Hunter
Megoldották a Stella Nova kérdését
A Max Planck Intézet csillagászainak sikerült "fényvisszhangok" segítségével bekategorizálni azt a történelmi szupernóvát, ami 1572-ben a feje tetejére állította Arisztotelész világegyetemről alkotott elméletét.
Több mint 400 évvel ezelőtt egy "új csillag", valójában egy szupernóva tűnt fel az égbolton, a Kassziopeia csillagképben, ami két héten át még nappal is látható volt. A jelenség lenyűgözte a kor csillagászait, köztük a dán Tycho Brahét, aki pontos feljegyzéseket készített könyvében az általa "Stella Nova" névre keresztelt jelenségről. Mérései szerint az "új csillag" messze a Holdon túl helyezkedett el, ellentmondva az európai gondolkozásmódot közel 2000 éven át meghatározó arisztotelészi hagyománynak, ami kimondta, hogy a csillagok örökéletűek, nem keletkezhetnek és nem pusztulhatnak el. Brahe ezzel a megállapításával olyan nevek munkássága előtt nyitotta meg az utat, mint Kepler, Galilei és Newton.
"Az 1572-es szupernóva a tudomány történetének egyik mérföldköve. Ez vezetett el az égbolt változtathatatlansági elméletének elvetéséhez" - mondta Oliver Krause, a heidelbergi Max Planck Csillagászati Intézet kutatója, aki kollégáival újra megpillantotta a Stella Novát. Az eredeti robbanás halvány fényvisszhangjainak észleléséhez hawaii-i és spanyol teleszkópokat használtak. A Nature magazinban közzétett tanulmány segített pontot tenni egy hosszas csillagászati vita végére a ritka égi jelenség természetéről.
"A jelenség besorolása vitatott volt. A szupernóva pontos típusának megállapítása spektroszkópos információk hiányában lehetetlen volt" - fejtette ki a probléma mibenlétét Krause. A történelmi feljegyzések szerint Brahe szupernóváját - ami végül az SN 1574 jelzést kapta - jellemzően Ia típusú szupernóvaként értékelték. Ezek elvileg akkor jönnek létre, amikor egy fehér törpe csillagban egy gigantikus termonukleáris robbanás következik be. Ilyenkor a csillag anyagának kilökődési sebessége elérheti a másodpercenként 30 000 kilométert is, ez nagyjából a fény sebességének tizedrésze. Az SN 1572 törmelékhalmaza az elmúlt 400 évben egy hatalmas, több mint 20 fényév átmérőjű gázfelhővé alakult, az eredeti robbanás természetéről azonban mindeddig nem voltak elégséges információink, ezért nem zárhattak ki más lehetséges "halálnemeket" sem, mint például a csillagmag gravitációs összeomlását.
A hiányosság pótlására Krause és munkatársai post-mortem boncolgatták a robbanást, távcsöveiket az eredeti esemény gyenge fényvisszhangjaira állítva be. A szupernóva robbanás olyan, mint egy kozmikus villanykörte, a létrejövő fényt minden irányba szétszórja. Bár a robbanás első közvetlen fényhulláma 1572-ben érte el a Földet, még ma is érkeznek újabb és újabb hullámok bolygónkra - legalábbis közvetve -, ezek azonban 20 milliárdszor halványabbak a Brahe által tanulmányozott hullámoknál. A közvetett hullámokat a csillagközi por részecskék tükrözik vissza, ezeket nevezik fényvisszhangoknak. Ezek az eredeti szupernóva egy "lenyomatát" rejtik és lehetővé tesznek egyfajta időutazást a csillagászok számára, amivel ősi kozmikus események szemtanúi lehetnek.
A német tudósoknak közel maximális fényességgel sikerült észlelni Brahe szupernóvájának egy optimális spektrumát, amiben szilícium, kén és vas nyomaira bukkantak. Ez az eredmény egyértelműen az általános nézetet igazolta, mely szerint az SN 1572 az Ia osztályba sorolandó. Az új mérések fényt deríthetnek az Ia szupernóvák kialakulásának fontos, mindeddig megoldatlan kérdéseire is.
Az SN 1572 maradványa, egy táguló gázfelhő, ami árgás és zöldes színekben jelenik meg ezen az összetett röntgensugarú és infravörös felvételekből álló képen
Az egyik, általunk is idézett modell szerint egy fehér törpe anyagot halmoz fel, amit egy kísérő csillagtól von el. Egy bizonyos ponton a fehér törpe eljut egy kritikus tömegig, ekkor termonukleáris robbanás következik be. Egy másik modell szerint az anyagfelhalmozás két fehér törpe összeolvadásával következik be. Az SN 1572 közelsége miatt, mivel a Tejúton belül helyezkedik el, ideális jelölt egy részletesebb vizsgálathoz.
"A szupernóvából származó fényvisszhangok megfigyelésének technikája példátlan obszervációs eszköz" - mondta dr. Andrea Pastorello, a belfasti Queens Egyetem tudósa. "Lehetővé teszi az asztrofizikusoknak szupernóva maradványok jellemzését galaxisunkban és a szomszédos galaxisokban, ami remélhetőleg tisztázza a szupernóva maradványok és a robbanási mechanizmusuk közötti kapcsolatot. Ezen túl a galaxisunk és környezete különböző szupernóva típusainak frekvenciájáról szerzett pontos információk fényt deríthetnek a helyi galaxiscsoport csillagformálási történetére és kémiai fejlődésére is."
