Hunter
A Föld magával vonszolja a téridőt
Úgy tűnik, két tudós legyűrte a 600 milliós NASA küldetést és elsőként mértek meg egy jelenséget, amit Einstein relativitás-elmélete megjósolt. A szóban forgó jelenség, az úgynevezett "frame dragging" az a hatás melyben egy nagy tömegű test, mint a Föld, forgásával magával vonszolja a téridőt.
Ignazio Ciufolini és Erricos Pavlis két műhold Föld körüli pályán való mozgásának tanulmányozásával mérte ezt a téridő vonszoló hatást. Az eredményt a Nature magazin legfrissebb számában publikálták. 1959-ben Leonard Schiff, a Stanford Egyetem tudósa Einstein általános relativitás elméletét használta fel annak kiszámításához, miszerint egy a Föld sarkpontja felett áthaladó pályán, 640 kilométeres magasságban keringő giroszkóp kibillen eredeti forgási síkjából. Ez a kimozdulás rendkívül kicsi, évente 42 ezred ívmásodperc.
Áprilisban a NASA hosszú előkészületek után végre fellőtte a Gravity Probe B-t, ami precíziós giroszkópokat szállít a fent említett hatás tanulmányozására egy éves küldetése során, amit először a hatvanas években vettek fontolóra, azonban anyagi és technikai gondok miatt egészen 2004-ig húzódott a kilövése.
Ciufolini, az olasz Lecce Egyetem kutatója, valamint Erricos Pavlis, az amerikai Föld Rendszertechnikai Központ munkatársa a Lageos és Lageos 2 műholdak, több millió, közel 11 évre visszatekintő lézeres távkereső jeleit elemezték ki. A visszavert jeleket általában a Föld gravitációs mezejének feltérképezéshez használták. A kutatók azonban elemzésük során egészen más szemszögből vizsgálták az adatokat, ők arra kerestek bizonyítékot, hogy a téridővonszoló, avagy a Lense-Thirring hatás befolyásolja a műholdak pályáját. Ciufolini és Pavlis szerint eredményük 99%-ban (plusz-mínusz 5%) megegyezik az Einstein által megjósolttal.
"Ez a frame dragging első elfogadható pontosságú mérése" - kommentálta a kutatást Neil Ashby, a Colorado Egyetem tudósa. A kutatópáros már 1998-ban bejelentette előzetes felfedezésüket a témában, akkor azonban bősz kritikákat kaptak, a mostani méréseket viszont pozitívan fogadta a tudóstársadalom.
Ignazio Ciufolini és Erricos Pavlis két műhold Föld körüli pályán való mozgásának tanulmányozásával mérte ezt a téridő vonszoló hatást. Az eredményt a Nature magazin legfrissebb számában publikálták. 1959-ben Leonard Schiff, a Stanford Egyetem tudósa Einstein általános relativitás elméletét használta fel annak kiszámításához, miszerint egy a Föld sarkpontja felett áthaladó pályán, 640 kilométeres magasságban keringő giroszkóp kibillen eredeti forgási síkjából. Ez a kimozdulás rendkívül kicsi, évente 42 ezred ívmásodperc.
Áprilisban a NASA hosszú előkészületek után végre fellőtte a Gravity Probe B-t, ami precíziós giroszkópokat szállít a fent említett hatás tanulmányozására egy éves küldetése során, amit először a hatvanas években vettek fontolóra, azonban anyagi és technikai gondok miatt egészen 2004-ig húzódott a kilövése.
Ciufolini, az olasz Lecce Egyetem kutatója, valamint Erricos Pavlis, az amerikai Föld Rendszertechnikai Központ munkatársa a Lageos és Lageos 2 műholdak, több millió, közel 11 évre visszatekintő lézeres távkereső jeleit elemezték ki. A visszavert jeleket általában a Föld gravitációs mezejének feltérképezéshez használták. A kutatók azonban elemzésük során egészen más szemszögből vizsgálták az adatokat, ők arra kerestek bizonyítékot, hogy a téridővonszoló, avagy a Lense-Thirring hatás befolyásolja a műholdak pályáját. Ciufolini és Pavlis szerint eredményük 99%-ban (plusz-mínusz 5%) megegyezik az Einstein által megjósolttal.
"Ez a frame dragging első elfogadható pontosságú mérése" - kommentálta a kutatást Neil Ashby, a Colorado Egyetem tudósa. A kutatópáros már 1998-ban bejelentette előzetes felfedezésüket a témában, akkor azonban bősz kritikákat kaptak, a mostani méréseket viszont pozitívan fogadta a tudóstársadalom.
