A csillagászok már jó ideje feltételezik, hogy a becsapódások nagy szerepet játszottak a Merkúr történelmében.

A legújabb számítógépes modellezés szerint már a bolygó korai szakaszában meghatározó szerepet játszott egy nagyobb objektummal történő ütközés, megfosztva külső rétegeitől.

Az általánosan elfogadott nézet szerint a korai Naprendszer tele volt porral, amiből kőzetek, majd bolygók alakultak ki. A számítógépes modellek rendszerint összeragasztják ezeket az objektumokat hogy még nagyobb objektumokat kapjunk, vagy ennek ellenkezőjeként egy nagy ütközés általában két gravitációsan egymáshoz kötődő objektumot eredményez. Ilyen a Föld holdja, ami elméletileg egy Mars méretű objektum és a fiatal Föld találkozásából született, de a Plútó legnagyobb holdja a Charon is egy hasonló becsapódás következtében szakadhatott ki valamelyik objektumból.

A legújabb modellezés szerint egy pillanatnyi lökés is drámaian megváltoztathat egy kisebb objektumot. A találkozás után a bolygók egészen másként haladnak tovább, elveszthetik légkörüket, kérgüket, akár még a köpenyüket is, vagy végső esetben kisebb objektumok népes családjává is válhatnak - magyarázza a tanulmányt vezető kutató, Erik Asphaug, a Santa Cruz-i Kalifornia Egyetem munkatársa, a Nature magazin ma megjelent számában.

Asphaug és kollégái szerint a Naprendszer korai időszakában, 4,6 milliárd évvel ezelőtt közel 100 Hold vagy Mars méretű objektum játszhatott kozmikus biliárd játékot. Két ilyen objektumnak nem is kellett találkoznia egymással, már egy közeli elhaladás is drámai következményekkel járt. Gravitációs erőik olyan jelentős fizikai és kémiai változásokat idézhettek elő, melyek meghatározták az égitest későbbi arculatát. Ilyen hatások lehettek a dekompresszió, az olvadás, az anyag elszívása vagy akár a kisebb objektum teljes megsemmisítése. Egy kisebb bolygó összetartó ereje egy nagyobb világ hirtelen felbukkanásával szinte teljesen elillanhat.

A Merkúr esetében valószínűleg az alábbi játszódott le: Egy nála másfélszer nagyobb bolygót 45 fokos becsapódási szögben ért el, így a Merkúr közel fele telibe kapta a nagyobb objektumot, tehát hatalmas nyesést szenvedett el, ami hihetetlenül nagy árapály erőket indított el. Ezek kombinációjának hatására a "gázoló" bár tovább halad, a legrosszabb esetben még a köpenyének nagy részét is elveszti, nem is szólva légköréről és kérgéről.

A sziklás Merkúr feltehetőleg egy ilyen cserbenhagyásos gázoló volt, elvesztve külső rétegeinek jelentős részét, csupán egy viszonylag nagy mag és egy vékony kéreg és köpeny maradt. Az elmélet helytállóságát további vizsgálatokkal kell igazolni, tették hozzá sietve a kutatók.

Ezek a folyamatok magyarázatot adhatnak az aszteroidák igen széles körben változó összetételére is, beleértve a Földre meteoritokként lehulló törmelékeket. A sziklás aszteroidák a bolygók köves kérgére emlékeztetnek, míg vannak például vasban gazdagok, melyek a bolygók magjaihoz hasonlók. Ezt a változatosságot igen nehezen lehetne megmagyarázni ha azt az elméletet vesszük, mely szerint mindegyik ilyen objektum ugyanabból a törmelék korongból alakult ki, viszont a cserbenhagyásos történet szépen illeszkedik az összetétel sokszínűségéhez.