Hunter

Stardust: küldetés teljesítve

Öt év valamint közel 3,7 milliárd kilométernyi utazás után a NASA űrszondája pénteken lecsapott a Wild-2 üstökös csillogó csóvájára, parányi űrpor szemcséket ejtve foglyul és ritka, egészen közeli felvételeket készítve az égitestről.

Pénteken a Stardust űrszonda 416 kilométeres távolságra közelítette meg a hatalmas jeges űrsziklát. Ezen a ponton a szonda egy fordulást hajtott végre, hogy kamerája az üstökös magjára fókuszálhasson, az így készült felvételek egy óra múlva már a NASA földi főhadiszállásán voltak. A szonda továbbá jelentette, hogy aerogéllel kipárnázott robotkarja sikeresen begyűjtötte az üstökösport.


A szonda 1999 januárjában nem sokkal a fellövés előtt

"Sikerült a mintavétel és a szonda már hazafelé tart, hogy a mintákat világszerte laboratóriumi körülmények között tanulmányozhassuk" - nyilatkozott Don Brownlee, a Washington Egyetem tudósa, a 200 millió dolláros Stardust küldetés vezetője. Bár a mintáknak két év kell, hogy visszajussanak a Földre, a Stardust már megkezdte fedélzeti elemzésit, lemérve a részecskék méretét és mennyiségét. A későbbiekben egy másik műszer kielemzi a begyűjtött anyag összetételét, valamint a tudósok remélik, hogy még jó néhány fekete-fehér felvételt láthatnak viszont az üstökösről az elkövetkező napokban.


A Stardust visszatérő kapszulájának másolata

A legnagyobb érték azonban a begyűjtött porban rejtőzik. Ha visszajut a Földre, a Stardust lesz az első robotküldetés, ami földönkívüli anyagot hoz a Földre 1976 óta, amikor a szovjet Luna 24 tért vissza talaj és kőzet mintákkal a Holdról. A tudósok remélik, hogy az üstökös pora, ami évmilliárdokat töltött a világűr fagyos közegében, nyomokkal szolgál a Naprendszer kialakulásáról, beleértve a Napot, a bolygókat és talán a világegyetem más csillagait is.

"Az elmúlt évtizedekben a szondák elég közel merészkedtek az üstökösökhöz, és kiváló adatokkal láttak el minket" - mondta Brownlee. "A Stardust azonban elsőként gyűjtött mintákat és hozza vissza a Földre tanulmányozás céljából."


Tom Duxbury, a Stardust projektmenedzsere, háttérben pedig maga a jármű

A Wild 2-vel való találkozást nem volt könnyű túlélni. A tudósok a kilőtt golyó sebességének hatszorosával száguldó autónyi nagyságú szondát alaposan felkészítették a kőzetekkel és egyéb hulladékokkal való ütközésekre. A Stardustot két pajzs védi elölről - megóvandó a napelemeket - és egy másik pajzs veszi körül a szonda teljes szerkezetét. "A nehezén már túl jutott és még mindig megvan vele a kapcsolat" - mondta Tom Duxbury, aki a NASA részéről vezeti a Stardust programot. "Most már fellélegezhetünk."

A részecskék begyűjtése után az aerogél egy kapszulába kerül, és a szonda megkezdi visszaútját a Földre. 2006 januárjában a tervek szerint a kapszula leválik a szondáról és Utah sivatagjában landol, míg a Stardust továbbra is az űrben marad. A kapszula ezen felül tartalmazni fog mintákat abból a régióból, ahol csillagközi részecskék áramlanak keresztül, ez a mintavételezés 2000 februárja és májusa között zajlott. "A minták elárulhatják nekünk milyen szerepet játszottak az üstökösök a Föld és a magunk kialakulásában" - magyarázta Duxbury. "A projektből kinyerhető ismerethalmaz példanélküli lehet."


A Wild 2 üstökös a szonda navigációs kamerájának képén

Az üstökösök talán a legősibb égitestek a Naprendszerben és feltehetően eltárolták azt az eredeti anyagot, amiből 4,5 milliárd évvel ezelőtt a Nap és a bolygók kialakultak. A csillagközi részecskék számos ismert elemből állnak, beleértve összetett szénszerkezeteket is. Pontos eredetüket rejtély övezi, a tudósok azonban úgy vélik a fiatal csillagokhoz kapcsolódnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anteris #21
    hehe, az öregnek nemeccerü parokája van a 3. képen : ))
  • Anteris #20
    na, hol az új topik?? má haza is jött a kicsike!
  • MaDFoX #19
    Tnex! Hajjjaj! Nemegysze fordult mar elo hogy nem voltak ott idoben, emiatt mar emberelet is kerult veszelybe, mire a NASA odaert az asztronautak kicsi narancssarga csonakban mertek a vizet, a leszalloegyseg meg eppen elsulyedni keszult... ;DD (Asszem vmelyik Apollo kuldetes vege volt ilyen). Mashova vartak oket... :D Nem ugy sikerult a legkorbe erni ahogy terveztek - pedig ott emberek (is) iranyithattak akar... (ambator lehet hogy az volt a baj ;) )
  • TneX #17
    Igen,és valószínű a NASA olyan balfasz hogy egy utah-i parasztbácsi hamarabb odaér :D

    Gondolom ott fogják várni órákkal napokkal előtte
  • MaDFoX #15
    Allati hogy egyszerre jott ossze ez a sok kuldetes es folynak befele az eredmenyek Mars, Wild2, megint Mars... Hajra!

    Vissza is csak szigoruan lezarva kerul a cuccmo. Hacsak vmi utahi parasztbacsi neki nem esik konzervnyitoval-bicskaval, amig oda nem er a NASA... :D
  • ZMAN #14
    !!MISSIONCOMPLET!!
  • Yfel #11
    Köszönjük a linket, tényleg jól elmagyarázza.

    Azért nem semmi, hogy milyen precízen ki van számolva... majd 2006 január 15-én meglátjuk, hogy tévedtek-e valahol :o)

    Y
  • Marki.. #10
    Minden pontosan ki van számítva és a fellövés után, csak kisebb pályakorrigálásokat hajt végre párszor, hogy ne a szomszéd zöld kertjében fogjon talajt, hanem a kijelölt célhelyen. A dolog érdekessége, hogy egyszer kihasználták pályamódosításra a föld gravitációját is, amikor ismét földközelbe került, így érve el az üstököst.

    Ezekről az animációkról szerintem jobban látni fogod, hogyan megy:

    Stardust
  • Darth Sith #5
    érdekes. csak nehogy vmi alien szabaduljon ela földön.. :DD
  • Mice #3
    hehe