Gyurkity Péter

Fellőtték a Boeing űrkapszuláját

A Starliner hosszas késlekedés után végre elérte az űrt, a cél ismét az ISS.

A Boeing saját fejlesztéséről az elmúlt néhány évben több alkalommal írtunk, bár a cég kapcsán leginkább kudarcokról számolhattunk be. Legutóbb nem jött össze a kísérlet, most azonban végre elérték az űrt, így jöhet a bedokkolás, valamint a visszatérés.

Az amerikai cég hivatalos oldalán írtak a sikeres fellövésről, amely azonban nem volt teljesen problémamentes. A kapszula megfelelő módon emelkedett a magasba a ULA által biztosított rakéta tetején, viszont a leválást követően négyből kettő meghajtó nem üzemelt be, ezeket tehát a másodlagos egységekkel kellett pótolni. Nagy probléma nem lett a hibából, mivel a Starliner összesen 12 ilyen egységre támaszkodik, az illetékesek elmondása szerint a rendszer tulajdonképpen az elvárt módon oldotta meg a feladatot, most azonban folyik annak vizsgálata, hogy mi okozhatta a kisebb malőrt. A következő lépés a Nemzetközi Űrállomásra való bedokkolás, majd pedig a néhány napos ott tartózkodást követő visszatérés, amely a remények szerint szintén sikeres lesz, ennek során ugyanis a két hibás egységre nem igazán lesz szükség.


A Boeing eredetileg 2019 decemberében próbálkozott meg a fellövéssel, akkor azonban kiderült, hogy egy komoly szoftveres hiba miatt a belső rendszer 11 órás eltérést mutatott a valós időhöz képest. Hosszas vizsgálódás következett a NASA szakembereinek bevonásával, mielőtt tavaly júliusban ismét megkísérelték a rajtot, akkor azonban a szervizmodul 13 szelepe nem üzemelt megfelelő módon, emiatt pedig ismét le kellett fújni a fellövést. A NASA bizalma a hivatalos nyilatkozatok szerint töretlen maradt, ezt egy mostani siker erősítheti meg, egyben fokozva a versenyt a SpaceX megoldásaival.

Személyzet ezúttal sem tartózkodik a kapszulában, a kiemelt cél az önálló bedokkolás és a sikeres visszatérés, amire néhány napon belül sor kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #7
    Azért pár dolgot tisztázzunk!

    1. Minden űrkutatási és űrhajózási projekt késik, ez alap dolog, így a cinizmusod értelmetlen, és félrevezető.

    2 Az USA-nak van egy műkódképes űrhajója, egy másik amit most tesztelnek, és a cikkben említett - harmadik - ami szintén idén beérik (a többiről nem beszélve amit éppen tesztelnek). Tehát az év vége előtt három modern űrhajójújuk lesz, szóval félrevezető amikor azt sugallod, hogy a csúszás bármiben is hátrányt jelentene, vagy ciki lenne. Mint ahogy az sem hátrány, ha egy programot leállítanak, hogy egy másikba kezdjenek, ebből nem az következik, hogy valamit rosszul csinálnak. És nem fognak ráfanyalodni, mikor már most is van úrelérésük, és idén még több lesz... ami meg hiányt szenved, azt pótolják hazaival, és hamarabb mint a negyedik pontomban leírtakat.

    3. Igazad van, az érdek nagy úr. Na és akkor mi frászkarika van? Na és?

    4. Az orosz űrprogram húsz+ éves késésben van, elég az Angarára, az Orel-re, vagy az új Kozmodrómra gondolni, miközben az USA-ban addig három űrhajót, több hordozórakétát építettek, illetve építenek, mire ezek ténylegesen elkészültek, elkészülnek, és ezekkel még mindig csak LEO-t érik el, miközben az USA a Holdat (is)... Szóval a késés ott brutálisan nagy, szóval az összehasonlítás és a cinizmus félrevezető.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2022.08.05. 19:06:29
  • emberz #6
    Ruszki propagandát folytató, hazug kommentelőket miért nem takarítja el innen az oldal?!?! Ez a sok putyinista hazudozás már baromira kezd törvénysértővé válni, nem gondoljátok?
  • NEXUS6 #5
    Úgy legyen!
    De ugye az amcsi programok (is) folyamatos csúszásban vannak, most ugyan magas szinten pörög a haragszomrád az oroszokkal szemben és vissza (lásd ISS magára hagyása), de az ukrán háború is véget ér egyszer, aztán a kényszer, meg az szükség, meg az érdek nagy úr tud ám lenni, ha korlátozottak a források, mert pl. a szankciókkal önmagát is bűnteti az amcsi kormányzat is.

    Szal nehogy ráfanyalodjanak pár év múlva megint az orosz technikára, mint cigány a húgyoskörtére. ;)
  • asgh #4
    A Starliner kompatibilis a Delta IV, Falcon 9 és Vulcan Centaur hordozórakétákkal is, az ULA pedig 2021-ben bejelentette, hogy az Atlas V-t nem folytatják tovább, a maradék már lekötött 29-et lődözgetik.
    Ha a Blue Origin végre elkészül a BE4 hajtóművel, akkor az ULA is teljesen függetlenedik az orosz technológiától.
  • NEXUS6 #3
    Nagy siker ez az orosz űrhajózás számára, hiszen az Atlas V első fokozata továbbra is orosz gyártmányú rakéta hajtóművet használ. ;)

    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.05.25. 11:24:24
  • kvp #2
    Megneztem az inditasi videot. Az orbital boost alatt nagyon sokat hasznalta a kormanyzo segedhajtomuveket es utanna elkezdett lassan a menetiranyra merolegesen elfordulni, tehat oldalazni. Eloszor korrigalt a rendszer, de aztan leallitotta a kis kormany fuvokakat is. (ez utobbi lehet egy foldi parancs volt, hogy most ne fogyjon ki a hajtoanyag meg a dokkolas elott) Sajnos itt elvettek a kepet, ugyhogy nem latszott, hogy vegul is porogni kezdett-e vagy sem.
  • asgh #1
    Igazából sokat javulnának az amerikai űrkutatás finanszírozásának korrupciós mutatói, ha a Starliner egyszer és mindenkorra bebukna, de a ruszkik közreműködését az ISS-ben sürgősen ki kell váltani valamivel, így sajna szükség van a Starlinerre, mert az képes lenne az ISS-t pályán tartani az oroszok nélkül is.