Gyurkity Péter
Indul a Cassini utolsó útja
A NASA 2004 óta a helyszínen szolgálatot teljesítő szondája megkezdi a küldetés utolsó fázisát, ezzel pedig hamarosan újabb mérések és felvételek futnak majd be, mielőtt a rendkívül hasznos eszköz végleg megsemmisül. Most egy fotót tettek közzé, amelyen még a Föld is látható.
Az űrügynökség hivatalos oldalán egy rövid közleményben számoltak be a felvételről, valamint annak pontos dátumáról. Ebből kiderül, hogy a Cassini még április 13-án reggel nagyjából 1,4 milliárd kilométerre volt a Földtől, és bár ez a fotón szabad szemmel nem kivehető, akkor éppen az Atlanti-óceán déli része nézett a szonda felé. A kinagyított változaton még a Hold is felbukkan, ennél azonban érdekesebb, hogy szombaton utoljára közelítette meg a Titánt, annak gravitációját felhasználva pedig szűkebbre szabta pályáját, hogy a soron következő 22 alkalommal a gyűrűkön belül haladjon át, megfigyelve azok kémiai összetételét és a jég (és egyéb komponensek) arányát.
A Cassini mindössze 979 kilométerre közelítette meg a Szaturnusz legnagyobb holdját, 21 ezer km/h-s relatív sebességgel száguldva el mellette, innentől kezdve azonban a gyűrűk, valamint a gázóriás légköre kerül ismét a középpontba. Az utolsó alámerülésre szeptember 15-én kerül majd sor, ezalatt megpróbálják majd felmérni az égitest szilárd magjának hozzávetőleges méretét is, az utolsó lépés pedig a végső zuhanás a légkörbe, amelyet a szonda megsemmisülése követ majd, a NASA ugyanis szeretné elkerülni az esetleges összeütközést (és a megfertőzés lehetőségét) a Titánnal vagy az Enceladusszal, amelyek potenciálisan akár az életnek is otthont adhatnak.
A gyűrűk kialakulásának valószínű folyamata mellett tehát a Szaturnusz légkörének összetételét, annak különböző rétegeit is felmérhetjük majd az utolsó szakaszban, az év második felében pedig végleg lezárul a hosszúra nyúlt küldetés, melyet eredetileg egyébként csak négy évesre terveztek. A Cassini-küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Amennyiben ugyanis a szonda műszereit egyszerűen csak kikapcsolják, akkor előfordulhat, hogy az akkor már kontrollálhatatlan pályán mozgó szonda valamelyik holdra zuhan és földi eredetű szennyezést szállít oda, amit feltétlenül el kell kerülni, ha a kutatások egyik célja az élet lehetőségeinek keresése a Naprendszer más égitestein.
A küldetés számos új és meglepő eredménnyel szolgált. A legfontosabbak közé tartozik az első sima leszállás egy külső naprendszerbeli holdon, a Titanon. Ennél távolabbi égitesten még nem szállt le ember alkotta eszköz. A Titanon a földihez hasonló felszíni képződményeket talált a Huygens: folyómedreket, erózió pusztításának nyomait, habár ott víz helyett metántartalmú csapadék esik, folyókat, tavakat és tengereket is létrehozva. Fontos felfedezés volt az élet lehetősége a Szaturnusz rendszerében. Teljes meglepetésként érte a szakembereket, hogy egy másik nagyobb hold, az Enceladus felszínéből vizet tartalmazó anyag áramlik, sőt lövell ki. A hold felszíne alatt nagy kiterjedésű vízóceán lehet.
Jelentős eredmény a Iapetus hold rejtélyes kétarcúságának megfejtése. A Iapetus egy világos és egy jóval sötétebb - rossz fényvisszaverő képességű - félgömbből áll, de ennek oka eddig ismeretlen volt. Kiderült, hogy a Iapetus pályája mentén elszórtan elhelyezkedő rossz fényvisszaverő port a hold besöpri, és ez az anyag a Iapetus vezető féltekéjén gyűlik össze. Fontos eredmény az óriás hurrikánok felfedezése a bolygó mindkét pólusa környékén, és az északi poláris hexagon teljes feltérképezése. A küldetés végső szakaszában a hatszög alakú képződmény - valójában elképesztően erős örvényzóna - további vizsgálatával talán sikerül kideríteni a jelenség okát.
