35611
-
pilboy #8219 az lehet, de ősszel még nem nyomta teher őket
nem hiszem, h a 2. helyet csalódásként kezelnék még így sem
2 hónap múlva lehet, h mi vezetjük 3-4 ponttal a tabellát
-
Paranoia #8218 ![]()
-
#8217
Te aztán vérbeli MU szurkoló lehetsz... 
-
#8216
szerintem azóta már változott náluk az elvárás... -
pilboy #8215 nem értem, miért temeted a csapatot
sok van még vissza
és egy valamit ne felejtsünk el!!! az arsenalon nincs teher, nekik nem a bajnoki cím volt a cél ilyen fiatal játékosállománnyal... -
#8214
Azt kell, hogy mondjam, "nem nőttünk fel" a bajnoki címhez.
Az Arsenal fiataljainak életkora meg sem közelíti a mienket, de azt kell, hogy mondjam, hogy nekünk kell idén felnőni melléjük.
Nagy csapat vagyunk, sok jó játékossal, de bele kell törődnünk: az Arsenal idén sokkal jobb, mint csapat, sokkal kevésbé van kihegyezve
1-2 játékosra, kevesebb az egyéni alakítás.
Persze azzal semmi gond, ha vannak szép szólók, de erre nem lehet hosszútávon építeni. Lásd, itt van Ronaldo, aki ontja a gólokat idén, méghozzá olyanokat, amik minden előzmény nélkül születnek időnként, és ő maga alakítja ki a helyzeteit. De mi van, ha Ronaldonak épp nem megy? Ha épp fáradtabb kicsit és nem annyira penge? Akkor a csapatnak sem megy? Ha Ronaldo nem vág kettőt, akkor pontot hullajtunk?
A West Ham ellen Ronaldo csak egyet rugott és tizenegyest hibázott, ki is kaptunk 1-2 re. A Tottenham ellen Ronaldo nak nem ment, xeltünk, ma a City ellen nem villogott úgy, kikaptunk. Ha Ronaldo nincs, akkor a többiek gólja csak kozmetikázásra elég...most Carrické, múltkor Tevezé...
Az Arsenalban Adebayor a nagy gólvágó, holnap nagy valószínűséggel beéri, vagy le is hagyja Ronaldót a góllövőlistán, de ha ő épp nem rúg gólt, ott van még csaknem az egész csapat, aki folyamatosan gólveszélyes. És úgy vezeti az Arsenal a tabellát, hogy Van Persie csaknem az egész szezont kihagyta!
Mellesleg a mi taktikánk nem is olyan acélos, mint az övék. Az ő rövidpasszos módszerük már akkor életveszélyes, mikor a saját tizenhatosuknál járatják a labdát, mi pedig ívelgetünk, és erre várjuk elől a csatárzsenik erőn felüli megoldásait. Kiváncsi lennék, hogy Van der Sar hány gólpasszt jegyez...
Hatalmas öröm lenne persze, ha végül mi örülhetnénk, de ha mégis ők nyernek, azthiszem nem tehetünk mást, mint elismerést nyilvánitunk...reklamáció nélkül:( -
#8213
CArrick legalább becsület gól! -
Paranoia #8212 Közel harmincnégy év után nyert ismét az Old Traffordon a City -
pilboy #8211 még így sincs minden veszve!
arsenal is botlik még
nem adjuk fel soha! -
skristof #8210 húúú de jó h nem láttam a meccset, csak idegeskedtem volna
ennyire szarok voltunk? én tegnap azt modtam, hogy mi behúzzuk, míg az arsenal ikszel otthon. most jobban örülnék ha ők is botlanának, de kicsi az esélye :\ -
#8209
Hát ha a BL-t me gnyerjük akkor felőlem ezen a házi derbyn 6-0 is alázhatnak!:D de jó lenen e gydöntetlen legalább -
#8208
Ja nekem is nagyon tetszik:D Sebaj marad a BL:) -
WartHogSon #8207 hát ez hihetetlen, az Arsenal ellen nem nyújtottak semmit, most meg ellenünk lőnek 2 gólt...
