44078

ibogldrc.jpg


  • 9csöves9
    #8617
    Romániában dorbézoltak a Juve sztárjai
    2006-04-26

    Torino - Áll a bál a Juventusnál. Nem elég, hogy a Milan már három pontra megközelítette az olasz futballbajnokságban korábban utolérhetetlennek hitt címvédőt, hogy a torinói zebrák fogadkozásaik ellenére hamar kipottyantak a Bajnokok Ligájából, még három húzóemberük is jókora slamasztikába keveredett.
    David Trezeguet (2Cool, Emerson (30), és Adrian Mutu (27) kihúzta a gyufát Fabio Capello (59) vezetőedzőnél azzal, hogy a húsvéti ünnepeket követően román és olasz bulvárlapok címoldalára keveredtek.


    Történt, hogy a drogügyletei miatt a Juventusnál új életet kezdő Mutu a húsvétkor kapott két pihenőnapra hazájába hívta egy kis kikapcsolódásra a francia csatárt és a brazil középpályást. Mutu Bukarest látványosságai mellett az éjszakai élet titkaiba is beavatta barátait, így román kísérőikkel több bárban és lokálban tiszteletét tette a hármas fogat. De az autogramosztás és a fényképezkedés közepette a lesifotósok is megörökítettek néhány érdekes jelenetet.

    Emersonék ugyanis közelebbi barátságba keveredtek a bártáncosnőkkel, illetve két ismert román pornószínésznő, Laura Andresan és Alina Plugaru is az állandó kísérők” közé tartozott. Mivel a felvételeket a román televízió is bemutatta, a hír Olaszországba is eljutott, Capello mester téphette a haját, bár legalább van mire fogni a Juve gyatra teljesítményét. De vajon Trezeguet mit mondott otthon a feleségének?

    - Ártalmatlan kis kirándulásról volt szó, David mindig mondta, hogy szívesen megnézné Romániát. Jól akartuk érezni magunkat, ezért kicsit kiengedtünk - próbálta menteni a menthetőt Mutu.

  • BADE
    #8616
    én még mindig nem térek magamhoz:)
  • Kit--Kat
    #8615
    én Alex jó szereplésében bízok a VB-n, az reálisabb
  • R9
    #8614
    kb
  • Breki33
    #8613
    Aranylabdát éves teljesítményért adják és mivel Vb-s év az ottani teljesítmény fog dönteni.

    Mondjuk a svédeknek nem fogok szurkolni
  • forzajuve5
    #8611
    Azért egy citromdíjat megérdemelne :)
  • Kit--Kat
    #8610
    Legalább magában hisz, fontos ez, én 1 kosár rohadt káposztát nem bíznék rá.
  • Monoton
    #8609
    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
  • EmIn3m02
    #8608
    éppen most olvasom az ujságban......."Ibrahimovic:enyém lesz az aranylabda"
    kb 3percig röhögtem :DDDDDDDD
  • forzajuve5
    #8607
    9 milliót Hanry-ért?
    érdekes csapat ez a margit...
  • Monoton
    #8606
    ha én normálisan kérdezek te nem tudsz normálisan válaszolni!?
  • 9csöves9
    #8605
    a Buci Maci legújabb számából
  • Monoton
    #8604
    ejjha! kiírta ezt a cikket? NSO ról van?
  • Kit--Kat
    #8603
    :DDDDDDDD
  • EmIn3m02
    #8602
    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
  • 9csöves9
    #8601
    érdekes cikk,bár Henry tuti nem jönne,viszont a vége poén:D


    Kétséges Zlatan maradása

    Henry érkezhetne, ha a svéd távozik...

    Kétséges, hogy Zlatan Ibrahimovic a Juventusban folytatja e a nyártól is pályafutását. Már hónapok óta szeretnék meghosszabbítani a svéd támadó szerződését, de Zlatan jelenleg 6 milliós éves fizetést igényelne, amit (természetesen) nem hajlandóak neki megadni Moggiék. Zlatanért továbbra is élénken érdeklődik a Chelsea és a Real Madrid is, így vevőt nem lenne nehéz találni. Pótlására az a francia Thierry Henry érkezhet, aki már volt a Juventus futballistája, de fél év után elhagyta a klubot az Arsenal kedvéért. Henry mellett szólhat francia barátainak jelenléte is: Trezeguet, Vieira, Thuram. A Real Madrid is szeretné leigazolni az ágyúsok gólzsákját, akiért 9 millió eurót ajánlottak. Londonban valószínűleg még most is röhögnek...
  • Monoton
    #8600
    haggyámányugva! miazhogy alulmul :P

    najó azilyeneket énis utálom
  • Breki33
    #8599
    hát van aki alulmúl

    csinál egy új nicket és szórakozik
  • Monoton
    #8598
    te most kiről beszélsz? merugye nem rólam? :P
  • Breki33
    #8597
    ez a 12 éves szint

    most irassam ki az ip címét?
  • Monoton
    #8596
    mivicces?
  • Kit--Kat
    #8595
    ez de vicces...
  • Monoton
    #8594
    :DDDDDDDDDDDDD
  • Monoton
    #8593
    te csak ne Margitozz itt csak breki margit ozhat :P:P:P::P:P:P :DDDDDDD
  • Barni
    #8592
    bocs de ha ennyire Juveellenes neved van akkor minek vagy itt?
  • Breki33
    #8591
    temeg az újreg aki a hülye nickjével okoskodik

    na pá
  • antijuve
    #8589
    Helló,Margit vagyok!Nem kerestek? "normális hangnemben" írtam,nem mondtam semmi rosszat,de persze te vagy itt a Király,aki mindent tud.
  • McFrost
    #8588
    tom, de aki ide beírt hogy elver titeket,az ráfaragott,nyugi
  • Breki33
    #8587
    nemszokták nyugi
  • McFrost
    #8586
    elbukják,nyugi:D
  • gabber_saviola
    #8585
    lazán elég az a 3 pont a bajnoksághoz, akár ki mond akármit
  • gergelyanevem
    #8584
    lehet hogy eladó egy 04/05-ös juve mez(xl-es)(azért nem biztos mert valaki már érdeklődik utána,csak ő sem tudja még, h kell- e neki)
    ha valakinek kell akkor szóljon.
  • Breki33
    #8583
    tudtommal magyar adó nem
  • gergelyanevem
    #8582
    a streamforum nektek sem jön be, vagy én vagyok csak balfácán?(megszünt volna?)
  • gergelyanevem
    #8581
    ahogy néztem sporttv a milan meccset adja, nem baj, majd kiszurkolunk egy x-et nekeik(legalább):D
  • gergelyanevem
    #8580
    adja a hétvégén a meccsünket valami?
  • Breki33
    #8579
    olyanokhoz akik normális hangvételben írnak és nem divatdrukkerek igen

    fel kéne fogni, hogy ez nem inter meg margit topic
  • Monoton
    #8578
    te tudsz kedves is lenni?
  • Breki33
    #8577
    na megjött a sumikinézetű
  • R9
    #8576
    lol :]