SG.hu·
Feltárul a Gamburcsev-hegység
Betekintést kaptunk a Föld legrejtélyesebb hegyvonulatait feltérképező tudósok adataiba. A nemzetközi csapat két hónapot töltött 2008-ban és 2009-ben a teljes egészében az Antarktisz vastag jege alá temetett Gamburcsev-hegység felmérésével.
Az esemény alkalmából tartott konferencián a kutatók elmondták, a hegyek sokkal egyenetlenebbek, csipkézettebbek mint korábban gondolták, emellett alakjukat tekintve jóval lineárisabbak is, mint azt a múltban begyűjtött gyér adatok sugallták. Ez utóbbi a hegységek eredetéről is árulkodik. "A lineáris szerkezet sokkal hasonlatosabbá teszi az Alpokhoz, mint az Appalache-hegységhez" - magyarázta dr. Michael Studinger, a New Yorki Columbia Egyetem Lamont-Doherty Föld Obszervatóriumának (LDEO) tudósa. "Ezek a hegyvonulatok a tektonikus lemezek ütközéséből születtek."
Studinger hangsúlyozta, hogy az adatok elemzése még igen kezdeti stádiumban van, a végleges következtetéseket a szokásos hivatalos módon, a tudományos folyóiratokban fogják publikálni.
A hegyeket egy szovjet csoport fedezte fel az 1950-es évek végén. Észlelésük hatalmas meglepetést okozott, az Antarktisz közepét ugyanis nagy általánosságban síknak tartotta az akkori tudomány. Azóta számtalan elmélet látott napvilágot, egyesek szerint egy ősi vulkáncsoport tört utat magának a jeges kontinens kellős közepén elhelyezkedő területen, hasonlóan a Hawaii-szigetek vulkánjaihoz. A vonulat a tudományos érdeklődés középpontjába került, sokan biztosra vették, hogy körülbelül 30 millió évvel ezelőtt ez volt a kiindulási pontja a kontinenst borító vastag jégtakarónak. Tanulmányozásuk azonban rendkívül nehéz, a környezet több, mint embert próbáló, mondhatni brutális, a hőmérséklet akár -80 Celsius-fok alá is zuhanhat.
Először 2007-2008-ban sikerült teljes körű geofizikai vizsgálatokat elvégezni a területen, ekkor két Twin-Otter repülőgép pásztázta műszereivel a vonulatokat. Keresztül-kasul repültek az elrejtett csúcsok fölött, összesen 120 000 kilométert téve meg. Gravitációs, mágnesességi és jégvastagsági információkat gyűjtöttek, radarfelvételeket készítettek a kőzetek és a jég rétegiről, valamint lézerrel feltérképezték a felszín jégpáncélját. "Most érkeztünk el arra a pontra az adatfeldolgozásban, amikor elkezdhetjük a tudományos munkát" - nyilatkozott Studinger a BBC Newsnak.
A hegyeket borító jég legkisebb vastagsága néhány száz méter, míg a legnagyobb eléri a 4,8 kilométert. Maguk a hegyek megközelítőleg 2500 méteres magasságba nyúlnak a tengerszinttől számítva. Az adatok egyértelművé tették a lineáris sémát, ami különösen az észak-keleti területet jellemzi. Emellett egy erősen csipkézett tájat tárnak elénk, magas csúcsokkal és mélyen bemetszett völgyekkel, amiket először folyók, majd a jég formálhatott.
"Mielőtt rendelkezésünkre álltak volna az adatok, nem láttuk a völgyeket, ezáltal nem tudtuk számszerűsíteni a glaciális és a folyami folyamatok szerepét, ami kulcsfontosságú a krioszféra és az éghajlat fejlődésének megismeréséhez" - nyilatkozott dr. Fausto Ferraccioli, a British Antarctic Survey munkatársa. A völgyek, illetve a bennük végbemenő folyamatok tanulmányozásából elvileg megállapíthatóvá válik, milyen gyorsan vált a Gamburcsev a jég foglyává.
A felmérés folyékony vizet is észlelt a jég alatt, a csapat most azt próbálja kidolgozni, hogyan állhattak kapcsolatban egymással a völgyekben elhelyezkedő tavak. "Víz bizonyítékát észleltük a jégtakaró kellős közepén" - tette hozzá dr. Robin Bell, az LDEO munkatársa. "Nagyon izgatottak vagyunk, hogy az adatokból ki tudjuk-e deríteni hogyan vájták ki a völgyeket a folyók, majd mélyítették tovább a gleccserek, amik most vezetik a vizet a jégtakaró alatt."
