Hunter

Idegenek: Aki csendben marad, túléli

Vajon miért nem bukkantunk még rá egyetlen földönkívüli civilizáció nyomára sem? Egy kanadai tudós szerint a feltűnést kerülő idegenek evolúciós tendenciája magyarázatot adhat a jól ismert Fermi paradoxonra, illetve minket, földlakókat is óvatosságra inthet saját létünk reklámozásával kapcsolatban.

Ahogy azt Enrico Fermi 1950-ben megfogalmazta, ha az élet fejlődése nem kizárólag a Földre korlátozódik, akkor számtalan intelligens fajnak kellene léteznie a világegyetemben. De ha tényleg léteznek, akkor vajon miért nem adtak magukról jelet, vagy miért nem észleljük őket? "Ez egy valódi paradoxon" - mondta Adrian Kent, a kanadai Perimeter Intézet és a brit Cambridge Egyetem kvantumfizikusa, aki a Fermi által felvetett ellentmondás magyarázatáért a természetes kiválasztódáshoz fordult, ami szerinte a csendes idegeneknek kedvez.

Kent hihetőnek tartja, hogy kozmikus méreteken is verseny zajlik az erőforrásokért, egy evolúciós folyamatot működtetve a különböző bolygókon élő idegen fajok között. A fejlett fajok például szeretnének más bolygókat is saját céljaikra kiaknázni. Ha ez valóban így van, akkor a világegyetem egy igen erőszakos környezet, melyben az evolúciós kiválasztódás a feltűnést kerülő fajoknak kedvez, akik szándékosan meglapulnak, vagy egyszerűen csak nem rendelkeznek a bolygójuktól való eltávolodás, vagy saját létük hirdetésének képességével, esetleg ambíciójával.

"Ez egy érdekes elmélet" - értékelte Kent eszmefuttatását az idegenek keresésében talán legjáratosabbnak mondható Seth Shostak, a SETI Intézet vezetője. "Ha tudatom a világegyetemmel, hogy létezem, akkor a kiirtás sorsára juthatok. Ha létezik csillagközi erőszak, akkor az a rossz hírem van, hogy az összes társadalomnak úgy le kell korlátoznia a tevékenységeit, hogy azt a távolból ne lehessen észlelni"

Kent elmélete csupán egy újabb azon a hosszú listán, amivel az elmúlt bő félévszázad során megpróbálják megmagyarázni Fermi paradoxonját, a háttérzaj miatt felismerhetetlen idegen kommunikációtól, azokig a számításokig, amik szerint a földönkívülieknek csupán nem volt még elég idejük megtalálni minket.

Kent maga is elismeri, hogy hipotézise spekulatív, ugyanakkor figyelmeztet, hogy ennek valós következményei is lehetnek a közeli jövőben. A különböző űreszközök, mint például a Naprendszertől távolodó Voyager szondák, felhívhatják az "imperialista" idegenek figyelmét a létezésünkre, egy valóban fejlett civilizációnak pedig aligha tartana sokáig megtisztítani tőlünk a kiszemelt bolygót, vagyis a Földet úgy, hogy szinte észre sem vennénk.

Az elmélettel kapcsolatban csupán egyetlen kérdés marad, vajon érdemes-e saját magunkból kiindulni, ha egy ismeretlen tényezőt próbálunk megítélni?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anaid #326
    Ha fejlettebbek és nem irtották ki magukat, meg az élőhejüket se demulálták össze adhatnának pár tippet, mit ne tegyünk, vagy mit igen.
    :-)
    Á, hülye ötlet. Úgyse hinnék el, hogy lehet nem ok nélkül szövegelnek....
    "Okos" ember:Tudom, tudom....
    ET:Hát ha tudod csináld!!!
    :-):-)
  • Bluebrain #325
    Azt mondja meg nekem valaki, mi szükségünk van nekünk az idegenekre. Én nagyon jól megvagyok nélkülük. A Földön őnélkülük is van elég konfliktus. Szerintem még kell vagy százezer év fejlődés ahhoz, hogy egyenlő felekként kiálljuk egy galaktikusan közlekedni tudó civilizációval szemben.
    Ez olyan, mint ahogy az amazonaszi őserdőben integet a bennszülött indián a fölötte röpködő helikoptereknek, mert hátha leszállnak és kaphat tőlük csokit. Csak éppen nem tudja kik ülnek benne, milyen fegyverekkel, vagy épp mit fognak vele tenni, ha mégis leszállnak. Csak azt tudja, ha van helikopterük akkor már biztos nagyon-nagyon okosak, elég okosak ahhoz, hogy adjanak csokit. Jelenleg ezen az értelmi szinten vagyunk a helikopteresekhez képest.
  • Pares #324
    Túl sok sört ittál. Meg 2012 végén úgy is MIMMMEGHALUUUUNK. Szóval tökmindegy.

