Miért nem lehet felhalmozni a drónokat?

Európa egyre élesebb dilemmával szembesül a modern hadviselés egyik kulcsterületén, miközben megpróbál felkészülni egy esetleges jövőbeli konfliktusra. A kérdés egyszerűnek tűnik, mégis rendkívül összetett: vajon felhalmozhatók-e a drónok ugyanúgy, mint a hagyományos fegyverek?

Finnország különösen szemléletes példát nyújt erre a problémára. Az ország különböző, titkos helyszínein álcázott raktárakban Európa egyik legnagyobb tüzérségi lőszerkészlete található, amely egy esetleges orosz invázió esetére van készenlétben. Ezek közül sok láda évtizedek óta ott van, mégis változatlanul halálos. Ugyanez azonban nem mondható el a drónokról. Ahogy az európai kormányok - köztük Finnország - igyekeznek megerősíteni védelmüket az orosz fenyegetés árnyékában, egyre inkább felismerik, hogy a 21. századi hadviselésre való felkészülés egészen másképp néz ki, mint a hidegháború idején alkalmazott modell, amikor raktárakat töltöttek meg lőszerrel és aknákkal.

Az ukrajnai háború világosan megmutatta, hogy a kisméretű és olcsó drónok képesek felvenni a versenyt a nehéz páncélosokkal. Ez azonban egy új problémát is felszínre hozott: mire egy ország több millió drónt beszerez és raktárakban tárol, addigra ezek közül sok már elavulttá válhat, mivel új szoftverek, rádiós frekvenciák vagy autonóm navigációs fejlesztések lépnek a helyükbe. Finnország védelmi minisztere, Antti Häkkänen a közelmúltban a Munich Security Conference alkalmával úgy fogalmazott: „Nincs szükség a régi modellekre, igaz? Nem elég pontosak vagy hasznosak. Akár már egy hónappal a raktározás után elavulttá válhatnak.” Szerinte az ukrajnai háború egyik legfontosabb tanulsága az, hogy „gyorsan fejlődő technológiákhoz gyors alkalmazkodásra van szükség, majd ezt gyorsan fel is kell skálázni”.

A modern drónok, legyen szó első személyű nézetű kvadkopterekről vagy nagyobb hatótávolságú autonóm csapásmérő eszközökről, nagymértékben függenek a folyamatos szoftverfrissítésektől, a biztonságos kommunikációs kapcsolatoktól és a rugalmas ellátási láncoktól. Egy adott modell az egyik héten még meghatározó lehet, a következő héten azonban már elektronikai zavarás vagy a taktikai fejlődés miatt elveszítheti előnyét. Finnország jelentős hagyományos katonai kapacitásokkal rendelkezik. „Nyugat-Európa egyik legnagyobb tüzérségével rendelkezünk Lengyelországgal együtt. A tüzérségi lőszer vagy a gyalogsági aknák felhalmozása egyszerű, nem igényel különösebb gondolkodást. A csúcstechnológiai szektor viszont sokkal nehezebb” - mondta Häkkänen. „Szükségünk van drónokra kiképzéshez. De a felhalmozás - az kihívás.”


A problémát tovább súlyosbítja, hogy sok, Ukrajnának nyugati szövetségesei által szállított drón már megérkezésekor elavult. Ukrán drónegységek parancsnokai és mérnökei szerint a legtöbb nyugati drónt használat előtt át kell alakítani, és sok esetben végül alkatrészekre bontják őket. Bob Tollast, a londoni Royal United Services Institute elemzője így fogalmazott: „Ukrajna elképesztő mennyiségű drónt használ gyorsan változó körülmények között. Ha egyszerre csak néhány száz darabot küldünk, és azokat nem lehet gyorsan módosítani a változó körülményekhez, akkor nem lehet jelentős eredményeket elérni.”

A német védelmi miniszter, Boris Pistorius már tavaly novemberben elismerte a problémát, amikor kijelentette, hogy „nincs értelme ma több milliárd euró értékben drónokat felhalmozni, ha azok holnaputánra elavulnak”. Hasonló véleményt fogalmazott meg Al Carns is, aki szerint „mire megvásárolunk egy drónt, nyolc hét múlva már elavult. A szoftvert 20-30 alkalommal kell frissíteni, mert különben nem képes áttörni az Oroszország elleni elektronikai hadviselési védelmet. Ez egy rendkívül nehéz helyzet, mert a technológia olyan gyorsan fejlődik.”

