32945
Magyar Foci
  • banok
    #5997
    És Bodor a Rodában is betalált.
  • zaki
    #5996
    NEC Nijmegen [1 - 0] Vitesse Arnhem
    28' [1 - 0] K. Vadocz
  • galmat
    #5995
    "Németh Krisztián góljával bajnokságot nyert a Liverpool-tartalék

    A Liverpool reserve csapata hétfőn idegenben a Blackburn ellen lépett pályára, A meccset Németh Krisztián góljával a "vörösök" nyerték 1-0-ra, s a győzelem egyben azt is jelentette, hogy a Liverpool második csapata megnyerte a bajnokságot.

    A magyar U21-es válogatott támadója a kezdők között kapott helyet a Liverpool–Blackburn tartalékbajnoki mérkőzésen. A beszámolók szerint Németh a találkozó elején több helyzet előkészítésében is részt vett, de ezekből társainak nem sikerült a hálóba találniuk.

    A magyar csatár a 26. percben már maga fejezett be egy akciót, és ez góllal is zárult. A tizenhatoson belül egy csellel becsapta védőjét, majd a kapu bal oldalába helyezett.

    A folytatásban magyar szempontból már csak egy igazán említésre méltó esemény történt: a 76. percben Németh helyére Simon András állt be (a gárda harmadik magyarja Gulácsi Péter ezúttal nem játszott), így mindketten részesei lehettek csapatuk sikerének.

    A liverpooli fiatalok ezzel a győzelemmel, két fordulóval a tartalékliga vége előtt már behozhatatlan előnybe kerültek a második helyen álló Manchester Cityvel szemben.

    A szezon során Németh kilenc találkozón nyolc góllal vette ki részét a bajnoki címből, és nem mellékesen a Blackburn elleni összecsapáson a mezőny legjobbjának is megválasztották. "

    (forrás: nso.hu)
  • Csesza
    #5994
    nemhiszem, hogy ott látni fogjuk, mert ahhoz túl "nagy" csapat bár jólenne ha nem lenne igazam :)

    sztem valami elsőosztályú angol közép v. kiscsapatban abszolúte kezdő v. kulcsemberként simán
  • Kaplan
    #5993
    Németh góljával nyert a Blackburn ellen a Liverpool reserves csapata és ezzel a győzelemmel matematikailag is bebiztosították a bajnoki címüket. De jó lenne már ezt a srácot az 'A' csapat közelében látni.
  • banok
    #5992
    Ferenczi kezdő a Barsley-Cardiff FA-Cup elődöntőn!!
  • banok
    #5991
    NS (+fórum), pepsifoci.hu, nb1.hu (+fórum), ujpestfc.hu (+fórum)
  • Gunnersboy
    #5990
    valamelyik csapat honlapjárol?
  • totti10
    #5989
    honnan tudhatom meg h a Tatabánya - Újpest meccs zárt kapus lesz e vagy nem? vki segitene?
  • REALista
    #5988
  • Matthew Prosac
    #5987
    Priskin gól a Preston meccsen.
    (most 0-2)
  • Csesza
    #5986
    Gera kezdő lesz ma a WBA - Portsmouth FA-kupa elődöntőjében!

    a meccs 13.15-kor kezdődik

    Sport1 élőben közvetíti :)
  • Csesza
    #5985
    :O
  • Kaplan
    #5984
    [URL=http://pepsifoci.hu/node/5228]"Annyi tizenegyest hozunk össze, amennyi szükséges az ellenfélnek"[/URL] Bíztató, hogy még a magyar klubfutballnál is van lejjebb. [ Bár ők jártak nem is olyan rég BL-ben ]
  • Gunnersboy
    #5983
    valaki nemtudja holtudnék beszereszni egy Kozármislenyes BL-es sálat? :SS
    midnenhol kerestem, de csak kinevettek :(
  • Grenzjager
    #5982
    :D

    jóvanna'', akkor más is, nem csak én :))))
  • Gunnersboy
    #5981
    Tudvalevő, hogy a Juventus csapatától a bíróküldési botrány miatt két bajnoki címét is elvett az Olasz Labdarúgó-szövetség. A szervezet most egy jótékonysági akció keretein belül árverésre bocsátotta a két scudettót, amelyekre bárki licitálhatott, de csak egyet kaparinthatott meg magának.
    A tegnapi licit során a 2006-os bajnoki címért Luciano Moggi, a Juventus korábbi sportigazgatója tette a legmagasabb ajánlatot, a titulus 26 millió eurót ért az eltiltott klubvezetőnek. Moggi természetesen azonnal felajánlotta a bajnoki címet a Juve számára, így a "Zebrák" visszakapták 2006-os elsőségüket.
    A 2005-ös titulusért hatalmas harcot vívott egymással a Lazio, az Inter és a Kozármisleny csapata, és végül meglepetésre a magyar NB II-ben szereplő együttes lett a befutó. A Kozármisleny így megnyerte a 2005-ös Serie A-t és NB II-es helyezésétől függetlenül jövőre - a Juventus helyén - indulhat a Bajnokok Ligájában is.
  • pinnacle
    #5980
    faszom:ASdasdadad