ráadásul nem is játszanak jól, hátul is csak favágóznak
mondjuk mi még náluk is rosszabbul játszunk
ki kell Ferginek vmit találni a szünetben, mert ez így nem lesz jó, a bajnoki címbe is kerülhet
3 gólt kell rúgni, nincs más lehetőség -
#8206
Eddig naon jó a meccs....Sztem második félidőt nem is nézem :D -
#8205
0-2
hátöööizé.... -
#8204
Senki nem nézi a meccset? Én nem tudom nézni csak a manutd.com-on követem az eseményeket...valaki elmondhatná mi történik...ahogy olvasom a koreográfia igencsak hasonlít a legutóbbi derbiére...nem hiszem el, hogy gólképtelenek vagyunk ellenük :@:@ -
#8203
Így van, büntetni kell az őszi vereségért...sajnos ebben a szezonban nekünk nagyon kevés dolog jön össze, az Arsenal legutóbb 3-1 re verte a Cityt, és a mi meccsünkön is nagyjából annyinak kellett volna lenni a végeredménynek, a mutatott játék alapján is...de mégis 1-0 ra kikaptunk...és ha nem pártol mellőlünk el a szerencse akkor most nem az Arsenal vezetne 2 ponttal, hanem mi vezetnénk egyel mert 1-2 re kellett volna őket verni az Emiratesben. Ha bajnokok akarunk lenni, akkor most verni kell a Cityt! -
pilboy #8202 ma meccs!
és ma sem láthatom :(
Vissza kell vágni az őszi vereségért, és a müncheni katasztrófa áldozatai előtt is csak győzelemmel lehet tisztelegni!!!
Glory MU! -
pilboy #8201 ez az igazi!
hogy a legnagyobb rivális zászlója is ott fekszik a mieink mellett!
elismerésem
-
Paranoia #8200 Manchesteri házirangadón emlékeznek a müncheni légikatasztófára
![]()
![]()
-
#8199
na az jóó edig 5 volt nem? -
#8198
Gyerekek mától van eurosport 2-őm :))) -
skristof #8197 jövő évtől 7 cserét lehet majd nevezni a PL-ben is -
#8196
február 9., szombat
Aston Villa-Newcastle
13.45
Bolton-Portsmouth
16.00
Derby-Tottenham
16.00
Everton-Reading
16.00
Middlesbrough-Fulham
16.00
Sunderland-Wigan
16.00
West Ham-Birmingham
16.00
február 10., vasárnap
Manchester United-Manchester City
14.30
Chelsea-Liverpool
17.00
február 11., hétfõ
Arsenal-Blackburn
21.00 -
#8195
Wayne Rooney egyetért Bobby Charltonnal, a Manchester United legendájával: méltó tisztelgés lenne az ötven évvel ezelőtti müncheni katasztrófa áldozatai előtt, ha a jelenlegi csapat elhódítaná a Bajnokok Ligája-serleget. Fél évszázaddal ezelőtt Sir Matt Busby fiatal csapata zsinórban másodjára jutott el a BEK elődöntőjébe, úgy, hogy első angol csapatként vett részt a sorozatban.
- Sir Bobby azt mondta, nagyszerű lenne, ha meg tudnánk nyerni a Bajnokok Ligáját - mondta Rooney, a jelenlegi együttes egyik legnagyobb sztárja -, de azt is hozzátette, hogy nem akar túl nagy terhet rakni ránk ezzel. Ha sikerülne, az fantasztikus lenne, a lehető legillőbb tisztelgés Matt Busby csapata előtt. -
Paranoia #8194 Ferguson még nem tette le a voksát a ráadás-forduló mellett.
lehetne a környékünkön is:) -
#8193
![]()
-
#8192
A müncheni tragédia (1958. február 6)
A csapat 1958 februárjában a Belgrádi Crvena Zvezda együttesével játszott Bajnokcsapatok Európa Kupája mérkőzést. Különgépüket, amellyel a találkozót követő napon indultak hazafelé, közvetlenül a müncheni felszállást követően baleset érte. Az az együtes, amelyik korábban kétszer is bajnokságot nyert, és ami az ország sportélete büszkeségének számított, gyakorlatilag megsemmisült.
Csakugyan sürgős volt?
