi egy atomban vagyunk benne,az egész világegyetem egy proton vagy vmi hasonló részecske és az egy másik nagyobb világnak a kis része.Ahol ugyanugy laknak valakik.Vagy hogy az egész világ egy szekrény valakinek az öltőzőjébe mint a Mib2-ben.
  • Kryon
    #58
    Már megint gyorsabb voltam a gondolatnál...