Gyurkity Péter

Indul a második hosszú NASA-küldetés

Ebben pedig azt vizsgálják meg, hogy a női űrhajósok miként reagálnak a hosszú utazásra.

Annak idején mi is beszámoltunk a NASA úgynevezett ikrek-kísérletéről, amelyben egy ikerpáros egyik tagját csaknem egy éven keresztül tartották az űrben, míg a másik testvér a Földön töltötte napjait. 2017-ben még nem ismertük az eltérések okait, a napokban azonban megjelent a részletes tanulmány, amelyben kivesézik a fontosabb eredményeket, most pedig bejelentették a második hasonló küldetést, amelyben egy női űrhajóst vizsgálnak meg, az űrben eltöltött idő alatt feljegyzett adatok és a szervezet aktuális állapota révén.

Az űrügynökség most jelentette be a menetrend módosítását, amelynek révén a márciusban az ISS-re érkezett Christina Koch egészen jövő februárig ott marad, ezzel pedig ő is csaknem egy teljes évet tölt majd el az állomáson. A rekordot az első kísérlet alanya, Scott Kelly, tartja 340 nappal, rajta kívül még 2 másik űrhajós töltött el 200 napnál többet az űrben, igaz, ezt a fontos mérföldkövet annak idején 9 orosz kozmonauta is elérte. A NASA elsősorban arra kíváncsi, hogy a női űrhajósok szervezete miként reagál a hosszú ottani tartózkodásra, ami azért fontos, mert a Mars-küldetések több, mint egy teljes évet vennének igénybe, a nők pedig az eltérő felépítés és kémiai egyensúly miatt más eredményeket mutathatnak, mint azt Kelly esetében megfigyelték – ráadásul eddig az amerikai űrhajósok mindössze 12 százaléka volt nő, ami tovább nehezíti a pontos eredmények felvázolását.

A szervezet szóvivője nem közölte, hogy pontosan milyen adatokat rögzítenek és hogy milyen kísérleteket végeznek majd el, azt azonban elárulták, hogy Koch már a megérkezés óta is több egyéb kísérlet eredményeit rögzítette. Ide tartozik a látás, a véráramlás agy által történő vezérlése, az izomtónus változása, illetve a test mikrogravitációban végzett mozgásának regisztrálása, amit az egyensúlyi rendszer végez. Ezt egészítheti ki a további pszichológiai tesztek sorozata, a vérvétel és a vér összetételének vizsgálata, az alvási időszak mérése, valamint az agy által adott válaszok pontos felmérése.

A napokban egyébként egy Antares rakéta által fellőtt újabb Cygnus-teherhajó érkezett az ISS-re, ahol a rakományt is átvették. Mivel a Northrop Grumman 2018-ban felvásárolta az Orbital ATK-t, mindez immár az ő égiszük alatt történt, miközben a SpaceX soron következő hasonló küldetését 4 nappal eltolták, a hónap utolsó napjára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!