Hunter
Egy csillag két halála
Egy csillag csodával határos módon túlélt egy hatalmas robbanást, hogy mindössze két évvel később egy második lökettel végleg bevégezze pályafutását.
A csillagászok szerint a bizarr halál valószínűleg a magban végbemenő antianyag termelésnek köszönhető. A szóban forgó objektum egy, a Földtől 77 millió fényévre található galaxis hatalmas, élete kezdetén a Nap tömegének több mint negyvenszeresével rendelkező Wolf-Rayet típusú csillaga. Az első robbanást 2004. október 20-án észlelték. Az esemény annyira fényes volt, hogy az elsőként felfedező amatőr csillagász eleinte hibásan szupernóvaként, azaz egy csillag életének utolsó kitöréseként azonosította. A robbanás azonban nem végzett a csillaggal. A szupernóvát, ami az SN 2006jc jelet kapta, egy 2006. október 11-én megfigyelt második robbanás idézte elő.
Az SN 2006jc rendkívül szokatlan végzete felkeltette a csillagászok figyelmét, akik számos távcsővel követték nyomon a szupernóva fejlődését. A rendelkezésre álló adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy a két robbanás szoros párhuzamban áll egymással. Stefan Immler, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának munkatársa egyike volt azon csapat tagjainak, akik a NASA Swift műholdjával figyelték a második robbanást. "A két esemény egyértelműen összefügg" - nyilatkozott a New Scientist magazinnak. A csillag láthatóan a pusztulás szélén egyensúlyozott. Ezt az instabilitást az első, nem végzetes robbanás idézte elő, de hogy mi ment végbe a csillag magjában, azt nem lehet biztosan megmondani, taglalta Immler.
A csillagászok szerint az első robbanás ereje felért egy szupernóva robbanáséval. Egy csillag életében egy ilyen erejű robbanás csak egyszer következik be. A kettős robbanás az elméletek szerint egy olyan rendhagyó viselkedés eredménye lehet, ami csak rendkívül nagy tömegű, kevés nehéz elemet tartalmazó anyagból létrejött csillagoknál alakulhat ki. Az ilyen csillagok magjában uralkodó szélsőséges hőmérséklet és nyomás részecske-párok kialakulásához vezetnek, melyekben az egyik részecske egy elektron, a másik pedig antianyag megfelelője, egy pozitron. Ezek instabillá teszik a csillagot, sorozatos kitöréseket idézve elő a végső, végzetes robbanás előtt.
Stanford Woosley, a Santa Cruz-i Kalifornia Egyetem szupernóvákra szakosodott csillagásza szerint ebben az esetben teljesen természetes, hogy egy szupernóvaszerű robbanást egy-két éven belül szupernóva kövessen, sőt kutatásai szerint az ilyen eseményekből születnek a fekete lyukak is. A csillagászoknak első alkalommal sikerült közvetlenül megfigyelniük két ilyen erősségű robbanást egy csillagnál. Hasonló észlelés már korábban is történt az 1994W jelű szupernóva esetében, ám ott az első robbanásra csak a szupernóva lökéshullámának tanulmányozása derített fényt, melyből kiderült, hogy az egykori csillag másfél évvel korábban már elszenvedett egy hasonló erejű kitörést.
Immler szerint galaxisunkban is van egy csillag, melynél hasonló módon következhet be a vég. Az Eta Carinae esetében nemrég több robbanást figyeltek meg, melyek során a csillag jelentős része távozott a világűrbe. Immler szerint az Eta Carinae még a mi életünk során felrobbanhat, akár néhány éven belül is, ami rendkívül látványosnak ígérkezik, az utóbbi 400 év legfényesebb szupernóváját produkálva.
A csillagászok szerint a bizarr halál valószínűleg a magban végbemenő antianyag termelésnek köszönhető. A szóban forgó objektum egy, a Földtől 77 millió fényévre található galaxis hatalmas, élete kezdetén a Nap tömegének több mint negyvenszeresével rendelkező Wolf-Rayet típusú csillaga. Az első robbanást 2004. október 20-án észlelték. Az esemény annyira fényes volt, hogy az elsőként felfedező amatőr csillagász eleinte hibásan szupernóvaként, azaz egy csillag életének utolsó kitöréseként azonosította. A robbanás azonban nem végzett a csillaggal. A szupernóvát, ami az SN 2006jc jelet kapta, egy 2006. október 11-én megfigyelt második robbanás idézte elő.
Az SN 2006jc rendkívül szokatlan végzete felkeltette a csillagászok figyelmét, akik számos távcsővel követték nyomon a szupernóva fejlődését. A rendelkezésre álló adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy a két robbanás szoros párhuzamban áll egymással. Stefan Immler, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának munkatársa egyike volt azon csapat tagjainak, akik a NASA Swift műholdjával figyelték a második robbanást. "A két esemény egyértelműen összefügg" - nyilatkozott a New Scientist magazinnak. A csillag láthatóan a pusztulás szélén egyensúlyozott. Ezt az instabilitást az első, nem végzetes robbanás idézte elő, de hogy mi ment végbe a csillag magjában, azt nem lehet biztosan megmondani, taglalta Immler.
A csillagászok szerint az első robbanás ereje felért egy szupernóva robbanáséval. Egy csillag életében egy ilyen erejű robbanás csak egyszer következik be. A kettős robbanás az elméletek szerint egy olyan rendhagyó viselkedés eredménye lehet, ami csak rendkívül nagy tömegű, kevés nehéz elemet tartalmazó anyagból létrejött csillagoknál alakulhat ki. Az ilyen csillagok magjában uralkodó szélsőséges hőmérséklet és nyomás részecske-párok kialakulásához vezetnek, melyekben az egyik részecske egy elektron, a másik pedig antianyag megfelelője, egy pozitron. Ezek instabillá teszik a csillagot, sorozatos kitöréseket idézve elő a végső, végzetes robbanás előtt.
Stanford Woosley, a Santa Cruz-i Kalifornia Egyetem szupernóvákra szakosodott csillagásza szerint ebben az esetben teljesen természetes, hogy egy szupernóvaszerű robbanást egy-két éven belül szupernóva kövessen, sőt kutatásai szerint az ilyen eseményekből születnek a fekete lyukak is. A csillagászoknak első alkalommal sikerült közvetlenül megfigyelniük két ilyen erősségű robbanást egy csillagnál. Hasonló észlelés már korábban is történt az 1994W jelű szupernóva esetében, ám ott az első robbanásra csak a szupernóva lökéshullámának tanulmányozása derített fényt, melyből kiderült, hogy az egykori csillag másfél évvel korábban már elszenvedett egy hasonló erejű kitörést.
Immler szerint galaxisunkban is van egy csillag, melynél hasonló módon következhet be a vég. Az Eta Carinae esetében nemrég több robbanást figyeltek meg, melyek során a csillag jelentős része távozott a világűrbe. Immler szerint az Eta Carinae még a mi életünk során felrobbanhat, akár néhány éven belül is, ami rendkívül látványosnak ígérkezik, az utóbbi 400 év legfényesebb szupernóváját produkálva.