Akkoriban még nem volt közvetlen légi összeköttetés Jugoszlávia és Nagy-Britannia között, az átszállásokkal túlságosan sok időt veszítettek volna, ezért a vezetők úgy gondolták, hogy egy gépet bérelnek a British European Airways-től, és azzal teszik meg a mintegy hatórás utat. Visszafelé február 6-án délelőtt indultak Belgrádból, az ott elért döntetlen után bizakodva a továbbjutásban, jó hangulatban. A gépnek Münchenben le kellett szállnia, hogy feltöltsék az üzemanyagtartályokat, de mindenki úgy számolt, hogy a bajor városból mintegy háromórás utazás után kora este otthon lesznek. Mint említettem, az angol szövetség az európai szereplést csak azzal a feltétellel engedélyezte, hogy a bajnoki programot a csapatok nem bonthatják meg még abban az esetben sem, ha a rossz időjárás vagy egyéb gond miatt netán késéssel, fáradtan érkeznek vissza. A játékosok úgy számoltak, hogy pénteken délelőtt megtarthatják a szokásos átmozgató edzést a csapat gyakorlópályáján, és a szokások szerint Busby ezt követően jelöli ki majd a szombati kezdő csapatot a Wolwerhampton ellen.
A müncheni repülőtér váróterméből nem sokkal kettő után a játékosok visszatérhettek a repülőgépükre. A fedélzeten a két kapitány, James Thain és Kenneth Rayment már ingujjban ellenőrizte a műszereket, a légi utaskísérők pedig régi ismerősként üdvözölték a fiúkat, akikkel már Belgrádba tartva összebarátkoztak. A gép, a G-ALZU lajstromjelű, két, propelleres hajtóművel felszerelt Elizabethan fél háromkor gurult a felszállópályához, majd Thain kapitány teljes gázt adott, Kenneth Rayment pedig a sebességmérő mutatóját figyelte, hogy mikor éri el az emelkedéshez szükséges 105 csomós értéket. Mielőtt ez megtörtént volna, a jobb hajtómű felől rezgést hallottak és teljesítménycsökkenést érzékeltek. A szabályzatban leírtaknak megfelelően azonnal megszakították a felszállást. ,,Elnézést kérünk fiúk, egy kis műszaki hiba van, de rövidesen felszállunk" - tájékoztatta a parancsnok a játékosokat és a velük utazó újrágírókat.
-Akkor arra gondoltunk, hogy az időjárás miatt lehet egy kis kihagyás a hajtóműben, bár ilyesmi nem szokott előfordulni - nyilatkozott később Thain kapitány. - A jelenséggel korábban azonban találkoztam már, és mindig azt tapasztaltam, hogy némi melegedés után a fordulatszám kiegyenlítődött.
A fejlemények látszólag a pilótát igazolták. A hajtómű ismét kiegyensúlyozottan működött, még magas fordulatszámon is, ezért a pilóták úgy döntöttek, újra megkísérlik a felszállást. A müncheni torony ezt engedélyezte, már csak azért is, mert az időjárás kedvezőtlenül alakult, havazni kezdett, a kifutópálya takarítása elkerülhetetlennek látszott - ha most nem indulnak útnak, akkor esetleg az éjszakát is Münchenben kell tölteniük.
Ezúttal Kenneth nyomta előre a gázkart. Egy ideig minden rendben ment, ám amikor a kritikus sebességet megközelítették, a jelenség megismétlődött. Nem volt mit tenni, vissza kellett térni a forgalmi előtérre. Az utasok kiszálltak, a pilóták pedig a légitársaság szerelőjével kinyitották a hajtómű borítólemezét. William Black nem talált semmi hibát a rendszerben, ezért közösen úgy döntöttek, hogy a gép képes lesz megtenni az utat Manchesterig, ahol aztán majd alaposan átvizsgálják.
-A ,,teljes gázra" amúgyis csak a felszálláskor van szükség - mondta később Black, a szerelő, akinek a tevékenységét a német hatóságok kulcsfontosságúnak tartották a vizsgálat során, ám őt később felmentették. - Ha a gép eléri az utazómagasságot, a pilóták csökkenthetik a fordulatszámot. A jelenség egyébként más Elizabethan gépen is előfordul néha, aztán bizonyos magasságban a hajtóművek ismét jól teljesítettek. A döntést minden esetben a parancsnok hozza meg, így történt ez most is. Befolyásolhatta az elhatározásukat az is, amit a rádión hallottak, hogy a repülőteret fél négykor ,,meghatározatlan időre lezárják". De az sem kétséges, hogy ebben közrejátszott Matt Busby-nak az a kérése, hogy ,,lehetőleg még ma érjünk haza".
