SG.hu·

A Föld felén megváltozik a klíma?

Egy amerikai tanulmány szerint a globális felmelegedés eltünteti a klímazónák felét, egyidejűleg új, ismeretlen klimatikus viszonyokat hoz létre: a kutatók szerint sok állat és növényfaj nem tud majd alkalmazkodni a változásokhoz.

John Williams, a wisconsini Madison egyetemének kutatója a legutóbbi ENSZ-jelentés adatai alapján végzett részletes számításokat kollégáival, s eredményeit az Amerikai Tudományos Akadémia PNAS című folyóiratában publikálta.

A kutató azt állítja, hogy az eddigi vélekedéssel szemben nem elsősorban a sarkvidékeken várható a legnagyobb klímaváltozás, hanem a trópusokon, ahol se a növények, se az állatok nem szoktak hozzá a hőmérséklet jelentősebb ingadozásához. "Számításaink alapján a trópusokon két-három fokos felmelegedés sokkal jelentősebb hatást vált ki, mint az öt-nyolc fokos hőmérsékletnövekedés a föld más vidékein" - mondta el Williams a Spiegel internetes kiadásában.

Szerinte a Föld olyan gyorsan melegszik fel, hogy csak találgatni lehet, miként reagál a trópusi esőerdők ökoszisztémája a változásra. Normális körülmények között több ezer év áll rendelkezésre az alkalmazkodáshoz, most azonban néhány évtized alatt zajlanak le a változások.

Leginkább az afrikai és dél-amerikai esőerdők, valamint az indonéz őserdők vannak veszélyben. A trópusi esőerdők a természet kincseskamrájának számítanak: ott él az ismert állat- és növényfajok fele, egy hektárnyi területen 275 különböző fafaj jelenhet meg. Ezen túl az Andokban, Szibériában és Dél-Ausztráliában teljesen megváltozhat a mostani klíma, és a jelenlegi ottani klimatikus viszonyok valószínűleg sehol nem jelennek meg a Földön - derül ki a tanulmányból.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lee562007. 04. 11.. 11:06||#11
Mekkora ötlet, építsünk vulkánt 😊
© JeD2007. 04. 02.. 15:28||#10
Hát nem ártana, ha legalább egy referenciát adna, de nem teszi. Nem túl kerek nekem az a dolog...
© AgentKis2007. 04. 02.. 11:44||#9
Kellene egy nagyobb aszteroida, vagy valami szupervulkán kitörés, és helyreállna a dolog, sõt még hideg is lenne...
© kisb922007. 04. 01.. 08:05||#8
Érdemes elolasni a cikket, vagy igaza van nem...
HVG
© Csaba422007. 03. 31.. 12:59||#7
Hát nem, majd csak akkor, ha ténylegesen érezhetõ lesz a veszély az emberekre nézve. De akkor már talán késõ is lesz, és mint tudjuk, az ember nem az a fajta, aki az utolsó pillanatban, vagy azelõtt "ész"-hez kapna 😞.
© Ajnasz2007. 03. 31.. 10:58||#6
Mármint az emberek hozzáállásával.
© Ajnasz2007. 03. 31.. 10:57||#5
Nem ma kezdték el mondogatni ezt mégse történt semmi. Ezután sem fog.
© InfectedMann2007. 03. 31.. 09:48||#4
Ez a klímaváltozás asszem már nálunk és érzõdik egy ideje.
Szerintem ezt még a vak is észrevette, hogy sok helyen megváltozik szépen lassan a klíma.
© klimakiraly2007. 03. 31.. 07:50||#3
Ha nem lenne klíma változás akkor klíma szerelõk is kihalnának!
Jöjjön csak az a klíma változás, de csak módjával. ;-)

Klíma Király
© Theodora2007. 03. 31.. 07:27||#2
Így van, már csak egy világméretû ebola járványra van szükség, és megoldódik a klimakérdés hiszen nem lesz aki a gyárakat, autókat használna.