Ez a megközelítés frusztrálja a dróngyártókat, akik szerint a jelenlegi óvatosság elszalasztott lehetőséget jelent. Lorenz Meier, az Auterion alapítója és vezetője úgy véli, hogy a gyártási kapacitás növelésének egyetlen módja az azonnali beszerzés és használat. „Európa kiválóan rá tud csodálkozni a problémákra” - mondta. „Az európai hadseregeknek drónokkal kellene gyakorolniuk, meg kell tanulniuk használni őket, célba juttatni őket. A felhalmozás gondolata jelenleg teljesen értelmetlen, mert először a haderőt kell kiképezni. De senki nem képez.” Meier szerint a kiképzés alapjaiban változtatja meg a katonák gondolkodását és taktikáját. Ha ez megtörténik, néhány év múlva már egy olyan ipar állhat rendelkezésre, amely rövid idő alatt akár százezres nagyságrendben is képes drónokat gyártani.

Häkkänen ezzel szemben inkább az ellátási láncok kiépítésében látja a megoldást. Véleménye szerint minden NATO-országnak létre kell hoznia egy olyan ökoszisztémát, amely összekapcsolja a csúcstechnológiai szakembereket, az ipart és a védelmi igazgatást, és amely válsághelyzetben gyorsan képes alkalmazkodni és felfuttatni a termelést.


Németország új beszerzési modellekkel próbál reagálni a kihívásra. Boris Pistorius szerint olyan rendszereket kívánnak bevezetni, amelyek már a kezdetektől összehozzák a fejlesztőket és a felhasználókat, hogy válsághelyzetben gyorsan lehessen korszerű eszközöket tömeggyártani. A német védelmi minisztérium két jelentős szerződést is előkészített a Stark és a Helsing vállalatokkal, összesen akár 4,3 milliárd euró értékben. Ezek a szerződések úgynevezett innovációs záradékot tartalmaznak, amely előírja, hogy a gyártóknak folyamatosan figyelniük kell rendszereik fejlesztési lehetőségeit, és tájékoztatniuk kell a kormányt az esetleges frissítésekről. Évente akár kétszer is kérhetők módosítások, és az árakat is újratárgyalhatják, ha a technológiai fejlődés csökkenti a költségeket.

Gundbert Scherf szerint ez „teljes mértékben megvalósítható”. Hozzátette, hogy „valójában az elektronikai hadviselési elemek és bizonyos szoftverkomponensek változnak, a fizikai szerkezet nem”. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy bár válsághelyzetben a gyártás tízszeresére növelhető, százszoros bővítés már nem reális.

A döntéshozók egy másik komoly aggálya a Kínától való függőség. A világ drónalkatrészeinek akár 80 százaléka Kínából származik, ami háborús helyzetben megbízhatatlan ellátást jelenthet. Srdjan Kovacevic, az Orqa vezetője szerint Európában és az Egyesült Államokban valóságos robbanásszerű növekedés figyelhető meg az új dróncégek számában. Kovacevic szerint a drónok gazdasági logikája egyértelmű. „Vegyünk egy olyan országot, mint Ausztria. Két Leopard harckocsi árából körülbelül 200 dróncsapásmérő egységet lehet létrehozni. És ezek mindegyike képes megállítani egy teljes Leopard harckocsi századot.”

A drónoknak azonban komoly gyengeségük is van: rendkívül érzékenyek az elektronikai zavarásra, amely bizonyos frontszakaszokon teljes rádiós frekvenciatartományokat tehet használhatatlanná. Emiatt a kommunikációs modulok, rádiók, antennák és szoftverek folyamatosan változnak. „Tévedés azt gondolni, hogy maga a technológia fejlődik gyorsan” - mondta Kovacevic. „Ami igazán gyorsan változik, azok a frekvenciatartományok, amelyeken működni kell.” Hozzátette, hogy amikor találnak egy működő frekvenciát, gyorsan fejlesztenek hozzá megfelelő eszközöket, gyakran akár egy héten belül. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a kínai gyártók mindkét oldalt ellátják, beleértve az orosz hadsereget is, ami tovább erősíti az ellátási láncok lokalizálásának szükségességét. Ricardo Mendes, a Tekever vezetője szerint a legnagyobb kihívás az, hogy „az Ukrajnában tapasztalható gyors fejlesztési ciklusokat átültessük a békeidőszaki beszerzési rendszerekbe”.

A vita tehát messze túlmutat azon, hogy mennyi drónt kellene beszerezni. A valódi kérdés az, hogyan lehet egy olyan fegyverrendszert kezelni, amelynek értékét nem a raktárakban eltöltött idő, hanem a folyamatos fejlesztés és alkalmazkodás határozza meg. Európa számára ez nemcsak katonai, hanem ipari és stratégiai kihívás is, amely hosszú távon meghatározhatja a kontinens védelmi képességeit.