Gyurkity Péter

Túl van első alámerülésén a Cassini

A szonda minden korábbinál közelebb volt a Szaturnuszhoz.

Ahogy arra az előzetes beharangozók alapján számítottunk, a Cassini űrszonda végrehajtotta első alámerülését, amelynek során a gázóriás és a belső gyűrűk között száguldott át, minden eddiginél közelebbről megfigyelve azokat. Az első próbán túljutottunk, komoly sérülés nem következett be.

Az első ilyen manőver kapcsán rövidebb videó is készült, a NASA azonban két közleményt is kiadott, amelyek közül az elsőben arról számoltak be, hogy a szondával 27-én reggel helyreállt a kapcsolat, vagyis minden a tervek szerint halad. Ez azért volt kiemelten fontos fejlemény, mert a Cassini az alámerülés során mindössze 3100 kilométerrel volt a legfelső felhőrétegek felett, eközben pedig alig 320 kilométerre közelítette meg a legbelső látható gyűrűt, miközben saját tányérantennáját pajzsként használta, hogy elkerülje a nagyobb jégdarabokat.


A jelek szerint nem volt semmilyen fennakadás, itt több új felvétel is beérkezett, ezek kapcsán pedig az illetékesek gyorsan ki is jelentették, hogy a Szaturnusz a 13 éve tartó folyamatos megfigyelés után is bőven szolgál meglepetésekkel. Az egyik képen például jól kivehető az északi-sarki régióban tomboló hurrikán, miközben a Cassini a mintegy 2000 kilométeres résen, 124 ezer km/h-s sebességgel száguldott át, 20 órára megszakítva a kapcsolatot. Ennek helyreállása (az üzenetek nagyjából 1 órás utazóideje) után kiderült, hogy semmilyen probléma nem merült fel, amiben ugyan a NASA szakemberei korábban is bíztak, mivel azonban ezt a régiót nem ismerjük, ebben nem lehettek teljesen biztosak.

Hetente jön majd az újabb próba, néhány alkalommal még ennél is közelebb kerülünk majd a bolygóhoz, illetve a D-gyűrűhöz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Értem, akkor sem jövő időben kellene fogalmazni a 2. merülésről. ;-)
  • Kara kán #2
    „a szondával 27-én reggel helyreállt a kapcsolat”
    Tehát az első alámerülés április 27-én volt, erről beszámoltak a sajtónak.
    A következő május 2-án volt, de erről még nem számolt be nekünk az SG.
  • Tetsuo #1
    Május 4-i hír így végződik: A következő hasonló manőverre kedden, május 2-án kerül majd sor..."?