Hunter

RFID válthatja a vonalkódokat

Egy koreai és amerikai kutatókból álló csapat nanocső-tranzisztorokból készítené el a vonalkódok utódját.

Az olcsó, a nanotechnológiának köszönhetően egyszerűen nyomtatható RFID azonosítókat, melyek akár teljesen láthatatlanul is beágyazhatók egy-egy termék csomagolásába, a Rice Egyetem kutatói dolgozták ki a Szuncson Nemzeti Egyetem Gjou-csin Cso által vezetett csapatával. Az azonosító lehetővé teszi a pénztári leolvasási procedúra lerövidítését: egy áruval megrakott bevásárlókocsit áttolva az összes vásárolt termék árát egyszerre leolvassa a szkenner.

A technológia egy szén nanocsöveket tartalmazó tintán alapul, melyből a rádiófrekvenciás azonosításhoz tökéletes hártyavékony tranzisztorok nyomtathatók. "Egy olyan társadalom felé haladunk, melyben az RFID kulcsszerepet tölt be" - mondta Cso, a Szuncson villamosmérnök professzora, aki szerint öt év kell a technológia beéréséhez. A koreai csapat az előállításhoz szükséges technika fejlesztésén is gőzerővel dolgozik. Cso elmondása szerint a nyomtatási technikával az azonosítók mindössze filléres költségeket jelentenek majd, aminek köszönhetően teljesen mindennapossá válhat az alkalmazásuk.

A nyomtatható RFID-k nagy előnye, hogy passzívak. Az azonosítók csak akkor kapcsolnak be, amikor megfelelő rádiófrekvencia éri őket, ekkor átadják a bennük eltárolt információt a leolvasó rendszernek. "Ha nincs energiaforrás, akkor nincs korlátozva az élettartam sem" - tette hozzá James Tour a Rice részéről.

A kereskedelemben való elterjedés előtt azonban van még néhány leküzdésre váró akadály. Mindenek előtt az eszközt le kell kicsinyíteni egy vonalkód méretére, ami nagyjából harmada a jelenleg megvalósított megoldásnak, magyarázta Tour. Másodszor növelni kell a hatósugarát. "Jelenleg a rádiójel-kibocsátónak egészen közel kell lennie az azonosítóhoz, de a távolságon folyamatosan tudunk javítani. A gyakorlatban már alkalmazható távolság az lenne, ha egy méterről az összes cikket betudná olvasni a rendszer, a végcél azonban az, hogy az áruházban található összes árucikktől visszajelzést kapjunk - mi van a polcokon, mikor járnak le, összességében véve mindenről" - taglalta Tour.

"300 méteres hatótávval egy raktár teljes tételéről valós idejű információhoz jutnánk. Ha valami beesett a polcok mögé arról is tudnánk. Ha egy termék szavatosságának a végéhez közeledik, akkor tudjuk, hogy azt előre kell rakni, vagy leakciózni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #61
    Ja most jut eszembe:
    A lakasomba es a munkahelyemre is kulon RFID azonositoval tudok belepni.. ;)
  • Merces #60
    ....az illető urak és hölgyek a munkahelyüket akarják megvédeni, mer nagy a politikai nyomás, hogyha lemészárolnak pár tagot akkor valszeg bukta a zsiros állásuknak, ugyhogy inkább kezelnek mindenkit potenciális tenoristaként......
  • djhambi #59
    Vigyázz, mert kapsz még négy felkiáltójelet! :)

    Egyébként elég féloldalasan nézed a világot.

    "A tisztességes, becsületesen dolgozó emberek minden lépését figyelik."

    Minden embert figyelek, mert nem lehet tudni, hogy közülük melyik lesz az a bűnöző 5%, ami ellen harcolnak. Ja, és ha a luxusbörtön doog igaz lenne, én már rég bűnöző lettem vona. A meghalt 40 orosz civil bizonyítja, hogy így sem elég az óvintézkedés. Ennyi embert próbálnál meg te megvédeni láthatatlan merénylőktől!

    Az utóbbi részre pdig politikai semlegesség révén nem kívánok egyéb kommentet fűzni, mint hogy rosszul látod: ennek az akciónak sokkal több köze van a kampányolához, mint a pénzek ellopásához. De vicces, hogy ennyire trivi dologra nem jöttél rá. :)
  • Epikurosz #58
    Ami ma zajlik a világban, az egy aljasság.