    Pedig már reménykedtem egy kis kárörvendésbe:)
    na mind1:D
  • Golyo69
    #5979
    akarom mondani ezt :D:D #5975
  • Golyo69
    #5978
    olvasd el a #5977-es hsz-t :D:D
  • pinnacle
    #5977
    ha ez igaz, akkor huzza is le magát a wc-n...
    ekkora barom is csak egy magyar focista lehet. Küldjék is el a gecibe kölcsönbe vhova Szibériába...
  • Golyo69
    #5976
    Az F1 urának már nem számít a pénz...

    Meglepő nyilatkozatot tett a napokban a Bernie Ecclestone, az F1 vezére, aki jó barátságot ápol Kevin McCabe-bel, a Ferencváros tulajdonosával. Mindez akkor válik különösen érdekessé, ha azt is tudjuk, hogy Ecclestone egy kisebb ország olyan csapata után érdeklődik, amelyikben McCabe-nek is van érdekeltsége...
    - Számomra már nem számít a pénz - nyilatkozta Ecclestone. - Ha nem tennék semmi olyat, amiből bevételem származna, a hátra levő időszak során akkor sem szűkölködnék semmiben. Egész életemben az F1-nek éltem, de mostanában egyre inkább megfertőz a labdarúgás szeretette. Mindenki tudja, hogy Flavióval közösen építgetjük a QPR-t, de nagy álmom, hogy legyen egy saját csapatom, amivel egyedül én rendelkezem. Anglia után most egy kisebb országban akarok keresni egy számomra szimpatikus klubbot, ahogyan azt régi jó barátom, Kevin is tette. Érdekes lenne, ha csapataink azonos bajnokságban csapnának össze, amint a BL-szereplésért küzdenének egymás ellen.
  • Golyo69
    #5975
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Elvannak az nb1.hu-s szerkesztők :D mondjuk ezt már megszokhattuk :D ápr 1:D
  • Golyo69
    #5974
    Összeveszett az edzőjével a magyar fiatal.

    Könnyen lehet, hogy Dzsudzsák Balázs a nyári alapozást Debrecenben kezdi majd meg. A PSV Eindhoven középpályása a legutóbbi bajnokit követően az öltözőben visszaszólt Sef Vergoossen vezetőedzőnek, miután a szakember kritizálta Balázs futóteljesítményét. Értesüléseink szerint Vergoossen a szezon hátralévő részében már nem akarja játszatni a magyar játékost. Az eladásról egyelőre nincs szó, de ez az egyetlen kis fegyelmezetlenség Dzsudzsák eindhoveni karrierjébe kerülhet: megbízható forrás szerint a PSV a következő szezonra kölcsönadná nevelőegyesületének, a Debrecennek a magyar játékost.
  • Golyo69
    #5973
    Ismét Magyarországra látogat a Sheffield United, és ezúttal két patinásabb csapatot is magával hoz. Kevin McCabe, a Ferencváros tulajdonosa megegyezett a Manchester Uniteddel és az Ajax-szal is, hogy egy nyári négyes torna erejéig Budapestre látogatnak.
    - Tisztában vagyunk vele, hogy a Ferencváros Európa egyik legnagyobb múltú klubja, így nem hezitáltunk elfogadni a meghívást - nyilatkozta a United szóvivője. Sir Alex Ferguson menedzser elmondta: 1965-ben nagy csodálattal nézte a Ferencváros VVK-menetelését, azóta igyekszik figyelemmel követni a csapat szereplését.
    - Emlékszem a Ferencváros elleni két mérkőzésünkre 1995-ből - nyilatkozta Edgar Davids, az Ajax középpályása. - Örülök, hogy ismét az Üllői úton léphetek pályára, mert azon az estén fantasztikus hangulat volt a stadionban, jólesett, hogy minket, az ellenfél játékosait is megtapsolta a lelkes hazai tábor. Amióta csak az eszemet tudom, mindig a Fradiban szerettem volna játszani, és ha Louis Van Gaal valóban vállalja a vezetőedzői posztot a zöldeknél – mint azt rebesgetik -, én is odaszerződök majd.
  • Golyo69
    #5972
    Guinnessbe illő műfüves pályát építenek a bevételből.

