Döntő fontosságú lehet a fizikai mozgás és az érzékelési ingerek közötti kapcsolat az intelligensebb gépek kifejlesztésében, sugallja egy robotokkal végzett amerikai kísérlet.

A mesterséges intelligenciát kutató tudósok általában különválasztják a fizikai viselkedést és az érzékelői információáramlást. Az utóbbi időben viszont egyre több tudós véli úgy, hogy az életszerűbb gépek megalkotásához a két terület szoros összefonódására volna szükség, és a kettő közötti kapcsolat alaposabb megismerése nagy segítséget jelentene több terület számára is.

A megismerésről alkotott klasszikus nézet szerint az agy egyfajta számítógépként, a testtől függetlenül kezeli az információkat, az inputokból outputot állítva elő. Ezzel szemben több filozófus is azzal érvel, hogy a "cselekvés" is nélkülözhetetlen része a tanulásnak, a megismerésnek. Minden idegrendszerrel rendelkező élőlény folyamatos kölcsönhatásban van környezetével. Ez utóbbi szemléletet vallók tábora folyamatosan növekszik, melyhez az Indiana Egyetem specialistáinak köszönhetően végre gyakorlati igazolás is társul. Ez azért jelentős előrelépés, mert ennek az idegi-viselkedési kapcsolatnak a mérése korántsem egyszerű feladat, élőlényeken gyakorlatilag lehetetlen, nem véletlenül alkalmaztak robotokat.

Az Olaf Sporns idegtudós által vezetett amerikai csapathoz csatlakozott a Tokiói Egyetemen dolgozó robot specialista, Max Lungarella is, akik két valódi és egy szimulált robottal végezték el a kísérleteiket.

A kutatók egy négy lábú sétáló robotot, egy humanoid torzót és egy szimulált, kerekeken gördülő robotot vetettek be. Mindhárom egyed számítógépes látással rendelkezett, melyeket piros objektumokra való összpontosításra hangoltak. A sétáló és a kerekes robot automatikusan mozgott a körülötte elhelyezett piros kockák felé, míg a statikus humanoid szerkezet kezeivel ragadta meg a piros tárgyakat, közelebb emelve szemeihez, fejét enyhén megdöntve a jobb észlelés érdekében.

A mozgás és a látás közötti összefüggés leméréséhez a kutatók rögzítették a robotok ízületeiből és vizuális rendszereiből származó információkat, majd egy Sporns által kifejlesztett matematikai módszerrel megvizsgálták mennyi ok-okozati kapcsolat jött létre az érzékelői inputok és a motorikus tevékenységek között. Az eredmények szerint mindkét irányba zajlottak ilyen összefüggések, azaz a mozgási események és az érzékelési események között, de az érzékelés és a mozgás között is zajlott információáramlás.

A kísérlet nem tűnik bonyolultnak, vagy rendkívülinek mégis fontos lépés volt az eddig csak elméleti síkon mozgó, úgynevezett "embodied cognition" (kb. testes észlelés) alátámasztásához. Sporns szerint ugyanezt az eredményt kapnák, ha állatokon végeznék el a kísérletet, mivel az evolúció úgy alakította a testet és az agyat, hogy azok egymással együttműködve fedezzék fel a világot.

Az érzékelő és a motorikus rendszerek közötti információáramlás maximalizálása sokkal rugalmasabb, fogékonyabb egységeket eredményezne, vonta le a következtetést a kutató. Elvileg ezt a szemléletet követve már-már olyan hatékony kognitív rendszereket kaphatnánk, melyekhez hasonlót eddig csak a természet tudott alkotni, és nem csupán egy adott feladat, mint a mozgás vagy a látás elvégzésére képesek.