Az űrügynökség hivatalos oldalán egy rövid közleményben számoltak be a felvételről, valamint annak pontos dátumáról. Ebből kiderül, hogy a Cassini még április 13-án reggel nagyjából 1,4 milliárd kilométerre volt a Földtől, és bár ez a fotón szabad szemmel nem kivehető, akkor éppen az Atlanti-óceán déli része nézett a szonda felé. A kinagyított változaton még a Hold is felbukkan, ennél azonban érdekesebb, hogy szombaton utoljára közelítette meg a Titánt, annak gravitációját felhasználva pedig szűkebbre szabta pályáját, hogy a soron következő 22 alkalommal a gyűrűkön belül haladjon át, megfigyelve azok kémiai összetételét és a jég (és egyéb komponensek) arányát.
A Cassini mindössze 979 kilométerre közelítette meg a Szaturnusz legnagyobb holdját, 21 ezer km/h-s relatív sebességgel száguldva el mellette, innentől kezdve azonban a gyűrűk, valamint a gázóriás légköre kerül ismét a középpontba. Az utolsó alámerülésre szeptember 15-én kerül majd sor, ezalatt megpróbálják majd felmérni az égitest szilárd magjának hozzávetőleges méretét is, az utolsó lépés pedig a végső zuhanás a légkörbe, amelyet a szonda megsemmisülése követ majd, a NASA ugyanis szeretné elkerülni az esetleges összeütközést (és a megfertőzés lehetőségét) a Titánnal vagy az Enceladusszal, amelyek potenciálisan akár az életnek is otthont adhatnak.
A gyűrűk kialakulásának valószínű folyamata mellett tehát a Szaturnusz légkörének összetételét, annak különböző rétegeit is felmérhetjük majd az utolsó szakaszban, az év második felében pedig végleg lezárul a hosszúra nyúlt küldetés, melyet eredetileg egyébként csak négy évesre terveztek. A Cassini-küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Amennyiben ugyanis a szonda műszereit egyszerűen csak kikapcsolják, akkor előfordulhat, hogy az akkor már kontrollálhatatlan pályán mozgó szonda valamelyik holdra zuhan és földi eredetű szennyezést szállít oda, amit feltétlenül el kell kerülni, ha a kutatások egyik célja az élet lehetőségeinek keresése a Naprendszer más égitestein.
A küldetés számos új és meglepő eredménnyel szolgált. A legfontosabbak közé tartozik az első sima leszállás egy külső naprendszerbeli holdon, a Titanon. Ennél távolabbi égitesten még nem szállt le ember alkotta eszköz. A Titanon a földihez hasonló felszíni képződményeket talált a Huygens: folyómedreket, erózió pusztításának nyomait, habár ott víz helyett metántartalmú csapadék esik, folyókat, tavakat és tengereket is létrehozva. Fontos felfedezés volt az élet lehetősége a Szaturnusz rendszerében. Teljes meglepetésként érte a szakembereket, hogy egy másik nagyobb hold, az Enceladus felszínéből vizet tartalmazó anyag áramlik, sőt lövell ki. A hold felszíne alatt nagy kiterjedésű vízóceán lehet.
Jelentős eredmény a Iapetus hold rejtélyes kétarcúságának megfejtése. A Iapetus egy világos és egy jóval sötétebb - rossz fényvisszaverő képességű - félgömbből áll, de ennek oka eddig ismeretlen volt. Kiderült, hogy a Iapetus pályája mentén elszórtan elhelyezkedő rossz fényvisszaverő port a hold besöpri, és ez az anyag a Iapetus vezető féltekéjén gyűlik össze. Fontos eredmény az óriás hurrikánok felfedezése a bolygó mindkét pólusa környékén, és az északi poláris hexagon teljes feltérképezése. A küldetés végső szakaszában a hatszög alakú képződmény - valójában elképesztően erős örvényzóna - további vizsgálatával talán sikerül kideríteni a jelenség okát.