Az idézett ,,kérés"-t később minden érdekelt tagadta. A balesetet túlélő Thain azonban az egyik vizsgálóbizottság előtt azt mondta, ,,erős nyomás alatt volt, hogy a gépet bérlő együttest még az aznap vissza kell juttatni Manchesterbe". Busby tagadta, hogy ilyet mondott volna, ám a játékosok később mind úgy emlékeztek, hogy edzőjük a váróteremben is említést tett arról a beszélgetésről, amelyet a pilótákkal ennek érdekében folytatott.
- Csak megkérdeztem őket, hogy mik az esélyeink, mert erősen havazott - nyilatkozta Matt Busby sok évvel később egy televíziós interjúban. - Csakugyan tartottam attól, hogy ott ragadunk Münchenben, és csak pénteken érünk haza. A szövetség vezetői így is ellenségesen figyelték az európai működésünket, és ezért nem tartottam kizártnak, hogy esetleg meg is tiltják a szereplésünket.
A gép 15:03-kor ismét a felszállópályára gurult. A pilótafülkében is volt némi feszültség, az utastérben pedig már nyoma sem volt annak a jó hangulatnak, ami Belgrád után jellemezte a fiúkat. Nem vívtak kártyacsatákat, nem olvastak, komoran ültek, és az egyre erősebb havazást nézték a kis ablakon át. A müncheni repülőtér forgalmi naplója szerint 15:11-kor a G-AlZU lajstromú gép megkapta a felszállási engedélyt.
Thain így emlékszik a végzetes pillanatokra:
A pályára fordultunk és gázt adtunk. Én nyomtam a kart, Kenneth figyelte a műszereket. Amikor elértük a 105 csomót, a felszállási sebességet, kissé megemeltem a gép orrát, de abban a pillanatban éreztem, hogy kihagy a jobb oldali hajtómű, csökken a teljesítmény, úgy, ahogy a megelőző két kísérletünk alkalmával. Ekkor azonban már átléptük a 117 csomós sebességet, ami azt jelentette, hogy nem tudjuk megszakítani a felszállást, tehát mindenképpen a levegőben kell tartani a gépet. Én is a műszerfalra néztem, hogy ellenőrizzem mennyi a fordulatszám, mire a tekintetemet újra az ablak felé fordítottam, azt láttam, és éreztem is, hogy a gép tartja valamelyest a magasságot, de erősen jobbra húz. Hallottam, amint Kenneth azt kiabálja, hogy ,,nem fog menni, nem fog menni", és ezek volt az utolsó szavai. Hiába volt minden, a szárny vége beakadt egy épületbe és lerántotta a tetejét. Aztán már csak azt hallottam, ahogy a gép darabokra szakadt. Biztosra vettem, hogy mindnyájan meghalunk…
Nem haltak meg mindnyájan. Thain csodával határos módon élte túl a szerencsétlenséget, akárcsak a két légi utaskísérő, de a helyszínen odaveszett a United hét játékosa, hét újságíró, és Rayment, a másodpilóta. Nyolcan súlyos sérülésekkel kerültek kórházba, közöttük Matt Busby és Bobby Charlton.
Duncan Edwards és John Barry életveszélyes állapotban volt. A BBC még aznap délután adását megszakítva közölte a hírt. Anglia gyászolt. Nemcsak a nemzeti légitársaságot ért katasztrófa sújtotta le az országot, hanem a fiatal, tehetséges labdarúgók elvesztése is.
Jimmy Murhpy másodedző, aki egyúttal Wales válogatottjának szövetségi kapitánya is volt, nem tartott a csapattal, mert saját szövetségének ülésén kellett részt venni Cardiffban. Csütörtökön este kocsival hajtott vissza Manchesterbe, egyenesen az Old Traffordra, hogy beszéljen Busby-val, érdeklődjön arról, hogyan utaztak. A stadion környéke kihalt volt, az autóbusz, amelyiknek a repülőtérről kellett volna a csapatot szállítani, nem állt a megszokott helyen.
Mi történhetett?
Alma George, a klub titkárnője közölte vele a hírt. Akkor már biztosan tudták, hogy hét játékost elveszítettek, és ketten életveszélyes állapotban vannak..
Murphy leült az asztalához és elsírta magát.