    Az MLSZ a Budai II-stadionban rendezi meg június 31-ei, horvátok elleni válogatott mérkőzést. A szövetségnél elmondták, hogy feltétlenül telt házat várnak a nyár eleji találkozóra, a jegyárak azonban a kis kapacitásnak köszönhetően egyáltalán nem lesznek kedvezményesek. A kapu mögé 7500, az oldal-lelátóra pedig 18 ezer forint lesz egy tikett, az MLSZ-nél pedig ígérik, a teljes jegybevételből felépítik a második OLLÉ-pályát.
    Ennek az lesz az érdekessége, hogy a magyar-horvát határ mentén építik fel, és az egyik fele nálunk, a másik Horvátországban lesz. A két ország szövetsége ezzel is jelezni kívánja, hogy ismét közösen pályázik a 2016-os, a 2020-as és a 2024-es Eb megrendezésére, utóbbi esemény projektmenedzseréül - előrelátóan - már Kisteleki István nemrég született unokáját nevezték ki.
    A horvátok elleni mérkőzés a szövetség május végi ünnepsorozatának záró eseménye lesz. Május végén először kihirdetik a válogatott keretet, a következő nap fotózáson vesz részt a csapat, ahová a média képviselőit is szeretettel várják, a horvát meccs előtt pedig tűzijátékos ünnepély keretein belül bemutatják a magyar válogatott új szövetségi kapitányát is.
  • Csesza
    #5971
    :DDDDDDddddd
  • Grenzjager
    #5970
    jó van beoptam mert nb1.hu és ja ápr1 van. francba... :)

    íííííííí mea culpa
  • Grenzjager
    #5969
    Matthäus az új edző Kispesten.


    George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa április 1-jei internetes naplóbejegyzésében - közvetlenül a rendezőzseni, David Lynch életművének beható elemzése után - elárulta, rövidesen Lothar Matthäus váltja Supka Attilát a kispesti kispadon. Az indoklás szerint a leköszönő szakember remek munkát végzett Kispesten, de a labdák mindig kifelé pattannak a kapufáról, ráadásul a teljesítménykényszer okozta nagy nyomást is nehezen viselte, arra ugyanis nem számíthatott, amikor a Honvédhoz szerződött.
    A vesztét érző Supka egyébként az őszi szezon közepe óta igen taktikusan adagolta az eredményeket: lassan vége a bajnokságnak, ám a csapat eddig csak a kizárt Sopron elleni, elmaradt meccsét (3-0) hozta az elvárt magabiztossággal.
    - A szakmai szempontok mellett elsősorban emberi tulajdonságai miatt választották Matthäust - árulta el a váltás hátterét kispesti informátorunk, addig is, amíg meg nem jelenik a hivatalos közlemény a klub honlapján. - A döntő érv azonban az volt, hogy a forrófejű, kirohanásairól híres edző valószínűleg felveszi majd a kesztyűt, és érdemben visszaszól majd a kispadja mögött helyezkedő, rossz játék esetén őt szidalmazó drukkereknek.
    A váltást megkönnyíti, hogy a Honvéd marketingügyeit immár egy hónapja Matthäus menedzsere, Pellady Péter intézi.
    Matthäus már ma este bemutatkozik új csapata kispadján.
    (nb1.hu)
  • kraawz
    #5968
    durica
  • szucsy89
    #5967
    atyauristen:D magyar foci szinten is szégyen...
  • Louis Cyphre
    #5966
    Akkor a klasszikus Tokody féle (ön)gól:
    link
  • Kaplan
    #5965
    Az igen, Köteles nem gyenge, igazán ki lehetne próbálni Fülöp helyett.
  • Kaplan
    #5964
    Az ellenfél kapujára miért nem sikerülnek ilyen lövések a magyar NB1-ben?
  • Nuno88
    #5963
    2 percig csak pislogtam, nem akartam elhinni hogy így beverte! :D
  • ForzaInter
    #5962
    láttátok Jurica gólját?:D tokody elbujhat mellette:DD
  • LSSAHPAUL
    #5961
    Na szép játék volt!
    Ilyen alapon a magyar bob válogatottat is lehetne pénzel nyomni..
    Ezért a produkcióért nekik kellene kártérítést fizetni.
  • pilboy
    #5960
    Halmosi mibe sérült le?
    a zuhanyzásnál, miután kiállították?
  • daviddavid
    #5959
    kurva jó wazéé
  • banok
    #5958
    Hajnal Tamás és Halmosi Péter megsérült csapata szombati mérkőzésén, így egyikük sem tudja vállalni a szereplést a magyar labdarúgó-válogatottban a szlovénok elleni, szerdai barátságos találkozón. NSO hír

    ó de kurva jó