Hunter
Újabb rejtélyeket vet fel a perui meteorit
Még mindig okoz meglepetéseket a 2007 szeptemberében Peruban becsapódott meteorit. A tudósok szerint az eset átértékelheti az űrkőzetekről szerzett ismereteket.
2007 szeptemberében nagy visszhangot keltett egy űrből érkező tűzgolyó, ami átszáguldva a légkörön, Peruban csapódott be egy kis falu közelében. A helyiek első alkalommal láthatták amint egy űrobjektum krátert üt a talajban. Az esetet rejtélyes megbetegedések követték, a tudósokat azonban sokkal inkább a szemtanuk leírása lepte meg a geológiai következményekről. A meteorit sokkal gyorsabban repült, mint azt a tudósok lehetségesnek tartották egy ilyen objektum esetében, és nem utolsósorban túlélte a légkörbe való belépést, ami szintén nagyon ritka - a meteorok általában darabokra hullanak a rájuk nehezedő erőhatások következtében.
Nem csoda, hogy a tudóstársadalom első hallásra koholmánynak vélte az egész felhajtást, később azonban egyre többen erősítették meg a tényt, valóban meteorit csapódott be Peruban. A kétkedők egyike volt Peter Schultz is, a Brown Egyetem bolygó geológusa, aki végül elutazott a helyszínre, hogy alaposan szemügyre vegye a krátert. "Az ilyen típusú, törékeny kőzetekről szerzett ismereteink fényében egyszerűen hihetetlennek tűnt a dolog. A légkörön áthaladva olyan terhelés nehezedik rájuk, hogy általában darabokra esnek, ez azonban nem így viselkedett" - nyilatkozott a SPACE.com-nak.
Schultz a becsapódás után néhány hónappal jutott el a kráterhez, ahol perui tudósokkal és a kormány képviselői társaságában folytatta le vizsgálatát, az eredményeket kedden, a 39. Hold- és Bolygótudományi Konferencián tárta a hallgatóság elé a Texas állambeli League Cityben.
Schultz törésvonalakat fedezett fel a homokszemcsékben, valamint a talaj és egy kőmeteorit keverékét azonosította a Carancas mellett fekvő 15 méteres kráter körül. Ezek az adatok, valamint a nagy területen szétszóródott törmelék mind arra utal, hogy a meteorit rendkívül nagy sebességgel érkezett, a becsapódás pillanatában óránként körülbelül 24000 kilométerrel száguldott. A kőmeteorit, ami egy szilikátos kőzetdarab, meglehetősen gyakorinak mondható. Általában ez a típusú űrobjektum lelassul a légkör légellenállásának következtében, a földet éréskor egy átlagos zuhanó objektum a Földön tapasztalható normál terminális sebességére lassul, ami leginkább egy lyukat üt a talajban, krátert azonban semmi esetre sem. Eddig legalábbis így tartották a tudósok. "A rejtély az, hogy miért nem lassult le és hogyan ért le sértetlenül, hogy egy krátert üssön. Ezekre a kérdésekre kell megtalálnunk a választ" - mondta.
A tudósok számos elméletet állítottak fel a lehetséges történésekről. Feltehetőleg a légkörbe belépett meteorit a nagy hő hatására megolvadt, melynek hatására megváltozott az alakja, sokkal aerodinamikusabbá válva, ami ellenállóvá tehette az erőhatásokkal szemben, így sikerült egy darabban túlélnie az utazást. Ezen felül az áramvonalas alak a sebesség megtartásában is segíthette az objektumot. "Ekkor viszont az a kérdés, hogy a többi hasonló objektumnál miért nem következik be ilyen alakváltás?" - fejtegette Schultz. "Talán különleges körülmények kellenek hozzá, mint például a belépés szöge."
Az egyedinek tűnő eset megváltoztathatja a tudósok nézeteit a meteoritok viselkedéséről, illetve a kráterek kialakulásáról szerzett ismereteinkre is hatással lehet, összegezte tapasztalatait Schultz.
2007 szeptemberében nagy visszhangot keltett egy űrből érkező tűzgolyó, ami átszáguldva a légkörön, Peruban csapódott be egy kis falu közelében. A helyiek első alkalommal láthatták amint egy űrobjektum krátert üt a talajban. Az esetet rejtélyes megbetegedések követték, a tudósokat azonban sokkal inkább a szemtanuk leírása lepte meg a geológiai következményekről. A meteorit sokkal gyorsabban repült, mint azt a tudósok lehetségesnek tartották egy ilyen objektum esetében, és nem utolsósorban túlélte a légkörbe való belépést, ami szintén nagyon ritka - a meteorok általában darabokra hullanak a rájuk nehezedő erőhatások következtében.
Nem csoda, hogy a tudóstársadalom első hallásra koholmánynak vélte az egész felhajtást, később azonban egyre többen erősítették meg a tényt, valóban meteorit csapódott be Peruban. A kétkedők egyike volt Peter Schultz is, a Brown Egyetem bolygó geológusa, aki végül elutazott a helyszínre, hogy alaposan szemügyre vegye a krátert. "Az ilyen típusú, törékeny kőzetekről szerzett ismereteink fényében egyszerűen hihetetlennek tűnt a dolog. A légkörön áthaladva olyan terhelés nehezedik rájuk, hogy általában darabokra esnek, ez azonban nem így viselkedett" - nyilatkozott a SPACE.com-nak.
Schultz a becsapódás után néhány hónappal jutott el a kráterhez, ahol perui tudósokkal és a kormány képviselői társaságában folytatta le vizsgálatát, az eredményeket kedden, a 39. Hold- és Bolygótudományi Konferencián tárta a hallgatóság elé a Texas állambeli League Cityben.
Schultz törésvonalakat fedezett fel a homokszemcsékben, valamint a talaj és egy kőmeteorit keverékét azonosította a Carancas mellett fekvő 15 méteres kráter körül. Ezek az adatok, valamint a nagy területen szétszóródott törmelék mind arra utal, hogy a meteorit rendkívül nagy sebességgel érkezett, a becsapódás pillanatában óránként körülbelül 24000 kilométerrel száguldott. A kőmeteorit, ami egy szilikátos kőzetdarab, meglehetősen gyakorinak mondható. Általában ez a típusú űrobjektum lelassul a légkör légellenállásának következtében, a földet éréskor egy átlagos zuhanó objektum a Földön tapasztalható normál terminális sebességére lassul, ami leginkább egy lyukat üt a talajban, krátert azonban semmi esetre sem. Eddig legalábbis így tartották a tudósok. "A rejtély az, hogy miért nem lassult le és hogyan ért le sértetlenül, hogy egy krátert üssön. Ezekre a kérdésekre kell megtalálnunk a választ" - mondta.
A tudósok számos elméletet állítottak fel a lehetséges történésekről. Feltehetőleg a légkörbe belépett meteorit a nagy hő hatására megolvadt, melynek hatására megváltozott az alakja, sokkal aerodinamikusabbá válva, ami ellenállóvá tehette az erőhatásokkal szemben, így sikerült egy darabban túlélnie az utazást. Ezen felül az áramvonalas alak a sebesség megtartásában is segíthette az objektumot. "Ekkor viszont az a kérdés, hogy a többi hasonló objektumnál miért nem következik be ilyen alakváltás?" - fejtegette Schultz. "Talán különleges körülmények kellenek hozzá, mint például a belépés szöge."
Az egyedinek tűnő eset megváltoztathatja a tudósok nézeteit a meteoritok viselkedéséről, illetve a kráterek kialakulásáról szerzett ismereteinkre is hatással lehet, összegezte tapasztalatait Schultz.
