Gyurkity Péter

Katonai drónokat mutatott be Kína

A kínai bemutatón számos eltérő fejlesztés megjelent, ezek egy részét exportra szánják.

Alig néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy az új kínai lopakodó a nagyközönség előtt is bemutatkozott, bár ez a debütálás meglehetősen rövidre sikerült. A hagyományos harci eszközök és járművek mellett azonban a drónoknak is komoly szerepet szántak, így több különböző gyártó fejlesztését ismerhettük itt meg.


Az Airshow China 2016 alatt felbukkant például a Cloud Shadow, amely a Sky Wing drón exportra szánt változata. Ez méretét tekintve nagyjából megegyezik az amerikai MQ-9 Reaperrel, itt pedig sugárhajtóművet, a speciális kialakításnak köszönhetően részben lopakodó jelleget, valamint hat felfüggesztési pontot kapunk, amelyeken legfeljebb 400 kg terhet helyezhetünk el. A választékban szerepelnek cirkálórakéták, műholdvezérlésű bombák, valamint tankelhárító rakéták, de az elektronikus adatgyűjtés lehetőségéről sem feledkeztek itt meg.


Egy másik versenyző a CH-5, amelyet már egyenesen a Reapert is lepipáló fejlesztésként említenek meg. Ez 21 méteres szárnyfesztávolságot és összesen 1 tonna hasznos terhet kínál, kiemelt figyelmet szentelve az elektronikus hadviselésre (az érzékelésre, valamint a zavarásra). A drón legfeljebb 60 órán keresztül repülhet, hatótávolsága 6500 km, ez azonban később 120 órára és akár 20 ezer kilométerre bővülhet. Az irányítók számára lehetőség nyílik egyéb drónok bevonása az akcióba, így ez a típus akár CH-3 vagy CH-4 drónokkal együtt, azokkal közösen is bevethető lesz.

A CH-805 már egy jóval kisebb fejlesztés, amely egyes beszámolók szerint a lopakodó vadászok szimulálását végzi, hogy a kínai vadászoknak és légelhárítóknak lehetőségük legyen a gyakorlásra – nincs kizárva azonban, hogy később kiegészítő szerepkörben, egyéb drónokkal együtt kerülne bevetésre. Az AVIC egyszerre több drónt is bemutatott, ezek egyike az SW-6, amely behajtható iker-szárnyakkal, helikopterekre felfüggesztve jelenhet meg a harcmezőn, hogy a pilóták különösebb kockázat nélkül felderíthessék az előttük elterülő tájat. A CH-500 már egy apró helikopterre hasonlít, amely többek között tankelhárító rakétákat juttathat célba, dacára annak, hogy maga is mindössze 100-200 kg-ot nyom.


A Tsinghua University eközben egy drónrajt mutatott be, amely nagyjából 20-25 tagból állt. Ezen drónok formációban repülve kutathatnak át egy nagyobb területet, de itt nyilván lehetőség lesz a fegyverek alkalmazására is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #6
    Te magadtól vagy ilyen buta vagy segít valaki ebben?
  • esztyopa #5
    Hol is láttam hasonlókat?
    Ja!
    A *Terminátor 3*-ban.
    Ott igen elegánsan,és hatékonyan irtotta az embereket - demokratikusan-faji hovatartozásra való tekintet nélkül.
    Nagyszerü!
    Van már egy új, öngyilkos fegyver is !
    Most már nem kell csak a *piros gombra* hagyatkozni
  • CairoJack #4
    Plusz a Hawk vagy 10-szer ekkora.
  • Palinko #3
    Igazad van, videót csak most néztem meg és ott már egyértelműen látszik a légcsavar a fenti kép alapján írtam ott meg úgy tűnt mintha sugárhajtású lenne, mert az a légbeömlő olyan látványos a légcsavar meg olyan picike :)
  • kvp #2
    Nem eppen, mivel kulsore egy MQ-9 Reaper masolat... (ez is tololegcsavaros, nem sugarhajtasu) Raadasul ez is elsosorban csapasmero, mint a Reaper, nem felderito, mint a Hawk. Viszont meg a Reaperhez kepest is kis motor kerult bele.
  • Palinko #1
    "kicsit sem" Global Hawk koppintás :D