Az esemény alkalmából tartott konferencián a kutatók elmondták, a hegyek sokkal egyenetlenebbek, csipkézettebbek mint korábban gondolták, emellett alakjukat tekintve jóval lineárisabbak is, mint azt a múltban begyűjtött gyér adatok sugallták. Ez utóbbi a hegységek eredetéről is árulkodik. "A lineáris szerkezet sokkal hasonlatosabbá teszi az Alpokhoz, mint az Appalache-hegységhez" - magyarázta dr. Michael Studinger, a New Yorki Columbia Egyetem Lamont-Doherty Föld Obszervatóriumának (LDEO) tudósa. "Ezek a hegyvonulatok a tektonikus lemezek ütközéséből születtek."
Studinger hangsúlyozta, hogy az adatok elemzése még igen kezdeti stádiumban van, a végleges következtetéseket a szokásos hivatalos módon, a tudományos folyóiratokban fogják publikálni.
A hegyeket egy szovjet csoport fedezte fel az 1950-es évek végén. Észlelésük hatalmas meglepetést okozott, az Antarktisz közepét ugyanis nagy általánosságban síknak tartotta az akkori tudomány. Azóta számtalan elmélet látott napvilágot, egyesek szerint egy ősi vulkáncsoport tört utat magának a jeges kontinens kellős közepén elhelyezkedő területen, hasonlóan a Hawaii-szigetek vulkánjaihoz. A vonulat a tudományos érdeklődés középpontjába került, sokan biztosra vették, hogy körülbelül 30 millió évvel ezelőtt ez volt a kiindulási pontja a kontinenst borító vastag jégtakarónak. Tanulmányozásuk azonban rendkívül nehéz, a környezet több, mint embert próbáló, mondhatni brutális, a hőmérséklet akár -80 Celsius-fok alá is zuhanhat.
Először 2007-2008-ban sikerült teljes körű geofizikai vizsgálatokat elvégezni a területen, ekkor két Twin-Otter repülőgép pásztázta műszereivel a vonulatokat. Keresztül-kasul repültek az elrejtett csúcsok fölött, összesen 120 000 kilométert téve meg. Gravitációs, mágnesességi és jégvastagsági információkat gyűjtöttek, radarfelvételeket készítettek a kőzetek és a jég rétegiről, valamint lézerrel feltérképezték a felszín jégpáncélját. "Most érkeztünk el arra a pontra az adatfeldolgozásban, amikor elkezdhetjük a tudományos munkát" - nyilatkozott Studinger a BBC Newsnak.A hegyeket borító jég legkisebb vastagsága néhány száz méter, míg a legnagyobb eléri a 4,8 kilométert. Maguk a hegyek megközelítőleg 2500 méteres magasságba nyúlnak a tengerszinttől számítva. Az adatok egyértelművé tették a lineáris sémát, ami különösen az észak-keleti területet jellemzi. Emellett egy erősen csipkézett tájat tárnak elénk, magas csúcsokkal és mélyen bemetszett völgyekkel, amiket először folyók, majd a jég formálhatott.
"Mielőtt rendelkezésünkre álltak volna az adatok, nem láttuk a völgyeket, ezáltal nem tudtuk számszerűsíteni a glaciális és a folyami folyamatok szerepét, ami kulcsfontosságú a krioszféra és az éghajlat fejlődésének megismeréséhez" - nyilatkozott dr. Fausto Ferraccioli, a British Antarctic Survey munkatársa. A völgyek, illetve a bennük végbemenő folyamatok tanulmányozásából elvileg megállapíthatóvá válik, milyen gyorsan vált a Gamburcsev a jég foglyává.
A felmérés folyékony vizet is észlelt a jég alatt, a csapat most azt próbálja kidolgozni, hogyan állhattak kapcsolatban egymással a völgyekben elhelyezkedő tavak. "Víz bizonyítékát észleltük a jégtakaró kellős közepén" - tette hozzá dr. Robin Bell, az LDEO munkatársa. "Nagyon izgatottak vagyunk, hogy az adatokból ki tudjuk-e deríteni hogyan vájták ki a völgyeket a folyók, majd mélyítették tovább a gleccserek, amik most vezetik a vizet a jégtakaró alatt."