A világ atomhatalmainak bemutatását a legerősebb állammal, az Amerikai Egyesült Államokkal kezdjük, mely az összes atomfegyver több mint felét birtokolja.

- I. rész - | - II. rész - | - III. rész - | - IV. rész - | - V. rész -
A világ első atomhatalma a II. világháború alatt hatalmas erőfeszítések árán fejlesztette ki a nukleáris fegyvereket. A Manhattan-tervben rengeteg tudós és mérnök dolgozott azon, hogy a még alig ismert nukleáris reakciókat megzabolázzák, illetve hogy felszabadítsák a bennük szunnyadó hatalmas erőket. 1945. július 16-án felrobbantották az első, Gadget névre hallgató, berobbantásos elven működő plutónium töltetes fissziós bombát.

A kísérlet célja a berobbantásos eljárással működésbe hozott plutónium töltetű fissziós bomba működőképességének igazolása, mivel a hagyományosabb, ágyú-típusú atombomba működésében biztosak voltak. Ezek után vetették be Hirosima és Nagaszaki ellen az ágyú-típusú, urániumtöltetes Little Boy és a berobbantásos elvű, plutónium töltetű Fat Man atombombát.


A Fat Man bomba gombafelhője Nagaszaki felett
Noha az Egyesült Államok alapos, és behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert az atomfegyverekkel kapcsolatban, a fejlesztések nem álltak le. Az 1950-es és '60-as években további vad tempójú projekteket valósítottak meg, és folyamatos kísérletek segítségével vizsgálták azok eredményességét. 1945 és 1963 között összesen 317 atomkísérletet hajtottak végre, majd 1963. augusztus 5-én a Szovjetunió és az USA aláírta a légköri nukleáris kísérleti robbantásokat tiltó egyezményt.

Ezek után már csak felszín alatti kísérleti robbantásokat hajtottak végre, amelyek maximális robbanóerejét 1976-ban 150 kilotonnában maximálták. 1992-ben az USA kezdeményezte a teljes atomcsendet, amely megtilt minden nukleáris kísérleti robbantást. Noha ez az egyezmény sose lépett teljesen hatályba India ellenkezése miatt, az atomhatalmak többsége tartja magát az atomcsend egyezményhez. 1992-ig összesen 1030 kísérleti robbantást hajtott végre az ország.


Az Egyesült Államok (részben Angliával közösen) szubkritikus teszteket azonban azóta is végzett, legutóbb 2006 februárjában. Ezek a hivatalos közlemények szerint nem valódi nukleáris robbantási tesztek: régi plutóniumot robbantanak fel hagyományos robbanótöltetek segítségével, így vizsgálva hogy viselkedik a több évtizede gyártott anyag a behatásokra. Ugyanakkor több szervezett tiltakozását fejezte ki a kísérletek miatt, mivel nukleáris fegyverekkel kapcsolatosak a tesztek.

A szubkritikus tesztek egyébként folyamatosan zajlanak a Los Alamos-i és a Lawrence Livermore laboratóriumban, és komoly fejlesztések folynak, hogy a jövőben a szubkritikus tesztekből minél precízebb adatokat nyerhessenek ki. A jelek szerint tehát tisztán számítógépes szimulációkkal nem lehet pótolni a valódi kísérleti robbantásokat.

Egy szubkritikus teszt előkészületei

Ami a nukleáris csapásmérő erőt illeti, az USA minden létező platformot rendszerben tartott. Az eredetileg bombázó-repülőgépekre épülő stratégiai elrettentő erő hamarosan kibővült a szárazföldről, majd hadihajókról, végül a levegőből indított robotrepülőgépekkel, és a szárazföldről és tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétákkal. A csapásmérő erők széttagolódtak a nagyobb fegyveres erők, a szárazföldi hadsereg, a haditengerészet és a légierő között. Ez a tagolódás jelenleg is fentáll, mindhárom fegyvernem kínosan ügyel arra, nehogy hátrányba kerüljön a stratégiai és a taktikai eszközök terén valamely belső konkurensétől.

Az 1960-as években megkezdett fegyverzetkorlátozási tárgyalásoknak hála míg 1966-ban még összesen több mint 32 000 robbanófej várt bevetésre, ma már tízezer alá csökkent a nukleáris robbanófejek száma. A legutóbbi SORT egyezmény értelmében az USA stratégiai nukleáris robbanófejeinek számát 2012-re 1700 és 2200 közé csökkenti, emellett várhatóan mintegy 4600 nem stratégiai robbanótöltet lesz bevetésre készen. A számok nem tartalmazzák azokat a robbanófejeket amelyek szétszerelésre várnak, illetve nem bevethető státuszba tartoznak, vagyis nem végezték el például az időszakos karbantartásokat, nem pótolták bennük a tríciumgázt stb.


