Mortimer

A Tunguzka rejtély megoldódott

1908. juniús 30-án hatalmas robbanás rázta meg a szibériai erdőket, ereje 10-15 millió tonna TNT felrobbanásával volt egyenértékű. A robbanás több mint 60000 fát döntött ki, a lökéshullám kétszer kerülte meg a földet. A robbanás okát évtizedekig csak találgatták, de már akkor is aszteroidabecsapódásra gondoltak.


A mocsár 90 évvel a becsapódás után

Két nappal utána finom por lepte el az atmoszférát, feljegyezték hogy London utcáin éjszaka újságot lehetett olvasni - 10000 kilométerrel arébb! Emberi áldozata nem volt, mivel csak pár prémvadász él a területen, teljesen lakatlan. Mivel az orosz cárt nem érdekelte a mocsaras, fagyos Tunguzka nevű hely, az első expedicíó - L A Kulik szovjet geológus vezetésével - csak 1930-ban vizsgálta meg alaposabban a körülményeket. Habár a fák koncentrikus körben döltek ki, semmilyen becsapódási nyomot, krátert vagy visszamaradt nem földi anyagból származó anyagot nem találtak, ezért nem tudták eldönteni, hogy aszteroida vagy üstökös csapodott a földbe. Még zavaróbb volt, hogy a helyszínről hozott fa, víz és földminták sem vittek közelebb a megoldáshoz.


A pusztítás 1938-ban
Az utóbbi pár évben számos olasz kutató látogatott el a térségbe, komoly adatgyüjtést végeztek, eddig publikálatlan, orosz nyelvű szemtanú-beszámolókat vizsgáltak át. Elemezték a szibériai szeizmikus jelentéseket, kombinálva az becsapodó objektum pályájával, amit a fák kidőlésének irányából számoltak ki. Feltevésük szerint a Tunguzkára délkelet felől érkező "valami" 11 km/sec sebességgel haladt. A számításokból 886 lehetséges pálya adodótt, több mint 80%-uk aszteroidagyanús, és igen kevés valószinűséget adtak üstökös voltának. De az aszterodia teljesen széttörhetett?

A kutatások szerint igen, mivel a Near-Shoemaker szonda által 1997-ben lefényképezett Matilda aszteroida is a vizhez igen közeli sürűségű volt, por és kőtörmelékből állt. Ez azt jelenti, hogy az aszteroida 1908-ban már az atmoszférában felrobbant és eloszlott, és csupán a lökéshullám érte el a Földet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #22
    "Emberi áldozata nem volt, mivel csak pár prémvadász él a területen, teljesen lakatlan."
    mivan?
  • babajaga #21
    Azért lehetett ujságot olvasni mert a magasban szálló fémszemcséket tartalmazó porfelhő visszaverte a napfényt.( Az ürállomást is csillogónak látjuk mikor átrepül felettünk.)
  • DOTTomtom #20
    ott a hangja kerülte meg, te süket, 1908-ban, meg a lökéshullám, nagy külömbség! :)
  • Lez #15
    Ha valóban becsapódik, attól még csak a helyszínen lett volna nagyobb a pusztítás. Mondjuk plusz földrengés meg hasonlók. Illetve nam kéne filózgatni, hogy mi is volt az, mert lenne egy jól látható kráter, de ettől még nem pusztultunk volna le a földgolyóról.
    Pl a Krakataui vulkánkitörés hangja tudtommal 7-szer kerülte meg a földet. Ahhoz képest ez kis semmiség. :)
    10-15 milla tonna TNT. Manpság már vannak ekkora H-bombák is.
  • _HABLA_ #11
    kérdezte valaki a véleményedet te kis pöcs?
  • Nyiri #8
    "már az atmoszférában felrobbant és eloszlott, és csupán a lökéshullám érte el a Földet" - Érdekes :D
    Ha a lokeshullam becsapodasakor kovetkezett robbanas lokeshullama megkerulte 2x a foldet, akkor mi van ha az aszteroida becsapodik :D, szerintem akkor most nem nyomulnek a neten ezeket olvasgatva :D

    Azt is lehetett nehol olvasni, hogy akkoriban Tesla kiseletezett egy fegyverrel és az porkolt oda :D - Vegulis hiheto, mert érdekes hogy pont ott volt ahol egy arva lelek sincs :D
  • Kis-Bob #7
    Laci73-King a beszólás :DDDD
  • _HABLA_ #5
    Jobb lett volna ha ez az asztroida a közelkeleten csapódik be, mondjuk Kabul főterén és mondjuk egy tízszer akkora.
    Én ezt az újságolvasós dolgot nem értem, mi a franctól lehetett éjszaka újságot olvasni Londonban? Hogy a por miatt nappal nem lehetett az rendben van, de a por éjszaka világított???
  • Flashy #2
    ez jo :)