Hunter

Még pontosabbak lesznek az atomórák

A Nevada Egyetem fizikusainak sikerült tovább fokozni az atomórák pontosságát egy, az outputban található jelentős hiba lecsökkentésével.

Az Új Dél Wales Egyetem tudósaival versenyben álló Andrej Derevianko, Kyle Beloy és Uljana Szafronova alkotta csapat egyetlen kísérlet elvégzése nélkül érte el az eredményt. Mint Derevienko professzor elmondta, eredményeik annyira egyértelműek és kézenfekvőek voltak, hogy nem volt szükségük azok tesztelésére. Kizárólag számításokon alapuló kutatásukban leírták és elszigetelték az atomórák kimenő adataiban található jelentős hibahányadot, melyet sikerült az ötödére csökkenteniük.

2004-ben egy olasz kutatócsapat bukkant rá azokra a bizonyítékokra, melyek szerint az atomórák korántsem annyira pontosak, mint azt korábban gondoltuk. A felfedezés az egész tudományt megrázta, újra a figyelem középpontjába állítva az atomórák mögött meghúzódó elméleteket, éppen ezért gondolta Derevianko időszerűnek a probléma átvizsgálását. Munkatársaival hat hónappal ezelőtt ültek le és kezdték el számításaikat, melyekhez nagy teljesítményű számítógépeket vettek igénybe.


Andrej Derevianko professzor

Az atomóra technológia azon a tényen alapul, mely szerint az atomok egy fix frekvenciát bocsátanak ki. A lézerek - melyek szintén rendelkeznek működési frekvenciával - kalibrálhatók úgy, hogy frekvenciájuk megegyezzen egy adott atoméval. Mivel az atomi frekvenciák állandók, egy atommal szinkronizált lézer oszcillációi mindig egyenletes időmérést tesznek lehetővé. Minél pontosabb egy atomóra, annál fejlettebbé válnak az általuk kiszolgált technikák. A legtöbb műszaki rendszer melyben szerepet kapnak a műholdak, az atomórákra támaszkodik, ilyen például a GPS. Ezek a rendszerek az új eredmények hatására minden eddiginél pontosabb működésre lesznek képesek.

A Physical Review Letters szaklapban megjelent tanulmány az egyetem harmadéves fizika szakos hallgatója, Kyle Beloy nevéhez fűződik. A nevadaiak felfedezése számos új tudományos kísérletezés előtt is kikövezi az utat. Az univerzum viselkedésének megismeréséhez rendkívül pontos mérésekre van szükség. A most elért pontosítás lehetővé teszi a tudósok számára, hogy alaposabban megvizsgálják az ősrobbanásról szóló elméleteket, valamint olyan vitás teóriák felett is pálcát törhetnek, melyekben univerzális állandó szerepel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Menhir #45
    Használják polgári célokra is, de csak speciális esetekben. Akkor már megéri fizetni érte, ugyanis az oroszok nem ingyé adják.
  • Epikurosz #44
    Nem tudom, hogy a 118. elem használható-e valamire, de az SG szerkesztői megint le vannak maradva, annyi szent.
  • wanek #43
    Azért, mert az csak katonai célokat szolgál.
  • uniu #42
    hmm.. azt irtam, hogy az oroszok a Glonass-t hasznaljak. De mi(polgari felhasznalas) miert csak a GPS-t hasznaljuk ? azaz: meg nem lattam Glonass vevot...
  • wanek #41
    Már hogyne lenne! Szerinted az orosz katonai eszközök talán a GPS-t használják?
  • uniu #40
    hmm, ha jol toom a Glonass a GPS orosz megfeleloje. Miert nincs Glonass vevo ?
  • Menhir #39
    Én úgy tudom, hogy pl. autópálya építésnél szokták egyszerre használni a GPS és a GLONASS holdakat szintén 1-2cm-es pontosságot érve el.
    Uniu: az Egnos/WAAS nem műhold, hanem egy korrekciós jeleket sugárzó, földi telepítésű rendszer. Európa valóban be akarja üzemelni a saját műholdjait de Galileo néven.
  • prefix #38
    Én csak figuráns voltam, de ahogy kérdezgettem, meg ahogy láttam,meghatárzozott módón áltak fel az egyes referencia pontokhoz..ahogy elmlékszem a gépek, elég modernek voltak, és igen így érték el nagy pontosságott..nagyon pontosan kellett dolgozni, mert a hibaterjedés nagyon megtréfálhatja az embert..sokszor kellet ujjra mérni(anyukám ezen hagyományos belenézős készülékkel dolgozik..mondta, hogy 10 cm lehet a munka végén hiba, és ezt nagyon nehéz össze hozni, pláne ha az épületeket mér..)egyébként ha látsz a útra leütve ilyen kis vasszegeket, ezekre mérésre szolgálnak..
  • uniu #37
    Megtudhatom Te milyen HW-t hasznalsz ?
  • uniu #36
    Ugy erted, hogy a 2000 meres atlagabol ertek el a nehany cm-es pontossagot ??