A holttesteket másnap egy katonai repülőgép szállította Manchesterbe, ahol a pálya edzőtermében ravatalozták fel őket.
Jimmy Murphy tudta, hét játékosuk meghalt, hogy a főnök is szörnyű állapotban van, de az egész akkor vált valósággá, amikor meglátta őt. A háborúban a légierőnél szolgált, látott egy-két szörnyűséget. De most nem szégyellte, hogy a könnyeit nyelte. A főnök kinyitotta a szemét, látta rajta, hogy megismerte. Murphy megfogta a lélegezni alig tudó Busby kezét, ő talán szorítani akarta a kollégájáét, de nem volt szorítás, még símogatás is alig. A Főnök ránézett és azt mondta: "Tartsd magasra a zászlót!"
Abban a pillanatban dőlt el, hogy a Manchester United a pótolhatatlan veszteségek ellenére is újra nagy csapat lesz. Erre a pillantásra, kézszorításra gondolt akkor is, amikor a Man United tíz évvel később a Wembleyben, a Benfica elleni BEK-döntőben elnyerte Európa legrangosabb klibkupáját.
Jimmy Murphy nevét manapság méltatlanul kevesen emlegetik, pedig az 1989-ben meghalt, Mo-n szinte ismeretlen walesi építette gyakorlatilag újjá Matt Busby csapatát.
A csapat két hétig nem lépett pályára. Az ország szinte kábulatban élt. A többi bajnoki mérkőzést ugyan megtartották, a közönség megtöltötte a lelátókat, a játékosok azonban nem tudtak örülni az elért góloknak és a kivívott győzelemnek. Mindenki Münchenről beszélt és mindenki Münchenre gondolt. Valamennyi áldozatot illően eltemették. A szertartásokat a sportéletben addig soha nem látott mélységes részvét kísérte. Aztán elkövetkezett az a nap, amikor a Manchester United ,,új" csapatának is pályára kellett lépnie. A Sheffield Wednesday elleni kupamérkőzésen természetesen telt ház, hatvanezer néző biztatta a csapatot. De nem is biztatás volt ez, hanem valamiféle szellemi-érzelmi egyesülés a játékosokkal.
A lelátón sokan zokogtak, mások énekeltek, hogy lelket öntsenek a fiúkba. Nem is volt ez igazi összecsapás, inkább afféle ,,ezen-túl-kell-lenni" mérkőzés. A United 2:0-ra győzött, az eredmény azonban senkit sem érdekelt. Nem sokkal a találkozó megkezdése előtt érkezett a hír Németországból arról, hogy Edwards és Barry aznap meghalt.
A tragédia ezzel teljessé vált.
Az addig hagyományosan piros-fehér színösszeállítás most kiegészült a feketével. Az Old Trafford épületének falán emléktábla és egy óra is található, ami mindig ugyanazt az időt mutatja: azt a percet, amikor a G-ALZU a földbe csapódott Münchenben.
Manchester soha nem felejt.
A vizsgálat
Thain kapitányt és elhunyt pilótatársát a brit légügyi hatóság felelősnek találta a müncheni balesetért. A bizottság úgy találta, hogy a két tapasztalt repülőgép-vezetőnek nem lett volna szabad megkísérelni a felszállást. A később kiadott jegyzőkönyvben nem esik szó arról a nyomásról, amelyet Busby gyakorolt a pilótákra a korai hazatérés érdekében, ám Thain ügyében a bíróság mégsem szabott ki szabadságvesztést, ,,csak" eltiltotta a parancsnokot hivatása gyakorlásától.
Az angol labdarúgó szövetség viszont nem sokkal később alapszabály-módosítást vezetett be, amelyben lehetőséget adott az európai kupákban szereplő csapatoknak arra, hogy mérkőzéseik időpontját megváltoztassák.
Valami azért mégis csak történhetett ott, Münchenben…
A veszteség
A játékosok
Roger Byrne, Geoff Bent, Eddie Colman,
Duncan Edwards, Mark Jone, David Pegg,
Tommy Taylor, Billy Whelan.
(És John Barry)
A további áldozatok:
Walter Crickmer A klub titkára, veterán szervező
Bert Whalley Pályaedző
Tom Curry Pályaedző. ,,Nélküle semmire sem mennénk" - mondta róla Bobby Charlton.
Bela Miklos A csapat magyar származású ,,utazási szervezője".