    A tisztességes, becsületesen dolgozó emberek minden lépését figyelik. Kismillió szerv, szolgálat, ügynökség archiválja a telefonbeszélgetéseinket, a bankkártyahasználatunkat, a reptereken szkennelnek. Gigászi pénz megy el erre.

    Közben, ha a bűnözőkről, a köztörvényes bűnözőkről van szó, NEKIK EMBERI JOGAIK VANNAK, ingyen luxusbörtön stb.

    Szörnyű, persze, hogy most épp Moszkvában meghalt 40 ember terroristatámadásban, de Magyarországon évente legyilkolnak ennyi magyart a bűnözők, a gyilkosok.

    Most gondolom az orosz hatóságok drasztikus intézkedéseket fognak hozni, ezzel szemben nálunk nem történik semmi.

    A Postabank konszolidációja 120 milliárd ft volt.
    A tudjuk kiknek szóló felzárkóztató (eredmény nulla) programokra Gyuricsányék írd és mondd 100 milliárd forintot költöttek el. (Csak az utóbbi 8 évben!)

    Kb. félmillió magyar nyugdíjasnál riasztórendszer kiépítése
    500.000 x 100 000 = 50 000 000 000 azaz 50 milliárd forintba kerülne.
    Erre nincs pénz.
    Nem a potenciális áldozatokat támogatják, hanem a potenciális bűnözőket!
    No, itt látszik meg teljes igazából ennek a rezsimnek a teljes züllöttsége, erkölcstelensége, magyar- és népellenessége.

    (Ezt a bejegyzésem elmentettem, ha véletlenül innen eltűnne, a blogomra fel fogom vinni.)
  • Merces #57
    ....közelitsük meg másként a kérdést szerintetk rendben van hogy egyre több ember érzi magát kiszolgálltatottnak, és muszáj belemennie mert különben ellehetetlenül_? Most tekintsünk el Evil Genius bácsitol aki mindenkiböl fogyasztó zombit akar csinálni...........
  • Nailboy #56
    Az utcán is bármikor kirabolhatnak leszúrhatnak a pénzedért. Gyakrabban megtörténik mint hogy az apeh teljesen tévesen vesz le 4 milliót. És ugyanúgy jogtalan. És sokkal félelmetesebb story. Aki totális kontroll alatt akar tartani annak érdeke hogy élj és termelj, aki kirabol annak nem.

    Na akkor erről beszélgessünk, ha már ilyen filozófiai magasságokba emelkedtünk az élet értelméről.

    A totális kontroll elleni harc részének képzelik egyesek az RFID elleni lázadást. Függetlenül attól hogy vélt vagy valós e a félelem.

    Mivel válaszolnál az ismert fogalmakra mint rablásokra/lopásokra/betörésekre? Vagy esetleg a szimlán a fejedre eső virágcserép ellen amit a mami locsolás közben lelök a 7. kerületben.
  • djhambi #55
    És ismerőseid pereltek is? :)

    Egyébként ez olyan, mint a rendőrök, akik nem tartóztathatnak le a tárgyalásodig. Addig nem kerülhetnél előzetesbe, amíg meg nem kérdeztek, hogy biztosan bűnös vagy-e? Ez nonszensz! :)

    Néha az is előfordul, hogy ártatlan vagy, és kiengednek, de így működik jól a rendszer, mert legtöbbször a rendőröknek van igazuk, hiszen ártatlan embereket nem fognak előállítani. Részeg vandálokat, ittas veztőket meg igen.
  • bandee1 #54
    Szerintem inkább maradj a DJ-skedésnél, talán ahhoz jobban értesz. :)))))))
  • bandee1 #53
    De bazmeg nem érted, hogy nem tartozott az APEH-nek? Úgy látom elég szűk az agyad. Nem arról van szó, amit írtál, hanem a módszerről, hogy bármit megtehetnek Veled, aztán ha nem tetszik perelhetsz....de közben a pénzed az APEH-nál, aztán meg fizesd a perköltséget. Gratulálok remek, emberközeli meglátásaidhoz.
  • endrúdí #52
    Nem kell tanács. Menjél a gyerekkel mások idegeire, ha már a tiédre rámentek :D