Napi Online
Környezetvédők a szén-dioxid raktározása ellen
Az EU a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére támogatná annak csapdába ejtését és raktározását. A zöldek szerint alapvetően hibás az ötlet.
Az Európai Bizottság (EB) az élelmiszer-termelés területét csökkentő és meglehetősen energiaigényes bioetanol- és biodízelgyártás támogatásával kivívta a környezetvédők kritikáját, ám úgy tűnik, ezzel nincs vége kálváriájának. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését szolgáló legújabb javaslatcsomagjának egyik eleme, a szén-dioxid csapdába ejtése és raktározása (carbon capture and storage, CCS) hasonló reakciókat váltott ki.
Az elképzelés lényege, hogy megfelelő technológiával kivonják a termelési folyamatokban - a széntüzelésű erőművekben, az acél- és cementgyártásban, a vegyiparban - keletkező égés- és melléktermékekből az üvegházhatású gázt, megkötik, elszállítják, majd vagy a föld alatt - például a kitermelt kőolaj vagy földgáz helyére lepumpálva -, vagy a tenger mélyén elraktározzák azt. Ezzel elkerülhető a levegőbe kerülésük, amit az EB felkarolásra méltó lehetőségnek tart, s ezért támogatná a kísérleti CCS-projekteket.
A szén-dioxidot a föld alól kitermelt gázok helyén tárolnák el
Az első gond ezzel az ötlettel az, hogy a CCS technológiája egyelőre olyan drága, hogy a finanszírozása többe kerül, mint ha a kibocsátó a szén-dioxid-kereskedelem keretében kifizeti az általa kibocsátott gáz forgalmi értékét. A bizottság is úgy számol, hogy a CCS-t akkor éri meg alkalmazni, ha a segítségével kivont egy tonna szén-dioxid "elásásának" költsége alacsonyabb, mint ennek az egy tonna gáznak a piaci ára.
Bár az elsődleges cél a megújuló energiaforrások terjedésének ösztönzése, ez nem elegendő ahhoz, hogy 2050-re 50 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása - érvel az EB -, ezért szükség van olyan kiegészítő megoldásokra, mint a CCS. Csakhogy egyelőre nagyon éretlen technológiáról van szó - így az ellentábor -, hiszen egyes becslések szerint 2020-ra, mások szerint 2030-ra lehet gazdaságos a szén-dioxid-csapda alkalmazása, ezért nem éri meg évtizedekig ölni bele a támogatási forrásokat.
E praktikus érv mellett elvi jellegű kifogást fogalmaznak meg a CCS-sel szemben azok a környezetvédők, akik szerint a módszer mintegy legitimálja a fosszilis energiahordozók felhasználását, ahelyett, hogy az EU annak tudatosítását támogatná, hogy ezek kora lejárt. Durvábban fogalmazva azt mondják: e technológia támogatásával a hagyományos olaj- és gázipart segíti az unió. Ráadásul a szén-dioxid csapdába ejtése, szállítása és elraktározása meglehetősen energiaigényes. Ehelyett az energiatakarékosságot kellene segíteni a közpénzekből - mondják. Végül sokakat aggaszt, hogy a tárolóhelyekről kiszivároghat a gáz, ami azonkívül, hogy a környezetükben élőkre nézve életveszélyes fenyegetés, még értelmetlenné is teszi az egész CCS-t. Szakértők szerint a jól kivitelezett szén-dioxid-raktárak nem ereszthetnek.
Végül egy környezetvédő úgy jellemzi a módszert, mint valami nagyon ismert és nagyon rövid távú megoldást. Ahelyett, hogy megelőznénk a szennyező anyag keletkezését - mondja -, lerakókban raktározzuk el a szén-dioxidot, utódainkra hagyva a problémát, hogy mit kezdjenek a "szeméttelepekkel".
Az Európai Bizottság (EB) az élelmiszer-termelés területét csökkentő és meglehetősen energiaigényes bioetanol- és biodízelgyártás támogatásával kivívta a környezetvédők kritikáját, ám úgy tűnik, ezzel nincs vége kálváriájának. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését szolgáló legújabb javaslatcsomagjának egyik eleme, a szén-dioxid csapdába ejtése és raktározása (carbon capture and storage, CCS) hasonló reakciókat váltott ki.
Az elképzelés lényege, hogy megfelelő technológiával kivonják a termelési folyamatokban - a széntüzelésű erőművekben, az acél- és cementgyártásban, a vegyiparban - keletkező égés- és melléktermékekből az üvegházhatású gázt, megkötik, elszállítják, majd vagy a föld alatt - például a kitermelt kőolaj vagy földgáz helyére lepumpálva -, vagy a tenger mélyén elraktározzák azt. Ezzel elkerülhető a levegőbe kerülésük, amit az EB felkarolásra méltó lehetőségnek tart, s ezért támogatná a kísérleti CCS-projekteket.
A szén-dioxidot a föld alól kitermelt gázok helyén tárolnák el
Az első gond ezzel az ötlettel az, hogy a CCS technológiája egyelőre olyan drága, hogy a finanszírozása többe kerül, mint ha a kibocsátó a szén-dioxid-kereskedelem keretében kifizeti az általa kibocsátott gáz forgalmi értékét. A bizottság is úgy számol, hogy a CCS-t akkor éri meg alkalmazni, ha a segítségével kivont egy tonna szén-dioxid "elásásának" költsége alacsonyabb, mint ennek az egy tonna gáznak a piaci ára.
Bár az elsődleges cél a megújuló energiaforrások terjedésének ösztönzése, ez nem elegendő ahhoz, hogy 2050-re 50 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása - érvel az EB -, ezért szükség van olyan kiegészítő megoldásokra, mint a CCS. Csakhogy egyelőre nagyon éretlen technológiáról van szó - így az ellentábor -, hiszen egyes becslések szerint 2020-ra, mások szerint 2030-ra lehet gazdaságos a szén-dioxid-csapda alkalmazása, ezért nem éri meg évtizedekig ölni bele a támogatási forrásokat.
E praktikus érv mellett elvi jellegű kifogást fogalmaznak meg a CCS-sel szemben azok a környezetvédők, akik szerint a módszer mintegy legitimálja a fosszilis energiahordozók felhasználását, ahelyett, hogy az EU annak tudatosítását támogatná, hogy ezek kora lejárt. Durvábban fogalmazva azt mondják: e technológia támogatásával a hagyományos olaj- és gázipart segíti az unió. Ráadásul a szén-dioxid csapdába ejtése, szállítása és elraktározása meglehetősen energiaigényes. Ehelyett az energiatakarékosságot kellene segíteni a közpénzekből - mondják. Végül sokakat aggaszt, hogy a tárolóhelyekről kiszivároghat a gáz, ami azonkívül, hogy a környezetükben élőkre nézve életveszélyes fenyegetés, még értelmetlenné is teszi az egész CCS-t. Szakértők szerint a jól kivitelezett szén-dioxid-raktárak nem ereszthetnek. Végül egy környezetvédő úgy jellemzi a módszert, mint valami nagyon ismert és nagyon rövid távú megoldást. Ahelyett, hogy megelőznénk a szennyező anyag keletkezését - mondja -, lerakókban raktározzuk el a szén-dioxidot, utódainkra hagyva a problémát, hogy mit kezdjenek a "szeméttelepekkel".