Több mint 400 évvel ezelőtt egy "új csillag", valójában egy szupernóva tűnt fel az égbolton, a Kassziopeia csillagképben, ami két héten át még nappal is látható volt. A jelenség lenyűgözte a kor csillagászait, köztük a dán Tycho Brahét, aki pontos feljegyzéseket készített könyvében az általa "Stella Nova" névre keresztelt jelenségről. Mérései szerint az "új csillag" messze a Holdon túl helyezkedett el, ellentmondva az európai gondolkozásmódot közel 2000 éven át meghatározó arisztotelészi hagyománynak, ami kimondta, hogy a csillagok örökéletűek, nem keletkezhetnek és nem pusztulhatnak el. Brahe ezzel a megállapításával olyan nevek munkássága előtt nyitotta meg az utat, mint Kepler, Galilei és Newton. "Az 1572-es szupernóva a tudomány történetének egyik mérföldköve. Ez vezetett el az égbolt változtathatatlansági elméletének elvetéséhez" - mondta Oliver Krause, a heidelbergi Max Planck Csillagászati Intézet kutatója, aki kollégáival újra megpillantotta a Stella Novát. Az eredeti robbanás halvány fényvisszhangjainak észleléséhez hawaii-i és spanyol teleszkópokat használtak. A Nature magazinban közzétett tanulmány segített pontot tenni egy hosszas csillagászati vita végére a ritka égi jelenség természetéről.
"A jelenség besorolása vitatott volt. A szupernóva pontos típusának megállapítása spektroszkópos információk hiányában lehetetlen volt" - fejtette ki a probléma mibenlétét Krause. A történelmi feljegyzések szerint Brahe szupernóváját - ami végül az SN 1574 jelzést kapta - jellemzően Ia típusú szupernóvaként értékelték. Ezek elvileg akkor jönnek létre, amikor egy fehér törpe csillagban egy gigantikus termonukleáris robbanás következik be. Ilyenkor a csillag anyagának kilökődési sebessége elérheti a másodpercenként 30 000 kilométert is, ez nagyjából a fény sebességének tizedrésze. Az SN 1572 törmelékhalmaza az elmúlt 400 évben egy hatalmas, több mint 20 fényév átmérőjű gázfelhővé alakult, az eredeti robbanás természetéről azonban mindeddig nem voltak elégséges információink, ezért nem zárhattak ki más lehetséges "halálnemeket" sem, mint például a csillagmag gravitációs összeomlását.
A hiányosság pótlására Krause és munkatársai post-mortem boncolgatták a robbanást, távcsöveiket az eredeti esemény gyenge fényvisszhangjaira állítva be. A szupernóva robbanás olyan, mint egy kozmikus villanykörte, a létrejövő fényt minden irányba szétszórja. Bár a robbanás első közvetlen fényhulláma 1572-ben érte el a Földet, még ma is érkeznek újabb és újabb hullámok bolygónkra - legalábbis közvetve -, ezek azonban 20 milliárdszor halványabbak a Brahe által tanulmányozott hullámoknál. A közvetett hullámokat a csillagközi por részecskék tükrözik vissza, ezeket nevezik fényvisszhangoknak. Ezek az eredeti szupernóva egy "lenyomatát" rejtik és lehetővé tesznek egyfajta időutazást a csillagászok számára, amivel ősi kozmikus események szemtanúi lehetnek.
A német tudósoknak közel maximális fényességgel sikerült észlelni Brahe szupernóvájának egy optimális spektrumát, amiben szilícium, kén és vas nyomaira bukkantak. Ez az eredmény egyértelműen az általános nézetet igazolta, mely szerint az SN 1572 az Ia osztályba sorolandó. Az új mérések fényt deríthetnek az Ia szupernóvák kialakulásának fontos, mindeddig megoldatlan kérdéseire is.
Az SN 1572 maradványa, egy táguló gázfelhő, ami árgás és zöldes színekben jelenik meg ezen az összetett röntgensugarú és infravörös felvételekből álló képen
Az egyik, általunk is idézett modell szerint egy fehér törpe anyagot halmoz fel, amit egy kísérő csillagtól von el. Egy bizonyos ponton a fehér törpe eljut egy kritikus tömegig, ekkor termonukleáris robbanás következik be. Egy másik modell szerint az anyagfelhalmozás két fehér törpe összeolvadásával következik be. Az SN 1572 közelsége miatt, mivel a Tejúton belül helyezkedik el, ideális jelölt egy részletesebb vizsgálathoz.
"A szupernóvából származó fényvisszhangok megfigyelésének technikája példátlan obszervációs eszköz" - mondta dr. Andrea Pastorello, a belfasti Queens Egyetem tudósa. "Lehetővé teszi az asztrofizikusoknak szupernóva maradványok jellemzését galaxisunkban és a szomszédos galaxisokban, ami remélhetőleg tisztázza a szupernóva maradványok és a robbanási mechanizmusuk közötti kapcsolatot. Ezen túl a galaxisunk és környezete különböző szupernóva típusainak frekvenciájáról szerzett pontos információk fényt deríthetnek a helyi galaxiscsoport csillagformálási történetére és kémiai fejlődésére is."
