Balázs Richárd

Összeesküvés elméletek középpontja lett a Zika

Ahogy arra számítani lehetett a szúnyogok és a Zika-vírus története sem kerülte el az összeesküvés elmélet gyártók figyelmét.

Az írott sajtó nagyban hozzájárul a dolgok alakulásához, a brit Daily Mail például január 19-én még azt boncolgatta, hogy "génmódosított szúnyog lehet a Zika-vírus kisöprésének kulcsa", lelkesen vázolva fel egy 2012-es program részleteit, ami steril, genetikailag módosított szúnyogokat telepít a kritikus területekre a trópusi náthaláz és a malária terjedésének megállítása érdekében. A Mail január 31-én egy meglepő fordulattal egészen más irányból kezdett cikkezni ugyanezen programról. "A tudósok okolhatók a Zika-vírusért?" című írásukban már a vírus rohamos terjedésével hozták kapcsolatba a steril, genetikailag módosított szúnyogokat.

Lássuk, mi állhat a pálfordulás hátterében. A New Scientist szerint egy egyszerű felvetés a ludas, ami a Reddit közösségi fórum "Konspirációk" alfejezetébe került fel. Január 25-én egy felhasználó kiagyalt egy erőltetett, hibáktól hemzsegő hipotézist, ami összefüggést von az Oxitec steril szúnyog programja és a Zika-járvány között. Annak ellenére, hogy az elméletet tudományos szemszögből megalapozva teljes egészében megcáfolta dr. Christie Wilcox biológus, a Discover Magazine szakírója, a félrevezető információ rendkívül gyorsan újra publikálásra került az interneten.

Végül, miután az összeesküvés elmélet több jelentős hírforráson is megjelent, minden téves részletet töröltek, ami önmagáért is beszélhetne, a bogarat azonban elültették az emberek fülében. Ezt példázza az eset, amikor az orosz állami hírügynökség, az RT a brit disztópikus TV sorozatra, a fikciókra épülő Utopia-ra hivatkozva azt állította, hogy a Zika-vírust szándékosan terjesztik tudósok egyfajta globális túlnépesedés elleni megoldásként.

Ha ez önmagában nem lett volna elég, a környezetvédelmi témákban publikáló Ecologist egyik szerkesztője, Oliver Tickell megpróbálta még egy-két lépéssel tovább vinni a GM szúnyogok és a Zika járvány sztoriját, terjedelmes cikkben fejtegetve saját hipotézisét, mely szerint az Oxitec által alkalmazott mobil DNS, a piggyBac transzpozon, más néven ugráló gén beépült a vírusba a szúnyogokon keresztül.

A cikkre hamarosan meg is érkezett a válasz, mivel időközben szekvenálták a jelenlegi járványért felelős Zika törzset, az azonban semmi jelét nem mutatta a transzpozonnak, arról nem is szólva, hogy a piggyBac majdnem akkora mint maga a vírus, két DNS szállal, ellentétben a vírus egyszálas RNS-ével, vagyis a felvázolt kombináció legalább egy Nobel-díjat érne, ha valaki létre tudná hozni. Tickell végül egy lábjegyzetben szűkszavúan elismerte, hogy a "fentiekben kifejtett hipotézis valószínűleg helytelen".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #32
    Ez nem hit, hanem tenyek kerdese kerdese. Az egyik csoportnal pontosan megmagyarazhato hogy miert mukodhet. A masik csoportnal viszont pontosan megmagyarazhato, hogy miert NEM mukodhet.

