Napi Online

Divatba jött az atomerőmű

Mihamarabbi stratégiai döntésre lenne szükség egy új hazai nukleáris erőmű indokoltságáról, mivel könnyen előfordulhat, hogy ennek hiányában Magyarország kifut az időből, és gyártási kapacitás híján, ha akarná sem tudná időben elkezdeni az építkezést.

A hazai energiaellátásban megkerülhetetlen a nukleáris erőmű, és ebben nincs is vita a szakemberek között. Sőt már abban sincs túl nagy nézeteltérés, hogy az atomenergiát a paksi blokkok üzemidejének meghosszabbítása után is igénybe kell venni. Abban azonban igen eltérők az álláspontok, hogy egy új erőmű, blokkok építését mikor kell elkezdeni. Ebben egy bár apróságnak tűnő, ám mégis igen lényeges kérdést is figyelembe kell venni.

Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint ez a körülmény az építési kapacitások végessége. Az atomerőmű-építési kapacitások pedig hamarosan szűkösnek bizonyulhatnak a világpiacon. Jelenleg ugyanis csak az Egyesült Államokban húsz reaktor építésének megkezdésére készülnek, ezenkívül Finnországban, Oroszországban, Franciaországban, Ukrajnában, Bulgáriában és - olasz támogatással - Szlovákiában is zajlanak ilyen jellegű előkészítő munkálatok. Sőt, a jelenleg ismert elképzelések szerint Lettország és Litvánia szintén fontolgatja egy atomerőmű felépítését. Ilyen mértékű fellendülésre még nem volt példa az elmúlt 15 évben - mutatott rá Aszódi.

A rendkívüli műszaki szakértelmet kívánó beruházásokhoz pedig - egyebek mellett a világszerte tapasztalható mérnökhiány és a nagykomponensek (például a reaktortartályok és a gőzfejlesztők) speciális gyártási technológiája miatt is - nem lehet csak úgy a telefonkönyvből kinézni egy céget.

Jelenleg az amerikai General Electrics, a Westinghouse, a kanadai AECL, a francia-német Areva, a japán Hitachi, Toshiba, a Mitsubishi Heavy Industries és az orosz Atomsztrojtexport vállal ilyen jellegű megbízást, bár van olyan kínai és indiai vállalat is, amelyik beszállt az üzletbe, utóbbikat azonban saját országukon kívül egyelőre aligha bízzák meg kivitelezéssel - mondják a szakértők. (Az igények felfutására jellemző, hogy a vízenergia-szolgáltatás területén tevékenykedő francia Suez-csoport a napokban jelentette be, hogy fontolgatja egy atomerőmű építésének lehetőségét.) Mindezek eredőjeként lassan olyan helyzet alakul ki, amikor a vállalatok egyszerűen nem tudnak több atomerőmű kialakításába belekezdeni.

A piacon szereplő cégekről elmondható, hogy általában a japán cégek építenek a leggyorsabban. Ám még így sem szabad gyors projektekre gondolni, mivel nekik is közel öt évre van szükségük az első kapavágástól az üzembe helyezésig. Magyarország a boom szempontjából szerencsés helyzetben van, hiszen mire a műszaki, környezetvédelmi, gazdasági előtanulmányok alapján megszülethetnek a döntések, addigra gyűlik fel a most épülő harmadik generációs erőműveknél a megfelelő mennyiségű tapasztalat.

Egyébként a jelenleg hozzáférhető blokktípusok között is elsősorban az úgynevezett nyomott vizes erőművek a meghatározók (második generációs nyomott vizes reaktorokkal szerelt blokkok működnek a paksi atomerőműben is), de az új atomerőművek piacán rendelkezésre állnak továbbfejlesztett biztonságú forraló vizes reaktorok is. Ezeket a tapasztalatokat figyelembe lehet venni egy új erőmű építőjének kiválasztása során.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shusaku #12
    Mióta mondom én már ezt... Kell még egy atomerőmű, nincs mese. Viszont nagyon remélem, hogy ezt nem fogják népszavazásra bocsátani, mert a sok tudatlan birka még leszavazná az egészet.
  • Tetsuo #11
    Azért remélem, minimum golyóhalmos reaktorban gondolkodnak az illetékesek..
  • Spica #10
    hát kezdenek a nemzetek ráébredni, hogy nincs más kiút, bármilyen drága is ez a leghatásosabb és zöld érzelműeknek kiemelném legkörnyezetkímélőbb energiatermelési módszer
  • AranyKéz #9
    http://en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_power_controversy