Alf Clarke Újságíró
Don Davies Újságíró
George Follows Újságíró
Tom Jackson Újságíró
Archie Ledbrooke Újságíró
Henry Rose Újságíró
Eric Thompson Újságíró
Frank Swift Újságíró, korábbi MU-játékos
Kenneth Rayment Pilóta
Willie Satinoff Néző, akit jutalmul vittek erre az útra.
Tom Cable Utas
Az elhúnyt játékosokról röviden:
Geoff Bent
1932. szeptember 27-én született, Staffordban, 25 éves volt. Balhátvéd, többnyire Byrne és Foulkes cseréje. Csak vésztartalékként utazott Belgrádba, mert Byrne kisebb sérüléssel bajlódott. 1951-től 12 bajnoki meccsen játszott a MU-ban. A manchesteri St. John templomban van eltemetve.
Roger Byrne
1929. szeptember 8-án született, Manchesterben, 28 éves volt. Hátvéd, 33-szor volt tagja Walter Winterbottom által irányított angol válogatottnak, a MU csapatkapitánya. A Unitedben 1949-től 245 bajnoki meccsen játszott és 17 gólt lőtt, 3-szoros angol bajnok. Úgy halt meg, hogy nem is tudta, hogy felesége első gyermeküket várja, aki nyolc hónappal a tragédia után született meg. Byrne-t halála után elhamvasztották.
Eddie Colman
1936. november 1-én született, Salfordban, 21 éves volt. A United utánpótlás csapatában nevelkedett és a gárda legalacsonyabb játékosa volt, 174 centijével. Halála után University of Salford épület-blokkot nevezett el róla. Jobb oldali középpályásként 85 bajnoki meccsen szerepelt a felnőtt csapatban, 1 gólt rúgott. A salfordi Weast temetőben nyugszik.
Duncan Edwards
1936. október 1-én született, Dudley-ban, 21 éves volt. A középpályást az angol foci egyik legnagyobb ígéretének tartották. 1953-tól 153 bajnokin 20 gólt szerzett. 1955. április 2-án, az angol válogatott akkori történetének legfiatalabbjaként, 18 évesen és 183 naposan (az újabb rekordot, 43 évvel később Michael Owen döntötte meg) Skócia ellen mutatkozott be. 18 mérkőzésen játszott és 5 gólt ért el. Az orvosok 15 napig küzdöttek az életéért, súlyos csonttörései mellett a veséje is súlyosan károsodott. Művesét kapott, amelyet a szervezete nem fogadott be, állapota rosszabbodott és február 21-én hunyt el a Rechts der Isar kórházban. Dudleyban helyezték örök nyugalomra. 2002-ben az angol futball halhatatlanjai közé választották.
Mark Jones
1933. június 15-én született, Wombwellben, 24 éves volt. Középhátvádként 1950-től 103 mérkőzésen szolgálta a MU első csapatát, 1 gólt rúgott. Egy gyermeke és öt hónapos terhes felesége várta haza hiába. Szülőfalujában, az azóta Barnsley-hez került kis település temetőjében nyugszik.
David Pegg
1935. szeptember 20-án született Highfieldsben, Doncasterben, 22 éves volt. A balszélső már 17 évesen bemutatkozott a Manchester felnőtt csapatában, 127 meccsig és 24 gólig jutott. 3 alkalommal szerepelt az angol U23-as válogatottban. 1957-ben Írország ellen a nemzeti csapatban is bemutatkozott. Doncasterben , a Redhouse temetőben nyugszik.
Tommy Taylor
1932. január 29-én született Barnsleyban, 26 éves volt. 1949-ben kezdődött a karrierje az FC Barnsley csapatában. A középcsatár 44 bajnokin 26 gólt rúgott. 1953-ban 29 999 fontért vette meg a MU (azért nem 30 ezerért, mert Busby nem akarta, hogy az a lelki teher nehezedjen rá, hogy ő a világ legtöbbet érő játékosa, egy fontot ezért a manchesteri teahölgyeknek adott). A Unitedben 166 mérkőzésen lépett pályára és 112 alkalommal volt eredményes. 1957-ben az Inter szerette volna leigazolni, de visszautasították az olaszok 65 ezer fontos ajánlatát. 19 alkalommal jutott szóhoz a válogatottban és 16 gólt szerzett. Barnsleyban a Monk Breton temetőben helyezték örök nyugalomra.