    Es a lenyeg az a ketto kozotti eles hatar, hogy meglepoen keves olyan van, aminel kerdeses, hogy melyikhez is tartozik.
  • Archenemy #31
    Te is, bakker, gyorsan két részre osztod a konteókat, amikben hiszel, meg amikben nem. Az első csoportot gyorsan átnevezed "nem konteó, hanem valós összeesküvés"-re, aztán buzgón köpködöd azokat, akik máshol húzzák meg a határvonalat, hogy mi hihető meg hihetetlen. Lásd az első pár HSZ-edet.
    .
    Értem én, hogy vannak valószínűbb meg valószínűtlenebb konteók, de nincs egy éles határvonal sehol, hogy na eddig okosság, innen hülyeség. Kennedy-t meg a FED ölette meg, ezt mindenki tudja :D
  • Archenemy #30
    "A baj az, hogy itt a szó valódi értelmében vett összeesküvés szót összemosod a balfasz konteókkal. "
    .
    Nem, az a baj, hogy te mosod össze. A konteó nem azt jelenti, hogy "balfasz valószínűtlen hülyeség, amiben mágikus titkos világrendek is vannak", hanem "konspirációs teória". Egy összeesküvés feltételezése. Ebben nincs se ufó, se piramis, se gyíkember. Ezekkel a jelentésekkel te ruházod fel.
    .
    Pl. pár hónapja volt az a jelenet, hogy mikor valaki felvetette, hogy esetleg az ISIS is használhatja a menekülthullámot arra, hogy terroristákat csempésszen a nyugati államokba, akkor az önérzetes civiljogvédő reflexből azt mondta: "Ez egy konteó! Mindjárt az illuminátit is belekevered!".
    .
    Csak egy pár példa:
    Az ukrajnai felkelésben/lázadásban vajon benne volt a CIA keze? Vagy ez már brutális illumináti gyíkember konteó?
    Vajon David Kelly (akinek a tanulmánya jelentős hatással volt a döntéshozókra az iraki háború megindításában) magától, tök önkéntesen lett öngyilkos? Vagy ennek kétségbe vonása már paranoid téveszme, amit kezeltetni kéne?
    Vajon a Lusitania tényleg fegyvereket hordozott, vagy ez csak a német háborús propaganda/újnáci relativizálás?
    .
    Vedd már észre, hogy tök önkéntes és ötletszerű módon teszel különbséget a "balfasz konteók" meg a "valós összeesküvések" között, mert így nem kell azt gondolnod, hogy te olyan összeesküvésekben hiszel, amiket meg más gondol "balfasz konteónak".
    .
    Én rettenetesen károsnak tartom ezt a reflexszerű "ha összeesküvés-elmélet, akkor BIZTOS baromság" hozzáállást, amit terjesztesz.
  • Sequoyah #29
    A konteot a valodi osszeskuvestol eleg elesen el lehet kuloniteni, nagyon keves olyan konteo van ami bar baromsagnak latszodott, igaznak bizonyult.
    Egy valodi osszeeskuvesnel van realis inditek, es realisan megvalosithato egy olyan terv menten, ami nem verzik 1000 sebbol. Ezenkivul nincsen ra egy sokkal egyszerubb es logikusabb magyarazat, hogy miert ugy tortentek a dolgok ahogy.

    Pl a chemtrail ezert baromsag, mert a valodi inditek hianyzik (mit akarnanak igy elerni, es hol az eredmeny?), ezenkivul megvalosithatatlan mert azonnal lebuknanak vele. 1000-nyi beavatott kozul sokminden szivarogna, es a legkorbol is barki szamara kimutathato lenne. Ezzel szemben a kondenzcsik sima fizikai magyarazata sokkal egyszerubb es logikusabb.
    A Kennedy gyilkossag ezzel szemben mar valodi osszeeskuves. Van logikus celja (eltenni a CIA szamara kellemetlenkedo alakot), es nem igenyel semmifele tulzott konckacatos vilagszintu manipulaciot, csak 1 embert kell beavatni, aki elkoveti.

    A Zika-virus eseten is a kerdes hogy kinek szarmazik ebbol olyan merteku haszna, ami megeri mind a szenvedest, mind a kockazatot? Senkinek. Es itt is a hagyomanyos magyarazata teljesen logikus, ertheto es valoszinu. Miota az emberiseg tudja mi is az a "betegseg" azota ismert hogy a szunyogok szamtalan virust es fertozest terjesztenek. Ez is csak egy a sok kozul, semmiben nem ter el a malariatol, dengue laztol vagy sargalaztol.