    "nuclear power or coal are currently the only realistic large scale energy sources that would be able to replace oil and natural gas after a peak in global oil and gas production has been reached"

    "Coal currently contributes significantly to problems like global warming, acid rain, various diseases due to airborne pollution, and the storage of large amounts of ash. Contrary to popular belief, coal power actually results in more radioactive waste being released into the environment than nuclear power"
  • AranyKéz #8
    NAGYON jó dolog hogy Európa végre rájött mi a megoldása az energiaproblémának. Ha jól csinálják még a végén megszűnik az EU minden függősége a külföldről importált energiától.
  • bomlat #7
    kélönösebben nincs kedvem vitatkozni veled.
    A skoda épített reaktortartályt, ha kell tud építeni a jövőben is.
    A többi berendezést is össze lehet dobni.
    Azt se feledjük,hogy egy nyomottvízes reaktor egyszerübb,mint egy túlhevített vízes szenes erőmű.
    Ha nagy a kereslet erőművek iránt , akkor lehet újra felpörgetni a gyártást.
  • Tetsuo #6
    1x-2x
  • Tetsuo #5
    A Siemens 1x már megtette..
  • szombi #4
    Idióták ne legyetek! ATOMERŐMŰVET NEM TUD AKÁRKI ÉPÍTENI!!!

    A világon max 20 olyan cég van, mely - legálisan - folytathat atomipari tevékenységet.
    A turbinák és generátorok azonban bárhol elkészülhetnek, de a korrupt magyar közbeszerzési rendszer
    a központosított beruházásokat kedveli: nem írnak ki külön közbeszerzést a szivattyúkra,
    generátorokra, trafóállomásra, reaktortér és aktív zóna építésére(ez utóbbira kevés cég van).
    Atomerőmű építésére írnának ki pályázatot, amiben cakompakk mindennek benne kell lennie.
    A luxusprofit kevésbé feltűnő, ha egyben fizetik ki. Például egy atomerőmű aktív zónája 60,
    a vezérlés és a védelem 30, a gőzfejlesztő és villamos részek 40 milliárdból kijönnének,
    de egybe 400-500 milliárdot is elvisz a nyertes kartell...
    A négyes metrón mi került 500 milliárdba? Annyiért én is megcsináltam volna...

    Az új magyarországi atomerőmű építés egyetlen akadálya, hogy a kb. 20 cég közül
    még nem talált az MSZP és az SZDSZ olyat, amelyik zsebbe is fizetne a felárért cserébe.
    Túl nagy beruházás lenne, hogy ezt kihagyják...
  • bomlat #3
    Mégse volt olyan baromság a generátork gyártására használ cuccok leköltöztetésének eröltetése a Gan villany új telephelyére.
    Fél évvel a mozgatás után nem tünt jó ötletnek,de annak köszönhetően jelenleg ma magyarországon van generátorgyártó kapacitás ,illetve lehet őket gőzturbina tengely és részben ház megmunkálásra is használni.
    Ráadásul a kiegyensúlyozásra szolgáló pad is ott van. :-)
    Szóval,mo-n van kapacitás nagyjábol 250 MVA generátror és gárzturbina gyártására.
    A tartály a skoda le tudja gyártani,mi kell még?Kazattaártakókat tudnak gyártani a józsefvárosi kínai piac melett (remélem még müködik a régi ganz víz)
    Maradnak a nagynzomású szabályzók és szivatyúk,a hőcserélök (Ganz kazán?).
    Azért nem rossz lista.:-)