MTI

Kétszer annyi helyen fogják mérni a pekingi levegő minőségét

Pekingben a duplájára növelik a levegőminőséget figyelő állomások számát - jelentették be a kínai fővárosban, miután sűrű füstköd telepedett a 22 milliós városra és kedden, szerdán, csütörtökön vörös riasztás volt érvényben.

Li Si-hsziang polgármester-helyettes és a térség más vezetői csütörtökön újságírók előtt arról igyekeztek meggyőzni a közvéleményt, hogy maguk is tenni kívánnak a helyzet javításáért. Bejelentette, a jelenlegi 36 megfigyelő állomás számát megkétszerezik és mobil monitoring járműveket is alkalmazni fognak. Ezzel együtt további intézkedéseket hoznak a szénfelhasználás csökkentésére, az autóhasználat korlátozására, az ipari szennyezés megfékezésére és az építkezéseket kísérő szálló por terjedésének megakadályozására. Li emlékeztetett rá, a 2013-tól 2017-ig terjedő időszakra a főváros 770 millió jüant (35 milliárd forint) különített el a szmogellenes harcra.


A városvezető azt is mondta, hogy az év első 11 hónapjában a PM2,5 mutató, amely az egy köbméter levegőben található finom porszemcsék koncentrációját fejezi ki, hivatalosan 74,4 volt, 16,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A tájékoztatón jelen lévő Tiencsin városi polgármester-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a térségben javítani kell a korai figyelmeztető és az előrejelző rendszert. A Pekinggel szomszédos Hopej tartomány kormányzó-helyettese pedig közölte, a rendkívüli intézkedésekkel képesek 20-30 százalékkal is mérsékelni a légszennyezés mértékét.

A beszámolók szerint az elmúlt napokban, amikor Peking első ízben alkalmazta a 2013 őszén bevezetett négyszintű szmog riasztási rendszer legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást, 3500 szabadtéri építkezést állítottak le ideiglenesen és 2100 üzemet köteleztek a termelés szintén időleges felfüggesztésére. Több autópálya-szakaszt is lezártak, a forgalomból az autóknak nagyjából a felét kivonták. A környezetvédő hatóság által ellenőrzött néhány száz gyár közül több tucat bukott le, mivel nem tartották be a rájuk vonatkozó rendelkezéseket. A pekingi főpolgármester-helyettes ezzel kapcsolatban megjegyezte, vannak üzemek, amelyek az ellenőrzés idejére zárva tartanak, majd miután a környezetvédelmi felügyelők távoznak, már kezdik is a munkát.


Pekingben kedd és csütörtök között volt érvényben a vörös riasztás, amikor sűrű füstköd telepedett a 22 milliós városra. A környéken sem volt sokkal jobb a helyzet, ott a narancsriasztás volt érvényben. A PM2,5 értéke a fővárosban tartósan átlagosan 200 felett volt, miközben az Egészségügyi Világszervezet ajánlása 25-nél határozza meg az egészségügyi határértéket. A többféle szennyeződést egyszerre kifejező levegőminőségi index (AQI) 300-400 között mozgott; az 50 feletti érték már egészségkárosítónak számít.

Csütörtökön a szélnek köszönhetően Peking felett az ég sötétszürkéről kékre váltott, lakói pedig friss levegőhöz jutottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Pekingben nem ez a probléma. Hanem az, hogy több millió lakást fűtenek széntüzeléssel.
    Majd ha esetleg lesz rá akarat, és megépül az orosz gázvezeték, akkor ezen lehet változtatni.
  • zola2000 #2
    Meg próbálják bezárni az üzemeket legnagyobb szmog idején, meg kevesebb autó közlekedhet.

    (szerintem inkább az üzemekbe -drágább de- környezetkímélőbb gépek kellenének amennyire lehetséges, illetve hagyományos erőművek helyett tiszta atomerőmű)
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2015.12.12. 15:56:34
  • duke #1
    "Kétszer annyi helyen fogják mérni a pekingi levegő minőségét "

    Hat ezzel aztan sokra mennek. Ez legalabb olyan hasznos, mint amikor nalunk szmogriadot jelentenek be, aztan nem tortenik semmi.