  • molnibalage83 #28
    A baj az, hogy itt a szó valódi értelmében vett összeesküvés szót összemosod a balfasz konteókkal. A Hitler elleni összeesküvés az valódi volt, ahogy számtalan politikai gyilkosság. De ezek nem balfasz konteók.

    Irakot meg valós félelemben rohanták le és nagyon mellélőttek. Hányszor kell még elmondani öcsém, hogy 1991 után Iraknak fel kellett volna számolnia az összes vegyifegyvert. Ehhez képest 1998-ban is találtak még ilyeneket és aztán ott tett kersztbe az ellenőröknek, ahol csak tudott. 2001-ben megtörtént az, amit addig legfeljebb könyvek lapjain képzeltek el. Utána nem kellett erős fantázia ahoz, hogy az ember elképzelje, hogy "mi van ha".

    Irak elvesztette a célbajuttató eszközeit elvben, de mivel Irak terrorszervezetekek adott már fegyert akkor innentől fogva csak egy léps az, hogy kivonást színlelve odaadja alinak, aki besétál vele a civilek közé.

    Lyukra futottak, nagyra.
  • Archenemy #27
    "A baj az, hogy egy konkrét politikai összeeskövésből világméretű fizikailag és technikailag lehetetlen NWO-s konteós marhaságba extrapolálás az elmeorvosi eset"
    .
    Nem, a gond az, hogy egyes molnibalagek azt sugallják, hogy minden, ami konteó, az hülyeség. Pedig számos konteó bizonyosodott már be. Nyilván nem a chemtrail-gyíkember szintűek, de politikai, alvilági szinteken lévők.
    .
    Csak bárki bármilyen politikai vagy alvilági konteót vázol fel, legyen az bármily valószínű (pl. hogy nem a vegyifegyverek miatti aggodalmukban rohanták le Irakot az amerikaiak), megjelenik egy molnibalage, és elkezdi huhogni, hogy "hőő akkor te a gyíkemberes chemtrailben is hiszel, hülyegyerek!!!"
    .
    Egy kivétel van, mikor egy ilyen molnibalage maga is hisz egy konteóban, csak ilyenkor a konteót gyorsan átnevezi "legvalószínűbb megoldássá" meg "fedősztrori mögötti eseményekké" meg ki tudja mivé, csak jaj, be ne kelljen látnia, hogy ő maga is konteóhívő.
  • molnibalage83 #26
    Ez azt sem tudom, hogy kinek szólt.
  • gforce9 #25
    Ismételten érvhiány.... Így a gyökerek nyilvánulnak meg. Ja és ehhez fényképet sem kell látni.
  • ElNano #24
    Ha már képről van szó, akkor önarcképekből nem szenved hiányt a FB profilod és hát mit mondjak... Kinézetre éppen mint egy elbaszott életű szélsőlibsi, aki a saját torz külseje miatt lett olyan, amilyen. Sajnállak haver, meg hát senki nem tehet arról hogy hogyan néz ki, de nagyon jellemző, hogy milyen külsejű emberekből áll az a díszes társaság, amihez feltételezhetően politikai értelemben is tartozol. Ezek a torzak gonosz kis csoportja, akik rosszul vannak mindentől, ami nem úgy van, ahogy ők kinézetükhöz hasonlóan torz módon képzelik és közben a sokféleség szépségéről motyognak. Tudom, hogy nem szép dolog valakit a külseje alapján támadni, de ez van, néha ki kell mondani az igazságot. Nálatok a külső mindent elárul. És rajtatok röhögnek mostanság a legtöbben, nem csak azon ahogy az élet megvert titeket ezzel a megjelenéssel... És így is van ez jól. :)

    Nem családtag véletlenül? :D


    Utoljára szerkesztette: ElNano, 2016.02.23. 15:55:13
  • molnibalage83 #23
    Én viszont hatással vagyok pár tízezer (talán van az százezer is) emberre,
    Hát, végülis ennyien lehet, hogy röhögnek rajtad...