Hunter

Pályára állt a Cassini

A nemzetközi Cassini-Huygens Szaturnusz expedíció csütörtök hajnalban sikeresen pályára állt a bolygó körül.

A 3,3 milliárd dolláros űrszonda csütörtökön, miután sikeresen átverekedte magát a bolygó B gyűrűjén, magyar idő szerint 3 óra 36 perckor 96 percnyi időtartamra beindította főhajtóművét, hogy kellőképpen lelassítsa magát ahhoz, hogy a hatodik bolygó gravitációja foglyul ejthesse, ami 5 óra 55 perckor következett be. Amennyiben a manőver sikertelenül zárult volna, az űrszonda elhalad a bolygó mellett és kárba veszik a küldetésbe fektetett sok éves munka egésze.


A szonda azonban mintaszerűen teljesített, pár perccel 5 óra után érte el a legalacsonyabb magasságát, 20 480 kilométert a bolygó felhői felett. Ez a közelség többször nem fog előfordulni, tudományos munkájához szükséges pályája ennél magasabban helyezkedik el. A Cassini doppler jele szerint a fékezés valamivel gyorsabban zajlott le a tervezettnél, a főhajtómű teljesítménye azonban megfelelő volt a fékezés során. Két perccel a hajtómű kikapcsolása előtt a szonda óránkénti közel 110 000 kilométeres sebességgel haladt.

5 óra 12 perckor kapcsolták ki a főhajtóművet, ami egyben a fékezési manőver teljesítését is jelentette, ekkor a Cassini már elmondhatta magáról, hogy az első olyan ember által alkotott eszköz, ami pályára állt a Szaturnusz körül. A hajtómű égése mindössze egyetlen másodperccel tartott tovább a tervezettnél. Pár percen belül az űrszonda bezárta főhajtóművének fúvókáit védő burkolatot, ekkor jelentette a földi irányítás a sikeres pályára állás tényét.


Az űreszköz több mint hat évet utazott, három milliárd kilométert téve meg a Szaturnuszig. A Cassini a valaha épített legkifinomultabb robot űrszonda. A közös amerikai európai expedíció most megkezdi a gyűrűs bolygó és 31 ismert holdja négy évig tartó tanulmányozását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tpe #12
    Ez a kis űrszonda nagyobb mint egy csuklósbusz!
  • Darth Sith #11
  • Punkerwork #10
    neked is ajánlom figyelmedbe a #3-ast.....
  • Dzsini #9
    grat Cassini :)
    Amúgy mind a Titán, mind az Európa kellemes kutatnivaló, kisebb probléma adott esetben, hogy az Európa a Jupiter körül kering :D
  • Etele1 #7
    Én is izgatottan vártam, hogy sikerül-e pályára állítani a szondát. Én túlzásnak találltam, hogy a gyűrűk között vezet a pályamódosítás mert ez szerintem könnyen végzetes lehetett volna ha ott halad el épp egy szikladarab és hát ugye elég drága dolog volt ez a szonda. De hát ők tudják és lényeg, hogy sikerült! :) ANEE szerintem Te a Titánra gondoltál nem ? ;)
  • Anee #6
    Remélem sok szép szines fényképet küld:-)
    Emellett kiváncsi lennék majd az Európáról készített vizsgálatáról, tényleg metán-óceánjai vannak-e?...
  • Punkerwork #5
    #3-as...
  • Cat #4
    a holdhoz van kötve rengeteg földi folyamat, nemcsak fizikai (dagály apály), hanem ezek által közvetve biologiai is (női menstruáció)
    elég az az 1 nekünk :)
  • Punkerwork #3
    bár lehet jobb is
  • Punkerwork #2
    31 hold, nekünk meg csak 1 jutott :(