  • Merces #323
    még egy utolsó nekifutást.....
    1. ez a vita / beszélgetés teljessen elméleti remélem senki nem gondolja hogy a felsorolt érveket a logikán kivül bármi alátámasztja.
    2.Erőforrások anyagi javak megszerzése céljábol kicsi a valószinűsége annak hogy bárki ideutazzon, tényleg egyszerűbben meg lehet oldani.....
    3.Előfordulhat hogy valakinek az orrában vagyunk a puszta létezésünk okán, erős érvnek tartom hogy egy faj ugy biztositja a túlélését hogy kiiktatja a potenciális versenytársakat, talán csak arra várnak hogy megüssünk valamilyen technológiai mércét
    4.nem kell ideutazniuk,megteszik helyettük az automatták(talán a gazdáik addigra maguk is kihalnak)
    5....ez is van olyan jó elmélet ha nem jobb mint hogy mindenki elbujt
    6.....nem jut eszembe fáradt vagyok
    7. no jó egy a goodboy alien rajongóknak...csak vicceltem a goodboy alienet kiirtották az élelmessek.....
  • ozdimorgo #322
    mint már tudjuk nem végtelen :)
    Én csak arra lennék kíváncsi: utána csak a nagy semmi van? Ezt ki állítja? Látta már a "Nagy Semmit"?
    Lejjebb olvastam a frekvenciákkal kapcsolatos aggályokat - miért gondolja bárki, hogy csak az általunk ismert elektromágneses hullámokkal lehet kommunikálni? És csak a mi technológiánkkal fogható hullámhosszokon?
    Ez eléggé beszűkült világkép...
    A világegyetem sokszínűségéből kiindulva igenis létezhet más intelligens faj, lehet, hogy ők is keresnek minket, de eléggé valószínűtlen a találkozásunk.
    Jelige: Idő és távolság csak nekünk akadály! (de ez nem mindig lesz így...)
  • fkomment #321
    Hahhh... Istenem! Ez a téma tényleg meghalt..
    Jó volt veletek "figyu","ancsil", "rolika" (és "Kryon") amíg tartott..
    Viszlát a legközelebbi vitásabb cikknél!
  • globint #320
    Okostojás, bárki bármiben hihet, szabadsága van abban, hogy higgyen, és amiben hisz, az nekije a vallása. Azt vallja!
    Ha még nem hallottad, akkor bizonyára azért csípi a szemedet ez a megfogalmazás, mert a vallás szó a te számodra az Istenhittel társul, pedig nem csak az Istenhitet lehet megvallani, magáénak vallani egy tanítást, ugyanazt jelenti.
    Szóval, a kis szókincsű emberek néha lehülyézik azokat, akik számukra ismeretlen dolgokat mondanak. Ez már csak így van hülyék világában, így én sem csodálkozok. Viszont szeretném felnyitni a szemedet, hogy többet kellene olvasnod, hogy nagyobb legyen a szókincsed!
    :-))
  • astrobal #319
    LOL, ez jogos! :) "Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után." és ami kimaradt: "Majd délután elszívá egy spanglit H.R. Gigerrel, csúnyán ráparázá és megalkotá a xenomorfokat."

    Csak ezt már nehéz lett volna beadni a sok agymosott droidnak..

    Bár ha több ezren elhiszik, hogy Xenu DC-10 repülőkre emlékeztető űrhajókon repkedett, és rabolta el az emberek lelkét..bármi megtörténhet.
    Einsteinnek egyben biztos igaza volt: Két dolog végtelen: az univerzum, és az emberi hülyeség, bár az univerzumban nem vagyok biztos.
    mint már tudjuk nem végtelen :)
  • noland #318
    kérem szépen az idegenek már a studióban vannak :)

    http://videa.hu/videok/tudomany-technika/ufo-ragad-el-egy-tehenet-hirek-repulo-sci-fi-SGBO9vJqXqcs8mj0

    és csokistejet isznak..
  • MerlinW #317
    De..hát.. öö.. a könyv szerint Isten a saját képmására teremtett minket:) Tehát nem igen fog összejönni nekik a magyarázkodás:)

    Hacsak azt nem mondják, hogy az ultra-intelligens idegenek csupán állatok:)