Liam „Billy” Whelan
1935. április 1-jén született, Írország fővárosában, Dublinban egy mélyen vallásos családban, 22 éves volt. Neki tulajdonítják azt a mondást, amit haláltusájakor mondott: „Ha ez a vég, én készen állok rá”. Írországban, a Home Farm FC-ben kezdődött pályafutása, 1953-ben csatlakozott a Manchester Unitedhez. Jobbösszekötő poszton szerepelt, 79 bajnokin lépett pályára és 43 gólt rúgott. 4-szeres ír válogatott volt. 2006-ban, Dublinban utcát neveztek el róla.
Hogyan tovább?
A gyász és a részvét középpontjában a Manchester United állt. A szurkolókon túl szinte mindenki a szívébe zárta nemcsak a halottakat, de azokat is, akik átélték a borzalmakat. Talán innen számíthatjuk azt a különleges szerepet, amit a United az angol futballéletben játszik. Ez a csapat most már mindenki szívügye. És Busby nem adta fel. Ugyanolyan makacs kitartással kezdte újraépíteni a csapatot, amellyel a pályán is hajtotta őket előre, a győzelem felé.
Úgy döntött, hogy újabb és újabb játékosokat nevel a csapatnak, akikből új meg új klasszisok születtek.
Az ő nagy álma a Bajnokcsapatok Európa Kupájának megnyerése volt, de a müncheni tragédia miatt ez most egy időre a bizonytalanság távlataiba veszett. Aztán mégis felcsillant a remény: a csapat, amelyiknek erőssége Brennan Stiles, Best, Charlton és Law volt, 1964-ben újra bajnokságot nyert. Ez már igazi visszatérés volt, nemcsak szakmai, hanem emberi értelemben is. A nagy áttörés azonban 1968. május 29-én következett be, amikor a csapat 4:1-re győzött a BEK döntőjében a Benfica ellen. Ez volt az első angol győzelem nemzetközi kupákban és azon az estén az egész brit nemzet szorított nekik, a csapat pedig azokért is játszott, akik Münchenben az életüket veszítették. Tulajdonképpen innen kezdve számítják a Manchester szurkoló táborának állandó növekedését és azt az érzelmi kapcsolatot, ami a hívek és a csapat között az elmúlt évtizedekben kialakult
Busby visszavonul
Történelme során először, 1966-ban Anglia világbajnokságot nyert. Nem kis részben azokkal a játékosokkal, akiket Busby nevelt. Ennek is köszönhetően 1968-ban a királynő lovaggá ütötte.
1971-ben Busby az Igazgatótanács tagja lett, mert úgy látta helyesnek, hogy átadja a csapatot egy fiatalabb szakembernek. A döntés nem bizonyult helyesnek, a Manchester addigi történetének mélypontjára süllyedt, ahonnan 1986-ban egy másik skót, Ferguson (később Sir Alex) emelte fel őket soha nem látott magasságokba. -
DJ BP #8191 szörnyű lehetett ezt megélni akkoriban MU drukkerként... -
#8190
1958. február 6.: a legszomorúbb nap a Man United történetében -
#8189
hy.vki megmondaná mi is történt pontosan febr.6-án 1958ban?mert nem vágom.de szomoru az tény és való :((( emlékeztek ti arra a napra? -
#8188
Megvan az 1 pont! Büszkék lehetünk rá, bravúr volt. 2 pont a hátrány, és még hátra van az Arsenal elleni meccs otthon! Be kell húznunk, és akkor minden rendben lesz. Ráadásul még számos nagy meccs van hátra mindkét együttesnek, ki tudja, ki hány pontot visz haza. A Spurs nagyon erős volt most otthon, egy pontot onnan elvinni nagyon jó eredmény. Ők voltak talán kicsivel esélyesebbek, de épphogy megvan az x.:) -
#8187
:DD -
#8186
az ember jóhiszeműen beír a topicba, és egyből elküldik a picsába:CCcc
-
skristof #8185 haggyadazt, nem fér el az arca a 23col mögött se :( :D -
#8184
:DDD -
#8183
-moderálva- -
#8182
hát nemhisezm h mázli...akkor már tul sok lenne belőle! :) -
#8181
lol:D ez igaz! -
#8180
-moderálva-