Fantáziarajz a jövő lehetséges bombázórepülőgépéről
A leszerelési tárgyalások egyik érdekes vonatkozása, hogy a katonai célú nukleáris gyártási hátteret is leépítették. Az urándúsítók és a plutóniumot előállító reaktorok bezártak, mivel nincs szükség újabb alapanyagra új nukleáris fegyverek számára. A kivont és szétszerelt fegyverekből nagy mennyiségű dúsított urán és plutónium került a tároló bázisokra, amelyek továbbra is felhasználhatóak új fegyverek létrehozására. A nukleáris robbanófejekkel kapcsolatban kiemelendő, hogy az utóbbi időben több kritika is felmerült az egyre inkább elöregedő robbanófejek miatt. Egyes fegyverekben olyan plutónium van, amelyet az 1950-es években gyártottak. A Trident II rakéták W76-os típusjelzésű robbanófejeit pedig a méret és tömegkorlátozás miatti papírvékonyságú burkolat miatt érték támadások, mert annak apró sérülése is elég ahhoz, hogy a termonukleáris robbanófej második fázisa ne induljon be.

Ezen aggályok miatt végül is több millió dolláros összeget különítettek el arra, hogy megvizsgálják, milyen hatással van az elöregedés a robbanófejekre. Ezen túl megkezdték annak kidolgozását, hogy lehetne a jelenlegi robbanófejeket biztonságosabbá, és a hosszabb életűvé tenni, mivel a jelek szerint hosszú ideig nem fognak új robbanófejeket gyártani.


Egy Ohio-osztályú tengeralattjáró amint éppen kinyítja a rakétasilóinak fedeleit
Az Egyesült Államok stratégiai elrettentő erejét jelenleg elsősorban a szárazföldi silókban tárolt, összesen ötszáz darab Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakéta, illetve az Ohio osztályú ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárókra telepített Trident II rakéták látják el. A Minuteman III rakéták gyártását 1978-ban fejezték be, így nem éppen fiatal eszközök, de nemrég nagymértékű karbantartásuk kezdődött meg, így többek között kicserélik a szilárd üzemanyagú rakéták hajtótöltetét is.

Érdemes megjegyezni, hogy az 1980-as években szolgálatba állított 50 db újabb és modernebb Peacekeeper ballisztikus rakétákat 2002 és 2005 között kivonták. A védelmi minisztérium szerint a Minuteman III rakéták legalább 2020-ig rendszerben lesznek - hogy utánuk mi fogja ellátni a stratégiai elrettentést, még nem eldöntött. Az egyik lehetséges megoldás egy új ballisztikus rakéta, a Minuteman IV kifejlesztése és rendszerbe állítása, ami egy 2002-es elemzés szerint legalább 20-30 milliárd dolláros program lesz.

Másik alternatíva a jelenleg még csak tervező asztalon lévő Egységesített Légi Jármű (Common Aero Vehicle, CAV), ami egy ballisztikus rakéta vagy hiperszonikus repülőgép által indított hiperszonikus sebességgel repülő siklógép. A gép a robbanótölteteket gyorsan nagy távolságra tudja eljuttatni, és képes arra, hogy eközben több elterelő, megtévesztő manővert hajtson végre.


Az Ohio-osztályú tengeralattjárók egyenként 24 db Trident II rakétát visznek magukkal, egyenként 5 manőverező visszatérő robbanófejjel. 1993-ban a Clinton-kormányzat döntése értelmében az eredetileg 18 db tengeralattjáróból álló flottát 14-rea redukálta, a négy leszerelt tengeralattjárót különleges feladatok ellátására építettek át. A hajóosztály élettartama a teljes felújításuknak köszönhetően 42 évre lett kitolva, így az Ohio osztályú ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók közül az első majd csak 2026-ban vonul vissza. A haditengerészet hosszú távú terveiben továbbra is szerepel a tengeralattjárókra telepített ballisztikus rakéták alkalmazása, de a váltótípus fejlesztésének megkezdése így körülbelül 2016-ig kitolható.


A nem éppen fiatal B-52H bombázó még legalább 2030-ig rendszerben marad
A légierő 21 db B-2 és 85 db B-52 bombázó repülőgépe nukleáris töltetű légibombákkal szintén a stratégiai csapásmérő erő kötelékébe tartoznak. Nagy hatótávolságú, AGM-129-es robotrepülőgépekkel csak a B-52-eseket látták el (a fegyverzetkorlátozási egyezmények értelmében lopakodó gép lopakodó robotrepülőgéppel nem fegyverezhető fel). A légierő hosszú távú terveiben egy nagy sebességű csapásmérő jármű szerepel mint lehetséges utód, de egyelőre az erre vonatkozó elképzelések elég képlények, így az sincs eldöntve, hogy ember vezette járműben vagy pilótanélküli eszközben látják a jövőt.


B-61-es nukleáris töltetű légibomba tárolójában, még a hidegháborús időkben
Ami a taktikai atomfegyvereket illeti, a légierő és a haditengerészet vadászrepülőgépei (F-15, F-16, F/A-18, valamint a jövőbeni F-35) képesek nukleáris légibombák hordozására, továbbá a NATO gépek közül a jelenleg kivonásra váró Tornado vadászbombázói merülhetnek még fel, mint lehetséges hordozóeszközök. Az első számú célba juttató eszközök mégis a Tomahawk robotrepülőgépek, amelyeket hadihajókról vagy tengeralattjárókról indíthatnak. A harctéri atomfegyverek legnagyobb része ugyanakkor tárolásra vissza van vonva, vagyis nincsenek a hordozó/indító járművek közelében.

- I. rész - | - II. rész - | - III. rész - | - IV. rész - | - V. rész -